2018. szeptember 10., hétfő

Furcsaságok Erdélyből / Folytatás a posztban

Jónéhány évtizede tudjuk már, hogy bizonyos körülmények között idő, távolság és sebesség nem abszolút fogalmak, a logika szabályai pedig nem érvényesek. Bár méretét tekintve távolról sem szubatomi méretű, Erdély szintén szolgál néhány, a józan észre látszólag vagy ténylegesen fittyet hányó példával.     

Élesdnek vasútja nincs, állomása kettő is van

A Sebes-Körös völgyében fekvő mezőváros az E-60-as műút két oldalán terül el, a sínektől több kilométer távolságra, ezért vasútállomása nincs. Gyakorlatilag. Elméletben ugyanis két állomása is van. A helybéliek által kisállomásként emlegetett megállóhely, melynek hivatalos neve Halta Aleşd, Esküllő falu területén található, mintegy 2 kilométerre Élesdtől. Még kevesebb köze van Élesdhez a nagyállomásnak (Gara Aleşd), mely Keszteg faluban található, névadó településétől jó 6 kilométerre.
Fotó: panoramio.com


A biharfüredi fantomállomás

Az Erdélyi Szigethegység egyik legismertebb üdülőtelepének számító Biharfüred 30 km távolságra fekszik a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasúttól. Ez a cáfolhatatlan tény nem gátolta meg az állami vasúttársaság illetékeseit abban, hogy ha a síneket nem is tudják elvezetni az 1.100 méteres magasságban található üdülőtelepre, legalább névlegesen pályaudvart kerekítsenek neki. Így aztán Csarnóháza (Bulz) falu állomása évtizedeken át Biharfüredként szerepelt a menetrendben, bár a két település között közvetlen közúti összeköttetés sincs.
A valósággal köszönőviszonyban sem levő elnevezés az idők folyamán jónéhány turistának okozott kellemetlen meglepetést, akik csak akkor szembesültek azzal, hogy még kb.150 km-t kell utazniuk úticéljukig, miután leszálltak a vonatról. Néhány évvel ezelőtt aztán a CFR orvosolta az abszurd helyzetet, névlegesen is megszüntetve a biharfüredi állomást. 
Fotó: panoramio.com


A cserhalmi csata Kerlésen volt

1068-ban a Salamon király, valamint Géza és László (a későbbi Szent László) herceg vezette magyar sereg megsemmisítő vereséget mért az Erdélybe Ozul vezetése alatt betört besenyőkre. A Képes Krónika szerint kunok voltak a támadók, ám a történészek nem értenek egyet a krónikással. A hagyomány szerint az ütközetre, mely cserhalmi csata néven vonult be a történelembe, nem a jelenleg Kárpátalján, Beregszász környékén található Cserhalom falunál, hanem a Beszterce-Naszód megyéhez tartozó Kerlés falu határában került sor.
László herceg a cserhalmi ütközetben | Forrás: Wikipédia


Az ország egy részének feldúlása után immár kivonulóban levő besenyők, látván a magyar csapatok számbeli fölényét, a Cserhalom levő dombra húzódtak, mint utóbb kiderült, hiába. A csata emlékműve nem Kerlésen áll, hanem az attól néhány kilométerre található Cegőtelkén, a temető felett magasodó dombon. Ennek oka az, hogy míg a korábban zömében szászok lakta Kerlés jelenleg színromán, addig Cegőtelke magyar település. Árnyalhatja a képet az a tény is, hogy míg Cegőtelke határában több kunhalomnak tűnő domborulat látható, addig a csata állítólagos helyszínének közvetlen környékén egyetlen egy sincs.    

A nagymajtényi fegyverletétel és Kismajtény

1711. április 30-án a Károlyi Sándor generális vezette kuruc sereg a majtényi síkon hűségesküt tett, az egyébként néhány nappal korábban elhunyt, I. József osztrák császárra. Az eseményt nagymajtényi fegyverletételként tartja számon a történetírás, annak ellenére, hogy a 12 ezer kuruc lovas csak lobogóit hagyta a majtényi síkon, ahonnan dalolva, fegyvereit megtartva vonult el.
A szatmári békekötést megpecsételő esemény emlékoszlopa Kismajtény falu vasútállomása mellett áll. Nem arról van szó, hogy a kismajtényiak elvitatnák a nagymajtényiaktól a közgondolkodásba, teljesen indokolatlanul, gyászos történésként bevonuló fegyverletételt, a magyarázat az, hogy Kismajtény a XVIII-ik század elején még nem létezett, a falu a történelmi esemény hozzávetőleges helyszínén alakult ki.
Majténynál a kurucok leteszik a fegyvert | Forrás: Wikipédia


Újabb a régi, a régebbi meg új

 A Bihar megyei Nagykakucs neve, Kakuch változatban, egy 1343-as keltezésű dokumentumban tűnik fel, míg a tőle néhány kilométerre található Kiskakucsot egy 1482-es okirat említi először. Ennek ellenére, előbbi hivatalos elnevezése Cacuciu Nou, utóbbié pedig Cacuciu Vechi. A történelmi kronológiára fittyet hányó névadás miértje egyből érthetővé válik, ha eláruljuk, hogy Nagykakucsot Magyarkakucsként is emlegetik, míg Kiskakucsot Oláhkakucsként, s egyiket sem véletlenül.
A történelem adminisztratív eszközökkel történő átírására egyébként sem a bihari az egyetlen hazai példa. A Fehér megyei Magyarlapád neve szerepel már egy 1030-as dokumentumban, míg Oláhlapádé csak egy 1299-es tűnik fel. Ennek ellenére a román hatóságok a névadáskor itt is fordított időrendet használtak, a régebbi település kapta a Nou, a későbbi pedig a Vechi jelzőt.

István és Koppány csatája / Folytatás a posztban

Veszprém környékének települései, mind magukénak érzik e nevezetes eseményt

Szentkirályszabadja községet lakó ősi nemesi lakosság hagyományai szerint a település kialakulásának eredetét a korai magyar államalapítás kezdeteit jelentő 997 őszi belháborúval hozzák összefüggésbe.
A keresztény István fejedelem magyar és német hadait Pápa körül gyűjtötte össze, a lázadó Koppány herceg hadaival Somogyból Veszprém vára ellen szándékozott vonulni. Miután az Istvánhoz hűséges fegyveres népek a Balatontól északra Koppány előnyomulását megakadályozták a lázadók közvetlenül a Balaton partvidéken nyomultak elő. Vörösberénytől a mai Remetevölgyön és Malomvölgyön, illetve a mai Szentkirályszabadján a veszprémi fennsíkra vezető útvonalat azonban a Kőhegyen álló Berény vára zárta el. A vár ispánja Vata István, aki Koppány hercegének sógora volt nem reteszelte el a Kőhegy tövében húzódó utat, hanem átengedte a lázadók csapatait. A várban hét „jobbágy” (nyilván várjobbágyokról, szabad katonáskodó magyar harcosokról van szó) ők észlelve az árulást, azonnal a közeli 5-6 km-re levő Veszprém várába siettek, s a közeli támadás hírét vitték a várban tartózkodó Sarolta özvegy fejedelemének, István édesanyjának, aki a vészhírt azonnal továbbította fiának. István nagyfejedelem azonnal megtámadta Veszprém várát ostromló lázadókat, a véres csatában szétszórta azokat. A csatában fogságba esett lázadó Koppány herceget azon a kis magaslaton négyeltette fel István fejedelem, ahol a mai Római Katolikus templom áll Szentkirályszabadján.
A veszprémi csata és Koppány herceg kivégzése után István fejedelem seregei megostromolták a Kőhegyi Berény várát, ispánját és őrségét lemészárolták, a várat pedig alapjáig lerombolták. Az ostromot István ugyancsak arról a magaslatról nézte végig, ahol a Római Katolikus templom napjainkig áll. A győzelem után István nagyfejedelem megjutalmazta azt a hét „jobbágyot” (várjobbágyot), akik a Kőhegyi várból hírt adtak az árulásról. Mind a hetőket és minden ivadékaikat szabaddá tette, s nekik adta mindazon területeket itt a környéken, amelyeket egy óra alatt vágtató lovaikon körbe tudtak nyargalni.
Miután az említett magaslaton István nagyfejedelem, majd király emléktemplomot emeltetett a templomtól nyugatra a Kőhegy felé vezető úttól nyugatra, délnyugatra a hét „jobbágy”, akik most már a „Szent király szabadjai” voltak, kialakította szállásfaluját. Ha valaki ma a kezébe veszi a falu térképét, jól kirajzolódik – ma utcákkal elválasztva – a „Szabadinak” nevezett falut kialakító hét „szabad”, majd későbbiekben „nemesnek” nevezett család szállásterülete.”
Szentkirályszabadja község honlapjáról
Amennyiben e környéken jár, tekintse meg ezt az Árpád-kori kis települést, ahol a hagyomány szerint Sóly és Királyszentistván határában zajlott le 997-ben a történelmi jelentőségű csata, ahol István fejedelem legyőzte az ellene lázadó pogány Koppányt. Első királyunk emlékét nevében is őrző falut "Zenth Istwan"- ként említik (1488), mint a veszprémi vár földjén épült települést. A középkori település a mai helyén feküdt, ezt bizonyítják a falu főutcájában előkerült Árpád-kori cserép-, későközépkori kerámialeletek, valamint az elmúlt években feltárt sírhelyek is. A monarchia 1908-as katonai nagygyakorlatát a község határában fújták le. A díszszemlét megtekintette I. Ferenc József apostoli király is, akkor kapta a király előnevet a falu.
Királyszentistván község honlapjáról
A mai Sólyi Református Templom I. (Szent) István királyunk Koppánnyal Kr. u. 997-ben vívott csatájának emlékét őrzi. Az ifjú Vajk herceget ezen a mocsaras-lápos helyen bújtatták el, amíg lezajlott ország alapításunk döntő csatája. Győzelme után István kápolnát emeltetett itt, a települést pedig – mint királyi birtokot – kiemelte a kialakuló közigazgatási rendből és sajátjaként kezelte. A fogadalmi kápolnát a Kr. e. 1009-ből származó királyi okirat az egyetlen olyan templommá teszi az országban, amely dokumentáltan Szent István személyéhez fűződik. Korának és értékének dacára szomorú időket kellett az épületnek átvészelnie. A vízelvezetés megoldatlansága, a mocsaras talaj miatt a templomot hosszú ideig az év egy részében csak csónakkal lehetett megközelíteni.
A nemzet temploma honlapjáról (Sóly

Málenkij robot / Folytatás a posztban

„Malenkaja robotka”

Érd históriáskönyvének lapjaiba fekete tintával íródott be 1945. január nyolcadikának szomorú napja. Az oroszok bejövetelekor nagyon sok férfiember tartózkodott otthon. Sokan a budai harcokból, az értelmetlennek tűnő háborúból, mint katonák szökdöstek haza, másrészt az érdiek többsége Budapesten vagy környékén dolgozott és a közlekedési eszközök leállása miatt már nem tudott bemenni munkahelyére.
1945. január elejétől megszállóink, – akiket később felszabadítóként kellett emlegetnünk – a községben mind nagyobb számban szedtek össze embereket a polgári lakosság köréből. Kezdetben valóban csak kisebb munkákra, hadianyagot rakodni, hulláikat temetni stb. Ők még munkájuk végeztével hazamehettek. De aztán január 6-án egy kb. 100 főt kitevő, éjjeli álmukból keltett férfi csoportot szedtek össze, akiket már az Alsó utcában egy pincébe zártak. Másnap útnak indították őket Ercsibe. Azt mondták, ott valami munkát fognak végezni aztán igazoló írást, bumáskát kapnak és haza jöhetnek. Természetesen nem jöhettek. Január 7-én községszerte kidobolták, hogy minden 16 és 60 év közötti férfinak másnap reggel 8 órára meg kell jelenni a vásártéren, ami a mai Ritmus Áruház helyén volt. Itt fegyveres orosz őrök aztán ötös sorokba rendezték az összegyűlteket. Kiszólították azokat, akik a közellátásban nélkülözhetetlenek voltak, vagy már eleve az oroszoknak végeztek valamilyen munkát. Ezen kívül orvosokat, közéleti személyiségeket, néhány iparost, és oroszul tolmácsolni tudókat is kivettek a sorból. Jáki Antal, – akiről már az előzőekben írtam, és akiből az oroszok csináltak sztarosztát – sem úszta meg, őt is elvitték. De szerencsére Dunaföldvárnál meg tudott szökni, hazajött. Apám úgy úszta meg, hogy neki kenyeret kellett sütni egyrészt az oroszoknak, másrészt a polgári lakosságot kellett ellátnia. Asztalosokat például azért tartottak vissza, mert azok meg koporsókat, fejfákat készítettek halottaiknak, mankókat sebesültjeiknek. Ugyanide a vásártérre gyűjtötték be a környező községek: Tárnok, Sóskút, Pusztazámor, Diósd, Százhalombatta férfilakosságát is. Így az érdieken kívül további kétezer, vagyis összesen négyezer (egyes források szerint hatezer) főt szedtek össze és hajtottak el községünkből. (13)
Most is azt mondták: Ercsibe mennek valami munkára és igazolásért. Ám ez a munkavégzés egy kicsit távolabbra sikeredett, mert az elhajtottak további sorsa, vagyis az elhajtók ígéretei, végül is a Szovjetunió valamelyik fogolytáborában teljesedtek be. Mert Ercsi helyett ez lett útjuk végállomása, kinek-kinek melyik a beláthatatlanul sok orosz munkatábor közül. Hiszen a valóban hatalmas ország egész területe egy nagy fogolytábor, láger volt, ahol saját nemzetük korábban még magas beosztású fiai köréből is sokan megfértek.
A volt Szovjetunió területén 5700 munka és hadifogolytábor volt, ezek közül mintegy 3500 olyan ahová magyarok is kerülhettek. Helyenként a katonaként fogságba esett katonák keveredtek a civilként elhurcoltakkal, akiket ugyancsak hadifoglyoknak nyilvánítottak. Az oroszok egyszerűen nem hitték el, hogy Magyarországon a hadköteles korúak közül civilként is élhetnek emberek. Náluk, otthon a haditermelést főleg nők meg öregek végezték, a fiatalok mind a frontokon voltak. Ebből következtetve azt mondták, hogy akiket civilként találtak és vittek el, azok mind kivetkőzött szökött katonák és akként is kezelték őket. Mivel azt hirdették ki, hogy csak igazolásért kell megjelenni a vásártéren majd utána hazamehetnek, ennek reményében sokan csak hevenyészve öltözötten, kiskabátban nem is reggelizve jelentek meg a gyülekezőhelyen. Aztán pedig így indulhattak útnak a fegyveres orosz őrök által tereltetve szomorú sorsuk beteljesedése felé.
A fogolymenetet általában idősebb és inkább csak puskákkal felszerelt őrök kisérték, akik nem is voltak sokan, talán még könnyű is lett volna lefegyverezni őket. Ám ezt azért senki nem kockáztatta, annál is inkább, mert a csúnyán félrevezetett emberek eleinte még hittek is a valahová „csak igazolásért kell menni” csalfa ígéretnek. Hitüket erősíthette, hogy az oroszok olyan cseleket is alkalmaztak, miként civil ruhába öltöztetett, magyarul beszélni tudó orosz katonákból álló kiesebb embercsoportot meneteltettek a foglyokkal szembe, akik kezükben papírdarabot lobogtatva „mi már megkaptuk, megyünk haza” hazugsággal ámították az elhurcolt szerencsétleneket.
Az elhurcolások elsődlegesen a Szovjetunió nagy emberveszteségének pótlását szolgálták, de ezen kívül megtorló jellegük is volt. Sztálin már 1943-ban a brit miniszterelnökkel folytatott beszélgetése során úgy nyilatkozott, hogy a:
magyarokat meg kell büntetni”. Egy diplomáciai levelezésben Molotov pedig azt írta:

A Szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, melyet Magyarország Németországnak nyújtott, a felelősséget nem csak a magyar kormánynak kell viselnie, hanem kisebb nagyobb mértékben a magyar népnek is.”
Vagyis Sztálin kiterjesztette a háborúban való részt vételünk felelősségét, a felelőtlen magyar felsőbb vezetésen túl, a vétlen egyszerű magyar állampolgárokra is. Ez pedig az elhurcolásokon és az egyéb háborús szenvedéseken túl, még a ránk mért hatalmas hadisarcban is realizálódott, amit hosszú évekig nyöghettünk. Ez volt a „Szovjet népnek okozott károkért” kirótt úgynevezett „jóvátétel” amit busásan kellett megfizetnünk. De még ez sem volt elég a falánk „nagymedvének”, az elhurcolt emberek és a hadifoglyok országhatárig történő hazaszállítási költségeit is még külön meg kellett térítenünk a Szovjetuniónak.
A polgári lakosság köréből való elhurcolások nem csak Érdre voltak jellemzők, ez szinte az egész országra kiterjedt. Ezért nem valós az az elterjedt érdi közhiedelem, hogy az érdi elhurcolások miértje egy első világháborús hadifogolyként oroszul jól megtanult Szentirmai János nevű emberhez köthető, akit az oroszok községvezetőnek, sztaroszta - nak tettek meg bejövetelük után. Az terjedt el, hogy ő vitette el a férfilakosságot, mert, hogy Érden sok nyilas és szökött katona volt abban az időben. Ennek volt ugyan némi igazságtartalma, de Szentirmai legfeljebb csak végrehajtója volt annak, amit tőle az oroszok követeltek. Együttműködött velük, kidoboltatta a gyülekeztetés időpontját, mást azonban aligha tehetett volna se értük, se ellenük.
A történelmi határainkat átlépő szovjet hadsereg azonnal alkalmazni kezdte ezt az elhurcolásos galád gyakorlatot. A 4. Ukrán Front parancsnoksága, a 0036. sz. hadparancsában elrendelte minden 15 - 60 éves korú katonaköteles személy letartóztatását és hadifogolytáborokba gyűjtését. Álláspontjuk ugyanis az volt, hogy a katonaköteles korúak, még ha nem is a frontokon, hanem otthonaikban tartózkodnak akkor is „civilbe öltözött szökött katonák”, s az ilyenképpen civilként elfogottakat is hadifogolyként kell kezelni. Ez az álláspont azonban nem volt egyértelmű. A hadifoglyok és internáltak közötti különbség értelmezésében még maga a szovjet felsőbb vezetés is bizonytalan volt kezdetben. Mígnem a Szovjetunió Népbiztosainak Tanácsa szabályzatot alkotott, amely kimondta, hogy: „…úgyszintén hadifoglyoknak számítanak a külföldi állampolgárok, akiket a Szovjetunióba internáltak”. (14)
Amikor az oroszok egy-egy elfoglalt helységben berendezték helyőrségi parancsnokságaikat, első teendőik közé tartozott a közigazgatás megszervezése, ezen belül pedig a német nemzetiségűek (svábok) összeíratása. Természetesen Érden is ezt tették, itt is lajstromba kerültek a „német nemzetiségű” családok, későbbi elhurcolásuk, kitelepítésük előkészítése
céljából. Felsőbb utasításra ugyanis az egész ország területéről meghatározott létszámú német nemzetiségű lakosságot kellett produkálni. Ezzel kapcsolatban azt olvastam egy „malenkij robot”- ról szóló tanulmányban, hogy egy zempléni településen is svábokat kellett volna begyűjteni, holott nem is laktak ott ilyenek. De kellett az előírt létszám. Ezért aztán a jegyzővel összeíratták mindazokat, akiknek a nevük „r”- betűvel végződik, legyen az akár német akár magyar hangzású. Például: Berger, Bognár, Tisler, Kádár, Kellner, Kazár, Pintér, Göndör, Suszter, Molnár, Vágner, stb. S aztán őket vitték el német nemzetiségiként csupán azért, mert mint mondták: Hitler neve is „r”- betűvel végződik.
Érden azért nem ekképpen történt a német nemzetiségű férfiak elhurcolása, hiszen őket nem külön vitték el, hanem együtt a magyar férfi lakossággal, vagyis bekerültek az 1945. január nyolcadikai elhurcolásba. Azokat a sváb családokat viszont, akik még a magyar hatóságok által 1941-ben elrendelt összeíráskor német nemzetiségűnek vallották magukat, később 1947-ben a magyar államnak kellett németországi kijelölt területekre áttelepíteni. Helyükre, házaikba a Csallóközből és Bukovinából telepítettek át magyar anyanyelvű családokat.
Levéltári kutakodásaim során találkoztam egy olyan 1946-ból származó érdi rendőrségi irattal, (407/1946) amelyben azt jelentik a községi elöljáróságnak, hogy Érden 1706 db német nevűekről kiállított bejelentőlap van.
KORMÁNYRENDELET
„A nemzeti kormány 12330/1945. M.E. számú rendelete a magyarországi német lakosság Németországba való áttelepítéséről szóló határozat végrehajtásának tárgyában az 1945. évi XI. t.c. 15 §-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli: 3. paragrafus: Az áttelepítésre kötelezett személyeknek – tekintet nélkül arra, hogy az ország területén, vagy azon kívül tartózkodnak, – minden ingatlan és ingó vagyonát a jelen rendelet hatálybalépése napjától kezdődően zár alá vettnek kell tekinteni, a tulajdonos (birtokos) abból semmit el nem idegeníthet és azt meg sem terhelheti. A zár alá vett készletekből (élelmiszer, takarmány, tüzelő stb.) a tulajdonos (birtokos) csak a rendes háztartási és gazdasági szükségletének megfelelő mennyiséget használhatja fel. „
Amikor vége lett a háborúnak, és később már a hadifoglyok is hazajöhettek, rendelet szólt arról, hogy a hazatérő foglyokat orvosi vizsgálatnak kell alávetni, és maximum 200 Ft segélyt kaphatnak. Ebből a magyar illetőségű, de német nemzetiségű foglyokat kirekesztették, mivel ők a német hadseregben szolgáltak, s ezért az ő segélyezésük: ”ellenkezik a demokratikus rendelettel”. Tombolt a ránk erőszakolt németgyűlölet, mindenkinek megvetni kellett a németeket, beleértve természetesen a hazánkfia svábokat is.
Itt megjegyezném, hogy később, amikor a sváboknak menniük kellett, nagyon sajnáltuk, meg is sirattuk őket. Szívszorító volt látni, amikor szinte semmi nélkül kellett elhagyniuk egy élet munkája árán megteremtett javaikat. Házaikat, vagyontárgyaikat, szépen művelt földjeiket. De a génjeikben hordozott tartásuk új lakóhelyükön is megbecsült polgárokká avatta őket, szorgalmuk is meghozta erőfeszítéseik gyümölcsét, új környezetük befogadta, megszerette őket. Pár évtized után, amikor már hazajöhettek vendégségbe, igen csak mi irigyeltük a Mercédeszeiket, amikor nekünk még csak Trabantjaink meg Ladáink lehettek.
Visszaemlékezéseit lejegyezte:  POKORNY FERENC

2018. szeptember 9., vasárnap

Skoda 100 - as / Folytatás a posztban

 Magát a farmotoros konstrukciót egyébként 1964-ben mutatta be a Skoda, amikor néhány gyártó (köztük az NSU, a Volkswagen, a Fiat és a Renault) készített ugyan autókat hasonló elrendezéssel, de az új típusokon és az újságok kritikáin világosan látszott, hogy nem ez a jövő fejlesztési iránya. Csehszlovákiában azonban szigorú pénzügyi számítások alapján és az importlehetőséget figyelembe véve mégis emellett döntöttek, később pedig spórolásból „a KGST-ben úgyis eladható” mottóval nem voltak hajlandóak változtatni az elavult konstrukción, hiába készítettek a gyár mérnökei orrmotoros prototípusokat.
 A Skodának nem maga a motorkonstrukció volt a keresztje, hiszen a présöntéses technológiával készült, négyhengeres alublokk korszerű volt a maga idejében, és sok-sok módosítás után egészen az első Fabia-generációig kihúzta. Itt az elhelyezéssel volt gond, hiszen közel négy évtizeden keresztül oda építették be, ahol a csomagoknak kellett volna utazniuk: a kocsi hátuljába. Ebből kifolyólag a bőröndöt, centrumos zacskót, fonott kosarat, gázpalackot, összecsukható széket és sok más úti motyót a kocsi orrába kellett volna betuszkolni, ahol azonban mindennek kevés volt a hely, és a hátsó ülés mögötti tikos rekesz sem segített eleget a cuccok elhelyezésében. Ezért a szocializmus kedvelt nyaralási helyszíneire általában tetőcsomagtartóval indultak a skodások, de nem volt ritka a motorháztetőre kívülről felerősített kofferszállító rács sem. A kertészkedők és iparosok gyakran utánfutóval oldották meg a zűrös transzfereket, de, mint Ocskay Zoltán felidézi emlékeit, eleinte azért ezekhez sem volt olyan egyszerű hozzájutni. Ugyanakkor nem csak Tesz-vesz város lakóinak okozott fejtörést a farmotoros elrendezés: az üres Skoda 100-asok orra rossz úton kanyarodva hajlamos elpattogni, ráadásul nagyon érzékeny az oldalszélre. A hiánygazdaság leleménye azonban erre a bajra is megtalálta az orvosságot, a tulajdonosok vasúti síndarabbal vagy cementes zsákkal növelték az első tengely terhelését, persze azon az áron, hogy ezzel még tovább csökkentették a rakteret.
 Egy idő után a gyár megszánta a tulajdonosokat, és a csendesebb működés, illetve a jobb súlyelosztás érdekében előreköltöztette a hűtőt a 100-as utódjának számító 105/120 sorozatnál. Igen ám, de ehhez hosszú csőrendszerre és termosztátra volt szükség, amivel egy csapásra megszaporodott a hibalehetőségek száma. Egy-egy forró nyári napon a Balaton-felé menetrend szerint felbukkant egy-egy felforrt hűtővizű Skoda a 7-es út vagy az M7-es autópálya mentén, és alkalomadtán télen is gőzfelhőbe burkolóztak a csövek fagyása miatt. Róbert, a kipróbált autó tulajdonosa ilyet még nem tapasztalt, és megjegyzi, hogy a jól karbantartott rendszerekkel kevés a gond, a farhűtősök pedig (mint amilyen a 100-as sorozat vagy elődje, az 1000 MB) eleve jobban bírják a gyűrődést.







10 furcsa munkakör, amit már kiváltott a technológia.

Sok munkakör nem létezett 50, 40, de még 10 évvel ezelőtt sem. Lehet, hogy a te munkaköröd is az új gazdaság eredménye. Viszont sok régi munkakör már nem létezik ma, egyszerűen nincs rájuk szükség.
De milyen munkákról is beszélünk? Nézd meg a lenti képeket, és látni fogod. Eltűnésük nagyrészt a technológia fejlődésnek köszönhető, a technológia kiváltotta őket.
Látni fogod, hogy pár munka veszélyes volt, illetve gyermekeket is alkalmaztak.
1. Bowling bábu felállító
A bowling pályák fiatal fiúkat alkalmaztak a bowling bábuk felállítására. Manapság ezt persze gép teszi.
regi-nem-letezo-munkak-4-2
regi-nem-letezo-munkak-4-1
2. Emberi ébresztőóra, avagy a “kopogó”
Az ébresztőórák elterjedése előtt élő embereket, úgy nevezett kopogókat alkalmaztak a tehetősebb emberek, hogy reggelente felébressze őket. Pálcákkal kopogtak az ablakon, vagy éppen kavicsot dobtak fel.
regi-nem-letezo-munkak-5-1
regi-nem-letezo-munkak-5-2
regi-nem-letezo-munkak-5-3
3. Jégvágó
A hűtőgépek elterjedése előtt jégvágók hordták a jeget az emberek kamrájába. Ez egy rendkívül veszélyes foglalkozás volt, hiszen jeget befagyott tavakról szerezték.
regi-nem-letezo-munkak-1-1
regi-nem-letezo-munkak-1-2
4. Légi fülelő
A radar elterjedése előtt is ki kellett szúrni előre az ellenséges légitámadást, az ilyen építményekkel fókuszálták a hangot a figyelő füleibe.
regi-nem-letezo-munkak-10-2
regi-nem-letezo-munkak-10-1
5. Patkány elfogó
A patkányfogás is veszélyes munkának számított, mivel egy fertőzött patkány harapása végzetes kimenetelű lehetett.
regi-nem-letezo-munkak-2-1
regi-nem-letezo-munkak-2-2
regi-nem-letezo-munkak-2-3
6. Fénygyújtók
Az elektromos utcai világítás előtt is volt utcai világítás, de a lámpákat minden este kézzel begyújtotta valaki, és reggel eloltotta. Ezek olajjal működő fáklyák voltak, amikben az olajat is rendszeresen kellett utántölteni.
regi-nem-letezo-munkak-3-1
regi-nem-letezo-munkak-3-2
7. Faúsztató
A fahordás logisztikája régen abból állt, hogy a folyóban úsztatták a kivágott fákat a feldolgozó üzembe. A fákat persze irányítani kellett a folyóban, ők voltak a faúsztatók.
regi-nem-letezo-munkak-8
8. Operátor
A telefonrendszer automatizálása előtt élő emberek kapcsolták ide-oda a vonalakat, így tudták az emberek egymást felhívni telefonon.
regi-nem-letezo-munkak-6-2
regi-nem-letezo-munkak-6-1
9. Egyetemi hullatolvaj
A 19. században az egyetemek nem tudtak tudományos célból sem elhunyt emberi testek szerezni. A tudományt viszont nem lehetett már akkor sem megállítani, így hullatolvajokat alkalmaztak, akik kiásták a frissen eltemetett testeket.
regi-nem-letezo-munkak-9
10. Gyári felolvasó
Bár ez a munka távol-keleten még egyes helyeken megtalálható, manapság már nem jellemző. A munkájuk az volt, hogy szórakoztassák a gyári munkásokat. Olvastak nekik könyveket, híreket, és párt propagandát is.
regi-nem-letezo-munkak-7-1


regi-nem-letezo-munkak-7-2

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...