A II. világháború folyamán az olaszok is elkezdték törni a fejüket, hogy miképp lendítsék fel autóik eladásait. A legtöbb gyártó olcsó, kisteljesítményű modelleket dobott piacra, köztük a Fiat is. A torinoi vállalat 1936-ban mutatta be az 500-as modell első generációját, az 500A-t, mely azonnal belopta magát a vásárlók szívébe.
A Fiat igazgatója az akkor 29 éves Dante Giacosát bízta meg egy 2 személyes kisautó terveinek elkészítésével, mely az utasokon kívül fél mázsa rakomány szállítására volt képes. További szempont volt, hogy az autó ára ne legyen több mint 5 ezer líra, ami az akkori legolcsóbb modell árának fele volt. 1934-re Giacosa el is készítette az 500-as terveit, formatervéért Rudolfo Schaffer felelt. A költségeket nem sikerült tartani, így az új modell végleges fogyasztói ára 8 ezer lírára növekedett. Különleges megjelenése és hatalmas strapabíró képességének köszönhetően a magasabb ár nem okozott gondot, 1936-os bemutatása után az olaszok legkedveltebb kompakt kisautójává vált.
Licenszét több gyártó is megvásárolta, köztük az NSU és a Fiat francia leányvállalataként működő Simca is. Ez utóbbi cég szinte semmit sem változtatott az 500-as megjelenésén, egyedül motor szempontjából voltak kisebb módosítások. Bevallom, kicsit csaltam, a cikkben látható képek valójában egy Simca 5-ről készültek, de mivel a 2 autó megjelenés és motor szempontjából szinte teljesen megegyezik, inkább használtam ezeket, amiken az autó fekete-vörös fényezést kapott, mintsem bármilyen más színkombinációjú kivitelt. Az indok egyszerű, a korban is a fent említett 2 tónusú fényezés volt a legvagányabb, és nekem is ez a kedvencem.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha a Fiat 500-as modell néven reklámozta, miért hívja ma mindenki „Topolino”-nak? A válasz egyszerű. Számos veteránnak van valamilyen íratlanul elfogadott beceneve, pl.: a Citroën 2CV a „Kacsa”, a Volvo P1800 az „Angyal Volvo”, míg a BMW 501 a „Barokk Angyal” nicket kapta. A Topolino olaszul annyit tesz: Egérke. Ez mégsem apró termetére, sokkal inkább egy ma is ismert mesehősre utal.
Az 1930-as években a Disney elkezdett Európában is hódítani, köztük Olaszországban. Legendás karaktere, Miki egér a Topolino nevet kapta. A kapocs az amerikai médiabirodalom és az olasz autógyár között az, hogy az itáliai nép fantáziájában az 500-as lámpái hasonlítottak Miki egér füleire, a sárhányók pedig Miki hajvonalát ábrázolták. Az autó piacra dobását követően az olaszok már az autóra csak egérke néven utaltak, s ma is leggyakrabban ezen a néven utalnak rá.
Az alacsony ár érdekében a Topolino csak alap műszereket és felszereltséget kapott. Igaz, az elefántfül egy kihagyhatatlan részlet volt, de az ajtók ablaktekerő helyett tolóablakokat kaptak, hogy csökkentsék a gyártás költségeit. A csomagtér hátul kapott helyet, de kívülről nem lehetett nyitni. A szállított holmit, ahogy a Kispolszkiban is, az első ülések mögé helyezték. Ezt a teret kifejezetten csomagok számára alakították ki, de 2 kisgyerek számára is elég tágas volt – az más kérdés, hogy nem öléseken utaztak.
Motor terén 2 lehetőség jöhetett szóba. 1936-tól 1948-ig a Fiat 500A néven árulta a 13 lóerős erőforrással felszerelt egeret, majd 1948-tól egy éven át 500B címszó alatt forgalmazta a 16 lóerős kivitelt. Mind a 2 motor soros 4 hengeres elrendezést kapott, melynek hőszabályozásáért vízhűtés felelt. Ez utóbbi esetében csak a teljesítmény nőtt, a lökettérfogat 569 köbcenti maradt.
A kormánymű és a fékek teljes átalakításon estek át, a régi oldalszelepek a motor fölé kerültek. Az erőforrás frissítésével csúcssebessége 85 km/h-ról 90 km/h-ra nőtt, míg a 100 km-enkénti 9 literes fogyasztása változatlan maradt. Ez utóbbi a ’30-as években kiválónak számított. A korban megszokott módon az orrmotor mellé hátsókerék hajtást kapott.
Az 500A készült 2 ajtós kupé és landau kabrió formájában, később furgonként is a mediterrán ország utcái képét alkotta. A Genfi Autószalonon bemutatott 500B szintén kérhető volt kupé és kabrió kivitelben, viszont az ő esetében a furgon mellett opció volt a faszerkezetes woodie kombi is, ami Giardiniera néven jelent meg.
Formaterve nem csak, hogy a cukiság faktort akasztotta ki, de a ’30-as években az egyik legáramvonalasabb típusnak számított. A ’30-as években még teljesen természetesnek számított a hátrafelé nyíló ajtó, de emellett érdemes megfigyelni az egyedi kilincset, ami belesimul az ajtó vonalába. Nem csak esztétikai elemként jelent meg, a design mellett sokat javított az autó légellenállásán. Elvinnéd egy körre? Nézd meg a videót:
A 2 méter tengelytávú, 3,2 méter hosszú, autó saját korában is kicsinek számított, így talán nem is meglepő, hogy össztömege mindössze 550 kiló volt. A röntgenképből láthatod, hogy a Topolino valójában alvázas szerkezetű, alváza pedig perforált volt. Ez a maga korában egy hatalmas forradalmi lépésnek számított. Előtte csak repülők szerkezetében alkalmazták, a Topolino volt az első autó, aki szintén így készült. A relatív hosszú orrban a motort jócskán előre tolták, így egy 190+ magas egyén is kényelmesen elfér benne. Ami viszont hátrány, hogy a pedálok kicsik és közel is vannak egymáshoz, így termetesebb lábfejjel nehézkes lehet a vezetés. A váltókar elég hosszú utat tesz meg, míg beér a motorig, így a holtjáték jelenléte szinte elkerülhetetlen. Ez az 500A és 500B esetében is egy 4 fokozatú padlós kézi váltó volt.
1949-re az autózás kultusza kezdett megváltozni, az USA-ban ekkor kezdtek nőni a behemótok korai uszonyai. Európában ez csak később bukkant fel, de a sárvédős karosszériát már bőven elkezdte felváltani a ponton karosszéria. A Fiat nem akart lemaradni, így az 1950-es gyártói évben a teljesen átdolgozott, 1955-ig szerelt 500C vette át a stafétát. A Simca ezt a modellt is átvette, ő Simca 6 néven gurult le a nanterre-i gyártósorról. A második generációs kisegér szintén egy 4 hengeres, soros elrendezésű motort kapott, melynek teljesítménye már 570 köbcenti volt. Giacosa és Schaffer kisautója bombaként hatott, az A, B és C modellből összesen 520 ezer példány hagyta el a torinoi üzemet. Az 500C utódjául a Fiat a ma is méltán rajongott farmotoros Nouva 500-t választotta.
Az orrmotor és hátsókerék hajtás mellé ő is egy 4 fokozatú kézi váltót kapott. Kivitel szempontjából a lehetőségek megegyeztek az 500B variánsaival. Igaz, a 2. széria már bőven nem volt olyan aranyos, mint elődje, sőt még rendes ponton karosszériája sem volt, de róla sem mondhatjuk el, hogy az autózás történetének egy jelentéktelen darabja! Ha részletesebben is érdekel az olasz kisegér, nézd meg a videót!:
Egy elsző szériás Topolinót már 10 és 15 ezer euró között vehetsz, ha egy tipp topp állapotúra fáj a fogad, ez az ár csak magasabb lehet. Egy magas presztízsű aukción a végösszeg a csillagos eget is elérheti, a fenti képeken bemutatott Simca 5 pl.: 55 ezer dollárért, vagyis alig több mint 15 millió forintért talált gazdára. Jó, ez egy Simca, nem pedig Topolino, de ár szempontjából is szinte megegyeznek.
Nekem személy szerint álmom, hogy legyen egy 4 hengeres kisegerem, az ’54-es Giulietta mellett ő a másik legimádottabb olasz klasszikusom. Mit gondolsz, ha a ’30-as években akartál volna autót venni, Te a Topolino mellett voksoltál volna?
