Szabolcsi földvár / Folytatáshoz kattints a posztra

A szabolcsi földvár a Tisza folyó bal partján, a mai Szabolcs település közvetlen közelében található erődítmény, amelyet a régészeti feltárások eredményei szerint 950 körül emeltek.

A Kárpát-medencében letelepülő magyar törzsek egyikének vezéri szálláshelye lehetett. Anonymus szerint Szabolcs vezér építtette a honfoglalás után.

A földvár két oldala a Tisza akkori magaspartján épült, míg a harmadik, leghosszabb oldalon mesterséges folyóágat ástak ki, így az erődítmény szigetként emelkedett ki a környező vizekből. A sáncok szerkezete eredetileg rácshálós rendszerben összecsapolt fagerendákból állt, ezt aztán földdel töltötték ki. A 337 x 225 x 387 méteres háromszög alaprajzú földvár területe 3,3 hektár. A falakon három helyen látható áttörés helyén voltak egykor a kikövezett várkapuk. A belső részen látható mélyedés ciszterna vagy kút lehetett.

Az egységes magyar államot létrehozó István király idejében ez a vidék is a keresztény uralkodó hatalmába került, így benne tartotta székhelyét Szabolcs királyi vármegye ispáni tisztségviselője.

A várat a 11. század második felében megerősítették, a falak magasságát emelték, belső oldalait vastagították, mivel újra és újra feldúlták vidékét a Kárpát-medencébe betörő úz és kun törzsek (1068, 1085, 1091). Az első korabeli forrás a várral kapcsolatban az 1092-es szabolcsi zsinatról emlékezik meg, amikor az Árpád-házi Szent László király elnökletével összeülő egyházi és világi méltóságok elfogadták II. Orbán pápa határozatait.

A középkori oklevelekből ismert a királyi vármegyék politikai felépítése. Élükön az uralkodó által kinevezett ispán állt. Beosztottai a várnagy, aki a várbeliek mindennapjait irányította, valamint a hadnagy, aki országos méretű hadjárat alkalmával vezette a fegyveres szolgálatra kötelezett szabad embereket, a várjobbágyokat. A hatalmi hierarchia legalsó részén a várat kiszolgáló, állattartással, földműveléssel, kisebb mértékben kézművességgel foglalkozó várnépek álltak, de a korai időszakban még létezett a rabszolgatartás intézménye is.

Miután II. Endre király nagyrészt eladományozta a szabolcsi ispánság földjeit is, meggyengült a fegyveres szabadok tábora. Így az országra zúduló tatárjárás idején a mongol lovasseregek elfoglalták és lerombolták Szabolcs várát, mely ezután elvesztette katonai jelentőségét.

A települést és a várat 1266 előtt királyi adományul a Szentemágócs nemzetség egyik ága kapta, amely aztán innen Szabolcsinak is nevezte magát, és 1380-ig volt itt birtokos.

A 18. századtól a vár belső részében volt a falu temetője. 1896-ban millenniumi emlékművet emeltek a vár egyik falán. 1996-ban, a honfoglalás millecentenáriuma alkalmából a bejáratnál elhelyezték Szabolcs vezér szobrát.

Elhelyezkedése

Szabolcsi földvár Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 48° 10′ 17″, k. h. 21° 29′ 23″

Csobánc vára / Folytatáshoz kattints a posztra

Csobánc vára Veszprém megyében, a Csobánc hegyen található. A 13. században épült, ma rom. Régészeti feltárása folyamatban van.

A Csobánc-hegy a Balaton vízgyűjtő területének északi részén, a Balaton-felvidékkel határos Tapolcai-medence keleti részén található, Gyulakeszitől keletre és Diszel községtől délre található. A vár a 376 m magas 260x190-es átmérőjű lapos hegyfennsíkon található. Belső vára a plató délnyugati részén épült fel, amit 15-26 m-es átmérőjű árok és földsánc vesz körül és választja el a fennsík többi részétől. Külső vára lényegében az egész hegytetőt magába foglalja csekély falmaradványokkal, ugyanakkor felszínén különféle kialakítású gödrök vannak.

Magát a hegyet először 1221-ben említik oklevelek, amikor is az Atyusz nemzetség elajándékozta ott lévő szőlős területét. A 13. század első felében ismét említésre kerül, a hegyet birtokló királyi udvarnokok és diszeli nemesek pereskedése kapcsán, lévén a nemesek szőlőt telepítettek és kőépületet emeltek a hegyre. Sokan e kőépületben sejtik a vár ősét, bár oklevél még ekkor sem említ várat itt. A várról az első említést egy 1272-es oklevél teszi, de építése már az 1255 előtt elkezdődhetett. A Rátót nembeli Gyulaffy család tulajdona volt a 17. század második feléig, sokan az előbb említett diszeli nemesekben sejtik e nemesi család őseit, akik a várat emelhették. Viszont említése még a 14. század folyamán sem történik meg, csak 1420-ban.

Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után Habsburg Miksa betöréseinek a vár is áldozatául eshetett volna, de Kinizsi Pál parancsára erődítménnyé kezdték alakítani, Leányfalusi Ágoston, Kinizsi somlói várnagya parancsnoklata alatt. Ennek köszönhetően később egyik török ostrom sem tudta bevenni.1491-ben özvegy Rátóti Gyulafi Lászlóné a várat átadta testvérének, Gersei Pető Jánosnak. A török-magyar végvári harcok jelentették, mint már előbb is lett említve e erősség aranykorszakát. A 16. század elején először Gyulafi István, a már előbb említett özvegy Rátóti Gyulafi Lászlóné fia birtokolta a várat, majd annak fia, a híres csobánci kapitány, Gyulafi László vette birtokba és volt egyben kapitánya. 1554-ben a török sikertelenül ostromolta, viszont az ostrom következtében egyik fala alapjaiból kidőlt. 1559-ben ismét sikertelenül ostromolták. Evlija Cselebi történetíró a vesztes török sereg elvonulásakor említést is tesz a várról. 1562-ben innen indították az 1561-ben török kézre került Hegyesd várának sikeres ostromát. Bár az erősség folyamatosan veszélyben volt a törökök miatt és elrendelték megerősítését is, nem sok fogantja lett, csak katonáinak létszáma bővült kissé, míg állapota fokozatosan romlott.

1669-ben a herceg Esterházy család vásárolta meg. Bécsben a lerombolása mellett döntöttek, de a Rákóczi-szabadságharc kitörése ezt megakadályozta. Itt szolgált a szabadságharc kitörése előtt gyalogos tisztként a később legendássá vált Béri Balogh Ádám is. 1705-ig császári katonaság tartotta birtokban, de Domonkos Ferenc és Kisfaludy László kuruc csapatai elfoglalták. A vár ellen a legnagyobb ostrom 1707. február 25-én következett be. Jean Rabutin császári tábornagy sikertelenül próbálta meg elfoglalni mintegy ezer fős seregével. Szász Márton kuruc vice hadnagy vezetésével egy körülbelül 30 fős helyőrség, 30 főnyi bemenekült nemes, illetve asszonyok és gyermekek védekeztek. Az ellenséges, osztrákokból, szerbekből, labanc-magyar és dán katonákból álló sereg majdnem 400 főt veszített el a csata során, köztük 52 tisztet. Végül 1709-ben került ismét császári kézbe a vár, ekkor kezdődött meg robbantásos rombolása. 1722-ben már mint romot említik csak, mellette említve a Gyulafiak régi udvarházát, lenn a faluban.