Szende Lajos vezérigazgató írása...
TATABÁNYA.
Komárom vármegye a tatai szénbányászattal foglalta el helyét a nyugateurópai értelemben vett nagyipari vállalkozásokat magukba fogadó vármegyék között, és ha visszapillantunk ez iparvállalat szédületesen gyors fejlődésére, ha megállapítjuk, hogy rövid tíz év alatt mind a foglalkoztatott munkások számát, mind a termelés mennyiségét tekintve, az ország első széntermelő telepévé küzdötte fel magát: méltán elmondhatjuk, hogy a vármegye e téren is nagy történelmi jelentőségéhez és a neki eddig hazánk mezőgazdaságában kijutott előkelő szerephez méltón foglalta el helyét.A sors különös kegyét kell látnunk abban, hogy e nagyszabású ipari vállalkozás éppen szén termelésében áll, amaz anyagéban, mely minden más ipari vállalkozásnak nemcsak létfeltétele, de valóságban szülőanyja, és hogy felfedezésének és kifejlődésének időpontja összeesik azzal az idővel, midőn a nemzet teljes tudatára látszik ébredni annak, hogy Magyarországnak ipari állammá kell válnia, s midőn ez az óhaj az ország vezető körei előtt minden eddigi megnyilatkozásánál hangosabban és sürgetőbben követel meghallgatást.Az évezredes agrár államból új évezredeket ígérő modern iparállammá való átváltozás, melynek előjeleit most véljük észlelhetni, fogja csak megadni a tatai bányászatnak és ezzel Komárom vármegyének hazánk ipargazdasági haladásában teljes jelentőségét.A telep története.Már évtizedekkel ezelőtt, a negyvenes évek elején ismertek Komárom vármegye délkeleti, Fehér megyével határos részén szénelőjövetelt, sőt az Esterházy grófi uradalom itt - Zsemlye község határában - többszörös, megszakítással, jelentéktelen bányászatot is folytatott, melyet azonban utóbb végleg beszüntetett. E szénelőjövetelre lett figyelmessé 1894-ben a tatai bányászat megalapítója, Királdi Hercz Zsigmond. Az általa kiküldött kitűnő hazai szakférfiak a zsemlyei ismert szénelőjövetelt, gyenge minőségénél fogva, nem tartották alkalmas alapnak nagyobbszerű és életképes vállalkozáshoz. Beható földtani tanulmányaik azonban arra indították őket, hogy kiküldőjüknek mély fúrások eszközlését a legmelegebben ajánlják. A vidék alapos bejárásánál jellegzetes kövületekre akadtak, melyek remélni engedték, hogy a minőségileg ki nem elégítő, az oligoczén képződményhez tartozó zsemlyei szén alatt a régibb képződményű eoczén rétegek és ezek között jobb minőségű széntelepek lesznek feltalálhatók.Az első fúrások.A szénbányászati jogok bérlete a földtulajdonosoktól, nevezetesen az Esterházy grófi uradalomtól és a körülfekvő községek birtokosaitól szerződésileg féltételesen megszereztetvén, megkezdődtek a mélyfúrási munkálatok a régi Zsemlye, most Vértessomlyó község határában. Az eredmény az első fúrólyukakkal teljességgel meddő maradt, mert ezek 110, 206 illetőleg 128 méter mélységekben az itt az alapkőzetet alkotó triasz-korbeli mészkövet elérték, anélkül, hogy eoczén rétegekre bukkantak volna. A fúrásokkal kapcsolatos és meddőnek bizonyult nagy kiadások már-már kedvét szegték a vállalkozó csoportnak. A szakférfiak benső meggyőződésből eredő erős rábeszélésére volt szükség, hogy még egy negyedik, egy utolsó fúrólyuk mélyíttessék. Az előző fúrólyukakból merített tanulságok nyomán, e fúrás helyét jóval nyugat felé Bánhida község határában tűzték ki. Lázas izgatottsággal követték szakemberek és vállalkozók e fúrás haladását. Előbb jellemző kövületekben bővelkedő eoczén rétegeket fúrtak át, 116 méter mélységben pedig egy 5.80 méter vastagságú széntelepet. A. fúróval kihozott szén szurokfekete színű, kagylós törésű volt, minősége, vegyi vizsgálat alapján, körülbelül 5500 hőegység hőhatálylyal bírónak bizonyult.E minden várakozást felűlmuló eredmény után gyors egymásutánban következett a többi fúrólyuk. - 1906 végéig már nem kevesebb, mint 180 ilyen fúrólyukat mélyítettek, melyekkel 5-10-14, sőt egy helyen, a hol a szén feltornyosulása tételézhető fel, 30 méter vastag rétegben, összesen mintegy 200 millió tonna szénnek előjövetelét állapították meg. E szénterület, mely nagyobb számú község alatt terjed el és melynek szíve Felsőgalla, Bánhida és Alsógalla községek, megszokás következtében általánosságban »tatai szénmedencze« gyűjtőnév alá foglaltatik.
Munkástelep.
Kazánház és szénosztályozó.
Középponti gépház.
Tömedék termelése és tömedékakna.
Sodronykötél-pálya.
Függő sínpálya.
Gróf Teleki Géza-akna.
Grós Esterházy Ferencz-akna.
Királdi Hercz Zsigmond-akna.
Sikló-állomás.
Kötélpálya-állomás az aknában.
Szivattyú az aknában.
A telep látóképe.
Külfejtés képe robbantás után.
Kórház.
Iskola, élelemtár és vendéglő.
Szénosztályozó.
A gépház belseje.
A »tatai szénmedencze.«Az ősi természet ilyképp egy nagyszabású bányászat alapját vetette meg. A vállalkozás feladata volt immár a természet kincseit, aknák mélyítésével hozzáférhetővé tenni, nagyszámú munkásnéppel, hatalmas gépek segélyével mozgásba hozni és számukra, a modern nagyipar igényeinek megfelelő közlekedési eszközök útján, a nagy forgalmi útakat megnyitni.A tatai bányászat történetében mindenkor emlékezetes marad az 1896. év karácsony estéje. Ez időben érte el az első, Alsógalla, Felsőgalla és Bánhida községek hármas határpontján telepített akna a széntelepet és midőn országszerte kigyultak a karácsonyfák gyertyái: egy kis csoport visszafojtott lélekzettel leste az első csille szén kihozatalát egy eddig szűz területről; az első csillét, hogy utána annak ezrei, százezrei, milliói következzenek, munkát adva munkások ezreinek, alapot a haza gazdasági fejlődésének.
Külső berendezés.A tatai szénbányászat külső berendezéseinek műszaki alapterve abban állott, hogy Alsógalla község határában, a magyar királyi államvasútak budapest-brucki vasútvonalának mentén, középponti rakodóállomás építtessék, melylyel a köröskörül telepítendő aknák, sugárszerűleg kiinduló sodronykötélpályákkal kapcsoltassanak össze. Ehhez képest első sorban egy 4 1/2 kilométer hosszú, a magyar királyi államvasútak szabványainak megfelelő normálvágányú vasúti pálya építtetett meg, mely a szénmedenczét Bánhida állomással köti össze, egy nagyszabású rakodó állomással és napi 400 vaggonrakomány-teljesítményű szénosztályozóval. Ez utóbbival kötötték össze - sodronypályák segélyével - előbb az első, gróf Esterházy Ferenczről, azután a második, Királdi Hercz Zsigmondról és utóbb a harmadik, gróf Teleky Gézáról elnevezett aknát.Merész újítást jelentett a hazai bányászat terén az a körülmény is, hogy a tatai bányászatot, noha a széntelep a föld felszíne alatt 100 és 200 méter közötti mélységben fekszik, nem függélyes, hanem lejtős aknákkal tárták fel. Ez aknák az eddig szokatlan 300-400 méter lejtős hosszban mélyíttettek le és lehetővé teszik, hogy a föld felszínén levő sodronypályák az almák mélyéig nyúljanak és a nekik a föld gyomrában átadott szénnel telt csille, minden megszakítás nélkül menjen az osztályozón át, a vasúti kocsiig.Az aknák berendezésével párhuzamosan járt természetszerűleg az erőforrás: egy középponti villanyos telep megalkotása.Míg annakelőtte minden gép hajtásához külön kazántelepen fejlesztették a szükséges gőzt és egy-egy bányánál nem ritkán több tuczatra rugott a kazánházak száma: addig ma a tatai bányászat összes gépeit egyetlen középponti telepen fejlesztett villanyos erővel mozgatják. Tizenkét hatalmas, összesen 1800 négyszögméter fűtőfelületű kazánban fejlesztik a gőzt, három darab, egyenként háromszáz és egy darab ezer lóerős gőzgép, továbbá egy 2300 lóerős gőzturbina számára. Ez utóbbi a legnagyobb ilynemű gép, mely 1906 végén hazánkban üzemben van. A gőzgépekkel és turbinával közvetetlenül kapcsolt villanyfejlesztő gépek (dinamók) összesen 4000 lóerőt adnak át vörösréz huzaloknak, melyek az erőt a több kilométernyi körzetben levő egyes fogyasztási helyeken felállított motorok között osztják szét.Csak a gépészeti technikának meseszerű fejlődése, melynek a XIX. század második felében tanúi voltunk, és mely e századot az emberi művelődés történetében kimagasló jelentőségre emeli, tette lehetővé a jelenkori bányászatot. Csak a csoda, mely vékony drótokon a lóerők százait, ezreit viszi a bányák legfélreesőbb helyeire, képesít arra, hogy a föld mélyében, aránylag kis helyen, munkások ezrei munkálkodhassanak és termelhessék ama rengeteg mennyiségű fűtőanyagot, mely a modern iparnak nélkülözhetetlen alapja. A szénipar gépészet nélkül ma épp oly kevéssé lehet meg, mint a nagyipar szén nélkül.A nagyméretű üzemekben való bányászkodás manap magas színvonalon álló tudomány, melyet hazánk kitűnő bányamérnöki kara a selmeczbányai m. kir. bányászati főiskolán sajátított és sajátít el.Nehéz és felelősségteljes az üzemvezető bányamérnök feladata és kétszeresen az új bányaműveknél, mint a tatainál, hol a szakerők többé-kevésbbé ismeretlen alakulásokkal állottak szemben. A bányamérnöknek működésében három, fontosságuk sorrendjében felsorolt szempontot kell törhetetlenül szem előtt tartania: a munkások biztonságát, a bányamű biztonságát és az észszerű, versenyképes üzemet. E szempontok figyelembe vételével állapítja meg az 252üzemtervet és ennek legfontosabb részét: a fejtési módszert, melynek helyes megválasztásától függ egy bányamű felvirágzása vagy tönkje. Laikus ember alig tudja elképzelni, hogy mennyi körülményre kell tekintettel lennie az üzemvezetőnek a fejtési módszer megválasztásánál. A telep csapására és dőlésére, a szén, valamint a fedő- és fekü-kőzet anyagának minőségére, a szénréteg vastagságára, a szállító, légvezető és tömedék-folyosók kedvező elhelyezésére, stb. stb.Tatabányán a bányászat kiváló képességű vezetője, Ranzinger Vincze, m. kir. bányatanácsos-bányaigazgató a talp-oldalpászta fejtési módszerét honosította meg, mely immár tíz év óta kitűnően bevált.A mai nagy tudományos apparátussal és gépóriásokkal dolgozó bányászatnál természetesen a bányamunkás munkaviszonyai is mások, mint régebben voltak.Sokan még ma is borzongással gondolnak a bányász munkájára. Képzeletükben ott áll az ős, a mint titokzatosan leszáll a föld mélyébe, görnyedve hasogatja gyenge szerszámaival a sziklát, küzdve ezer veszedelemmel és végre roskadozva czipeli terhét a bánya kijárata felé.A tatai és hasonló, a jelenkori technika magaslatán álló bányászat látása, mindenesetre nagy meglepetéssel járna az ilyképpen képzelődőkre. Tatabányán a munkások reggelenként, illetőleg esténként az egyes aknák közelében levő tágas »felolvasó-termekben» gyűlnek össze, hol névsor olvasása útján megállapítják jelenlétüket. Egy idősebb munkás hangosan elmondja a napi imát, melyet ájtatosan ismételnek a jelenlévők.Ezek után a munkás, csákánynyal vállán, kis biztonsági lámpával kezében, az úgynevezett személyszállító aknához megy, mely a munkások közlekedésére szánt felvonóval - lifttel - van felszerelve. E felvonók néhány pillanat alatt az akna fenekére szállítják, honnan sugárszerűleg, több irányba kiinduló, villamossággal világított, széles, magas vágatok vezetnek a munkahelyekre.
Biztonsági intézkedések.A bánya látogatóinak elsősorban az üde levegő fog feltűnni, mely mind a vágatokban, mind a legtávolabb eső munkahelyeken körülveszi. A modern bányamérnöki tudomány egyik legnehezebb, de eredményében legáldásosabb ága: a légvezetés tette ezt lehetővé. A külszínen elhelyezett hatalmas szellőztetők - ventillátorok - perczenként több ezer köbméter levegőt szívnak a bányákon keresztül. E légáram oly módon vezettetik, hogy annak minden egyes munkahelyet érintenie kell, hogy minden egyes munkásnak a szükséges friss, üde levegőt meg kell kapnia.A munkás, a munkahelyre érkezvén, rendszerint a »réselés« munkájába fog, azaz csákányával a még érintetlen szénfalba 100-120 centiméter mély, változó szélességű és 30-50 centiméter magas rést vág. Mikor a rés készen van, mind a rés felett, mind a rés alatt megmaradt szénfalba, a réshez hasonló mélységű lyukakat fúr, ezekbe biztonsági robbantószert helyez el és e robbantószert, villanyos gyújtógépek segélyével, jó távolból meggyújtja. A »lövések« eldördülése után megvárja, míg a szellőztető a gázokkal telt levegőt frissel pótolta, azután újból a munkahelyre megy és a »lelőtt« szenet csillébe - négykerekű kis kocsiba - rakja, melyet a bányásznyelv »kutyának« nevezett el és ezt továbbszállítás végett a »csillésnek« adja át.Nagyfontosságú feladata ezután a munkásnak: a munkahely biztosítása bedőlés ellen; e czélból oly távolságban, mint ezt a fedőkőzet többé vagy kevésbbé szilárd volta megköveteli, faoszlopokat állít fel.
Szállítás.Közben a csillés a síneken mozgó szeneskocsikat az akna felé tolja. Mi sem természetesebb, mint az, hogy e téren is már legnagyobbrészt géperő pótolja az emberi munkát. Oly modern felszerelésű bánya, mint a tatai, keresztül-kasul van hálózva a legkülönfélébb szállítási berendezésekkel. A siklókon fékek segélyével eresztik le a telt csilléket és ezek önsúlyukkal vonják fel az üreseket; meredek emelkedésű folyosókon vitlák hozzák fel őket, míg csekély emelkedésű és szintes vágatokban végnélküli kötelek mozognak állandóan, magukkal vivén a telt csilléket és hozva az üreseket.Az 1906. év vége felé egy angol mérnök kért és nyert engedélyt a tatai bányászat megtekintésére. Előzetes beszélgetés közben a vendég az angol bányák tökéletes szállítási berendezéseit magasztalta és azok tanulmányozását kötötte a vezetőség lelkére. A bányák bejárása után azonban kijelentette, hogy ez irányban a tatai berendezések jobban már nem tökéletesíthetők.
Tömedékelés.A tataihoz hasonló vastag széntelepek kitermelésénél, a visszamaradó nagy üregek állandóan veszélyeztették bányászatokat, főleg két irányban: elsősorban az üregekben lévő levegő behatása alatt, a csaknem minden bányában található széndús, égvényes palák vegyileg bomlani kezdettek, meggyulladtak, állandó tűzveszélylyel fenyegetve az üzemben levő bányákat; másik nagy hátránya ez üregeknek, hogy lassan-lassan a felszíni talaj süppedését idézik elő, E jelentős hátrányok elkerülése végett a kivett szén helyét földdel tömik be, a mi mind a meggyulladást, mind a süppedést megakadályozza. A tatai bányászatot már megalapításakor ily módon rendezte be vezetője. A kitermelt szén helyébe földet tömtek, mely földet ugyanazokon a csilléken hordották a bányába, melyek a szenet hozták ki. Három éve, hogy Németországon keresztül egy jelentős amerikai találmány híre, az úgynevezett iszaptömedékelésé, érkezett hozzánk. A tatai bányászat e tömedékelési eljárást hazánkban elsőül tette magáévá; e szerint a tömedék anyaga, vízzel keverve, mint iszap, kilométernyi távolságokra csöveken át vezettetik a földalatti folyosókon és e csövekből hull ki a kiszedett szén helyére, hol a víz lefolyván, a homok szilárd falként marad vissza. Hogy laikusoknak e találmány fontosságát némileg jellemezzük, felemlítjük, hogy a minden iránt érdeklődő német császár kihallgatásra rendelte ez eljárás németországi első bevezetőjét, hogy jelentőségét és mibenlétét magának megmagyaráztassa. Az új eljárás sok száz munkás nehéz munkáját pótolja.A vállalkozók anyagi érdeke, de a folyton növekedő fogyasztás is, melylyel nem áll arányban a munkáskéz szaporodása, arra ösztökéli a modern technikus világot, hogy az emberi munkát minden lehetőség szerint gépek munkájával pótolni igyekezzék. Ez irányban az »iszaptömedékelés« már óriási haladást jelent, melyet nyomon követ a másik: a géppel való réselés, vagyis az általunk már előbb említett, az érintetlen szénfalba vésendő első bevágásnak géppel való elkészítése. Hazánkban eddig e munkát a bányász kézzel végezte, ő vájta a szénbe csákányával a rést; e legnehezebb és a legtöbb szakértelmet igénylő, egyúttal legveszélyesebb munkája után nyerte a tulajdonképpeni kiképzett szakbányamunkás a »vájár« nevet. Az előrehaladott külföld, különösen Északamerika és Anglia nyomán indulva, a mely két állam együtt a világ széntermelésének felét produkálja, a réselésnek sűrített levegővel hajtott gépekkel való elvégzése van e pillanatban, az 1906. év végén a tatai bányászatnál berendezés alatt. E nagy anyagi befektetéseket igénylő gépészeti berendezés a bányásznak, - mint fent említettük, - legnehezebb és legveszélyesebb munkáját van hivatva végezni.Kétségtelen, hogy a bányászat ma is sokféle veszélylyel egybekötött foglalkozás és sajnos, az 1906-ban a francziaországi Courrièresben előfordult elrémítő szerencsétlenség mutatja, hogy nagy katasztrófák ma sincsenek kizárva. A bányákban manapság előforduló ily nagy szerencsétlenségek rendszerint sokféle természeti esély összejátszásának eredményei; ezek teljesen kizárva soha sem lesznek oly helyeken, hol emberek nagy tömegekben vannak együtt, hol az emberi ész által teljesen sohasem ellenőrizhető természeti erők behatásával, pillanatnyi romboló féktelenségével állunk szemben, de nem hiszszük, hogy ily módon manap a bányászat több áldozatot szedne, mint tegyük fel a színházégések. Bízvást elmondhatjuk, hogy a tatai bányászat minden berendezésénél, költségkímélés nélkül, megtörtént és megtörténik minden, a mi alkalmas a munkával járó veszély csökkentésére, a munkások testi jólétének, egészségének megóvására, konzerválására. S ha magában a napi munkában - bár hála az égnek, elvétve - előfordulnak balesetek, ezek nem számosabbak, bármely más, hasonló, nagyszámú munkáskezet foglalkoztató iparnál és az esetek legnagyobb része bebizonyíthatólag arra vezethető vissza, hogy a munkások elfásulnak a mindennapi veszedelmek iránt, mint például a kőmíves vagy cserepes a leesés veszedelme iránt, és a fennálló biztonsági intézkedések legelemibb előírásait is nem ritkán határtalan könnyelműséggel mellőzik.Mily rövidlátó az, ki a huszadik század elején a munkaadóban még a munkásnép ellenségét keresi. A kapocs a tőke és a munka között napról-napra szorosabb, az egymásra utaltság érzése erősebb és tán egy iparnál sem oly mértékben, mint a bányászatnál.
A bányászok.A tatai bányászat megalapítói az első percztől kezdve teljesen át voltak hatva az érdekek kölcsönösségének, párhuzamos voltának ez érzésétől, és minden ténykedésükben ez vezette őket. Kétszeres fontossággal birt a munkáskérdés éppen a tatai bányászatnál. A környék amúgy is csekélyszámú munkásnépe csak az évek folyamán, lassanként szokott bele a bányamunkába. A munkásnépet messzeföldről kellett összetoborzani és minden egyes munkás elhelyezésére lakásról gondoskodni. A tatai bányászat ez irányban, a tekintetbe jövő egyéb bányászatokkal szemben, kedvezőtlen helyzetben van. Míg az osztrák bányák a környező népes falvakban megfelelő számban találnak munkáskezet, míg a hazai, nagyobb jelentőségű nógrádi bányák, lassúbb fejlődésükben, ugyancsak leginkább a környékben tudtak munkástörzsre szert tenni, addig a tatai bányászatnak, rohamos fejlődése következtében, tíz év alatt egész várost kellett felépítenie és benépesítenie. Tíz évi üzem után az 5000 főnyi munkásságnak már harmadrésze kerül ki a környékbeli falvakból, míg kétharmad része még mindig telepített, kolonizált munkás. Minden munkás elhelyezése átlagban 1000 korona befektetéssel jár. Ezért kellett a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulatnak egész várost felépítenie, mely ma hatszázötven épületet és 10.000 léleknyi lakosságot számlál, külön vasúti, posta-, távíró- és telefonállomással, és Tatabánya önálló község néven szerepel a községek országos törzskönyvében. A fejlődés e gyorsasága páratlan hazánkban és a külföldön sem talál sok analogiára.
Tatabánya község.Tatabánya község több kilométernyi hosszban a vasút mentén terül el; újabb részei már a volt bánhidai uradalmi erdőben épültek. A szabályosan egymás mellé sorakozó házak egyenes utczákat alkotnak, melyek fákkal vannak szegélyezve. Minden munkásház hat családnak nyújt egy-egy szobából, konyhából és kamarából álló lakást, melyhez kis házikert is tartozik.A nőtlen munkások számára czélszerűen berendezett munkáskaszárnyákat épített a társulat.A tiszti lakok kis kertektől körülvéve, festői látványt nyújtanak.Legfőbb kötelességének ismerte a társulat nagyrészt saját költségén, kisrészben a munkástársládával egyetemben, mindazoknak az intézményeknek megteremtését, melyek a munkások szellemi és testi jóvoltát szolgálni hivatvák.A társulat iskolájában immár tizenhat tanerő oktat 1500 gyermeket és a nevelés hazafias iránya mind a megye, mind a tanügyi kormány részéről többször részesült dicsérő méltatásban. A német, tót, vend, lengyel ajkú munkás-gyermek, félévi iskoláztatás után meglepő, módon sajátítja el hazánk nyelvét. A kisdedek, - nem kevesebb, mint 300, - két szakképzett óvónő és megfelelő számú segédszemélyzet felügyelete alatt játszanak és játszva tanulnak.A munkások testi jóvoltának ápolása és megvédése a legbehatóbb gondoskodás tárgya. Jól felszerelt és czélszerűen berendezett modern kórház áll a betegek rendelkezésére, külön pavillonnal ragályos betegek részére és jól felszerelt gyógyszertárral. Egy főorvos, egy műtőorvos és egy belgyógyász nagy lelkiismeretességgel igyekeznek a munkásokat betegség esetén gyógyítani és előrelátó gondoskodásuk, jó tanácsaik következtében, az új község egészségi állapota igen kielégítő. Ebbeli fáradozásaikat támogatja a társulattól berendezett egészséges ivóvizet szolgáltató vízvezeték, valamint a díjtalanul a munkások rendelkezésére álló kád- és zuhanyfürdő.Tűzoltóság, gyakorlott mentőszemélyzet egészítik ki a közjónak szolgáló intézményeket.Az új község lakossága túlnyomó részben róm. katholikus hitvallású lévén, a társulat kuratiát létesített és a lelkipásztori teendőket egy kurátus osztja meg két káplánnal.A tisztviselők szórakoztatására kaszinó, az altisztek részére társas olvasókör áll rendelkezésre, míg a munkások nyáron a társulat által külön e czélból megvásárolt, a községgel határos erdőben, télen pedig az e czélra szolgáló termekben, a munkás-zenekar hangjainál szórakoznak.
Megélhetési viszonyok.Nagy és fontos feladat háramlott a társulatra a munkások olcsó megélhetésének biztosítása körül. Az évről-évre szaporodott munkáslétszámot a környék nem tudván élelmiszerrel ellátni az árak rendkívüli mértékben emelkedtek. A társulat élelmiszertárt állított fel, három vendéglőt, egy nagy, a katonai pékműhelyekhez hasonlóan felszerelt pékműhelyt, tejüzletet, mészárszékeket, stb. A vezérelv mindenben az volt, a munkást a lehető legjobb áruval, a lehető legolcsóbb, nagyban való bevásárlási árban ellátni és a mellett különös ügyet vetni arra, hogy a szükséges egészséges élelmiczikkek: hús, kenyér, liszt, sör, zsír, szalonna, a lehető legjutányosabban kerüljön a munkás kezéhez, míg az erős alkoholtartalmú italok ne legyenek olcsóbbak a környékbeli falvak árainál, nehogy az olcsó árakkal a sajnos, úgyis eléggé elharapódzott iszákosság istápoltassék. A telepen lakó önálló kézművesek megszabott jutányos árban tartoznak a munkásság igényeit szolgálni. Mindez üzletekről külön mérleg készül és terjesztetik a bányakapitányság jóváhagyása alá, mely a mutatkozó nyereséget a munkások társládájának utalj a ki.A nőtlen munkások jó és olcsó ellátására munkás népkonyha áll fenn, ahol 90 fillérért reggeliből, ebédből és vacsorából álló egészséges napi élelmet nyújtanak a jelentkezőknek.Az eredményeket tekintve, joggal mondhatjuk, hogy a munkások jó és olcsó ellátását czélzó intézmények kiválóképpen beváltak és elsősorban ezeknek köszönhető, hogy aránylag rövid idő alatt sikerült ily nagyszámú munkásnépet összegyűjteni.
Széntermelési statisztika.A tatai bányászat megalapítói, bár egész vállalkozásuk nagyszabású voltát tagadni bizonyára senki sem fogja, még legvérmesebb reményeikben sem merték a bányászat olymérvű fejlődését remélni, mint azt a következő számok feltüntetik:
| 1897. évben a termelés | 379.066 mm., | a munkások létszáma 450 |
| 1898. évben a termelés | 1,215.383 mm., | a munkások létszáma 1.259 |
| 1899. évben a termelés | 3,039.858 mm., | a munkások létszáma 1.829 |
| 1900. évben a termelés | 4,806.600 mm., | a munkások létszáma 2.794 |
| 1901. évben a termelés | 6,547.800 mm., | a munkások létszáma 3.467 |
| 1902. évben a termelés | 8,119.000 mm., | a munkások létszáma 3.555 |
| 1903. évben a termelés | 8,193.500 mm., | a munkások létszáma 3.488 |
| 1904. évben a termelés | 9,372.000 mm., | a munkások létszáma 4.642 |
| 1905. évben a termelés | 11,106.000 mm., | a munkások létszáma 4.803 |
| 1906. évben a termelés | 12, 750.000 mm., | a munkások létszáma 5.000 |
