Egy típus, amelyet a magyar szakemberek már a II. világháború előtti rendszeresítésekor is elavultnak gondoltak, mégis volt, ahol 2002-ig szolgált a svéd változata.
A Toldi harckocsi – neve ellenére – idegen eredetű, ugyanis 1934-ben tervezték a svéd Landsverk-gyárban az L-60-as típusú könnyű harckocsit, amely Arany hősének nevén született újjá a Kárpát-medencében. Fegyverzete egy 20 mm-es Madsen gépágyú és egy ezzel párhuzamosított 8 mm-es lőszert tüzelő géppuska volt. Érdekességének számított, hogy – a tankoknál megszokott – fékkarok helyett kormánykerékkel lehetett irányítani. Ennek volt hátránya is, nem tudott helyben megfordulni, csupán nyolc méteres kört leírva.
Egy eredetileg Ausztriának legyártott példányt tesztelt a Magyar Királyi Honvédség 1937-ben, ekkor a tisztán magyar tervezésű V4-gyel vetették össze. Kiderült, a magyar típus fegyverzetben, páncélvédettségben felülmúlja, viszont az L-60 mozgékonyabb volt. A döntés megszületett: mindkét típust rendszeresítésre javasolják. Végül azonban csak a Toldit gyártották, pedig már 1938-ban tudta a vezérkari főnökség, hogy ez a fegyverzet és páncélzat kevés lesz a küzdelmekhez – ez be is igazolódott évekkel később a fronton.
Több módosítást végrehajtottak a Madsen gépágyú helyére 36 M. Solothurn nehézpuska került, mellé pedig Gebeauer-géppuska – mindkét rendszeresített magyar fegyver beépítése miatt átalakításra volt szükség. (A nehézpuska tárját átszabták, a géppuska miatt a tornyon a tár méretének megfelelő nyílást kellett vágni.) A Toldiba 8 hengeres Büssing NAG motor került, ami 155 lóerős volt, és 50 kilométer/órás sebességet tett lehetővé. R5-ös rádiót szereltek be, ez az első szériánál félkörív alakú volt, a másodikra botantenna került.
A honvédelmi minisztérium 1939 februárjában 40-40 harckocsit rendelt 110 ezer pengős darabáron a MÁVAG-tól és Ganztól. 1940. április közepén adták át az első járműveket, a június végére a MÁVAG pedig le is gyártotta az elvárt mennyiségű Toldit. A Ganz közben késedelmesen szállított, de a járművekkel is problémák akadtak, végül a motor licencének részleges megvásárlása hozott megoldást, mert itthon erősebb, megbízhatóbb hajtóművet, torziós rugókat készítettek. 1941 júniusában – még a Szovjetunió elleni hadjárat előtt – a két üzemtől újabb 110 Toldit rendelt az állam. Bevetették Jugoszláviában és a szovjet ellen is. Kiderült, a nehézpuska a támadáshoz, az 5-13 mm-es páncéllemez a védelemhez kevés – a gyorshadtest Toldijainak 80 százalékát elveszítette 1941 őszéig.
A következő év elején a jármű megerősítésére adtak utasítást az illetékesek, Toldi A20 helyett B40 lett az új változat neve. Megnövelték a páncélzatot, de a legvastagabb helyeken is csak 35 mm-esre, amelyet átütött minden páncéltörő ágyú lövedéke, sőt a szovjet 14,5 mm-es páncéltörő puskáé is. A V4 40 mm-es lövegével szerelték fel, de átalakították, hogy a Bofors légvédelmi ágyú páncéltörő lőszerét is tüzelhesse – ami egyben jobbá tette a fegyvert. Könnyű a B40-es Toldikat felismerni, mert a tornyuk hátuljára toldalékot szereltek a nehezebb új ágyú ellensúlyozása érdekében. A jármű tömege megnövekedett fél tonnával, és a végsebessége is csökkent, de nagyobb bajnak számított, hogy így sem felelt meg feladataira: tegyük hozzá, nem is felelhetett meg, mert az idő eljárt felette.
Ennek ellenére a fejlesztés nem állt le, igaz, a Toldi III-ból csak prototípusok épültek, sőt a fényképek tanulsága szerint a háború végén 44 M. Buzogányvető rakétafegyverrel is felszereltek legalább egy tankot. Az alapjaira terveztek építeni páncélvadászt és készült 9 darab egészségügyi szállítójármű is.
A típus egészen 1945-ig használatban volt, még a kitörésben is részt vett Toldi könnyű harckocsi. Jelenleg azonban egészen Moszkváig kell menni, hogy lássunk belőle példányt, viszont a szintén azonos tőről fakadó Nimród páncélos gépágyúból van Budapesten is példány.
Más országokban azonban a világháború után is folytatódott a karrierje a svéd L-60-asoknak. Az írek az 1960-as években vonták ki őket, míg a felújított változatból 1956-ban vásárolt a Dominikai Köztársaság a svédektől. Ezeket a járműveket az 1965-ös polgárháborúban is bevetették, de a húszból három jármű megsemmisült a harcok folyamán. A maradék viszont szolgálatban maradt: egészen 2002-ig(!) használták a könnyűharckocsikat a latin-amerikaiak.
