2016. január 23., szombat

1458 Január 24. – Hunyadi Mátyást Budán I. Mátyás néven magyar királlyá választják.

Hunyadi Mátyás (említik mint Corvin MátyásnémetülMatthias Corvinus,olaszulMattia CorvinocsehülMatyáš Korvínlatin aláírásában: Mathias Rex;Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6.) a Hunyadi-házból származó, Hunyadi János magyar kormányzó és Szilágyi Erzsébet grófnő másodszülött fia, megválasztását követően a középkori Magyar Királyság királya I. Mátyás néven. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott, hivatalos királlyá koronázására 1464-ben került sor, cseh királlyá 1469-ben,osztrák főhercegnek 1486-ban választották. A magyar hagyomány az egyik legnagyobb királyként tartja számon, akinek emlékét sok népmese és monda őrzi. Az „Igazságos” néven ismeretes. 
 Apja Hunyadi János kormányzó, a középkori Magyar Királyság egyik legkiemelkedőbb hadvezére. Nevéhez fűződik az 1456-os nándorfehérvári diadal. Anyja Szilágyi Erzsébet, testvére Hunyadi László.
Hunyadi János kisebbik fiát hat éves koráig anyja és dajkája nevelte, majd tanítók felügyelete alá került. Hunyadi János nem lovagi műveltséget szánt a fiának. Előbb Szánoki Gergely lengyel humanista, majd Vitéz János vezette be a tudás birodalmába. Humanista szellemben Mátyást sokoldalú, érdeklődő emberré nevelték, tanították egyház- és államjogra,művészetekre és latinra. A magyar mellett németül és csehül is beszélt. Vitéz János a váradi könyvtár ritkaságait adta az ifjú Mátyás kezébe, az antik írók műveit. Eredetiben olvasott Nagy Sándor bátorságáról, Hannibál ravaszságáról szóló elbeszéléseket. Az olvasmányokat Vitéz János válogatta meg: a történelem gyakorlati hasznára igyekezett rábeszélni a fogékony gyermeket. Habár neveltetése félbeszakadt, műveltsége így is jóval meghaladta korának főuraiét. Életének e korszakát főként Vajdahunyadon, a családi fészekben töltötte. Hunyadi László kivégzése után, a Hunyadi párt zászlójára Mátyás neve került, aki V. László foglyaként, az István nevű toronyban várta szabadulását.
Nagybátyja, Szilágyi Mihály támadásai következtében zűrzavar támadt az országban, ami a nagyobb várurak javainak pusztulását okozta. A király hatalma és népszerűsége egyre csökkent, ezért elhagyta az országot. Bécsbe, majd Prágába vonult, túszként Hunyadi Mátyást is magával vitte. V. László 1457 szeptemberében érkezett Prágába. Bár V. László anarchiát hagyott maga mögött, lecsillapodván a kedélyek, a véres bosszú elmaradt. Mikor az esküvőjére készülő királyt 1457. november 23-án a halál váratlanul elragadta, Mátyás esélyei megnövekedtek.
 V. László halála után nagybátyja, Szilágyi Mihály és a Hunyadi-párt fegyveres erejének nyomására 1458. január 24-én királlyá választották, a legenda szerint a Duna jegén, ám ez így nem igaz. A jég abban játszott szerepet, hogy Szilágyi emberei átkelhettek a befagyott folyón. A választás a budai várban történt, ám egyúttal öt évre kormányzóvá tették Szilágyit. 
Díszes küldöttség indult 1458 januárjában Csehországba, hogy Budára kísérje a magyarok ifjú királyát. A követséget Vitéz János vezette, de a Hunyadiak számos híve is csatlakozott. Mátyást Podjebrád György cseh kormányzó csak azzal a feltétellel engedte el fogságából, hogy Mátyás feleségül veszi a lányát, Katalint. Az előre kialkudott váltságdíj megfizetése után a fogoly Mátyás végképp megszabadult a fogságból és Buda fele vette az útját. A csapat Esztergomnál kelt át a repedező jégen, és 1458.február 15-én megérkezett a fővárosba.
Már uralkodásának elején gondja támadt mind a főurakkal, mind III. Frigyes német-római császárral. Először Giskra lázadt fel ellene, ám a királyi sereg Rozgonyi Sebestyén vezetésével Jánospatak mellett megverte. Garai László nádort, aki összeesküdött ellene, megfosztotta a nádori méltóságtól. Mivel még kiskorú volt, az országgyűlés Szilágyi Mihályt nevezte ki melléje kormányzónak. Mátyás azonban nem tűrte a gyámkodást és háttérbe szorította nagybátyját, aki erre összeesküdött a király ellen, szövetségre lépve Garai Lászlóval és Újlaki Miklóssal. A király éppen Galambóc váránál hadakozott a törökökkel, amikor fülébe jutott az összeesküvés híre. Azonnal hazatért, az összeesküvőket elfogatta, a nagybátyját pedig le akarta fejeztetni, de meggondolta magát, és az ítéletet várfogságra változtatta, amit Szilágyinak Világos várában kellett letöltenie.
Ez idő alatt Garai és Újlaki újra összeesküdtek Mátyás ellen, és Németújváron magyar királlyá választották III. Frigyest. Mátyás a lázadók ellen Nagy Simon macsói bánt küldte, aki legyőzte az összeesküvőket: Garai nádor meghalt, társai pedig meghódoltak.
A fogságból kiszabadult Szilágyi újra szervezkedni kezdett a király ellen, de a király az újabb lázadást megelőzendő Szerbiába küldte nagybátyját, azzal bízta meg, hogy hódítsa vissza a néhai Szerbia területét. Szilágyi azonban még működése kezdetén a törökök fogságába esett, akik lefejezték őt.
1461-ben Mátyás háborúba keveredett Frigyes császárral, akivel azonban kénytelen volt békét kötni, mivel apósa, Podjebrád bujtogatására a cseh főurak újra lázongani kezdtek ellene. Ezt követően kötötte meg 1463-ban Mátyás III. Frigyessel a bécsújhelyi megállapodást, aminek értelmében 80 ezer aranyforintért visszakapta tőle a Szent Koronát, amivel 1464. március 29-én Székesfehérvárott koronázták meg.Ezen kívül az egyezségben közös céljuknak nevezték meg a harcot a török ellen. Kinyilvánították, hogy ha Mátyás fiú utód nélkül hal, a magyar trónt Frigyes fia, Miksa örökli. Később ez a kitétel vált a Habsburg-ház hatalmi igényének első jogalapjává.
Mátyás trónra kerülésekor a kincstár éves bevétele nem sokkal haladhatta meg a 110-120 ezer forintot. Harminckét éves uralkodása alatt Mátyásnak sikerült elérni, hogy ez a szám a sokszorosára emelkedjen. Az ismert adókivetések átlagát véve alapul, illetve a cseh és osztrák tartományok nélkül ez az összeg évi 628 ezer forint körül lehetett, a leggazdagabb években 900 ezer aranyforintra tehető. Ez még így is jóval szerényebb volt, mint a kor többi nagyhatalmaié. Összehasonlításképpen: (Velence éves jövedelme 1 millió, az Oszmán Birodalomé 1,8 millió, míg a Francia Királyságé mintegy 4 millió aranyforintnak felelt meg.
A kor adórendszere alól sok kibúvó kínálkozott, és a helyzetet csak fokozta, hogy a vámok bérbe vagy zálogba voltak adva. Elkeseredett próbálkozás volt a bevételek növelésére az is, hogy Mátyás Ernuszt János harmincadispánt, körmöci kamaraispánt Körmöcbányára küldte, hogy hozza el a próba címén kötelezően félretett aranyforintokat.
Ahhoz, hogy a kincstár katasztrofálisan alacsony bevételét emelhesse, reform erejű pénzügyi intézkedésekre volt szükség. Ernuszt János felismerte, hogy megoldást csak egy központosított, az egész országra kiterjedő pénzügyi rendszer jelenthet. A királyi jövedelmeknek egy kézbe, a kincstartóéba kell befutnia. Mátyás reformjait az országgyűlés elfogadta, és 1467.március 25-én ki is hirdették.
  • Bevezette a háztartásonként szedett királyi kincstár adóját (azaz a füstpénzt - tributum fisci regalis), ami a kapuadót váltotta fel (így nem portánként, hanem családonként szedték be az adót). A változás jelentős jövedelememelkedést jelentett Mátyás számára, mivel a jobbágytelkeken sokszor két, sőt három család is élt, így két-háromszoros volt az emelkedés. Másrészt az új adó nagyon szűk korlátok közé szorította a korábban mentességet élvezők létszámát, így jelentős bevételi forrássá vált.
  • Bevezette koronavámot (vectigal coronae) a korábbi harmincadvám helyett. Ez lehetővé tette a jól jövedelmező zálogban és bérben levő vámok visszavételét, és a mentességek is csökkentek.
  • Állandó értékű ezüstpénzt veretett. Mivel ezt nem kellett évenként beváltani, a fizetési kötelezettségek számonkérhetőbbek lettek. Ez azt is jelentette, hogy a kincstár elesett az évenkénti pénzváltási nyereségtől. Hosszú távon azonban tervezhetőbb gazdasági alapot teremtett.
  • A törvény továbbá kimondta a koronabirtokok elidegeníthetetlenségét, valamint az elidegenítettek visszavételét.
  • A rendkívüli hadiadót évenként vetették ki. Ennek mértéke portánként egy forint volt.
Habár a korhoz képest ezek az adók nem voltak alacsonyak, az új rendeletek azt is megtiltották, hogy a földesurak más címeken egyéb adókat is kivessenek. Ez az adózók körében stabilitást hozott, ami valószínűleg hozzájárult a „Mátyás, az igazságos” név elterjedéséhez. A reformok hatására az ország első számú bevételi forrása az adók lettek.
1464. évi IX. törvénycikk
külföldi sókat nem szabad az országban eladni
Külföldi sókat országunkban és országunk végvidékeiben, azok elvételének büntetése alatt senki se adjon el.
  • 1. § Hanem mindenüvé a mi királyi sóinkat kell szállítani.
  • 2. § A kik pedig az ilyen külföldi sóknak elvitelét meg nem engedik, azoknak birtokait és javait el kell foglalni s mindaddig megtartani, a mig innen eredt kárainkért eleget nem tesznek.
– 1464. évi IX. törvénycikk
A király jövedelmei három forrásból táplálkoztak. Az első kettő a kincstartó fennhatósága alá tartozott, míg a harmadikért a budavári udvarbíró felelt. Ez a három nagy csoport a következő:
  • Rendes bevételi források: Sóbányászat, ércbányászat, vámjövedelmek, adójövedelmek.
  • Rendkívüli bevételi források: Rendkívüli adók, birtokok elidegenítése, elzálogosítása, egyházi javadalmak bevételei üresedés esetén, ajándékok, a meghódított tartományokból származó jövedelmek, külföldről kapott pénzbeli támogatás.
  • Koronabirtokok jövedelmei: Várak, földterületek jövedelmei, jászkunok adója.
Az ezüstpénz mellett forgalomban volt a kedvelt és jó minőségű aranyforint is. Mátyás veretett még garast, dénárt és obulust (1 aranyforint = 20 garas = 100 dénár = 200 obulus volt, ami persze drasztikusan változhatott a pénzrontások idején). Megváltozott az érmekép is. A Kisdedet tartó Madonna került az ezüstpénzek hátlapjára és az aranyforintok előlapjára. A madonnás érmekép évszázadokig fenn is maradt. Az ország akkori jelentős pénzverdéi Budán, Kassán, Körmöcbányán,Nagyszebenben és Nagybányán működtek.

Vitéz János és Janus Pannonius vezetésével összeesküvés szerveződött ellene. A szervezkedés székhelye Kolozsvár volt. Mátyás Vitéz Jánost fogságba vetette, Janus Pannonius pedig menekülés közben halt meg. Kolozsvár lakosait csak az mentette meg a büntetéstől, hogy a király itt született.

1490április 6-án Bécsben, váratlanul halt meg. Székesfehérvárott temették el.  Bonfini beszámol arról, hogy az udvari pletykák szerint Mátyást megmérgezték, és ezzel Beatrixot gyanúsították. Orvosi kutatások ezt kétségbe vonják, a leírások ugyanis nem számolnak be mérgezésre utaló tünetekről – valószínűbb a szélhűdés.  Az egyre növekvő török fenyegetettségre való tekintettel olyan királyra volt szükség, aki Mátyás nyugati figyelmű politikája után ezt a problémát is orvosolni tudja. Trónkövetelőként lépett fel Mátyás törvénytelen fia, Corvin JánosJagelló Ulászló cseh király, valamint János Albert lengyel királyfi. Az ország bárói ezek köré csoportosultak. Corvin János az újjáalakuló ligákkal alkudozva lemondott a trónról, Mátyás III. Frigyessel kötött megállapodását figyelmen kívül hagyták, végül a pesti országgyűlés 1490. július 15-én II. Ulászlót választotta királlyá. Mátyás király hatalmának alapját, a Fekete sereget feloszlatták, rablóbandává fajult maradékát a sereg legendás hadvezére, Kinizsi Pál és Báthory csatában szórták szét. Mátyás halála véget vetett a központosított nemzeti királyságnak.

Mátyást a kortársai nem tartották szépnek. Alacsony, erős testalkatú ember volt. Arcát erősen kiemelkedő orra, duzzadó ajka és barna, fénylő szemei tették jellegzetessé. Haja a válláig ért. Parancsoló egyénisége nem tűrt ellentmondást. Haragos dühkitörései félelmet ébresztettek. De tudott megnyerő, nyájas is lenni. A mondák szerint könnyen megértette magát minden emberrel.
1455-ben Hunyadi János megegyezett Cillei Ulrikkal abban, hogy Mátyás feleségül veszi lányát, Cillei Erzsébetet. Mivel azonban a menyasszony 1455-ben hirtelen meghalt, a házasság nem valósult meg.
Míg Mátyás fogságban volt, 1458 elején Szilágyi Mihály megegyezett Garai Lászlóval, hogy Mátyás feleségül veszi lányát, Garai Annát. Ez az ígéret érvényét vesztette, mert kiderült, hogy Mátyás viszont Prágában írásban rögzített házassági szerződést kötött Podjebrád Györggyel arról, hogy az ő lányát veszi el. 
Podjebrád Katalint (1449–1464), I. György cseh király lányát 1463-ban vette feleségül, de a királyné rövidesen 1464-ben gyermekágyi lázban meghalt, miután rövid életű fiúgyermeket hozott a világra. 
A megözvegyült Mátyás 1476-ban másodszorra is megnősült, I. Ferdinánd nápolyi király 19 éves leányát, Aragóniai Beatrixot(1457–1508) vette feleségül, akitől gyermekei nem születtek.
Az 1470. évi bécsi látogatásakor ismerkedett meg egy steini polgárleánnyal, Edelpeck Borbálával (–1495). Elhozta Budára, maga mellett tartotta, s szerelmükből 1473. április 2-án fiúgyermek született, Corvin János (1473–1504, horvát–szlavón bán lett). Edelpeck Borbála a Mátyással való kapcsolata után férjhez ment Friedrich von Enzersdorfhoz. Corvin Jánosnak Frangepán Beatrixszal kötött házasságából két gyermeke: Erzsébet és Kristóf született, de Mátyás unokáival kihalt a Hunyadi-ház.

Az aranyvonat / Folytatáshoz kattints a posztra

 Az aranyvonat egy vasúti szerelvény, amely 1945. január 23-án indult útnak Ausztria felé a fertőbozi vasútállomásról. A Magyar Nemzeti Bank 30 tonna aranykészletét, nagy összegű devizatartalékait, valamint letétbe helyezett értékeket, dokumentumokat (például Mátyás király korvináit), a méteretalon platinarúdját és a deportált zsidóktól begyűjtött értékeket próbálta az előrenyomuló szovjet Vörös Hadsereg elől Nyugatra menekíteni a Szálasi-kormány. Az értékeket az amerikai hadsereg lefoglalta és hadizsákmánynak minősítette.
1946. június 18–25-én Washingtonban a Nagy Ferenc miniszterelnök vezette küldöttség tárgyalásán döntöttek az MNB aranykészletének és más értékeknek, műkincseknek a visszaadásáról, és június 21-én ezt az USA külügyminisztériuma hivatalosan is bejelentette. 1946. augusztus 6-án a hadizsákmány egy része visszaérkezett Budapestre.
2001-ben amerikai holokauszt-túlélők pert indítottak az amerikai kormány által visszatartott vagyonrész ügyében. A károsultak kárpótlására 2005-ben alapítványt hoztak létre, amelynek 25,5 millió dollár áll rendelkezésére az amerikai költségvetésből.
 Az első aranyvonat az orosz polgárháború történetének része. Markovits Rodion ilyen című regényében meg is örökítette. Azon a korábbi aranyvonaton az orosz cári nemzeti bank aranyfedezete volt. Markovitson kívül a vonaton utazott egy másik neves író is, Jaroslav Hašek. Az első világháborúról szóló két híres regény (Szibériai garnizon; Švejk) szerzői ennek ellenére nem ismerték egymást.


2016. január 17., vasárnap

Népirtás Nagyenyeden 1849. január 8-17. / Folytatáshoz kattints a posztra

1849  Nagyenyedet éjszaka 9000 román és szász felkelő támadja meg. A város magyar lakosságát lemészárolják.

Nagyenyed legnagyobb pusztulása a magyar szabadságharc idején, 1849. január 8-án volt, amikor a város leégett, több mint 800 ember halt meg, amikor román népfelkelők lerohanták a várost.

Mai napig kérdés, hogy az 1848 márciusában békésen kezdődött forradalom hogyan alakult át véres, pusztító polgárháborúvá. Miként az közismert, az 1848. évi VII. törvény kimondta Magyarország és Erdély unióját. A problémát az jelentette, hogy az 1848. május 15-17. között tartott balázsfalvi gyűlésükön a románok is megfogalmazták saját igényeiket, így önálló nemzeti parlamentet követeltek és létrehozták a Román Nemzeti Bizottságot, melyet afféle erdélyi román kormánynak tekintettek. Az erdélyi románok szövetkeztek az ellenséges osztrák erőkkel és fegyverkezni kezdtek a magyarok ellen. Ennek hírére Alsó-Fehér vármegye számos településéről megindult a magyarok áradata Nagyenyed felé, a város megtelt menekülőkkel, összesen mintegy 4000 fő, értelemszerűen főként nők, öregek, gyermekek, betegek zsúfolódtak össze Enyeden, hiszen az egészséges férfiak a honvédség kötelékében harcoltak.

Így érkezett el 1849. január 8-ának gyászos éjszakája. Az Enyedtől mintegy 5 km-nyi távolságra fekvő Csombordon táborozó Axente Sever és Prodan Simion pópa feleskette gyülevész haramiahadát, majd megindultak a város felé. Szilágyi Farkas majdani református lelkész, aki gyermekként élte meg a szörnyűségeket, utóbb így emlékezett vissza az enyedi Szent Bertalan éjszakára: amint a román csőcselék betört a városba és felgyújtotta az első épületeket, „kezdetét vette a lövöldözés, az ablakok és kapuk betörése, a rablás és ordítozás, a megtámadottak rémes sikoltozásai és jajveszékelései, olyan pokoli lárma, melynek hallatára az ember testében a vér megfagyott”. Jellemző, hogy az iszonyat kiáltásai és a dúlás eszeveszett alvilági hangjai még a Nagyenyedtől 22 km-re fekvő Mihálcfalván is hallhatóak voltak.

Akit nem vertek agyon saját házában vagy nem szenvedett ott azonnal tűzhalált, rémülten rohant hiányos öltözetben az utcára a mintegy mínusz 20 fokos hidegben, és kétségbeeséssel próbált üldözői elől menekülni.

A fosztogatás és vérontás látványától megrészegülő oláh csőcselék kit doronggal vert agyon, kit lándzsával szúrt keresztül, kit eltaposott, kit agyonlőtt – a gyilkolás módszerei nagyon változatosak voltak. A lakóházak kifosztásán és felgyújtásán túl nem kímélték a szent helyeket, a templomokat sem. A híres református templomban összetörték az úrasztalát, az orgonát, a padokat, a karzatot – egyszóval mindent, sőt, belovagoltak a templom épületébe. A fosztogató söpredék elpusztította a Bethlen Gábor által 1622-ben alapított református kollégium épületét annak híres könyvtárával együtt, valamint elhamvasztotta az erdélyi református egyház püspöki levéltárát is. Számos felbecsülhetetlen értékű ősnyomtatvány lett semmivé. Nem járt jobban a katolikus minorita templom és rendház épülete sem. Ugyanazt az őrült pusztítást vitték végbe a mócok, mint a református egyház épületében. Az a szörnyűség pedig, amelyet a minorita házfőnök, Viskóczi Henrik elszenvedett, még a legképtelenebb horror regényeket kieszelő szerzők fantáziáját is bőségesen felülmúlja. S az egészben az a leghihetetlenebb, hogy e borzalmakat a házfőnök túlélte. Ő maga később így emlékezik vissza kálváriájára: „ Magam valék első áldozata a gyilkosoknak, kik is fejemen öt halálos sebet ejtvén, két ujjamat levágva és két szuronyszúrással az oldalamat majd’ halálosan kilyukasztva, félholtan a földre hirtelen leterítettek, és minden ruhától levetkőztetve, hét lövéssel idvezlettek”. Papjai vitték a derék atyát vissza a rendházba. Azonban a felfegyverzett csőcselék oda is betört, további tortúra várt még Viskóczi atyára: újból ütlegelni kezdték a haldokló embert, majd a „biztonság kedvéért” még egy újabb, nyolcadik golyót is beléeresztettek. Csodával határos módon a rendházfőnök mégis életben maradt, Tordára menekítették és később felépült sebeiből. A nagyenyedi szörnyű események 1849. január 8-ának éjszakáján kezdődtek, általánossá másnap, január 9-én váltak, tetőpontjukat pedig január 10-én érték el, de a fosztogatás és gyilkosságsorozat csak 17-én fejeződött be. A magyarirtásnak mintegy 800-1000 főnyi halálos áldozata volt, ám legalább ugyanennyien fagytak halálra a kegyetlenül hideg téli időben. Az agyonvertek, meggyilkoltak, kibelezettek földi maradványait a várfal előtti sáncokba hányták, illetve a korábban mészégetőgént használt gödrökbe kerültek. Egyidejűleg a szomszédos Alsó-Fehér és Torda megyei településeken is folyt a magyarság kiirtása, ennek következtében végleg megváltoztak e térségben az etnikai arányok a románok javára.

Román részről a mai napig nem kértek bocsánatot az általuk elkövetett szörnyűségekért, Silviu Dragomir történész később elismerte a barbárság tényét. 1993-ban pedig a főkolomposnak, Axente Severnek a bűntett színhelyén, Nagyenyeden szobrot állítottak. Talán ehhez a tényhez már nem is szükséges semmiféle kommentár.

1848. szeptember 29-én, a pákozdi győztes csatával világossá vált a bécsi kormányzat számára, hogy nem számolhat a magyar szabadságharc azonnali elfojtásával. Az osztrák kormányzat a szerbek és románok fellázításával próbálta a magyarokat többfrontos háborúra kényszeríteni.

Egy erdélyi román ügyvéd, Avram Lancu vezetésével 1848 októberében megfélemlítő hadjárat indult az Erdélyi-szigethegység környékén található magyar települések ellen. Az egyik legvéresebb román akció a zalatnai mészárlás volt, ahol 700 fegyvertelen magyart mészároltak le 1848. október 24-én. A férfiak a magyar szabadságharc seregében szolgáltak, így nem harc volt ez, hanem közönséges, aljas mészárlás.

A vérengzések 1849 tavaszáig folytatódtak, a gyilkosságokat rendkívül kegyetlenül hajtották végre: nem volt ritkaság a végtagok lefűrészelése, elevenen megégetés, földbe ásás, eke elé fogás, megvakítás, karóba húzás, nők, lányok megerőszakolása és halálra kínzása.

Bem erdélyi hadjáratát követően, miután sikerült 1849 márciusára a császáriak csapatait Erdélyből kiűzni, a magyar hadvezetés viszonylag kis létszámú haderő átcsoportosításával a románok vérengzéseinek gátat tudott szabni.

A vérengzések egyik különösen borzalmas csúcspontja az 1849. január 8-i nagyenyedi népirtás volt.

A várost az Axente Sever és Prodan Simion muzsnaházi pópák vezette román felkelők támadták meg. Az ortodox karácsony másnapján, éjszaka elszabadult a pokol. 800-1000 védtelen embert mészároltak le helyben, nem kímélve csecsemőt, nőt, aggastyánt sem. Közel ugyanennyien, akik mezítláb a környező hegyekbe menekültek, megfagytak a huszonnégy fokos dermesztő hidegben.

A Kollégium évszázados szellemi értékei a sárban végezték, a haramiák által többre becsült holmik kocsiszámra a támadókat gazdagították. A halottak egy részét a vársáncba, másik felét az addig mészoltónak használt, a vár sáncai melletti gödörbe temették, ahol, bokroktól takarva, csak a dátumra és az áldozatok számára emlékeztető tábla áll. A borzalmas halálnemek kiagyalóinak nem büntetés járt, hanem Erdély-szerte szobrok és utcanevek hirdetik „dicső tetteiket”.

További vérengzések

Az első mészárlásra 1848 október 19-én került sor, Kisenyeden. Ezt a települést a magyarok annyira biztonságosnak gondolták, hogy még a szomszédos településekről is ide jöttek védelmet keresni. A románok ostromolni kezdték a falut, de a magyarok több napig kitartottak. Végül aztán letették a fegyvert, mire a románok 140 embert – férfit, nőt, gyermeket – lemészároltak.

Pár nappal később Székelykocsárdot pusztította el egy felkelő csapat, itt összesen 60 magyart végeztek ki, állítólag olyan kegyetlenséggel, hogy a falu három lakosa, aki elbújt a románok elől, látva a borzalmakat felakasztotta magát.

Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg.

Zalatna és Abrudbánya bányavárosokat felgyújtották, a menekülő lakosságot Ompolygyepü határában lemészárolták. 1700 magyar esett itt áldozatul.

Október 23.-án Boroskrakkó és a környező települések magyarjait végezték ki. A lemészároltak száma 200.

Október 28.-ról 29.-re virradó éjszaka Borosbenedek 400 magyar lakosát végezték ki.

Október 29.-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg.

Borosbocsárdon megközelítőleg 40 magyart végeztek ki.

Marosújvárra a környékről 90 magyar nemest toboroztak össze, akiket Balázsfalvára akartak hurcolni. Azonban alig hogy elindultak Marosújvárról, a csoportot egy román pap megimádkoztatta, majd mindannyiukat legyilkolták, holttesteiket a Marosba dobva.

A székely lakosságú Felvincet a személyesen Avram Iancu által vezetett sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben.

Következzen egy lista az 1848-49-ben a román felkelők által erdélyi magyar falvakban elkövetett vérengzésekről:

Dátum – Település – Magyar áldozatok száma

1848. október 12. Kisenyed (Sangatin) 140

1848. október Magyarigen (Ighiu) 176 család

1848. október Asszonynépe (Asinip) ?

1848. október Boklya (Bochia) 30

1848. október Borosbocsárd (Bucerdea Vinoasa) 73

1848. október Bugyfalva (Budesti) ?

1848. október Csáklya (Cetea) ?

1848. október Forrószeg (Forosig) ?

1848. október Mikeszásza (Micasasa) ?szinte mind

1848. október Zám (Zam) ?

1848. október 20. körül Balázsfalva (Blaj) térsége 400

1848. október Alvinc (Vintu de Jos) 2 békeküldött

1848. október Sárd (Sard) környéke 300

1848. október Algyógy (Geoagiu) 85

1848. október 24. Ompolygyepüi (Presaca Ampoiului) vasúti megállóhely – 700 zalatnai magyar

1848. november 13. Felvinc (Unirea) 200

1849. január 8. Nagyenyed (Aiud) 800

1849. január 18. Marosnagylak (Noslac), Hari (Heria), Marosdécse (Decea), Inakfalva (Inoc), Felvinc (Unirea) (100?)

1849. január Marosújvár (Ocna Mures) 90

1848 december 9. Köpec 51

1848. december 14. Kővárhosszúfalu (Satulung), Bácsfalva (Bacea), Türkös (?), Al- sócsernáton (Cernat)?, Tatrang (Tarlungeni), Zajzon (Zizin), Pürkerec (Purcareni) ?

Gerendkeresztúr (Grindeni) 200

1848. október 28. Borosbenedek (Benic) a teljes falu

1848. október Székelykocsárd (Lunca Muresului) 60

1848. Gyulafehérvár (Alba Iulia) ?

1848. október Naszód (Nasaud) ?

1848. október Borbánd (Baraban?) ?

1848. október 25. Kőrösbánya (Baia de Cris) és Cebe (Tebea) között a teljes Brády-család

1848. október Radnót (Iernut) környéke majdnem teljes falvak lakossága

1849. május Abrudbánya (Abrud) 1000

1849. május Bucsesd (Buces) 200

Forrás: Nagyenyed történelme / www.miabonyunk.hu

1914. január 17. vízre bocsátják a Szent István csatahajót./ Folytatáshoz kattints a posztra


 Az SMS Szent István az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének Tegetthoff-osztályú csatahajója volt, amelyet Szent Istvánról, az első magyar királyról neveztek el.
A magyar országgyűlés megajánlotta a csatahajók megépítéséhez szükséges pénzt, azzal a feltétellel, ha az egyiket a magyar Ganz-Danubius építheti meg.Rudolf Montecuccoli admirális állapodott meg a magyar királyi kereskedelmi miniszterrel a magyar részvétel arányában.
Szent Istvánt a Ganz-Danubius Fiumében lévő hajógyárában építették. Az építés megkezdése előtt új sólyateret kellett építeni, mert a korábbi nem volt alkalmas ilyen méretű hajó építésére.
Szent István annyiban tért el testvérhajóitól, hogy ezen a hajón az első kémény köré egy platformot építettek, ami a parancsnoki hídtól egész a hátsó kéményig tartott, és számos fényszórót helyeztek rá. További különbség volt még, hogy ez a hajó nem volt torpedóhálóval ellátva, valamint a főárboc előtt is a többi hajón lévőtől eltérő ventilátor helyezkedett el. Míg a testvérhajói négy, addig a Szent István kettő hajócsavarral rendelkezett.
Szent Istvánt 1915-ben állították hadrendbe.
Hadrendbe állítása után a Szent István főként a pólai kikötőben tartózkodott, melyet csak lőgyakorlatok idejére hagyott el. Részt vett Póla légvédelmében.
Első és egyben utolsó harci bevetésére 1918. június 9-én éjjel futott ki egy kötelék tagjaként azzal a céllal, hogy feltörjék az Otrantói-szorosban lévő tengerzárat. Ugyanekkor Anconából két olasz torpedónaszád két MAS motorcsónakot (MAS-15 és MAS-21 jelzésűek) vontatott ki. Az volt a feladatuk, hogy kifürkésszék a Gruzia- és Selve-sziget közötti forgalmat és mérjék föl az aknazárakat.
Június 10-én hajnalban Luigi Rizzo korvettkapitány, a MAS-15-ös parancsnoka észrevette aSzent Istvánt és a Tegetthoff nevű testvérhajóját a Premuda-szigettől délkeletre. Rizzo úgy döntött, hogy megtámadja a csatahajókat. 500 méterről kilőtte a Szent Istvánra mindkét torpedóját. Néhány másodperc múlva – fél négykor – két robbanás hallatszott. A 76T jelű torpedónaszád csak ekkor vette észre a MAS-15-öst. Utánaeredt, de a motorcsónaknak sikerült leráznia a naszádot.
A torpedók a jobb oldali első és második kazánházat találták el, valamint átszakították a válaszfalat is. A lék a vízvonal alatt 5 méterrel volt, így a hajó azonnal 10 fokban megdőlt. A dőlés mértékét sikerült 7 fokra csökkenteni. A hajó sebessége csökkent és a part felé vette az irányt. A Tegetthoff megpróbálta elvontatni, de a vonatókötél elszakadt. Egyre több víz került be a hajótestbe. A hajó 6 óra 5 perckor felborult, majd 7 perc múlva elsüllyedt.
A Tegetthoff-osztály tervezési hibái (alacsony vízkiszorítás, magasan lévő súlypont és a 12 darab 305 mm-es löveg óriási súlya) miatt a hajó gyorsan elsüllyedt. Köszönhetően a gyorsan érkező segítségnek és annak, hogy az Császári és Királyi Haditengerészetnél követelmény volt, hogy a tengerészek tudjanak úszni, a hajó 1087 főnyi legénységéből sokan megmenekültek - 85 matróz és 4 tiszt vesztette életét.
Szent István egyike annak a kevés hajónak, melyeknek elsüllyesztését filmre vették. A másik kettő az angol HMS Barhamés az amerikai USS Arizona. A filmből befolyó pénzt a Vöröskeresztnek ajánlották fel.
 A Szent István csatahajó roncsa – az iszapba fúródva 120 fokos dőlésszögben, a gerincével felfelé, balra fordított lövegtornyokkal – napjainkban a Premuda-szigettől 9 mérföldnyire, délre 66 méter mélyen nyugszik.
Jugoszláv búvárok első ízben, 1974-ben merültek le a hajóhoz, majd 1979-ben ismét ők készítették el az első víz alatti felvételeket. Ezután 1990-ben az olaszok, 1994-ben az osztrákok is lemerültek a roncsokhoz. A magyar Szent István Búvárrégészeti Expedíció (SZIBEX) tagjai - a debreceni Czako Laszlo vezetesevel -1994 októberében látogathatták meg először e tengeri kegyeleti emlékhelyet. A hajótesten akkor 4 lyukat is találtak. Ezekből kettő a MAS-15, egy pedig, a MAS-21 becsapódó torpedóinak volt az eredménye. A Szent István csatahajó réz névtáblája és más maradványok a pólai múzeumban láthatók.
2008 október 2-án, a 90. évforduló alkalmával a magyar búvárok merültek le a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök jelenlétében a Szent István roncsaihoz. A civil és az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezred búváraiból álló expedíciót a kegyeleti merülés napján egy delegáció élén meglátogatta Szekeres Imre honvédelmi miniszter is, aki a horvát haditengerészet hajóján adta át a lemerülő búvároknak a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által adományozott – A kötelesség előbbre való, mint az élet feliratú - fekete gránit emléktáblára erősítendő koszorút (a koszorút a pilisvörösvári Gréts József díszmükovács készítette). Az eseményen jelen volt még Havril András vezérkari főnök, Tömböl László a HM Őszhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, valamint Holló József a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója is.
A hetven méteres mélységben nyugvó roncshoz való lemerülés, majd a több dekompressziós megállást követelő feljövetel egy órát vett igénybe. A felszínre visszaérkező búvárok jelentése után a delegáció koszorú és virágok tengerbe dobásával hajtott fejet a hadisírnak minősülő roncsban rekedt tengerészek emléke előtt.
A civil kezdeményezésű expedíciót Zelenák József kutatóbúvár szervezte, összesen 12 magyar búvár (köztük 9 civil, valamint 3 katona), illetve további horvát közreműködőkkel. Céljuk az volt, hogy megemlékezzenek és feltárják a roncsot, megvizsgálják az állapotát. A hajó belsejébe az admirálisi balkon falán támadt repedésen keresztül lehet bejutni.
A roncs koordinátái: é. sz. 44° 35′k. h. 14° 42′.

Nádudvar régi képeken / Folytatáshoz kattints a psztra

 Fazekaskemence (Nádudvar, Hajdú-Bihar m.)
 Nádudvari Straub kúria


 Pásztortalyiga (Nádudvar, Hajdú-Bihar m., 20. sz. eleje)


Kanta és korsó (Nádudvar, Hajdú-Bihar m.)

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...