1964. - Tata Öreg-tó- Ilyen volt a lehalászás.

Tatabánya egykor

1-es főút Mésztelep és a Cement- és Mészmű között, szemben a cementgyári szállítószalag, háttérben a Keselő-hegyi kőbánya.

1-es főút, a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal (ma iparvágányok) felüljárója Mésztelep felől nézve.

1-es főút, a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal (ma iparvágányok) felüljárója Mésztelep felé nézve.

 Felsőgalla a Kálvária-hegyről nézve.

Felsőgallai út, benzinkút az 1-es főút mellett.

Hunyadi János tér.

Hunyadi János tér.

Bánhida, búcsú.

 Csákányosi csárda (Makovecz Imre, 1968.).

 Fő tér 6., Városháza.

külterületi városrésze, Körtvélyespuszta

Sosem látott fotók arról, milyen volt az élet 1964-ben Tatabányán

 Bányászok, vásárlás, lovaskocsi az autók mellett. Ilyen volt az élet 1964-ben Tatabányán.

 A Fortepan friss képei között bukkantunk rá az életképekre, amelyek türközik még a falusibb élet nyomait, de a bányászok munkájába is bepillantatunk.

Tudod, a nagyi miért takarította régen a járdát minden reggel?

Hogy ne érje szó a ház elejét, ne adjanak okot a pletykálódásra.

Nagyanyáink idejében nem igazán volt ideje az asszonyoknak szomszédolni, ha találkoztak, beszélgettek, akkor az dologidő után az utcán volt. A házba bejáratos inkább csak a közeli rokonok voltak, jó ismerősök. 

Épp ezért, ha valakit, valakiket kritizálni akartak, akkor azt legegyszerűbben a ház külső kinézete alapján tehették, mennyire van karban- és rendben tartva.

Hisz ha kívül koszos, elhanyagolt volt a ház, sepretlen a járda, akkor abból következtetni lehetett a lakók jellemére. Aki valamit is adott a rendre, tisztaságra, és hogy a környezetnek jó véleménye legyen róla, az rendet tartott maga körül.

Faluhelyen, és ekkoriban még a városokban is a köznép ,hosszú,  jellegzetes épületben laktak, ahol az  utcára két ablak nyílt - általában a tiszta szobáé. A külső szemlélő, aki elment a ház előtt, vagy a szomszédok igazából csak ezt látták, ez alapján mondtak véleményt a bent élőkről.

Ezért, meg persze saját akaratukból, tisztaságszeretetükből tavasszal jött a nagytakarítás, és a ház rendbetétele. Ez a ház belsejénél annyiból állt, hogy kikormolták a kéményt, kemencét, kályhát, ledöngölték a padlót, a falakat kijavítgatták, átmeszelték, megcsinálták a nagymosást, lemeszelték a falakat, kemencét és sok helyütt a ledöngölt padlót is. A kemencét mindannyiszor meszelték, ahányszor koszolódott. Aztán kívül elvégezték a házon a javítani valót - nem malterrel, hanem tapasztottak. Aztán jött a ház meszelése. Ezt a munkát egy rendes, gondos háziasszony - merthogy az ő dolguk volt - minden tavasszal és ősszel elvégezte, hogy az ünnepekre a vendégeket tisztaság fogadhassa. Ha nagyobb esemény történt év közben például férjhez ment a leány, akkor illett az esküvő előtt is rendbe rakni a házat.

Ha szükséges volt elvégezték a kerítés javítását, ami ekkoriban általában fából volt, tehát állandóan gondját kellett viselni. Ha kellett, akkor azt is festették, vagy meszelték.

És ami nagyon fontos volt még - hogy ne érje szó a ház elejét - illett minden nap a reggelt azzal kezdeni, hogy a ház előtt minimum a járdát felseperték, rendbe tették, sokszor még az utca földjét, homokját is felgereblyézték, és ha volt vízelvezető árok, akkor azt is takarították időnként.

Mert aki ezt nem tette meg, de arra volt ideje, hogy kiült a ház elé trécselni, arra biztos, hogy ferde szemmel nézett a falu apraja-nagyja, meg volt róluk a vélemény...Hisz ha belegondolunk - reggel a ház körüli rész, a porta rendbetétele, az állatok ellátása, a gyerekek gondviselése, főzés, esetleges mosás, háztartási munkák elvégzése, elvitte egész napjukat. Ha nem, akkor nagy eséllyel valami munka elmaradt.

Az a nézet járta, hogy olyan nincs, hogy belül ne legyen munka az asszony számára, akkor pedig sokáig nem ér rá kint üldögélni, pletykálni...

Tudod, mi a madárlátta? - Emlékszel még az ízére?

50-60 évvel ezelőtt is "élt még a madárlátta intézménye".

Manapság sok helyütt szokás, hogyha hazaér a családfő, az apa, akkor visz valamit az őt váró gyerkőcöknek. Szinte mindegy mit, csak valami ennivalóféle legyen, Legtöbbször ez cukorka, csokoládé, vagy valami gyümölcs.

Régen, ilyen úri huncutságokra nem volt pénz. Gyerekkoromban, még ha kaptam is egy nagy tábla csokit, akkor azt annyi napig osztottuk be, ahány csíkból állt. És azt is csak szigorúan evés után. 

Viszont ott volt a madárlátta, amit minden nap úgy vártam, mintha aznap nem ettem volna semmit.

Így utólag belegondolva, nagy eséllyel már eleve úgy csomagolták az aznapi élelmet, hogy este legyen mit hazahozni nekem. Vagy ha épp nem volt annyi, hogy "hivatalosan" is jusson a gyereknek, akkor napközben úgy intézték, hogy legalább néhány falat legyen a táskában hazafele menet...

Reggel az apa - elment a mezőre, vagy akár a gyárba, irodába - mindegy hova, csak messze, és a reggelijét, tízóraiát otthonról vitte. 

Aztán mikor hazajött, akkor elkezdődött a színjáték. 

A gyerek sokszor csak várt-várt, hogy majdcsak történik valami, előveszi majd papa a táskájából azt, amit hozott. Ha magától ez nem történt meg , - általában nem - akkor rövidesen megszólalt ám, nehogy kimaradjon valami jóból:

- Nem hoztál valamit?

Na, erre jött a már milliószor hallott, de nagyon várt válasz:

- Látod-látod, majd elfelejtettem! Hát hoztam egy kis madárláttát Neked... Kéred?

- Mi az?

- Finom zsíros kenyér... /És ennek variációi/

Emlékszem, hogy annak idején a zöldpaprikát nem szerettem egyáltalán. De a madárlátta az más volt, akkor megettem, sőt... nagyon is ízlett.

Más volt annak az ételnek az íze - mert kaptam. Apától. Nekem hozta...És képzeletemben tényleg látta a madár...