Schulder Józsefként született Kistarcsán 1916 szeptember 18-án, a Gép- és Vasútfelszerelési Gyár kolóniáján, úgy hívták akkoriban: Jelinek-telep. Hárman voltak testvérek, két nővére volt. Szülei viszonylag hamar elváltak, édesanyja nevelte a gyerekeket. Magyarország talán legismertebb, és legnépszerűbb tenoristája lett, ha Bánk bánról volt szó, akkor az emberek Rá gondoltak, azonosították vele. 146-szor lépett színpadra Bánk-ként.
Erre a szerepre is, mint mindegyik másra komolyan készült, utána olvasott, belemélyedt. Tudta, hogy hitelesen csak így formálhatja meg, mutathatja be hazaszeretetét, és népe iránti aggodalmát.
Ha este fellépése volt, akkor a délelőtt kikapcsolódással telt el, délben kiadós ebéddel, délután pedig beénekelt. Számára még nehezebb szerepeknél pedig előző nap kétszer is próbált.
Megjelenése, tartása, hangja alapján hőstenor volt, népszerűsége vetekedett a könnyűzenei előadókkal,rajongtak érte az emberek, ami egy operaénekesnél igencsak ritka - nem volt olyan gyerek az országban, aki legalább ének órán ne hallotta volna előadásában Bánk áriáját lemezről.
A mai napig a magyarok nagy része úgy vélekedik, hogy Bánk áriáját, a "Hazám, hazám"-ot senki sem énekelte előtte, és utána sem úgy, mind Simándy József. Az ő előadásában nyert igazán értelmet a dal, a szöveg. Hallatára, szuggesztív előadása miatt rendkívül mély érzések törnek elő.
Tudta, hogy népszerűségét ennek a szerepnek köszönheti, és bár szerette volna, hogy más szerepekben is jobban megismerjék, elfogadta a közönség akaratát...
Tehetsége valóban nem "csak" erre az egy szerepre korlátozódott, rendszeresen vendégszerepelt külföldi operaházakban, így fordult elő, hogy Münchenben Donizetti: Lammermoori Lucia előadása után 39-szer kellett kimennie a függöny elé megköszönni a tapsot...
Alkatilag, hangilag világsztár lehetett volna, viszont pont abban az időszakban született, amikor a politika ennek a lehetőségnek nem kedvezett.
Egy róla készült portréfilmben mondta annak idején régi szakmájáról, az autószerelésről:
A színpadon lehet valaki dalnok, de itt mesternek kell lenni....
Iskola után a Szürketaxi vállalatnál kitanulta az autószerelő mesterséget, kollégái itt ismerték meg énektudását, és az ő unszolásukra kezdte később képezni magát. 23 éves koráig dolgozott szerelőként, hirtelen történt a váltás, egyik nap még a műhelyben dolgozott, másik nap pedig már az Operába ment. Posszert Emília zenepedagógus magániskolájában szívta magába az alapokat, ő készített fel a Zeneakadémiára, ahol dr. Székelyhídy Ferenc növendéke volt. Székelyhídy Ferenc a kor nagy tenorja volt. Ezzel egyidőben az Operaház kórusának is tagja volt, így kereste kenyerét. 1945-ben végzett az Akadémián, majd egy évvel később mutatkozott be szóló tenorként még Szegeden, a Carmenben - Don José szerepét játszotta. 1947-től már az Operaház színpadán is játszott, melynek 1990-ben lett örökös tagja. 1978-tól, 18 éven keresztül a Zeneakadémián is tanított.
Budapesten a Hegyvidéken, XXII. kerületben élt a Mártonhegyi úton, idővel Balatongyörökön vett egy telket, ahová lassan, saját kezével nyaralót épített. Ide ment le Oláh Gusztáv díszlettervező, rendező még 1952-ben, és kezdte rábeszélni Simándyt Bánk szerepére. Nem volt könnyű dolga, mert a művésznek elég erős elképzelései voltak ebben a témában. Meg volt róla győződve, hogy bizonyos szerepekre érni kell, nem mindegy milyen élettapasztalat van a háta mögött. Otellóra is már az ötvenes évei előtt próbálták rávenni, de ő mindig visszautasította, úgy gondolta, hogy ő azt a szerepet hitelesen 50 felett tudja előadni.
Nem csak nagy énekes, hanem nagy, erőteljes, okos, tájékozott, sokoldalú személyiség volt. Egy igazi művész.
Hisz az igazi művész saját magát adja, senki mással össze nem téveszthető. Egyszeri, egyedi, csak saját magára "hasonlít".
1953-ban Kossuth - díjjal is kitüntették, Érdemes- és Kiváló művész volt, Erzsébet-díjas, Bartók-Pásztory-díjas, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt, és Magyar Örökség díjas is lett.
1997. március 4-én hunt el Budapesten.
És végezetül egy anekdota a régi időkből:
Egy forró augusztusi napon Simándy József összetalálkozott egy jeges kocsival, még a hűtőszekrény nélküli időkben.
Mialatt izzadó homlokát törülgette, irigykedve nézte a jeges munkáját, ahogy hegyes kampójával kiemeli a jégtömböket, s miközben évődik a várakozó menyecskékkel, percenként küldi, ordítja érces hangján a csábító szózatát: Jegeeees! jegeeees!
- De szeretnék cserélni magával, barátom!- szólt sóhajtva a jegeshez.
- Azt elhiszem. De ahhoz hang is kell, uram!... :)
Harmadik Birodalom
