Előkerült Petőfi Sándor egy rokona-1948. MÁRCIUS

 Hrúz-vonalon többen vannak, mivel Petőfi édesanyjáék tizenhárman voltak testvérek, de Petrovics Istvánék is kilencen, mások szerint tizenegyen. A költőnek napjainkra százötven-kétszáz oldalági leszármazottja él, akik szerepelnek is a kötet megfelelő helyén elhelyezett családfán. Borzák Tibor személyesen mintegy ötven Petőfi-rokonnal találkozott.

Elbeszéléseikből érdekes családtörténetek rajzolódnak ki. A szerző elárulta, hogy Andrásfalvy Bertalan néprajztudós, egyetemi tanár, az Antall-kormány művelődési és közoktatási minisztere nem lepődött meg, amikor felkereste.

Tisztában volt azzal, hogy Hrúz Mária testvérének, a kecskeméti Hrúz Mihálynak oldalági rokona. Három óriási fotóalbumot is bemutatott ősei fényképeivel. Nagyapja kutatta is a család történetét, hagyatékának ezt a részét a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzik. Hankiss Elemér ellenben szinte Borzák Tibortól tudta meg néhány évvel ezelőtt, hogy Petőfi apja testvérének, Petrovics Jánosnak a leszármazottja. Meglepődött, de rögtön hozzátette, hogy nem szeretne Petőfi Sándor fényében sütkérezni.

A korábbi vízilabda-válogatott játékos, Petőváry Attila ugyancsak Petőfi-rokon, testvére Petőváry Zsolt szintén vízipólós, és a család sokáig a Magyar Nemzeti Múzeummal szemben lakott.

A Petricsek leszármazottai közül többen élnek ma is Mezőberényben, illetve Sarkadon, Budapesten is élnek rokonok. A berényiek — köztük Kiszely Jánosné Stefanovics Zsuzsanna — rengeteget segítettek családfájuk pontosításában. 

Özvegy Baltazár Istvánné zsibárusítási jogosítványt kért. Személyi adatainak felvételénél kiderült, hogy nagyapja Hruz Ádám, Petőfi Sándor édesanyjának, Hruz Máriának édestestvére volt. Az idős asszony a legszegényebb körülmények között, Pesterzsébeten egy fészerben lakott. Dr. Münnich Ferenc altábornagy, a budapesti főkapitánysál vezetőjének kezdeményezésére Pesterzsébeten egy teljesen berendezett szoba-konyhás lakást, tüzelő- és élelmiszer ellátást kapott. A ház lakói megtudták a 63 éves asszony rokoni kapcsolatát a nagy költővel, szeretettel vették körül, és azóta Petőfi mamának hívják.

Az első bányásznap-1951. SZEPTEMBER / Folytatás a posztban

Kisterenye. Ünnepélyesen fogadták a déli akna éjjeli műszakából feljövő bányászokat augusztus 31-én. Erdősi János bányaigazgató közölte, hogy elsők lettek a szénbányászok alkotmányunk ünnepének tiszteletére vállalt munkaversenyében. Tóth Mihály sztahanovista vájár a győztes bányászok nevében újabb felajánlást tett: 'Eddigi kiváló eredményeinket megtartjuk, sőt túl is szárnyaljuk'. Salgótarján főterén a bányásznap alkalmával Czottner Sándor bánya és energiaügyi miniszter beszéde után kitűntették a munkaversenyben győztes kisterenyei bányászokat. Átvették a minisztertanács zászlaját és a pénzjutalmakat. Pécsett a bányásznap alkalmával Farkas Mihály honvédelmi miniszter üdvözölte a bányász dolgozók sokezres táborát. Tatabányán, a bányásznapon leleplezték az 1919-es csendőrsortűz bányászhőseinek emléktábláját, Az ünnepségen Gerő Ernő államminiszter, a Népgazdasági Tanács elnöke szólt a tatai bányászokhoz. Ezután Pavel Ivanovics Seljahin elvtárs, a szovjet bányaipari munkások szakszervezetének titkára üdvözölte Tatabánya dolgozóit. Bányászaink a felejthetetlen ünnepből újabb erőt merítve indultak harcba másnap, hogy bányászbecsülettel teljesítsék a haza iránti kötelességüket, győzelemre vigyek tervük teljesítését.

Retro a 70-es évekből../ Folytatás a posztban

Biztosan sokaktól hallottad már, hogy nemcsak más volt akkor az élet, hanem sokkal emberibb, nyugodtabb és érdekesebb is. Való igaz, hogy az akkori gyerekek nem az okoskészülékeiket bújták, hanem nyakukba akasztott kulccsal nyúzták a játszótér alumíniummászókáit sötétedésig. Ők még nem diétás kólát ittak, hanem élvezettel szürcsölték a zacskós tejet a kirágott lyukon keresztül. 3D-s mozinak hírét sem hallották, de össznépi programot csináltak a paneldzsungelekben szombat esténként a kollektív diavetítésekkel. Igen, nagyon jó volt gyereknek lenni a '70-es években.

Dutra D4K / Folytatás a posztban

A Dutra D4K magyar összkerék-meghajtású mezőgazdasági vontató (traktor), melyet a kispesti Vörös Csillag Traktorgyár (VTCS) gyártott 1960-tól 1972-ig. Kezdetben a négyhengeres motorral szerelt alapváltozatot, majd 1964-től az erősebb hathengeres motorral ellátott és jelentően áttervezett D4K–B változatát gyártották. A magyar mezőgazdasági üzemek és erdészetek elterjedt járműve volt az 1960-as évektől és jelentős mennyiségben exportálták is, főleg az NDK-ba. A modellt 1972-től a Dutra 1000 váltotta fel.

A 2000-es évek eleje óta létezik Balatonföldváron a Dutra Múzeum.

Dutra DR–50 / Folytatás a posztban

A Dutra DR–50 univerzális ömlesztettáru-szállító dömper, amelyet a kispesti Vörös Csillag Traktorgyár (VCST) gyártott az 1950–1960-as években. Egyes változatai önrakodó kivitelben készültek. Magyarországon kívül elterjedten használták más szocialista országokban is. Fő felhasználási területe az építőipar volt, de más gazdasági ágazatokban is sok jármű üzemelt.

1948-ban államosították a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Gépgyári Művek Rt. kispesti gyárát, ahol a háborús károk felszámolása után 1950-ben indult újra a termelés. A Vörös Csillag Traktorgyár mint állami vállalat első modelljeinek egyike a DR–50 dömper lett, amelyet a Jáműfejlesztési Intézetben(JÁFI) fejlesztettek ki az 1950-es évek elején. A cél egy könnyen, olcsón és tömegesen gyártható, egyszerű, igénytelen teherszállító jármű kialakítása volt, amely a világháború utáni újjáépítés igényeit ki tudta elégíteni. A gyár 1955-ben kezdte el a sorozatgyártást, amely 1966-ig folyt. A traktorokat külföldön a MOGÜRT külkereskedelmi vállalat forgalmazta.

A 6 tonna teherbírású járműbe egy 60 LE-s Csepel D–413 dízelmotort építettek. A járműnél a merev hátsó híd, a hajtómű, a motor, valamint az ezekhez konzollal kapcsolódó mellső futómű egy egységet alkotva képezi az alvázat. A mellső futómű független kerékfelfüggesztésű. A kerekek lengőkarjai egy keresztben elhelyezett laprugón nyugszanak. Vezetőállásának érdekessége, hogy a kormányoszlopon két kormány található, valamint kettőzött kezelőszervekkel rendelkezik, a vezető ülése pedig átfordítható. Így a jármű mindkét irányba vezethető, ez megkönnyítette a rakodást. A 3,5 m³ térfogatú billenő plató úgy volt kialakítva, hogy a rögzítő zár feloldása után a teher súlyának hatására lebillent. A plató kiürítése után a járművel hátratolattak, majd egy erős fékezéssel a plató visszabillent szállítási helyzetbe, ahol a zár rögzítette.

Az alaptípust később továbbfejlesztették. Megjelent az önrakó berendezéssel ellátott változat. Majd az 1961-ben megjelent, 7 tonnára növelt teherbírású DR–50D már zárt vezetőfülkét kapott, igaz, ezzel le kellett mondani a második kormánykerékről.

A DR–50-en alapult a FRAK–B1 forgórakodó.

1969-ben továbbfejlesztett változata a 10 tonna teherbírású G–116, amelybe már hathengeres Csepel D–613 dízelmotort szereltek. Ezt a modellt a VCST gödöllői gyáregysége készítette. A DR–50 egyes elemeit felhasználták a VTCS későbbi traktorjainál.