TATA AZ 1900-as ÉVEKBEN / Folytatáshoz katt a posztra !

Tata.

A róm. kath. templom.

A tatai régi várkastély.

A tatai kastély.

Tata, a vármegyének Komárom után a legfontosabb és legforgalmasabb községe. Hajdan város, szabadalmas hely, majd mezőváros, sőt czímeres város is, számos kiváltsággal; ma nagyközség. Házainak száma 860, magyar lakosaié 7547. Vallásuk róm. kath., ref., izraelita és ág. ev. s ez utóbbiak vannak a legkevesebben, a katholikusok pedig a legtöbben. Van postája, távírója és vasúti állomása. Területe ősrégi telep. Már a bronzkorszakban is megült hely lehetett, mert területén elég sűrűn találnak e korból való leleteket. A rómaiak korában nagyobb középpont volt és az e korbeli emlékek »ad lacum felicis« alakban szólnak róla. Ősi egyházas hely, melynek Szent Péter és Pál apostolról nevezett benczés apátsága Szent István korába vihető vissza. Abban az oklevélben, melyet IV. Béla király 1263-ban a tatai monostor számára állított ki, találjuk első magyarázatát annak a hagyománynak, mely Tata elnevezéséhez fűződik. Ez az oklevél felemlíti ugyanis, hogy a város nevét az Apuliából beköltözött San Severinói gróf Deodatustól, Szent István keresztatyjától nyerte, a kit Szent István tiszteletből Tatának nevezett. Ez az oklevél villa Tata réven, IV. Bélának öt évvel később kelt oklevele pedig Thota alakban említi. 1234-től 1270-ig a benczés apátságnak itt számos malma volt. 1249-ben a veszprémi káptalan vesz meg Tatán egy malmot. 1305-ben már két Tata szerepel. Az egyik possessio, falu, a másik oppidum, vagyis város. 1305-ben Mikó mester végrendeletében possessio mea Thata megjelöléssel szól róla. 1419-ben ismét oppidum és civitas Thata és ekkor, Garay Miklós nádor elnöklete alatt, itt tartották Győr és Komárom vármegye a gyűléseiket. Ez időben vámja is említve van, melynek jövedelmét a benczések húzzák, de a vérteskereszturi apát, Nagy Lajos adományára hivatkozva, e vámjövedelem felét a maga részére követeli. Ekkortájt épült fel híres várkastélya, mely ez időtől kezdve gyakran látja falai között a magyar királyokat, sőt az egész királyi udvart is. 1426-ban Zsigmond király itt tartózkodott és innen keltezte két levelét a következő módon: Datum in nostra civitate Tata és Datum in oppido nostro Tata. 1446-ban találjuk először említve Ótatát, a mikor az ótatai apátságot a négy Rozgonyi testvér, kegyúri joguknál fogva, Balázs testvérnek adományozza. 1460-ban már világosan fel van említve, hogy Tata két részből áll, vagyis magyar és tót részből. Ez utóbbi a mai Tóváros. 1460-ban Mátyás király Rozgonyi Jánost, Ozsvátot és Rajnáldot ismét megajándékozza a Szent Péter apátság kegyuri jogával. 1480-ban Mátyás király maga is itt volt és innen írt Ottó bajor herczegnek. Három évvel később Mátyás király ismét itt töltötte a bőjt legnagyobb részét. Ezenkívül több esetben igazolható, hogy Tata Mátyás királynak kedvencz tartózkodó helye volt. 1510-ben II. Ulászló is itt járt, innen keltezte egyik levelét és itt tartották meg az 1510-iki országgyűlést is. Egy 1585-iki leírás azt állítja, hogy hajdan Mária királynő lakóhelye volt. Tata fénykorában, 1432-1542 között, állott a Szent Iván hegyen Szent János tiszteletére épült temploma, azonkívül egy másik is a mostani piaczon, mely Szent Balázs tiszteletére épült, továbbá a mai Tóváros területén a ferenczrendiek kolostora. 1691-ben és 1693-ban a pestis tizedelte meg Tata lakosait. 1695-ben gróf Csáky László volt az ura, ki az uradalmat BaráthÁdámnak zálogosította el. Azután Krapff Ferencz József haditanácsos és fia, Ferencz József Gáspár kaptak rá királyi adományt. 1706-ban II. Rákóczi Ferencz báró Andrássy Istvánnak adományozza a tatai uradalmat. 1711-ről az van feljegyezve Tatáról, hogy itt akkor már 150 szűr-csapó lakott, és hogy akkor nyitottak a Szent István hegyen egy kőbányát, melyből szép vörös és szürke márványt bányásztak. Ez időtájt már 10-12 virágzó czéhe volt, melyek közül egyiknek-másiknak az eredete a középkorba nyúlik vissza. 1727-ben vette meg a báró Krapff családtól a tatai uradalmat gróf Esterházy József országbíró. 1737-ben a tatai apátság perel némely részeket a grófi családtól. 1754-ben Kapuváry József igényel per útján 127bizonyos nemesi udvartelket a Pázmándyaktól. 1751-ben kezdik építeni a tatai nagytemplomot, melyet csak 1784-ben fejeznek be. 1816-ban Lissay Dávid formál jogot egy nemesi udvartelekre, a gróf Esterházy család ellenében. 1841-ben épül a kegyesrendiek temploma, kiknek, zárdáját gróf Esterházy Miklós 1764-ben alapította. 1783-ban épült a reformátusok temploma. 1809-ben I. Ferencz király hosszasabban időzött Tatán és itt a mostani grófi kastély keleti kis toronyszobájában írta alá a bécsi békekötést. Tata várának keletkezését homály borítja. Már a legrégibb időkben emlegetik; de hogy ki építtette, arra nézve hiányzanak az okleveles bizonyítékok. Bonfin ismert munkájában úgy rajzolja le, mint az ország legjelesebb erődjeinek egyikét. A XV. század elején királyi vár volt, melyet Albert király és neje, Erzsébet 1438-ban 9000 arany forintért Rozgonyi Istvánnak zálogosítottak el, mely zálogjogban 1459-ben Rozgonyi István fiait, Jánost, Rajnáldot és Osvátot Mátyás király is megerősítette. Később, midőn a királyra visszaszállott, Mátyás király az akkor már romladozó várat nagy áldozatok árán újraépíttette, és mint Bonfinius mondja, dúsan aranyozott és faragványokkal díszített épületekkel és termekkel ékesítette. Környékét mulatóhelylyé alakította át, óriási kiterjedésű halastóval és ritka vadakban bővelkedő vadaskerttel, a hol gyakran és nagy szeretettel tartózkodott. Uralkodásának vége felé e várat fiának, Corvin Jánosnak engedte át. Oláh Miklós (Hungaria, VIII. 15. l.) még megemlékezik e mulatóhelyről, de Istvánffy (XV. könyv 266. l.) a maga idejében már elpusztultnak mondja. A török világban és a Rákóczi-féle szabadságharcz alatt, e várnak fontos szerep jutott. 1526-ban Endrédi Somogyi Ferencz várnagy a várat Ráskay Gábor kezére játszotta. 1529-benPohár Kristóf, 1537-ben Eicheni Baronyay Mátyás a vár kapitányai. 1543. augusztus 19-én Achmet pasa kezére került, ki a várat romba döntötte és a várost felgyújtotta. 1551-ben Garai János volt a vár kapitánya. 1552-ben II. Ferdinánd elrendeli a tatai vár lerombolását, a mi csak kis részben történt meg. 1553-bariAlly Máté a vár kapitánya. Ezután a törökök elfoglalták, de 1556-ban gróf Eck ismét visszafoglalta és ekkor Nagy János lett a várkapitány. 1594-ben Szinánpasa vette be erős ostrom után, de ekkor nem sokáig tarthatta megszállva. 1597. okt. 8-án ismét bevette és 13-án egyik oldalát a levegőbe röpítette. 1598-banSchwarzenberg és Pálffy Miklós vették be. 1605-ben Bocskaynak hódolt meg. II. Rákóczi Ferencz is elfoglalta, de a császáriak 1707-ben visszafoglalták és lerombolták. 1815-ben gróf Esterházy Miklós ismét használható állapotba helyezte. 1832-ben a villám csapott a restaurált várkastélyba, de az ez által okozott kárt ismét kijavították. E várkastélyban őrzik az Esterházy család gazdag és nagybecsű levéltárát. Tata vidéke, a város és a vár közvetetlen környéke is, az itteni számos forrás következtében, valamikor beláthatatlan mocsár volt. 1747-ben gróf Esterházy József és a királyi kincstár, Mikovinyi mérnök tervei szerint, a forrásvíz nagy részét egy 600 holdas tóban gyűjtötték össze, melyet erős töltéssel biztosítottak, azután a fölösleges vizet egy 2000 ölnél hosszabb szárító és egy másik vízvezető csatornával lecsapoltatták és elvezették, miáltal több ezer hold földet tettek mívelhetővé. A töltéssel ellátott tóból évenként 1000-1200 mázsa halat halásznak ki. Gyógyerejű meleg forrásait szintén ismerték már a régmultban és a mult század kilenczvenes éveiben, mikor a budapesti vízvezeték rekonstruálásának kérdése került sorra, komolyan foglalkoztak a szakkörök azzal az eszmével, hogy a tatai rendkívül vízdús források egészséges vizét vezetik a fővárosba. A mult század elején márványbányáin kívül volt 11 malma, nyolcz kallója, híres majolika- és kőedénygyára, nagy ser- és pálinkafőzője, élesztőgyára, bőrgyára és ezernél több kézmíves iparosa. A város mai élénk közgazdasági és társadalmi életéről tanúskodnak következő hivatalai, intézetei és társadalmi intézményei: Van itt főszolgabíróság, királyi közjegyzőség, járásbíróság, telekkönyvi hivatal, kir. adóhivatal, pénzügyőri szakasz, a tatai és tóvárosi gróf Esterházy-féle hitbizomány középponti hivatala, kaszinó, polgári olvasókör, ref. énekkar, katholikus legényegylet, korcsolya-egyesület, lawn-tennis-kör, önkéntes tűzoltó-egyesület, jótékony nőegylet, izraelita nőegylet, izraelita krajczár-egyesület és szent egyesület, kereskedők és kereskedő ifjak köre, ipartestület, iparos segédek segélypénztára, a vörös kereszt egyesület fiókja, iparos ifjak önképzőköre, polgári dalkör, függetlenségi kör, róm. kath. templomi énekkar, több jótékonyczélú asztaltársaság, több temetkezési egyesület, 128két takarékpénztár, egy segélyegylet mint szövetkezet, egy bank- és váltóüzlet és egy téglagyár. A kapuczinus barátoknak is van itt emeletes zárdájuk. Tata a budapestieknek nemcsak kedvelt kiránduló-, hanem szívesen kultivált nyaralóhelye is, a hol a nyarat igen sok család tölti, a Budapestről induló vonatok pedig vasárnaponként százával szállítják a kirándulókat Tata kies, szép vidékére. Van itt e czélra szolgáló külön megállóhely is, közvetetlen a grófi park mellett, mely az ország legszebb és legnagyobb parkjainak egyike, és nemcsak szép részletekben bővelkedik, hanem régi emlékekben is, mert lépten-nyomon találunk maradványokat a rómaiak korából és a török világból, melyeket gondos kezek gyűjtöttek össze, óvtak meg és helyeztek el stílszerű környezetben. Mindjárt a park elején kényelmes vendéglő fogadja az érkező vendégeket. Közel ide van a grófi családtól fentartott versenypálya is és a tatai lófuttatások rendszerint nagyon látogatottak. A tó partján fürdőház van kényelmes fürdőkabinokkal a kirándulók és ottlakók használatára. Tatához tartoznak Diós, Látóhegy, Mária és Miklós puszták, Grébics szőlőtelep, Komlóskert, Téglagyártelep. Dűlőnevei közül figyelmet érdemelnek a Szentgyörgyi, Mikes, Hadnagykúti, Büdöskúti, Agostyánúti és Sánczi dűlők. Ezek közül a Büdöskúti egy kénesszagú gyógyforrástól vette a nevét, az Agostyánúti és a Sánczi dűlőkön pedig a mult század elején a francziák ellen emelt sánczok maradványai láthatók.

 

Részletek a tatai parkból.

Tóváros.

 

Tatatóváros.A piaristák zárdája.

Tóváros, magyar nagyközség, úgyszólván össze van építve Tatával. Történetök is közös, s fejlődésük ugyanazon tényezők befolyása alatt ment végbe. Házainak száma az utolsó népszámláláskor 610 volt. Lakosainak száma a következőképpen oszlik meg: róm. kath. 3638, ref. 585, izrael 442. Portája, távírója és vasúti állomása helyben van és ez utóbbi Tata-Tóváros néven ismeretes. Van itt egy róm. kath. templom, mely a kapuczinus atyáké, és 1744-ben épült zárdájukkal kapcsolatos. A mult század elején polgári és katonai kórháza volt, majolika- és edénygyára, 2-3 márványbányája, nyolcz vízimalma és deszkametsző malma. Itt van Fischer Arthur kályha- és terrakotta-gyára, Melschmidt Gy. örököseinek fehértimár-telepe, Vessel Sámuel és fia, Pál flanel- és daróczposztógyára, SzarvasGyula eczetgyára, Leopold Sándor fiai bőrgyára, Pollák Sándor pokrócz-, szőnyeg- és tarisznyagyára, a gróf Esterházy uradalom pezsgőgyára, falborító és hornyolt cserép- gőztéglagyára. 137Egyéb intézményei az önkéntes tűzoltó-egyesület, a nőegylet, a lovászegyesület, az építő- és famunkások szakegyesülete, nyaralótelepi bizottság, vasúti osztálymérnökség, polgári kör. Újabb időben különösen a nyaralók keresik fel szívesen. Állandóan 16° R hideg fürdője van, lóverseny-idomító futópálya, lóversenytér, a hol a lovaregylet évenként, gróf Esterházy Ferencz védnöksége alatt, lóversenyeket rendez, 10 versenyistálló, 300-400 darab lóval, és 1871 óta honvédlaktanya. Kavicsos, homokos és agyagos talaja jó minőségű asztali bort szolgáltat. Nagykiterjedésű angolpark, 45 holdnyi halastóval és ugyancsak egy nagyobb, 600 holdnyi halastó, mely a két várost egymástól elválasztja.

 

Tatatóváros.A kapuczinusok temploma.

AZ ŐRSÉG.- 1900 körül

Alig van Vasvármegyének érdekesebb történeti multtal bíró területrésze, mint az, melyet "Őrség" név alatt ismerünk. Régi okmányokban "Eőrségh", "Őrségi tartomány", "a szent korona peculiuma" néven fordul elő s már I. Mátyás király alatt nemesi területnek ("districtus nobilitarius") mondták.

Az Őrség a vármegye délnyugati részén egy, nyugatról keletnek 19·22 és északról délnek 12·25 kilométernyi területen fekszik s 18 község határát foglalja magában. Egykor államot képezett az államban, amennyiben külön előljárókkal, külön szervezeti szabályokkal bírt s a 18 község egy összetartozó kormányzati területet képezett s csak bizonyos esetekben ismerte a vármegyét fölöttes hatóságának.

Őrségi terület.

Az Őrség története ott kezdődik, amikor Árpád, a honalkotó, hadait e vidékre vezeti. Mikor őseink az országnak ezt a részét meghódították, itt azonnal telepítvényeket szerveztek, hogy azoknak lakói az ország nyugati határát védelmezzék, miért is e telepítvényesek őrállóknak neveztettek és szabadalmakkal láttattak el.

Szt.-István szabadalomlevele.

A legrégibb okmány, mely az "Őrség" szervezetéről bővebb részleteket nyujt, István király szabadalomlevele 1270-ből. 

 

Őrségi szervezet.

Ez oklevelet a monorósdi (Mogyorósd?) őrállók nyerték s ebből tudjuk meg, hogy az Őrség legfőbb előljárója őrnagynak vagy ispánnak hivatott, míg emberei őrállóknak neveztettek. Az őrnagy alatt áll 18 község által választott 12 esküdt s ezek az őrnagygyal képezték az őrség bírósági és közigazgatási hatóságot.

Az őrnagy évenként minden egy-egy egész helytől egy ludat, négy tyukot, egy birkát, húsz kenyeret, egy akó sört és öt köböl gabonát kapott tiszti járúléka fejében. A köbölnek három hüvelykes tenyérnek kellett lenni. Ha az őrnagy utazott, csak ellátásra volt igénye, de egyéb adót nem szedhetett. Az őrnagy nem volt feljogosítva, hogy helyettest tartson, de, ha a kerületből távol volt, egy őrálló végezte az őrnagy dolgait. Ha az őrnagy keveredett perbe alattvalóival, ő maga nem bíráskodhatott, hanem tartozott ügyét Vasvármegye alispánja elé vinni.

Peres ügyekben a következő rendelkezések állottak fenn:

Ha egy egész helység vagy egy egész major indította a pert, perdíj fejében 10 forintot fizetett.

Ha valaki személye szerint idéztetett, a perdíj egy márka, vagyis 4 forint erejéig, 40 pénz volt. Ha pedig a per állománya a 4 forintot meghaladta, a perdíj is aránylagosan emelkedett.

396Ha valaki a bíró előtt megsértett valakit, 2 1/2 forintot fizetett. Ha a sértés karddal, nyíllal vagy késsel történt, a büntetés 10 frtra emelkedett. Ha pedig a sértést halál követte, tartozott a sértő a meghalt örököseinek 40 frt vérdíjt s a temetési költségeket s azon felül a biró díjait is fizetni.

Oly tett esetén, mely valamely községnek romlására vagy szabadságvesztésére szolgált volna, az ispánnak minden hely két pénzt fizetett.

A királyi adó porták és nem füst szerint volt fizetendő s az őrállók annak is csak a felét tartoztak fizetni. Vámot és harminczadot csak az fizetett, aki rendes kereskedést űzött.

A föld tulajdonjoga nem volt az egyes családoknál örökös és földbirtokot mindazok szerezhettek, akik az őrállók között letelepedtek. Örökösödési törvényük az őrállóknak a következő volt:

A magtalanul elhaltnak ingatlan javaiban a férfi rokonok örökösödtek s ily esetben az őrnagy azon javakat el nem foglalhatta. Az ingóságokból - a szolgák és szolgálók kivételével - egy rész az őrnagyot illette.

Férfi rokonok nem létében a feleség és leánygyermek minden vagyon felét, másik felét pedig az őrnagy örökölte. Ha pedig leánygyermek sem volt, az őrnagy a vagyonnak 2/3-át kapta s csak 1/3 illette az özvegyet.

Ha az őrnagy az őrállók kötelékéből kilépett, pénzt az őrállóktól nem követelhetett, hacsak erre a királytól különös engedelmet nem nyert.

Az őrállók szabadalma volt az is, hogy királyi szükségletek fedezésére, hadak tartására, csak akkor tartoztak segélylyel járúlni, ha erre nézve a követelők királyi parancsolatot tudtak felmutatni.

Ha az ország nemesei őrállókkal állottak perben, tanukul nem csupán magukhoz hasonló nemeseket, de az őrállók nemzetségéből s az azokhoz hasonló állapotuakból is tartoztak állítani.

Ha az őrnagy a jószágos várjobbágyok közül való volt, egy évig a várjobbágyok kötelékéből kioldatott.

Azon nemesek, kik a "Ridegoy" véghelyen laktak, tartoztak minden majorból tiz-tiz gyalogost adni az őrállók közé, kik aztán a határt Zalavármegyétől Lug helyig őrízni és oltalmazni tartoztak. 

 

Az Őrség pecsétje.

Az őrállók, mint hatóság, két pecséttel éltek. Volt egy nagyobb pecsétjük és egy kisebb.

A nagyobb pecsét: ovalis alak, közepén szent Péter apostol a kulcsokkal.

A kisebbik pecsét szinte egy ovalis, középen egy egyfejű sas, mely egyik körmében kardot, a másikban egy zászlót tart. Felirata, a mennyire kivehető, ez: "Speculari terre - de Orsigh." (Őrség földje vigyázóinak pecsétje.)

István királynak 1270-ben kelt szabadalom-levelét Péntek Gergely és Csács Péter konorosdi őrállók kérelmére Rudolf király 1329-ben megerősítette.

IV. László adomány-levele.

IV. László 1280-ban kelt adomány-levelében felemlíti, hogy az őrségiek azon időtől fogva, mikor a magyarok e hazába jöttek, saját fegyverükkel és költségeiken az ország nyugati határát őrzik és oltalmazzák.

Az adományos községek ezen okmányban a következőleg sorsoltatnak fel: Szalafő, Eőri-Szent-Péter, Ispánk, Külső-Rákos, Zakmer (Szaknyér), Belső-Rákos, Pankasz, Szata, Kerkás-Kápolna, Bajánháza, Senyeháza, Dávidháza, Kotormán, Hodos, Kapornak, Kercza, Szomorócz és Bükalja.

Az adományt nyert családok pedig a következők: Theöreő Péter, Cseörgeő András, Lanó János, Bartha Mihály, Thamaskó Márton, Balog György, László János, Pap András, Zsoldos Ferencz, Bekes György, Apáthy György, Benkeő János, Keserü Ferencz, Paszkontza Mihály, Balla János, Farkas Péter, Kálmán András, Liska Bálint, Thót Benedek, Szabó János, Kovács Ferencz, Apáthy Miklós, Kulcsár Péter, Kosa István, Gergosh Mihály, Lanó Tamás, Cigán Mátyás, Galambos János, Babos Pál, Veörös István, Batha Mihály, Nemes Bálint, Harc Péter, Baraska György, Sohár János, Bitha Péter, Fodor András, Bedők József, Szobor Dániel, Pap Ferencz, Sáska István, Guba Márton, Anthal János, Baxa Péter, Kovács Gergely, Orbán László, Jancse Samu, Németh Péter, Berkes György, Horváth Miklós, Szabó István, Benkeő Ferencz, Tóth István, Gaál András, Asok Miklós, Orbán Mihály, Berkes István, Krisa György, Völgyi Miklós, Imre János, Ferenczi 397Péter, Krisa János, Baján Miklós, Csipán István, Keöme György, Gieörky Samu, Imre Ferencz, Csipán János, Illés István, Bocskay György, Sania Mihály, Róka Péter, Biró János, Janoskó Ferencz, Jankó Mihály, Dávid István, Tüske Márton, Keömé Pál, Jencse Miklós, Eőr Samu, Ábrahám János, Farkas Mihály, Keömé Ábrahám, Forgián Péter, Zabó Imre, Thót Ferencz, Lukács György, Dávid János, Büky Sándor, Kardos János, Pongrácz Mihály, Zabó Ferencz, Németh Miklós, Keömé Gergely, Cigán Péter, Szép Samu, Kapornaky István, Pongrácz Márton és Szép György.

Az elősorolt családok közül nem egynek ivadékai ma is élnek az Őrség említett 18 községében. 

I. Ferdinánd és II. Rudolf adomány-levelei.

Uj adomány-levelet nyertek az őrségiek 1536-ban I. Ferdinándtól és 1595-ben II. Rudolftól. II. Rákóczy Ferencz 1706-ban hadiszolgálataikért minden köztehertől felmenté őket.

Az Őrség főhelye.

Az Őrség főhelye Őri-Szent-Péter volt. Erődített hely, melynek élén a kapitány állott.

Az Őrség és a Batthyányak.

Kiváltságos helyzetükben az őrségiek hosszú időn át zavartalanul éltek, de a tizenhetedik század második fele küzdelmes napokat hozott rájuk. A Batthyány grófok szemet vetettek az Őrségre s oly vélekedésnek adtak nyilvánulást, mintha az őrségiek jobbágyaik volnának, ennélfogva úti dolgok elvégezésére akarták őket hajlítani. A szabadalmas őrállók minden erővel védelmezték régi jogaikat. Hosszú, elkeseredett küzdelem támadt ebből, melynek csak századunk átalakító szelleme vetett véget. Szóhagyomány és peres iratok a következőleg ismertetik ama napokat s az őrségiek védekezését a grófi család támadásai ellen:

Az Őrség a Horvátországban ez időben kitört zavargások alkalmával 10 gyalogost állított a Murához, a határ őrizetére. Mikor azonban a horvát zavargások lecsendesültek, a 10 gyalogost Bécsbe rendelték szolgálattétel végett. Itt találkozott velük Batthyány Kristóf gróf, ez időben a dunántúli hadak tábornoka s midőn hazajött, magához hivatta az őrségiek előkelőit s azt mondá nekik: a bécsi út sokba kerül; ha beleegyeznének, ő talán kinyerhetné ő felségétől, hogy a 10-en csak Német-Ujvárra mennének kapú-állani. Az őrségiek szivesen fogadták az ajánlatot. A bécsi út alól azután fel is mentették és Német-Ujvárott teljesitettek várőrségi szolgálatot.

Ujabb zavarok alkalmával, midőn az őrségi községek idegen hadak által pusztítatnának, a gróf viszontszolgálat fejében segélyt igért nekik. Az őrségi községek ki is állítottak hat ekét káposzta és répa földek szántására s az uradalom oly jól tartotta őket borral, hogy alig tudtak haza menni.

Azután egy más alkalommal gyalogmunkásokat kért az uradalom. Megkapta azokat is és a gyalogmunkások is oly jó borban részesültek, mint a kik szántani voltak.

Ez ideig nem lévén az uradalomnak az Őrségben bormérése, ajánlatot tett az őrállóknak, hogy majd méret ő közöttük bort, mert hiszen az Őrségben nincsenek "valami derekas szőllők". S az uradalom évenként mintegy hat hordó bort mért ki az őrségiek között.

Majd aratókat, kapásokat állítottak, s mindannyiszor kitünően megvendégeltettek.

Lám, jó dolgotok vagyon botunk alatt - mondá a gróf, s az őrségiek is úgy találták, s mikor azt mondták nekik, hogy: "Lám, ti sem lehettek el malom és híd nélkül," készségesen járultak az uradalmi híd és malom csinálásához.

Igy rákapatták őket az úr dolgára, s ez aztán egészen úzussá változott.

Batthyány Kristóf halála után Ferencz gróf értesülvén arról, hogy az őrségiek vonakodnak úr dolgára menni, s szabadalom-levelükre hivatkoznak, izent az őrségieknek, hogy hoznák magukkal szabadalom-leveleiket, hadd lássa azt ő is.

Az őrségi előljáróság, a szabadalom-levéllel a tarisznyában, büszkén állított be a grófi kastélyba, hol nagyúri módra megvendégeltettek. Folyt a bor, s az előljárók hálálkodva, a legvidámabb hangulatban hagyták oda a 398kastélyt, de mily nagy lett ijedelmük, mikor útközben azt vették észre, hogy a szabadalom-levelet sehol sem találják. Alig mertek haza menni. Azt azonban elhatározták, hogy a levél elvesztét otthon nem fogják elbeszélni. Ezután mindegyre sűrűbben ébredtek az őrségiek oly napokra, a mikor robotra, úr dolgára parancsolták őket.

Batthyány Ferencz gróf a vonakodók közül tizenkettőt magához rendelt s megparancsolta nekik: adjanak magukról nyilatkozatot, hogy engedelmeskedni fognak. Ezt ők megtagadták, mire az uraság hajdukat küldött rájuk, kik valóságos hadjáratot viseltek az Őrség ellen. Haláleset is fordult elő, számosat még elfogtak s börtönbe vetették.

Az őrségiek ismételve a királyhoz, majd az országgyüléshez folyamodtak, de fáradozásaiknak kivánt sikerét nem látták. Nyertek ugyan 1678-ban a királytól oltalom levelet, de ez mit sem változtatott sorsukon. 

Az Őrség a Batthyányak alatt.

Az 1681. évi LV. törvényczikk egyenesen kimondta, hogy a Batthyány-család jövőre is folytonos jogával élhessen az őrségiek ellen. 1691-ben az Őrség 18 községe, mint jobbágyság, Batthyány Ferencz és Batthyány Zsigmond grófok között oszlott meg.

1691. május 13-án közösen kiadott instrukcziójukban azt mondják, hogy az előljárók "mindkettőnek részéről való jobbágyság között, egyetértve oda való ispánukkal, tegyenek törvényt, de csak 12 forintig," azonfölül a németujvári, vagy a csákányi úriszék itélt.

A felebbezés is a német-ujvári vagy a csákányi úriszék elé történhetett. Bűnügyekben az Őrség előljárósága nem itélt. Utasíttattak, hogy a polgári pereket egy jegyzőkönyvbe írják össze és helybenhagyás végett terjeszszék az uraság elé! Az őrnagy évenként Szent-György-napkor választatott, az egyik évben Ferencz s a másikban Zsigmond gróf részéről. Az őrnagy mellett most is 12 esküdt polgár működött, 6 Ferencz, 6 Zsigmond részéről. Joghatóságuk kiterjedt mindkét gróf jobbágyaira. Az őrnagynak az uradalmi robot véghezviteléhez semmi köze sem volt, az iránt a gazdatiszt intézkedett.

1695. szeptember 12-én a Batthyányak az alispán és a nádasdi iroda jegyzője előtt nyilatkozatot vettek az őrségiektől, hogy abbanhagyván az eddigi viszáskodásokat, teljesen alávetik magukat a Batthyány-családnak. De hogy ez nem ment csakúgy szépszerivel, kitünik abból, hogy az őrségiek ezentúl is folytatták kérelmezéseiket úgy a trón zsámolyánál, mint az országgyülés előtt.

1832-ben az őrségiek aziránt járultak az országgyüléshez, hogy a mennyiben az 1681. évi LV. törvényczikk az Őrséget az actoratustól elzárná, az a törvényczikk akként változtattassék meg, hogy az Őrségnek, a kir. fiskus pártfogása mellett a peres kereset megengedtessék.

A per azután meg is indult, megindult és folyt évek során át, az itéletet azonban olyan biró hozta meg benne, a milyen eddig csak egy volt: 1848.

A Nádasdy-kard. (Zárókép) Landherr Gyula rajza

Írta Balogh Gyula, átnézte dr. Borovszky Samu

Forrás :  http://mek.oszk.hu