TÖRTÉNELMI KALEIDOSZKÓP...: forradalom

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: forradalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. október 12., péntek

EGY ELFELEDETT ANGOL DOKUMENTUMFILM 1956-RÓL

1961-ben az Egyesült Királyságban egy addig kevésbé jegyzett amatőr filmes, Peter Watkins furcsa, 18 perces dokumentumfilmmel lepte meg a közönséget. A film címe The Forgotten Faces volt, rendezője pedig az 1956-os forradalomnak állított benne emléket. A film az újpesti Kálmán József utca eseményeit, az itt működő forradalmárokat mutatja be a forradalom első napjaitól egészen november 4-ig.

2017. december 7., csütörtök

Mától kezdve lövünk / Folytatás a posztban

„Mától kezdve lövünk.” Marosán György kommunista politikus híres-hírhedt mondata volt 1956. december 8-án reggel, amellyel azt jelentette be: új szakaszába lépett a szovjet csapatok segítségével restaurált kommunista rezsim politikája a tömeggyűlésekkel szemben.

Marosán György a Steigerwald Ottó vezette munkástanács küldöttségnek mondta ezt, miután az nem volt hajlandó teljesíteni a Kádár-kormány követeléseit. Salgótarjánban, ahol két munkástanácsi vezető letartóztatása nyomán robbant ki konfliktus, néhány óra múlva már folyt a vér. Máig tisztázatlanok maradtak a vérengzés pontos körülményei.

A mondat öt héttel azután hangzott el, hogy leverték az 1956-os forradalmat, amelynek utóvédharcai az önszerveződő munkástanácsok tevékenysége és tüntetések formájában még ekkor is folytak. A megmozdulások elfojtására szervezte meg Kádár János kormánya a „pufajkások” néven elhíresült karhatalmat és a Munkásőrséget.

Marosán mondatának elhangzását követően immár a hivatalos politika részeként megindult a sortüzek sorozata, amelyek során Budapesten és a vidéki városokban több száz polgári lakos – férfiak, nők és gyermekek – vesztette életét. Ezek felelőseit a kommunista rendszer bukása után sem büntették meg.

Még Marosán bejelentésének napján sortüzek dördültek el Salgótarjánban, amelyek 131 ember életét oltották ki. (Előző nap már Tatabányán és két nappal korábban Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál is a tömegbe lőttek.) Sortüzek a forradalom alatt is voltak, Nagy Imre kormányai azonban fegyverszünetet kötöttek a szovjetek és az ávósok ellen harcoló civil tüntetőkkel. A Marosán-mondat azért jelentett fordulatot, mert a Kádár-kormány a szovjetek november 4-ei bevonulását és a harcok elcsitulását követően először ígéretek özönével és a lehetséges politikai ellenfelek ellehetetlenítésével igyekezett konszolidálni a kommunista rendszert.

A salgótarjáni sortüzet követő napokban a tömegbe lőttek Miskolcon, Egerben, Gyomán, Kevermesen, Gyulán, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhelyen.

A Marosán-mondatot választotta az 1956-os sortüzekről írt közös könyve címéül Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor.

2016. október 22., szombat

Gyilkos sortűz a Kossuth téren /Folytatás a posztban

1956.Október 25. – Gyilkos sortűz zúdul a Kossuth téren békésen és fegyvertelenül tüntető tömegre. Több tucat, egyes becslések szerint 120 halott és nagyszámú sebesült marad a kövezeten. Az elkövetőket máig nem azonosították.

Az 1956-os forradalom során a Parlamentnél történt sortűzben máig sem tudni pontosan hány tüntető vesztette életét. A téren összegyűlt tömeg vegyes összetételű, civil tüntetőkből állott. A férfiak mellett asszonyok, gyermekek, idős emberek álltak. A vérengzés híre fontos szerepet töltött be abban, hogy az ország és Budapest népe a forradalom, a fegyveres harc oldalára állt. Ez volt a forradalom legvéresebb budapesti eseménye, 1956. október 25. "Véres csütörtök" néven ismert '56 történetében. A különböző források a néhány halottól egészen az ezres nagyságrendig feltételezik a halottak számát.

Az Országház előtt október 25-én délelőtt, a forradalom harmadik napján több ezer (különböző források alapján háromtól harmincezres lélekszámig…) fős békés, fegyvertelen tömeg tüntetett. Nagy részük az Astoria előtti tömegtüntetésről érkezett, három szovjet tank kíséretében, amelyekre a tüntetők baráti szándékukat kimutatva másztak fel. A tömeg másik részét peremkerületekből érkezett munkások alkották, akik nem tudtak eljutni munkahelyeikre, mert a tömegközlekedés akadozott.

Miközben a tüntetők az Országház felé vonultak, szembehaladt velük egy szovjet harckocsioszlop, amely a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) két, Magyarországra küldött megbízottját, Anasztaz Mikojan és Mihail Szuszlov PB-tagokat, valamint Ivan Szerov KGB-elnököt és Mihail Malinyint, a magyarországi szovjet haderő főparancsnokát szállította. Ők a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) Akadémia utcai székháza felé tartottak, ahol részt vettek a Központi Vezetőség (KV) tíz óra után kezdődő ülésén. A szovjet küldöttek nyomására a KV felmentette Gerő Ernőt pártvezetői tisztsége alól, helyére pedig Kádár Jánost választotta meg. A forradalom kitörése után megalakult Katonai Bizottság vezetésével Apró Antalt bízták meg, teljhatalmat adva neki „a középületek, hatalmi központok, ha kell fegyveres harc, véráldozatok árán történő megvédéséhez”.

Mindeközben a Kossuth téren tüntető tömeg küldöttséget választott, hogy a Parlamentben adják át követeléseiket, de a kormányőrök és a Honvédelmi Minisztérium karhatalmi ezredének egyik százada, megtámogatva a Parlament előtt felsorakozott hét T–54-es szovjet harckocsival, távol tartották az épülettől a tüntetőket. Megismétlődtek az Astoriánál korábban tapasztalt események, a tüntetők barátkozni igyekeztek a szovjet katonákkal, kétnyelvű röplapokat osztogattak, az őrt álló harckocsik tetejére pedig jó néhányan fel is másztak.

Pár perccel 11 óra után az MDP ülésén tartózkodó Szerov tábornok úgy döntött, szemlére indul a Kossuth tér irányába. Fedezetét több szovjet és magyar tiszt, valamint egy harckocsi látta el. Látva a szovjet katonákkal barátkozó tömeget, Szerov riasztólövések elsütésére adott ki parancsot, amelyek nagy pánikot okoztak a téren. Az átláthatatlanná váló helyzetben a Parlament előtt felsorakozott szovjet páncélosok válaszul a tér szemközti épületeit, a Földművelésügyi Minisztériumot és a Néprajzi Múzeumot vették célba. A tömeg egy része az itteni árkádok mögött próbált fedezékbe jutni, mások II. Rákóczi Ferenc lovas szobránál igyekeztek menedéket találni. Ekkor jelent meg a Báthory utca irányából egy újabb szovjet harckocsi, amely már célzott lövéseket adott le a szobornál összetömörült tüntetők felé. Előbb a mai Vértanúk terénél lőtt ki repeszgránátokat, majd a Nádor utca felé visszavonulva újabb sorozatlövéseket adott le. Ez az akció követelte a legtöbb halálos áldozatot.

A vérengzést követően először az Igazság c. lap október 27-i számában jelent meg az az állítás, hogy a sortüzért a Földművelésügyi Minisztérium épületének tetejéről tüzelő ÁVH-sok tehetők felelőssé. Később a köztudatban jobbára ez a verzió rögződött, nincsenek azonban egyértelmű bizonyítékok arra, hogy az épületben valóban ott tartózkodtak volna az államvédelem emberei. A téren ellenben jelen voltak: az orosházi határőr alegység (az ún. 'zöld Ávó') egyik biztosításra kirendelt raja, Szalay Zoltán ÁVH-alezredes irányítása alatt részt vett a lövöldözésben, ők a Parlament előtt álló szovjet harckocsikhoz közeli tüntetők felé lőttek. Az utólagos történészi kutatások szerint azonban a vérengzés fő okozója a második hullámban érkező szovjet harckocsi volt, a neki kiadott pontos utasítások viszont továbbra is tisztázatlanok. Hasonlóképpen bizonytalan, hogy a téren jelen lévő ÁVH-egység volt -e a sortűz kezdeményezője.

A zűrzavart tovább fokozta, hogy az Akadémia-utcai pártközpont megerősítésére érkező egyik határőr alegység a pártházban lévő ÁVH-sokkal és az ott tartózkodó szovjet katonákkal egy véletlen folytán tűzharcba keveredett. Sortűz érte – valószínűleg egy szovjet tank fegyvereiből – azt a termet is, ahol éppen Mikojan és Szuszlov szovjet vezetők tárgyaltak. Ekkor vesztette életét a pártház előtt tüntető küldöttség egyik tagja, I. Tóth Zoltán történész akadémikus, az ELTE Történettudományi Karának dékánja. Társa, az épületbe behúzódó Hanák Péter történész – egyetemi tanár túlélte a sebesülését.

Farkas Tamás, az MTI munkatársa így emlékszik a tér képére a vérengzés után: "A kettes villamos megállója ugyanott volt, ahol ma, s a Parlament felől eső rész nem virágokkal és bokrokkal volt tele, mint ma, hanem szép fű, rézsű volt. Parkszerűen volt megcsinálva, és ott feküdt egy csomó ember. Fogalmam nincs, hogy 20 volt vagy mennyi…"'

Az áldozatok számáról nincs biztos adat.

Kő András és Nagy J. Lambert kutatásai szerint legalább 75-en vesztették életüket a Parlamentnél és környékén leadott sortüzekben (14-en a kórházban) és 284-en sebesültek meg. Egyes szemtanúk tizenkét olyan megrakott teherautóról számoltak be, amelyek a sortűz áldozatait szállították el a térről. Körömi Teréz kutató 234 áldozat nevét gyűjtötte össze. Kéri Edit 1000 főre becsüli a téren elesettek számát, Mikes Tamás pedig október 24 -én 820 halottat számolt meg egy ismerősével együtt, a Kerepesi temetőben, 50-es gúlákba rakva. Annyi bizonyos hogy a sortűzzel kombinált szovjet T-54 es harckocsik repeszgránátjainak iszonyatos pusztító ereje lehetett…

A Kossuth téri sortüzek ölték meg többek között Gárdos Pétert, az MTI fotóriporter gyakornokát.

A vérengzés 50 évfordulóján a rendőrök nem engedték meg 56-os veteránok egy 20-30 fős csoportjának, hogy megkoszorúzzák a téren lévő 1956-os emlékművet. Nem koszorúzhatott többek közt Fónay Jenő sem. (Az emlékmű arra a területre esett, amely kordonnal volt körülzárva, mióta 2006. október 23-án hajnalban a rohamrendőrök kiszorították onnan a Gyurcsány Ferenc kormányfő ellen tüntetőket.)