A következő címkéjű bejegyzések mutatása: búvár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: búvár. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. október 27., szombat

Rönkhajótemető a Dráva fenekén

"Nem kell egzotikus vidékekre utazni ahhoz, hogy izgalmas leleteket találjunk. Az elmúlt 12 év kutatásai ugyanis azt igazolják, hogy több ezer lelőhely található a magyarországi folyókban és tavakban. A felfedezések között vannak meglepően jó állapotban lévő török kori hajóroncsok, római korban épített kikötőmaradványok és kikötőerődök, régi cölöpszerű építmények, valamint olyan egykori part menti építmények, amelyek idővel a Dunába omlottak" – mondja dr. Tóth János Attila búvárrégész.
Az utóbbi évek fontos felfedezései között említette a szakértő azt a rönkhajólelőhelyet (a rönkhajó olyan hajó, amelynek testét egyetlen fából, rendszerint tölgyfából faragják ki), amelyet Drávatamási környékén találtak a Dráva medrében. A felfedezett több mint 30 hajótestről a korabeli feljegyzések alapján azt állapították meg, hogy a 17. század elejéről származnak, és valószínűleg ideiglenes hadihídként (pontonhídként) segítették a török csapatok átkelését egészen addig, amíg a magyarok el nem pusztították. A régész egyik legemlékezetesebb merüléseként emlékszik vissza a drávatamási felfedezésre. A körülmények szokatlanul kedvezőek voltak, több méterre is el lehetett látni (folyóvizekben általában 40-50 centiméteres látási viszonyok uralkodnak), így páratlan látványként tárultak a búvárrégészek elé a majdnem teljes épségben megmaradt rönkhajók és török kori bográcsok maradványai. Az erős sodrás miatt hajóról hajóra kapaszkodva lehetett csak haladni, így a merülés kalandfilmbe illő élményt kínált a kutatók számára.


Drávatamásinál a rönkhajók mellett török kori rézbográcsot is találtakFORRÁS: TÓTH JÁNOS ATTILA





Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...