1867 márciusában a szélfútta szarkási homokbuckák közül két holttest került elő. A véletlenül megtalált két holttest Bodri Péter juhászé és annak fiáé volt. Két évvel azelőtt Szent György napján tűntek el nyomtalanul 185 birkával, 115 báránnyal, 3 szamárral és a kutyáikkal együtt. Bodri nyakán kötél volt, míg a fia koponyája be volt törve. Kecskemét város tisztiügyészi hivatala rablógyilkosságot állapított meg és megindította a nyomozást, de a tetteseket ekkor még nem sikerült kideríteni.
“Bomlott utána az asszonynép”
Az eset csak 1869-ben került elő újra. A gróf Ráday Gedeon irányította szegedi királyi biztosság ekkor kezdte meg a betyárvilág kíméletlen felszámolását, így sikerült felderíteni ezt a rablógyilkosságot is. Eszerint 1865 májusában Bodri Péter juhászt és 16 éves fiát Kecskemét határában meggyilkolták, tőlük 315 birkát, 1 szamarat (más forrás szerint hármat) 1 subát, 1 szolgavasat, 1 vasfazekat, 2 iszákot, 2 általvetőt, 6 nyeregtartót, 1 vasásót és egy baltát vittek el. Az áldozatokat elásták, a rabolt holmit pedig Farkas Gábor apaji juhász segítségével eladták. Úgy tudták, hogy Bodrinak tetemes adóssága volt, így sokáig az a hír járta, hogy ez elől menekült el a juhász. Az elkövetők Bajdor János, Muzslai János és Bognár Bicskai József (más forrás Farkas Gábort tünteti fel tettestársként) voltak, mindannyian kecskemétiek. Nem ez volt az első bűntettük, Muzslai és Bognár például már részt vett az 1863-as kerekegyházi pusztán történt postakocsi rablásban is. Hármójuk közül mégis Bajdor volt a legkiemelkedőbb, akit végül a kecskeméti betyárbanda tárgyalásán 3 gyilkosságban, 14 rablásban, 38 tolvajlásban és számtalan orgazdaságban találtak bűnösnek.
„Bajdor kecskeméti juhász volt. A bugaci pusztán született és növekedett. Sugár termetű, szép, magas férfi volt, szúrós tekintetű szemmel és fakószinü arcán kis fekete bajuszszal. Haja fürtökben omlott alá. A juhászok közt tekintély volt. Nagy ereje s ismert kegyetlensége félelmessé tették. Úgy járt a sivatagon, mint a puszták királya; s mikor fölállott egy-egy siván buckatetőre, hogy körülnézzen, merre vannak a juhfalkák: olyan volt, mint egy fölkiáltó jel a pusztában.”
„Bajdort kora és puszták népe úgy ismerte, mint egy hőst, telve nemes irányokkal. Bomlott utána az asszony nép; pedig voltaképp a betyárok közt is a legaljasabb volt, ki képes volt kenyeres czimboráját galádul elföldelni, és az ágról szakadt szegény özvegynek libáját ellopni. De a poézis romantikus hőssé alkotta.”
A szarkási puszta egy korabeli térképen (a szerző által jelölve) (http://mapire.eu/hu/)
Bajdor János a végtárgyalás idején kb. 35 éves volt. Mielőtt betyár lett közhuszárként szolgált, s 1860-ban tért haza Kecskemétre. A katonaságnál példásan viselkedett, soha nem kellett megfenyíteni. Hazatérve juhászként szolgált, de még sokáig ekkor sem követett el semmilyen bűncselekményt. Mikor azonban a nyájából elveszett néhány birka, hogy el tudjon számolni, Kerekegyházáról lopott 11 bürgét. Ekkor még nem gyanakodtak rá, nem üldözték, de egy darabig “nem bántotta a másét.” A nyomor és a családi gondok miatt a lopást aztán újabb és egyre kegyetlenebb tettek követték. Nem riadt vissza a hatóság megvesztegetésétől sem. Bodri juhász és fiának meggyilkolása előtt egy évvel hasonló bűncselekményt hajtott végre Német György juhász és bojtárja ellen is. Reizner János, a későbbi védőügyvédje visszaemlékezése szerint a kecskeméti juhásznak 120 birkája volt, de egy zsidónak tartozott, ezért az lefoglalta tőle azokat, s már készült az elhajtásukra. Ezt meghallva találta ki Bajdor (újfent Muzslai Jánossal együtt), hogy Németet agyon ütve ők viszik el a birkákat a zsidó elöl. A Virágpap erdőnél végre is hajtották a tervüket. Előbb mindkettőjüket megkötözték, majd a szamárról leoldott kötőfékkel fojtották meg őket. A holttesteket ott el is ásták.
A szegedi vár az 1879-es árvíz idején
Végül 1869-ben Bajdort is elfogták és a szegedi várbörtönbe került. Itt a vallatása során, Edvi Illés Károly ügyész visszaemlékezése szerint miután Laucsik Máté vizsgálóbíró tudomást szerzett arról, hogy a vádlott babonás, meghagyta, hogy éjjel azzal a kötéllel a nyakán aludjon, amely a meggyilkolt Bodri juhászé volt, s addig nem veheti le, míg mindent be nem vallott. Bajdor ekkor megtört, s mindent beismert:
„A haramia megrezzent, a mint a kötél nyakát érinté. Megkötözött kezekkel, roskadozva tért vissza sötét cellájába. A bűn tudata s a meggyilkolt lelkének rémes képzete remegővé tették erős tagjait. Alig zárult be mögötte a nehéz ajtó, a korom sötétben végtelen félelem lepte meg. Imádkozni akart, de a szó elakadt ajkán s mikor az óra éjfélt ütött (mert Laucsik gondoskodott róla, hogy óraütést halljon), félelme tetőpontjára hágott. Már szinte látta Bodri Péter szellemét, könyörgött neki, hogy ne bántsa s könyörgött, hogy bocsássák a vizsgálóbíró elé, mert vallani akar.”
Ez a motívum más korabeli műben is előfordul, például az 1899-ben Szegeden kiadott Betyárok – Történetek az alföldi rablóvilágból Gróf Ráday korában című könyvben is. Itt például a betyár Gajdor néven szerepel és az áldozatot pedig Simándinak hívták, akinek a csontjait a kutyák kaparták ki a homokbuckák közül. Az ügyész története annyiban eltér ettől és a levéltári forrásoktól, hogy az áldozatokat Bajdor maga mutatja meg a vizsgálóknak a beismerését követően. Így emlékezett erről Reizner is, írásában viszont az szerepel, hogy a lelki eszközök sem bírták szóra:
“Soká nem vallott, makacsul tagadott és bizony nem roskadt össze a bizonyítékok súlya alatt. Lélektani hatásokkal semmire se mentek vele, hanem Lautsik Máté főszolgabíró ismeretes rendszere [Laucsik valóban a kegyetlenségéről volt híres, sok írás egyenesen a középkori kínzásokhoz hasonlította módszereit.] vallomásra kényszerítette. Nem bírta tovább kiállni a rettenetes torturákat s hogy ne bántsák, sőt hogy kegybe jusson és mindenféle kedvezményekben részesüljön, utóbb minden önkényt vallott, sőt naponként maga jelentkezett, hogy ez is, amaz is eszébe jutott már.”
Ami biztos, hogy vallomásaival később is rengeteget segített a további ügyek feltárásában, újabb személyek elfogásában. Első számú besúgó lett, így akiből sokáig nem tudtak kiszedni semmilyen vallomást, azt összezárták Bajdorral egy időszakra, aki kicsalta a fontos információkat. Az ügyvéd emlékei szerint Rózsa Sándorral is egy cellába került, mivel az sokáig hallgatott. Ha valóban cellatársa volt, akkor a betyárkirály egy idő után gyanút foghatott, ugyanis egyszer új börtöntársat kért magának, mert annak aki addig vele volt „nem tetszett a pofája.”
Rózsa Sándor börtönben készült portréja (Forrás: Szentesi Zöld László: Rózsa Sándor. Legenda és valóság. Méry Ratio, Somorja, 2006, 124.o.)
A kecskeméti betyár följelentése alapján fogták el és ítélték egy év börtönre csalásért és orgazdaságért Löbl Illést és fiát is. Az úgynevezett Löbl-ügy azért volt jelentős, mert ennek kapcsán érték először erős támadások Ráday Gedeont és a királyi biztosságot. A letartóztatott gazdag, zsidó kereskedő és fia kihasználva a kapcsolatait a sajtón és az ügyvédeken keresztül bírálták Ráday vizsgálati módszereit, önkényes intézkedéseit és nem utolsó sorban a rabokkal való bánásmódot, a rossz körülményeket. Bajdor aztán e szolgálataiért különleges bánásmódban részesült, a várban napközben szabadon járt-kelt, s Laucsik konyhaszolgálatra osztotta be. Valószínűleg a fentiek is közre játszottak abban, hogy végül nem ítélték halálra, hanem életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Míg több társát, köztük Muzslait felakasztották, ő az illavai fegyintézetbe került. Alakja később Móricz Zsigmond Barbárok című 1932-es novellájában tűnt fel ismét a veres juhász képében.
