A Vértes szellemfalujában / Folytatás a posztban

Biztos sokan látták már a Komárom-Esztergom és Fejér megye határánál álló elhagyatott templomot az út mentén. Kőhányáson azóta nem legelik le a bokrokat a szarvasok, amióta az egyik ott lakó elkezdett kutyákat tartani. Egyikük a háromból...

Környe és Csákvár között, Komárom-Esztergom és Fejér megye határán egy kis, út mentén álló templomra lehetünk figyelmesek. Ez az Avilai Szent Teréz tiszteletére épített kápolna, amely 1753 óta áll jelenlegi helyén, igaz, már nem az eredeti állapotban: 2013-ban újították fel.

A templom mellett kis utca húzódik, amely két-három perc alatt kényelmes tempóban végigsétálható, és amely mentén összesen 15 házat lehet megszámolni: többnyire hosszúkás, vályogból készült parasztházak ezek, az út végén pedig szinte egyből az erdőben találhatjuk magunkat.

Kőhányást Mária Terézia alapította a XVIII. század közepén, Steinhau néven. A József-kori népszámlálás alkalmával 68-an lakták a területet, ahol 1818-ban már iskola is működött. A birtok mellett vezetett az Esterházy-család két birtokközpontját, Csákvárt és Majkot összekötő út, amelyet 1925-ben országúttá építettek. Ma Gánthoz tartozik, ami 8,7 kilométer távolságban található. A Vértes kellős közepén elhelyezkedő Kőhányást Csókakőtől 25, Szártól 20, Oroszlánytól és Csákvártól pedig egyaránt 13 kilométer választja el.

 A porták legtöbbjén nincs élet. Ennek okára egy idős házaspár ad választ, akiket a borongós novemberi időjárás sem tartott vissza attól, hogy Tatabányáról Kőhányásra jöjjenek kirándulni. Tőlük tudjuk meg, hogy a kis településrészen csak néhányan élnek, a házak többségét üdülési célokkal tartják fenn a tulajdonosok. Mint mondják, ők már 15 éve járnak ide, és alig találkoztak még itt lakókkal. (Túrázókba ellenben gyakrabban bele lehet futni, ugyanis Kőhányás mentén húzódik a Kék túra útvonala.) „Az utca végén pár házban laknak, ott tessék próbálkozni”, hangzik a tanácsuk.

„Elég spártai élet ez”

A kis utcán két ház tűnik lakottnak. Az egyik frontját kerámiatálak és kerti szerszámok díszítik. A tulajdonosa egy idősebb férfi, aki 2011-ben költözött ide Budapestről, és sikerül is néhány szót váltani vele.

– Elég spártai élet ez – jelenti ki. – Nincsen bolt, de még orvos sem, tehát aki beteg, ne költözzön ide. A legtöbben a 13 kilométerre fekvő Oroszlányba járnak orvoshoz.

Más furcsaságot is megtudunk tőle, amelytől végképp úgy érezhetjük, mintha a múltba kerültünk volna.

„Se a gáz, se a víz nincsen bekötve, és a térerő sem az igazi”

– állítja az idős férfi.

És a Google streetview-s autója se vette a fáradtságot, hgy bejárja a pár méternyi „települést”, így csak a főút mentéről leshet be oda az, aki a neten talál rá.

 Mint mondja, a település annyira közel van a természethez, hogy az erdei állatok, mint például a szarvasok nem ritkán a házak között sétálgatnak. Ottjártunkkor ugyan semmi ilyesmit nem tapasztaltunk, a vadon közelségét azonban egyértelműen érezzük: a városi embernek elsőre szoknia is kell azt a tiszta levegőt, ami itt a tüdejébe kerül. Annak a néhány autónak a kipufogóbűzét, amelyek olykor elhúznak a főútvonalon, nem is lehet érezni.

A nyugdíjas férfi azonban már indul is a dolgára, tőle tehát nem tudunk meg többet, de a kíváncsiságunk már szinte a Vértes legmagasabb fáinak csúcsát ostromolja: vajon milyen meglepetést tartogat még Kőhányás? Milyen lehet itt élni, szinte a külvilágtól elzártan?

Csak egy házzal kell arrébb mennünk, hogy választ kapjunk.

 Kőhányás másik, életvitelszerűen lakott háza előtt állva elsőként a szépen gondozott kert tűnik fel. Becsengetnénk, de csengőt sehol nem látunk. Kutyák ugatnak a kerítés mögött, a zajra pedig a házbeliek is előjönnek az épületből. Amint elmondjuk jövetelünk célját, Németh Sándor, a házigazda barátságosan invitál be a birtokára.

– Gánt-bányatelepen kezdtem az életemet, kiskoromban költöztünk be a szüleimmel Székesfehérvárra. Mindig is „hegylakó” voltam, az Alföldön nem is tudnék mit kezdeni. 1998-ban egy hétvégi házat kerestem, amikor megláttam ezt az épületet, amely ráadásul épp eladósorban volt. Megvettem és az eredeti állapotának megfelelően, de a mai komforthoz igazodva felújítottam, szinte minden munkát magam csináltam. 2005 novemberében költöztünk ide a feleségemmel és a fiammal, azóta itt élünk, innen járunk be dolgozni Fehérvárra – árulja el idekerülésének történetét a ház ura, miután helyet foglaltunk a konyhában.

A szomszéd, a fiam, meg én

– Három állandó, ide bejelentett lakosa van Kőhányásnak: a szomszédom, a fiam meg én. Azt szoktam mondani, hogy én vagyok itt a polgármester, a tanító, a jegyző, a plébános és a nép – neveti el magát a bajusza alatt, majd azt is elárulja, miért nem lát sok esélyt „szavazóbázisának” növekedésére.

– Az ember a XXI. századra egy urbánus lény lett, itt pedig szinte a nullával egyenlő az infrastruktúra: se bolt, se orvos nincs. A városlakók számára a gáz magától érkezik a vezetékeken, de itt ugye az nincsen, és ez sokak számára riasztó, akárcsak az, hogy a vezetékes víz sincs bekötve…

„Mi esővízzel főzünk, mosunk és tisztálkodunk.”

… Természetesen előtte átengedjük egy több szűrőből álló rendszeren, de ivásra így sem alkalmas, ezért palackozott vizet fogyasztunk. Egyébként bevittem Fehérvárra, és a laborban megvizsgáltattam: kérem szépen, tisztább és lágyabb, mint a fehérvári csapvíz. A mosogatógép szinte gyári állapotú, mivel nem pusztítja a vízkő. A kávénak például valóban kávéíze van, a teának teaíze, a húsleves pedig valami mennyei!

Kőhányás

A kávét megkóstolva egyből igazat kell adnunk a házigazdának: sokkal jobban érződnek az aromák, mint a megszokott, városi csapvízből készült fekete esetében. Az amerikai konyha egyébként is érdekes kontrasztot kínál a mikróval és a mosogatógéppel, valamint a régi időkre emlékeztető, fával működő tűzhellyel, és a nehéz vasedényekkel.

A házban három fatüzelésű cserépkályha üzemel, amelyek „hajtóanyagát” az épület hosszanti oldala mentén akkurátusan elrendezett hasábfa szolgáltatja. – Csákvárról hozatjuk a száraz fát, ami nem kormol, és nem marad vissza kátrány sem – mondja Németh Sándor, és ha valaki, ő aztán tudja, mitől döglik a légy, hiszen a Fejér megyei Kémény Zrt. vezérigazgatójaként pontosan tisztában van a tüzeléstechnikai kérdésekkel és problémákkal.

„Parasztjacuzzi” a 264 éves házak között

– Ezek a házak 1753 óta itt állnak, szinte az akkori állapotukban – döbbent meg minket a házigazda, mikor kilépünk a házból, hogy a telket bejárjuk. – Tudni kell, hogy egy hatalmas dolomitpadlón állunk, melyet csupán 20-30 centiméter vastagon borít termőföld. Ezért nem áznak be alulról az épületek. Az enyém is felülről ázott be: az előző tulaj levette a tetőt, ezért mikor megvettem, az egészet el kellett bontani, és újraépíteni. Csak a boltíves pincét tudtam megmenteni, amely most ciszternaként szolgál. Mióta itt élünk, mindössze kétszer fordult elő, hogy hozatnom kellett a vizet.

Az udvar egyik részén szabadtéri tűzhely áll, valamint egy kisebb, néhány négyzetméteres faépületre is felfigyelünk, amiről megtudjuk, hogy fürdőház, de Németh Sándor egyszerűen csak parasztjacuzziként említi. – Csak víz kell hozzá, és parajdi só – mondja. – A bódét az itteni időjárási viszonyok miatt emeltem fölé, mert nem szeretem, ha lobogtatja a fülemet a szél. Ha begyújtanék, akár ma is lehetne használni, de mi csak tavasztól szoktuk.

A Szent Teréz-kápolna Kőhányáson

Németh Sándor állítja, itt szinte mindig fehér a karácsony, ha nem a hó, akkor a zúzmara miatt. Olykor az egy métert is eléri a hó szintje, és ilyenkor bizony csak a lapátolás segít.

– A telek végében egyből kezdődik is az erdő. Néha csak úgy kiülök ide esténként, és figyelem az erdőt. Megesett, hogy előttem futkorásztak a vaddisznók. Sőt, egy időben saját rókám is volt, amit én etettem. Sunyinak hívtam. Előfordult már az is, hogy csámcsogásra figyeltem fel, és amikor kimentem a házból, egy szarvast láttam az utcán, amint épp a legnagyobb nyugalommal legelte a kerítésen lévő borostyánt. De mióta kutyákat tartunk, ilyen nem történt – oszt meg velünk néhány sztorit a házigazda. – Itt hatalmas nyugalom van. Érzi a csendet? Este még drámaibb…

Forrás : KEMMA

Levél a Jézuskának-1930 / Folytatás a posztban

Komárom, 1930. december 25.

Hadijátékok a Monostori erődben / Folytatás a posztban

 SZABADTÉRI HADITECHNIKAI PARK

 

Az udvaron elhelyezett lokátoros kocsik, tarackok és légvédelmi ágyúk a hidegháború fegyverkezéséből adnak ízelítőt. A hidegháborús fegyverek és járművek sorából kilóg a Kenyérmúzeum bejáratánál elhelyezett M.1901 típusú, Manfred Weiss művekben gyártott hordozható tábori kemence.

A MOCSAI BOSZORKÁNYPER CSÁSZÁRON - 1714 / Folytatáshoz kattints a posztra

Nézzünk most egy boszorkányper-vizsgálati ügyet. Fülöp Mihály Császár községi bíró, az ottani előljáróság nevében, egy leány vallomására alapítva, 1714. évi máj. hó 10-ikéről jelenti, hogy Harangozó Mihály házánál Mocsáról egy vén asszony kapott szállást, a ki megbetegedvén, ezt a leányzót fogadta maga mellé s őt a boszorkánymesterségre iparkodott kitanítani:

Lássuk, miből állott a vén asszony mestersége, meg talán a leányzónak is a fantáziája?

- Te pila, menj ki a kertbe, ott tekints jól körül, hogy mit látsz, s aztán jelentsd meg nekem!

271Erre a leány kiment a kertbe s onnan visszajövén, válaszolta, hogy ott egy nyíves ebet látott.

- Neked hát, hogy tanulhass, először is olyannak kell lenned!

- Te pila, ha egy asszonynak gyermeke akár lenni, én még tudom tenni, hogy férfigyermeke legyen. Eredj, keress meg egy asszonyt. A két első ujjaddal húzd meg jól háromszor a lábát s mindem csontja a kezedben marad. Azt aztán add nekem és én száz forintot adok neked érte.

- Te pila, ha valakit meg akarsz veszteni, elsőben is valamely atyádfiát kell megvesztened. Én is az öcsémmel kezdtem meg.

- Te pila, mi oly sokan vagyunk, hogy az idei búzából csináltunk egy mérő csikmákot, de abból csak egy-egy szál jut egyikünkre. Azonban bor sem leszen bőven, mert az idei bort megitták.

- Te pila, én már tizennégyet vesztettem meg a mocsai gazdák közül. Egyet azon való haragomból, hogy kértemre se pénzt, se ételt nem adott.

Vallotta a leány, a biró jelentése szerint, hogy egy alkalommal éjtszaka annyian jöttenek a házhoz, hogy alig fértenek el. A vén asszony közibök ült s tiz szál gyertya égett a kezében. A többiek is mind boszorkányok voltak, de hogy kik, nem tudja. Egy más alkalommal - folytatja a vallomás, - a vén asszony el akarta őt magával ragadni. Egy csigás kantárral neki ment, de sok küzködés után sem tudott vele boldogulni. Majd egy mézes cserepet veregetett a fejéhez, mire ő a házból kiszaladt s a vén asszonyt onnét szidalmazta. Ez pedig akkor megfenyegette őt, hogy ha elárulná, úgy fél lapoczka nélkül fog maradni. S ezzel szemei elől, kantárostul együtt, egyszerre eltűnt.

Ugyanaz a leány, t. i. Mórott lakozó Kovács Jánosnak Császáron Szabó Gergelynél lakozó Mona nevű leánya vallotta még azt is; hogy Soos Erzsébet, a vén asszony, egy alkalommal, így szólott hozzá:

- Te pila, ha azt akarod, hogy az a leányzó, a kire te haragszol, ne mehessen férjhez, csak háromszor kerüld meg őtet, mess el a hajából s a hajat vessed valamely folyó vízbe. Ha ezt megcselekszed, akkor az a leányzó mindaddig nem megy férjez, mig csak te nem akarod. - Ha penig te azt akarod, hogy a leányzó férjhez mehessen, akkor gólyafészekből csinálj lúgzót, azzal a fejét mosd meg, s az olyan leány aztán férjhez mehet.

Kovács Ilona eme vallomásait ugyane hó 16-án a vizsgálatra kiküldött törvényes bizonyság előtt megerősítette, azzal a hozzáadássál, hogy akkor, midőn Soos Erzsébet a többi boszorkányok között mindegyik ujján egy-egy égő gyertyát tartott, más egyebet nem vett észre, mivel nagy nehéz álom ereszkedett a szemeire.

A törvényes bizonyság, névszerint Kazay András és Bokor László vármegyei esküdtek Mocsán, »az Fölséges saxoniai Herczegh Cardinal és Esztergomi érsek kegyelmes urnak, Ő Eminencziájának falujában« máj. hó 26-án folytatólagos vizsgálatra megjelenvén, ott a már előző napon letartóztatott, bilincsbe és tömlöczbe helyezett, 72 esztendős és calvini valláson levő Soos Erzsébetet, Tóth Mártonnét, examinatió alá vették, ki is ezenképen nyilatkozott: »Az mocsai Plebánus Szombáth Miklósnak édes Anyját, Tengöl Falu Zsuskát, Tankánét és Haj Szücsnét, Mocsán lakozó asszonyokat vallja Boszorkányoknak lenni, a kik is ez napon éjjel az Aristom Háznak vas rostélyos Ablakán hozzája bujtak, ottan az Pap Anyja és Tengöl Falu Zsuska keményen dömöcskölték, fejét szorongatták, hogy rájok vallomást ne mondjon, mert megölik. Tengöl Zsuska arra is késztette a Pap Anyját és Haj Szücsnét, tekerjék ki az egyik lábát, ha nem akar velünk járni. Haj Szücsné erre azt mondotta az Társainak, ördögh néki, ha nem akar velünk járni, csak ne áruljon el bennünket és ellenünk ne valljon. Erre ő az három boszorkány asszonynak azt mondotta, csak ne bántsatok, nem szólók ellenetek és el nem árullak. - Haj Szücsné egyszer, az 1711-ik esztendőben az ő balogh kezét csak azért vesztette meg, mert szemére hányta, hogy Török János árváját tisztátalanúl tartja. Utóbb penigh ezen Haj Szücsné ő néki tizenhét pénzért füvet vizet készített s azzal a kezét meggyógyította. Ugyan ez időben történt egy alkalommal, hogy midőn Tengöl Falu Zsuska, ki Nagy Mártonnál lakott, de szállásán odahaza nem volt, azon győri leánynyal, a kit, tiz esztendőset, magánál tartott, ő neki három fazék ördöngös zsírt mutatott meg, mondván ha valakinek rosszul van az lába, ezekkel a zsirokkal keni Tengöl Zsuska. - Közmondásból hallotta, hogy az 272igmándi tavalyi bírónak a boszorkányok zászlója a ládája fenekén találtatott volna. Ugyanazon esztendőben, 1711-ben, Karácson előtti napon éjjel az mocsai faluvégi pinczében ő a Pap édes anyjának, Tengöli Falu Zsuskának, Haj Szücsnének, az igmándi tavali bírónak társaságában vala, a hol is sok boszorkányok jelen voltanak. Tizenkét személyre volt egy ruhán terítve. Volt bőven disznó- és báránypecsenye, az kenyér helyett penigh kődarabok voltanak és azokból fakéssel vágtanak. Az nyirfa-abroncsos hordókhoz nem nyúltak. Egy Hegedős is volt velök és tánczoltanak éjfél után két óráig, miközben a tánczmester a tavali igmándi bíró volt. Ezután egyszerre eltüntek. Karácson után két héttel reá ugyan azon pinczében egy éjjel megint össze gyülekeztek, a mikor az vendégségre az igmándi tavali bíró öt sült tyukot és tizenkét darab követ hozott s a pincze ajtajának lakatját Tengöl Falu Zsuska nyitotta és csukta el. Ez alkalommal nem evett velök, hanem csak egy tőkén ülve nézte őket. - Ennek előtte hat esztendővel az boszorkányok T. N. Fehérvármegyében bizonyos falunak határján összegyülekezvén, ott ettek, ittak, tánczolgattak. Ők maguk vörös bort ittak, de nékie csak egy pénz árára való égett bort adtak innia. Majdan paráználkodtak s utóbb részölni mentenek. Ezekre őtet is késztették, de ő nem tartott velök. Ezen alkalmatossággal az Plébánus édes anyja nem volt jelen, hanem ott voltak az igmándi tavalyi bíró, Tengöl Falu Zsuska, Haj Szücsné, ezeken kivül még ott látta Győrött lakozó Gyógyító Katát, hajdu feleségét, ki az ezelőtt tiz esztendővel megvesztett győri Kis Baráth István kovács feleségét meggyógyította.«

Fönt megnevezett vármegyei esküdtek a következett napon, máj. 27-én, a vizsgálatot Lábodi Ádám érseki urad. tiszttartó, Freihlik Ferenci perceptor és Takácsy Ferenez igmándi nótárius jelenlétében folytatván, az Igmándról Mocsára behozatott Szalai Ferencz volt bíró, »az méltóságos gróf Esterházy József és Ferencz ur ő Nagyságaik igmándi possessiojában jobbágy« és a vizsgálati fogságban tartott Soos Erzsébet egymással szembesíttettek. Soos Erzsébet rögtön ráösmert Szalai Ferenczre, mondván, ő az, a ki a mocsai pinczebeli vendégségre a sült bárányt és öt tyukot magával hozta, a pecsenyéket legelsőben is a Tengöl Falu Zsuska elejbe tette és a ki a követ fakéssel metszette. Szalai Ferencz azonban tagadta határozottan, hogy ott lett volna.

Eddig szól az aktaszerűleg ismert vizsgálat. Sajnálható, hogy az ügynek bírói eldöntését nem ismerhetjük.