Ezek a fotók bizonyítják, régen is nagy buli volt a fesztiválokon

Ma már lehet kártyával fizetni – vagy csak azzal lehet –, online tudunk jegyet venni, nemcsak ismerjük a szelfi kifejezést, de ha csinálunk egyet, azt fél perc múlva mindenki láthatja – ám a koncertek és fesztiválok lényege ma sem ez. A fellépő sztárokért, a hangulatért járunk, jól érezzük magunkat a barátainkkal, iszogatunk, kikapcsolódunk, ez pedig régen is így volt. A nagyszerű Fortepan archívumából válogatott képekkel mutatjuk be, mennyire.

Fellépő sztárok

Delhusa Gjon húszévesen, a miskolci Rockfesztiválon (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

A Hungária – Sipos Péter, Kékes Zoltán, Fenyő Miklós – a VII. Szegedi Ifjúsági Napokon, 1973-ban (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Závodi János 1973-ban a miskolci Rockfesztiválon. Akkor még nem létezett a Piramis, valószínűleg a Kex vagy a Non-Stop tagjaként gitározott (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Koncz Zsuzsa ugyanakkor, ugyanott. Fel is lépett. Igen, a Rockfesztiválon (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Szuperkoncert a Hajógyári-szigeten 1981-ben. Papírcsákóban Zorán (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Legyezővel feLugossy László, hátul szaxofonnal Wahorn András, csíkos nadrágban Nagy Feró. Ennyiből már nyilvánvaló lehet, hogy a kép a Magyar Hajó- és Darugyár Balatonfüredi Gyáregységének üzemcsarnokában, az Új hullámos együttesek fesztiválján készült, 1982-ben (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

A helyszín és az időpont azonos, a világos fejű fiatalember pedig D. Nagy Lajos, aki akkor még a Rolls Frakciót erősítette, ők vannak a színpadon (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

A lezuhant pilótának tűnő férfi Gidófalvy Attila, az esemény pedig egy 1978-as, moziban rendezett Beatrice-koncert (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

A világ egyik legjobb gitárosa, Radics Béla, halála előtt egy évvel, a Korál vendégeként, a Fővárosi Művelődési Házban, 1981-ben (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Demjén Ferenc a Klauzál téren a V’Moto-Rock együttessel, 1981-ben (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Az Omega koncertet ad a gyömrői művházban, 1969-ben. A riadt arcú srác a billentyűk mögött Presser Gábor (Forrás: Fortepan/Péterffy István)

Az ős-Generál, elöl a Mikrolied vokál tagjai. Rockfesztivál, Miskolc, 1973 (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Frenreisz Károly a Skorpióból, az 1983-as Jubileumi Rockfesztiválon, Miskolcon (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Pataky Attila és Koltay Gábor filmrendező beszélget a Jubileumi Rockfesztiválon (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Security

Rendőr az Omega–LGT–Beatrice közös koncerten Siófokon, 1980-ban (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Közönség

Rockfesztivál, Miskolc, 1973 (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Rockfesztivál, Miskolc, 1973 (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Rockfesztivál, Miskolc, 1973 (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Rockfesztivál, Miskolc, 1973 (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Fekete Bárányok-koncert az Óbudai-szigeten 1980-ban (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Omega-rajongók a gyömrői koncerten, 1969-ben (Forrás: Fortepan/Péterffy István)

Rockfesztivál, Miskolc, 1973 (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Rockfesztivál, Miskolc, 1973 (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Rockfesztivál, Miskolc, 1973 (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Valamelyik 1980-as rockkoncert (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Rockfesztivál, Miskolc, 1973 (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Az Omega–LGT–Beatrice közös koncertjére várakozók Siófokon, 1980-ban (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Jubileumi Rockfesztivál, Miskolc, 1983 (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Jubileumi Rockfesztivál, Miskolc, 1983 (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Kapcsolatteremtés a fellépő sztárok és a közönség között

Balázs Fecó autogramot ad egy Korál-koncert után, 1981-ben (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

NSU Kettenkrad HK 101

Az Sd.Kfz. 2, vagy más nevén a Kleines Kettenkraftrad HK 101, rövidítve Kettenkrad (magyarul lánctalpas motorkerékpár), a Harmadik Birodalom által a második világháborúban használt jármű, pályafutását az ejtőernyős alakulatok könnyű tüzérségi vontatójaként kezdte. A járművet a Ju 52 repülőgépes szállításra tervezték, ejtőernyős célbejuttatása azonban nem volt lehetséges. A jármű előnye, hogy ez volt az egyetlen tüzérségi vontató, amely elég kicsi volt ahhoz, hogy elférjen a Ju 52 belsejében.

A Kettenkrad kormányzását a kormányrúddal végezték: kisebb fordulathoz elég volt a kormányrúddal elfordítani az első kereket, nagyobb fordulathoz azonban a lánctalpakat is fékezni kellett.

Az Sd.Kfz. 2 tervezését és gyártását a neckarsulm-i NSU Motorenwerke AG végezte. Az első tervezet 1939 júniusában készült el, első bevetésére az 1941-es Szovjetunió elleni hadjárat során került sor. A háború későbbi szakaszában a stettin-i Stoewer cég is gyártotta a típust licenc alatt.

A Kettenkradok többségét a keleti fronton használták, ahol kommunikációs kábeleket fektettek, terheket vontattak és katonákat szállítottak az orosz sáron keresztül. A háború későbbi részében reptereken is alkalmazták a Kettenkradokat repülőgépek vontatására, leggyakrabban Me 262 sugárhajtású vadászgépeket vontattak. Üzemanyagtakarékosságból a gépeket a kifutópályára vontatták ahelyett, hogy önerőből gurultak volna oda.

A járművet az észak-afrikai hadszíntéren és a nyugati fronton is alkalmazták.

A Kettenkradhoz kifejlesztettek egy speciális utánfutót is (Sd.Anh. 1), amellyel szállítási kapacitását növelték.

Lánctalpas jármű lévén a Kettenkrad 24°-os emelkedőn képes felmászni homokban, szilárd talajon még meredekebb lejtőn is, ha a vezetőnek volt elég bátorsága hozzá.

Mindössze két jelentősebb altípusát gyártottá a járműnek, a gyártást pedig 1944-ben abbahagyták, ameddig 8345 darabot gyártottak belőle. A háború után az NSU folytatta a gyártást egészen 1949-ig, de ezeket a járműveket már csak mezőgazdasági használatra szánták. A háború után nagyjából további 550 darab Kettenkrad készült.

Fejlesztő ország	Harmadik Birodalom
Gyártó	NSU Motorenwerke
Általános tulajdonságok
Személyzet	1 + 2 utas
Hosszúság	3 m
Szélesség	1 m
Magasság	1,2 m
Tömeg	1560 kg
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat	-
Elsődleges fegyverzet	-
Másodlagos fegyverzet	-
Műszaki adatok
Motor	4 hengeres, vízhűtéses benzinmotor
Sebesség	70 km/h

Ikarus 180-a BKV 1980-ban vonta ki a forgalomból.

Az Ikarus 180 az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár első sorozatban gyártott elővárosi-városi csuklós busza. Szóló változatai az 556-os és 557-es típusok. Az első példány (a prototípus) 1961-ben jelent meg, a jármű később a FAÜ, majd a pécsi MÁVAUT tulajdonába került, végül ebből lett a Hotelbusz (GA-79-65). Az autóbusz 1966-tól 1973-ig volt gyártásban. Összesen 7802 db busz készült a szériában, ebből 520 darab hazai célokra, melyből 416 a fővárosnak. Az utolsó hazai 180-ast a BKV 1980-ban vonta ki a forgalomból.

Története

1958-ban indult a fejlesztés K-180 kód alatt. Az autóbusz formatervezője Finta László (a későbbi Ikarus 200-as család tervezője), a műszaki tervező Schmiedt Kázmér volt. A korszerűtlen alvázas, orrmotoros trambusz (Ikarus 620/630) helyett különleges, létrás fenékvázat találtak ki, kombinált lap- és légrugózással, padló alatti fekvőmotorral.

A buszt 1961-ben mutatták be (motor nélkül) a városligeti Budapesti Helyiipari Vásáron, mely 180 ember befogadására volt képes – innen ered a típus jelzése. Festése az ablakok felett fehér, alatta piros, a fényszórók és a hűtőmaszk magasságában, körben fekete sávval díszített volt. Újdonság volt a buszban a szervokormány és az erőforrás padló alatti elhelyezése.

A nullszéria 1963-ban készült el – még Csepel motorral –, majd a következő évben a FAÜ vette őket állományba GA-85-10 – GA-85-19 rendszámmal. 10 darab busz először az 5-ös, majd a 12-es busz vonalán állt forgalomba. A jelentkező problémák miatt (kipukkant légrugó, kiszakadt vagy lógó hátsó ajtó) a későbbi években kisebb darabszámban szerezték be őket. Nagyobb változás volt 1968-ban a Csepel motort felváltó Rába-MAN D.2156 HM 6U motor.

A busz gyártását 1973-ban állították le, ezzel párhuzamosan kezdődött a 200-as család (köztük a 180-ast felváltó 280-as) sorozatgyártása. Az utolsó magyarországi Ikarus 180-ast a BKV 1980. január 20-án törölte az állományból.

Jelenleg a BKV nosztalgiaflottáját egy darab Ikarus 180-as erősíti, LZZ-330-as forgalmi rendszámmal.

Altípusok

Altípus jelzése	Jellemzője
180.10 180.12 180.32	36 ülőhellyel + 150 állóhellyel rendelkezett.
180.22	60 ülőhellyel rendelkezett.
180.70	A többi példánytól eltérően JÁFI P1-619.00 típusú közvetlen befecskendezésű dízelmotor hajtotta.

De mi az a "Hopszázás", és miért volt tilos?

Az emberek mindig szerettek mulatni, és a fiatalság mindig is kicsit bolondosabb táncokkal szórakoztatta magát, mint az előző generációk.

Minden korban voltak olyan táncok, amik kiverték a biztosítékot, és megpróbálták tiltani. Ilyen volt egykoron a Hopszázás is, ami valójában nem csak egy tánc, hanem  egy táncelem is.  

Eredetileg hopszpolka volt a neve, német néptánc, és hogy miért hopsz?

Mert ugrós, forgós tánc. A lányokat ugráltatják, emelgetik, forgatják a férfiak. Ez bizony a 1800-as évek végén Magyarországon is ismert tánc volt, a paraszti mulatságokban szívesen járták. Egy gond volt vele, túl sokat mutatott a lányokból. Ekkoriban - még főleg nyáron -  nem feltétlenül hordtak bugyogót faluhelyen a hajadonok, persze alsószoknya volt, de hát ilyen forgós,pörgős,ugrós táncoknál az nem sokat takart. 

A városi emberek inkább az 1920-as években ismerkedtek meg vele, akkor mutatták be Szirmay Albert operettjét, a Mágnás Miskát, melyben ez a tánc is szerepel. Ebben az időben már általános volt ama bizonyos női fehérnemű viselése, ennek ellenére még nem szívlelték a teljes comb, kivillanását tánc alatt, sőt vannak olyan pillanatok forgás közben, amikor a szoknya semmit nem takar. 

Nem csoda, ha a harmincas években és előtte erkölcstelennek tartották ezt a táncot, hisz a század elején még hosszú ruhában jártak a nők, és az is nagy csoda volt, ha a boka villant... 

 Az 1949-ben készült film Mészáros Ági és Gábor Miklós főszereplésével pedig még nagyobb népszerűséget szerzett a táncnak, táncelemnek.  De inkább a falusiak körében, és főleg búcsúkban járták. 

Autószerelő volt, aztán ő lett minden idők legnagyobb Bánk bánja

Schulder Józsefként született Kistarcsán 1916 szeptember 18-án, a Gép- és Vasútfelszerelési Gyár kolóniáján, úgy hívták akkoriban: Jelinek-telep.  Hárman voltak testvérek, két nővére volt. Szülei viszonylag hamar elváltak, édesanyja nevelte a gyerekeket.   Magyarország talán legismertebb, és legnépszerűbb tenoristája lett, ha Bánk bánról volt szó, akkor az emberek Rá gondoltak, azonosították vele. 146-szor lépett színpadra Bánk-ként.  

Erre a szerepre is, mint mindegyik másra komolyan készült, utána olvasott, belemélyedt. Tudta, hogy hitelesen csak így formálhatja meg, mutathatja be hazaszeretetét, és népe iránti aggodalmát.

Ha este fellépése volt, akkor a délelőtt kikapcsolódással telt el, délben kiadós ebéddel, délután pedig beénekelt. Számára még nehezebb szerepeknél pedig előző nap kétszer is próbált.

Megjelenése, tartása, hangja alapján hőstenor volt, népszerűsége vetekedett a könnyűzenei előadókkal,rajongtak érte az emberek, ami egy operaénekesnél igencsak ritka -  nem volt olyan gyerek az országban, aki legalább ének órán ne hallotta volna előadásában Bánk áriáját lemezről. 

A mai napig a magyarok nagy része úgy vélekedik, hogy Bánk áriáját, a "Hazám, hazám"-ot senki sem énekelte előtte, és utána sem úgy, mind Simándy József. Az ő előadásában nyert igazán értelmet a dal, a szöveg. Hallatára, szuggesztív előadása miatt rendkívül mély érzések törnek elő.

Tudta, hogy népszerűségét ennek a szerepnek köszönheti, és bár szerette volna, hogy más szerepekben is jobban megismerjék, elfogadta a közönség akaratát...

Tehetsége valóban nem "csak" erre az egy szerepre korlátozódott, rendszeresen vendégszerepelt külföldi operaházakban, így fordult elő, hogy Münchenben Donizetti: Lammermoori Lucia előadása után 39-szer kellett kimennie a függöny elé megköszönni a tapsot...

Alkatilag, hangilag világsztár lehetett volna, viszont pont abban az időszakban született, amikor a politika ennek a lehetőségnek nem kedvezett.

Egy róla készült portréfilmben mondta annak idején régi szakmájáról, az autószerelésről:

A színpadon lehet valaki dalnok, de itt mesternek kell lenni....

Iskola után a Szürketaxi vállalatnál kitanulta az autószerelő mesterséget, kollégái itt ismerték meg énektudását, és az ő unszolásukra kezdte később képezni magát.  23 éves koráig dolgozott szerelőként, hirtelen történt a váltás, egyik nap még a műhelyben dolgozott, másik nap pedig már az Operába ment.  Posszert Emília zenepedagógus magániskolájában szívta magába az alapokat, ő készített fel a Zeneakadémiára, ahol dr. Székelyhídy Ferenc növendéke volt.  Székelyhídy Ferenc a kor nagy tenorja volt. Ezzel egyidőben az Operaház kórusának is tagja volt, így kereste kenyerét. 1945-ben végzett az Akadémián, majd egy évvel később mutatkozott be szóló tenorként még Szegeden, a Carmenben - Don José szerepét játszotta. 1947-től már az Operaház színpadán is játszott, melynek 1990-ben lett örökös tagja. 1978-tól, 18 éven keresztül a Zeneakadémián is tanított. 

Budapesten a Hegyvidéken, XXII. kerületben élt a Mártonhegyi úton, idővel Balatongyörökön vett egy telket, ahová lassan, saját kezével nyaralót épített. Ide ment le Oláh Gusztáv díszlettervező, rendező még 1952-ben, és kezdte rábeszélni Simándyt Bánk szerepére. Nem volt könnyű dolga, mert a művésznek elég erős elképzelései voltak ebben a témában. Meg volt róla győződve, hogy bizonyos szerepekre érni kell, nem mindegy milyen élettapasztalat van a háta mögött. Otellóra is már az ötvenes évei előtt próbálták rávenni, de ő mindig visszautasította, úgy gondolta, hogy ő azt a szerepet hitelesen 50 felett tudja előadni.

Nem csak nagy énekes, hanem nagy, erőteljes, okos, tájékozott, sokoldalú  személyiség volt. Egy igazi művész.

 Hisz az igazi művész saját magát adja, senki mással össze nem téveszthető.  Egyszeri, egyedi, csak saját magára "hasonlít". 

1953-ban Kossuth - díjjal is kitüntették, Érdemes- és Kiváló művész volt, Erzsébet-díjas, Bartók-Pásztory-díjas, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt, és Magyar Örökség díjas is lett.

1997. március 4-én hunt el Budapesten.

És végezetül egy anekdota a régi időkből:

Egy forró augusztusi napon Simándy József összetalálkozott egy jeges kocsival, még a  hűtőszekrény nélküli időkben. 

Mialatt izzadó homlokát törülgette, irigykedve nézte a jeges munkáját, ahogy hegyes kampójával kiemeli a jégtömböket, s miközben évődik a várakozó menyecskékkel, percenként küldi, ordítja érces hangján a csábító szózatát: Jegeeees! jegeeees! 

- De szeretnék cserélni magával, barátom!- szólt sóhajtva a jegeshez.

- Azt elhiszem. De ahhoz hang is kell, uram!...  :)