Babócsa vára / Folytatás a posztban

 Babócsa (horvátul Bobovec) község Somogy megyében, a Barcsi járásban.

A régészeti kutatások alapján bebizonyosodott, hogy Babócsán három erődített hely, azaz vár létezett a középkorban.

 Az első vár Árpád-kori eredetű, motte típusú földvár volt, amely a Rinya bal partján valamikor a 11–13. század körül keletkezhetett és még a Tibold nemzetség tagjai, Babócsa egykori birtokosai építették, akiknek itt volt a birtokközpontjuk is. Ez a vár a későbbi „Török-várnak” az úgynevezett elővára volt. Ez a korai vár 30 méter × 35 méter széles lehetett, a Rinya holtága folyta körbe. Az erődítményt a török korban is használták.

A másik vár a Török-vár volt, amely a község szívében később épült fel, és amelynek első írásos említése 1439-ből származik. 1398-tól a Marczali, majd 1490-től Báthori-család birtokközpontja, rezidenciája is volt. Egy 1490-es oklevél szerint a nemzetség birtokmegosztásakor György főlovászmester, somogyi főispán kapta meg királyi adományként. Erről egy 1495-ből való oklevél is említést tesz. 1496-ban II. Ulászló király is töltött itt néhány napot a Báthoryak vendégeként.

Később, a török háborúk idején mint Szigetvár elővárának, Babócsának is fontos szerep jutott a végvári harcokban: 1555-ben a várat Toigon Ozman török hadvezér foglalta el, majd 1556-ban a törökök a várat felgyújtották, azután elhagyták. Ugyanebben az évben ütköztek meg Zrínyi Miklós és Nádasdy Tamás hadai Ali basa hadaival Babócsa mellett. 1562-ben a vár újra magyar kézben volt, kapitánya ekkor Perneszi Farkas volt. 1566-ban, Szigetvár eleste után a vár ismét török kézre került. Az 1568–1569 közötti török zsoldlajstrom adatai szerint a várőrség 558 emberből állt.

Zrinyi Györgynek 1594. március 21-én a török kardcsapás nélkül feladta Berzencét. Másnap Zrínyi Csurgó alá vonult hadaival, és mikor annak ostromát megkezdte, Hasszán aga, Segesd parancsnoka, annyira megijedt az ágyúk bömbölésétől, hogy a várat felgyújtva, megrémült hadaival Babócsára menekült. Csurgó bevétele után Zrinyi Babócsa ostromára határozta el magát, de a hóolvadás következtében a Rinya áradása megakadályozta az átvonulást, és mivel az egyetlen hidat, mely Nagykorpád községben volt, a törökök lerombolták, kénytelen volt Kanizsára visszatérni.

 1595 augusztusának végén Herberstein Zsigmond, Zrinyi György és Hajmásy Kristóf, mintegy 10 000 emberből álló sereget gyűjtve össze, Babócsa ostromára indultak és Korpádnál hidat verve, átkeltek a folyón. Mikor azután Csurgóról a Babócsától félmérföldnyire fekvő Rinyaszentkirályra értek, a babócsai török őrség felgyújtotta a várat és 8 ágyúját otthagyva, Szigetvár felé menekült. Herberstein és Zrinyi birtokukba vették a várat, melyet kijavíttattak, majd ezzel elkészülve, Zrinyi György várparancsnokul Horváth Miklós századost helyezte oda Kanizsáról. A magyar katonaság hadnagya Hajmásy, a németeké Wilhelm Uhrmüller lett.

1597-ben a szigeti bég megtudva, hogy Horváth Miklós nincs Babócsán és hogy az ottani őrség legnagyobb részét harcba hívták, négyezer emberrel megtámadta Babócsa várát. De Végh Gergely és az ottani német hadak keményen védték magukat, a török pedig csak akkor hagyta abba az ostromot, mikor meghallotta, hogy Zrinyi György hadaival Kanizsa alá ért, mert azt hitte, hogy Zrinyi a babócsaiak segítségére siet.

1600 nyarán Murád basa Babócsa elfoglalását határozta el. Babócsát Pethő Gergely 200 magyarral és Uhrmüller 100 német lovassal négy napon át védte, de mivel segítséget sehonnan sem remélhettek, feladták a várat.

Ibrahim Szigetváron vette Babócsa elestének hírét, ahol seregét megpihentette, mire roppant hadával Babócsára vonult, hol rendkívüli tanácskozást tartott, majd Kanizsa ellen vonult. Nem sokkal később már szinte az egész vármegyében a török volt az úr egy-két, a Balaton déli partján levő vár kivételével, a 16. század végére pedig már csak Babócsa és Kis-Komár voltak magyar kézben, Somogy vármegye ekkor már csak névleg állt fenn. Babócsa ura ekkor Báthori István gróf, Somogy vármegye főispánja volt. Az 1600-as hadjárat folyamán aztán Babócsával együtt Komárváros, Lak, Bolondvár, majd Kanizsa is török kézre került, ezzel az egész vármegye török uralom alá került. Babócsa elestével a Báthoriak is kiszorultak a vármegyéből.

Az 1618–1619-ből fennmarad feljegyzések szerint a török várőrség ekkor 359 emberből állt.

Az 1664. évi téli hadjárat alatt gróf Zrínyi Miklós, a költő, foglalta vissza Babócsa várát a törököktől, és 1664. február 11-én innen keltezte a bécsi udvarnak szóló jelentését is, sikeres téli hadjáratról számolva be benne, egyben fegyvert és katonát kért a királytól az elfoglalt vár megtartására. A várat valószínűleg ezen téli hadjáratkor rombolták le annyira, hogy többé már nem tartották érdemesnek helyreállítani.

Elhelyezkedése

Babócsa Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 02′ 16″, k. h. 17° 20′ 40″Koordináták: é. sz. 46° 02′ 16″, k. h. 17° 20′ 40″térkép ▼

Babócsa Pozíció Somogy megye térképén

Egy Java ROBOT restaurálása / Folytatás a posztban

Veterán Jawa múzeum Rabakov. / Folytatás a posztban

A Rabac Múzeum jól ismert külföldön, különösen Hollandiában.
A Java múzeum Rabakov falu központjában található. 1929 - 2006-ig mutatja be a motorokat kb. 140 darabot . A legrégebbi motorkerékpár márka - Jawa 500 OHV típus - csörlővel oldalkocsival készült 1929-ben .

Pannonia P21 rendőrmotor (1974) / Folytatás a posztban

Rendőrségi P21-es Pannonia motorból összesen körülbelül 80 készült Csepelen 1973-1974-ben, és a 70-es évek végére mind el is tűnt a szolgálatból. Állítólag maga Kádár János gondoskodott erről.

1972 előtt is használt a rendőrség Pannoniákat, de azok az egyhengeresek (többségük T5 és P10) semmiben nem különböztek a többi sorozatgyártmánytól. Az első, kifejezetten a rendőrségnek gyártandó gépekre - ráadásul rögtön kéthengeres P20-asokra - csak 1972 nyarán adták le a rendelést: összesen húszat kértek, mindet budapesti szolgálatra, a vidéki kapitányságok sorozatgyártású P20-asokat kaptak. A gyári rendőrmotorok egyedi felszereléssel készültek, furcsán mutató, P10-esre való lámpafejjel és kék tankkal. A tankon kívül minden elemet (a vázat és a hátsó rugóstagok tokját is) fehérre festettek.

A 18 colos kerekekbe az egyhengereseken a T5 megjelenéséig általános, a kéthengeresekhez csak különleges esetekben használt nagy fékdobokat fűzték, és a kapacitást növelendő két akkumulátort szereltek egymás fölé. Párhuzamosan kötötték be őket, így a legendával ellentétben ezek a motorok is 6 voltosak voltak. Szintén tévhit, hogy a motorokat tuningolták volna: minden sorozatgyártású maradt, még a dugattyúcsapszegeket sem alakították tűgörgőssé, mint később például a P21 Luxusokban. A bukócső sem a Luxusoké, egyedi, kifejezetten a rendőrgépekre való, a rászerelt kék lámpák eredetileg Barkas ködfények. Az első motorokon még az üveget festették kékre, később már csak az égőket. A széles kormány végébe MZ indexeket dugtak, az egymás fölé beépített két akku miatt pedig elhagyták a szerszámdobozt, helyette a hátsó sárvédő jobb oldalára szereltek zárható ládikát.

A rendőr P21-es kormánya szélesebb a sorozatváltozatokénál, a két egymás fölé beszerelt akku miatt az eredeti szerszámdoboz hiányzik, helyette a hátsó sárvédő oldalára tettek egyet

A P21-es rendőrgépekből két részletben nagyjából 80-at készítettek, 1973-ban és 1974-ben, a korábbi 20-asok színeiben. A fékek ezeken már a sorozatgépekről valók, 160 mm átmérőjűek, elöl kétkulcsosak, mint a Luxusokon. A sebességmérőt is innen hajtják, ezért a váltóház tetejéről hiányzik a kihajtás szokásos furata. A P21-es rendőrgépeken már a sorozathoz illő kisebb első lámpát használták, a villogók kapcsolóját is ennek házába szerelték be. A kék fények reléjét a hátsó sárvédő bal oldalára csavarozták fel, az indexeké a tank alatt kattogott. A hátsó lámpa alaplapja a sorozatgépektől eltérően krómozott, és csillogóak az első villa alsó szárai is. Sziréna nincs, de néhány motorra gyári oldaltáskákat tettek, és az autópálya-rendőrség kivilágítható "Stop" megállító feliratot is kapott az ülés mögé. A rendőrségi 21-esek motorja ugyan sorozattermék, de mindegyiken megtalálható a kiegyensúlyozatlan generátor, váz- és sárvédő-törő rezgései ellen hatásos jobb oldali hengerfejkikötő rúd, amit a sorozatgépekről olykor elhagytak.

A bukócső kék villogói eredetileg Barkas ködlámpák voltak. Működtető reléjük a hátsó sárvédő oldalán látszik

A csepeli kéthengeresek nem nagyon váltak be rendőrmotornak, mert nem voltak megbízhatóak. Mivel azonban az akkori átlagmotoroknál sokkal jobban mentek, a rendőrök széthajtották őket. A halálos ítéletüket állítólag végül maga Kádár János mondta ki, amikor a lassú konvoját kísérő, vijjogó kétüteműek átláthatatlan füstbe borították. Csak ennyit sziszegett oda a mellette ülő országos rendőrfőkapitánynak: "Ezeket, a motorokat nem akarom többet látni!"

Az akkori átlagmotoroknál gyorsabb volt a 22 lóerős Pannónia, de széthajtották mindet

A siralmas állapotú és gyakran szakszerűtlenül kezelt kéthengereseket néhány hét alatt mind leszerelték, főleg négyüteműeket vettek helyettük. A motorok többsége ócskavasként végezte, csak nagyon kevés élt tovább magánhasználatban. Geiger Jenő, az ismert gyűjtő és restaurátor még akkor vett több rendőrségi P21-est, amikor, azok éppen semmit sem értek. Egy részüket felhasználta más motorokhoz, de még így is maradt néhány. Ezek közül szeretett bele a legépebb példányba dr. Hevesi Ákos veterán- és Pannonia-rajongó állatorvos, és rögtön el is indult a teljes restaurálás. A motorra a legtöbb cserélendő alkatrészből az egykori csepeli készletekből származó gyári újat szereltek. Bár a Pannoniákhoz egyre több az utángyártott alkatrész, ahol lehetett, kerülték őket. A motort generálozták, a gép lényegében olyan vagy még jobb, mint a születése pillanatában, ott jártunkkor alig több mint 400 kilométert mutatott a műszere, a fényezés, a krómozás, a felszerelés makulátlan.

A frissen generálozott motor még bejáratós, a villogók kapcsolója a lámpafejben ül

A hideg kéthengeres a negyedik rúgásra indult, és gyorsan kisimult az alapjárata is. A próbán harapósan vette a gázt, iszonyúan jól gyorsult, és jól is fékezett. Menet közben csak a szériagyártású P21-esekre nem jellemző, felegyenesedett testtartás furcsa, amit a széles kormány kényszerít a vezetőre. Még a villogók is működnek, az OT-vizsga így nem is volt kérdéses.

A hibátlan állapotú gépen minden rendőrségi jegy megvan, a jobb hengerfej kikötése az összes rendőrségi kéthengeresen rajta volt

Műszaki adatok: Motor: soros kéthengeres, léghűtéses kétütemű, két 20 mm torokátmérőjű körtolattyús karburátorral. Hengerűrtartalom: 246 cm3. Teljesítmény: 20-22 LE, 7500/perc fordulaton. Erőátvitel: ötfokozatú lábkapcsolású sebességváltó, többtárcsás, olajfürdős tengelykapcsoló. Primer hajtás fogaskerekekkel. Saját tömeg: 145 kg. Végsebesség: 130 km/óra. Felfüggesztés: dupla acél bölcsőváz. Elöl hidraulikus lengéscsillapítású teleszkópvilla, hátul kétkarú lengővilla, állítható előfeszítésű hidraulikus csillapítású rugóstagokon. Hosszúság x szélesség: 1990x616 mm. Tank: 16,5 l.

Erdélyi vérengzés (1848–49) / Folytatás a posztban

Az erdélyi vérengzés néven elhíresült magyarellenes támadások 1848. október 19. és 1849 januárja között zajlottak. A Magyarország és Erdély uniója ellen fellázadt császárhű románok, a császári haderő tisztjeinek irányításával, a pogrom ideje alatt 7500 – 8500 magyart mészároltak le, ezzel megváltoztatva Dél-Erdély etnikai összetételét.
Az 1848-ban Kolozsvárott összehívott országgyűlés kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Ezen az országgyűlésen viszont a magyar képviselők voltak többségben, a románok és a szászok csak kis számban voltak jelen, így az említett két nép nem fogadta el az országgyűlési határozatot. A románok 1848. május 15. és 17. között nemzetgyűlést tartottak Balázsfalván, ahol kijelentették, hogy szembeszállnak a magyarokkal. Nemsokára hadsereget szerveztek, amelynek fővezére Avram Iancu lett. A felkelő románok elárasztották egész Alsófehér vármegyét, Torda-Aranyos vármegyét és Kis-Küküllő vármegye egy részét. Az Erdélyi-középhegységben, Mócvidéken ütötték fel főhadiszállásukat.

 Avram Iancu román felkelővezér

A vérengzések

• Az első mészárlásra 1848. október 14-én került sor, Kisenyeden. Ezt a települést a magyarok annyira biztonságosnak gondolták, hogy még a szomszédos településekről is ide jöttek védelmet keresni. A románok ostromolni kezdték a falut, de a magyarok több napig kitartottak. Végül aztán letették a fegyvert, mire a románok 140 embert – férfit, nőt, gyermeket – lemészároltak.
• Pár nappal később Székelykocsárdot pusztította el egy felkelő csapat, itt összesen 60 magyart végeztek ki, állítólag olyan kegyetlenséggel, hogy a falu három lakosa, aki elbújt a románok elől, látva a borzalmakat felakasztotta magát.
• Szintén októberben a Bél település melletti Boklyán 30 magyart gyilkoltak le.
• Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg.
• Balázsfalván és környékén 400 magyart mészároltak le.
• Szintén legyilkolták Mikeszásza teljes magyar lakosságát.
• Zalatna bányavárost felgyújtották, a menekülő lakosságot Ompolygyepű határában lemészárolták. 700 magyar esett itt áldozatul.
• Október 23-án Boroskrakkó és a környező települések magyarjait végezték ki. A lemészároltak száma 200 volt.
• Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400 magyar lakosát végezték ki.
• Október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40 magyart végeztek ki.
• Algyógyon 85 magyart gyilkoltak meg.
• Marosújvárra a környékről 90 magyar nemest fogdostak össze, akiket Balázsfalvára akartak hurcolni. Azonban alighogy elindultak Marosújvárról, a csoportot egy román pap megimádkoztatta, majd mindannyiukat legyilkolták, holttesteiket a Marosba dobva.
• A székely lakosságú Felvincet a személyesen Avram Iancu által vezetett sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben.
• A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt. Ezen az éjjelen Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg a Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították.
• 1849. május 8-án a román felkelők felégették Verespatakot, a magyar lakosságot pedig lemészárolták.
• Május 9-én, egy rövid ostromot követően Abrudbányán mészároltak le megközelítőleg 1000 magyart.
• Ugyanezen a napon Bucsesden további 200 magyart öltek meg.
• Május 17-én az Abrudbányára visszatérő lakosok közül meggyilkoltak legkevesebb 182 embert.

Az 1848-as zalatnai mészárlás áldozatainak emlékműve Ompolygyepűn

A mészárlások következtében Dél-Erdély etnikai összetétele nagymértékben megváltozott a románok javára. A mészárlások elkövetői nem kaptak büntetést, nyugodt körülmények között élhették le hátralevő életüket, sőt településeket neveztek el róluk szülőhazájukban, szobrokat emeltek nekik, többek között Nagyenyed városában is. A lemészárolt magyaroknak azonban sok helyen még emléket sem állítottak. Nagyenyeden egy táblát helyeztek el, amelyre felvésték a pogrom dátumát. Az egyetlen igazi emlékmű Ompolygyepű és Zalatna között található, egy 10 méter magas obeliszk „PAX” felirattal, mely az itt kivégzett zalatnai polgároknak állít emléket.