2018. február 20., kedd

Pannonia P21 rendőrmotor (1974) / Folytatás a posztban

Rendőrségi P21-es Pannonia motorból összesen körülbelül 80 készült Csepelen 1973-1974-ben, és a 70-es évek végére mind el is tűnt a szolgálatból. Állítólag maga Kádár János gondoskodott erről.
1972 előtt is használt a rendőrség Pannoniákat, de azok az egyhengeresek (többségük T5 és P10) semmiben nem különböztek a többi sorozatgyártmánytól. Az első, kifejezetten a rendőrségnek gyártandó gépekre - ráadásul rögtön kéthengeres P20-asokra - csak 1972 nyarán adták le a rendelést: összesen húszat kértek, mindet budapesti szolgálatra, a vidéki kapitányságok sorozatgyártású P20-asokat kaptak. A gyári rendőrmotorok egyedi felszereléssel készültek, furcsán mutató, P10-esre való lámpafejjel és kék tankkal. A tankon kívül minden elemet (a vázat és a hátsó rugóstagok tokját is) fehérre festettek.
A 18 colos kerekekbe az egyhengereseken a T5 megjelenéséig általános, a kéthengeresekhez csak különleges esetekben használt nagy fékdobokat fűzték, és a kapacitást növelendő két akkumulátort szereltek egymás fölé. Párhuzamosan kötötték be őket, így a legendával ellentétben ezek a motorok is 6 voltosak voltak. Szintén tévhit, hogy a motorokat tuningolták volna: minden sorozatgyártású maradt, még a dugattyúcsapszegeket sem alakították tűgörgőssé, mint később például a P21 Luxusokban. A bukócső sem a Luxusoké, egyedi, kifejezetten a rendőrgépekre való, a rászerelt kék lámpák eredetileg Barkas ködfények. Az első motorokon még az üveget festették kékre, később már csak az égőket. A széles kormány végébe MZ indexeket dugtak, az egymás fölé beépített két akku miatt pedig elhagyták a szerszámdobozt, helyette a hátsó sárvédő jobb oldalára szereltek zárható ládikát.
Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
A rendőr P21-es kormánya szélesebb a sorozatváltozatokénál, a két egymás fölé beszerelt akku miatt az eredeti szerszámdoboz hiányzik, helyette a hátsó sárvédő oldalára tettek egyet
A P21-es rendőrgépekből két részletben nagyjából 80-at készítettek, 1973-ban és 1974-ben, a korábbi 20-asok színeiben. A fékek ezeken már a sorozatgépekről valók, 160 mm átmérőjűek, elöl kétkulcsosak, mint a Luxusokon. A sebességmérőt is innen hajtják, ezért a váltóház tetejéről hiányzik a kihajtás szokásos furata. A P21-es rendőrgépeken már a sorozathoz illő kisebb első lámpát használták, a villogók kapcsolóját is ennek házába szerelték be. A kék fények reléjét a hátsó sárvédő bal oldalára csavarozták fel, az indexeké a tank alatt kattogott. A hátsó lámpa alaplapja a sorozatgépektől eltérően krómozott, és csillogóak az első villa alsó szárai is. Sziréna nincs, de néhány motorra gyári oldaltáskákat tettek, és az autópálya-rendőrség kivilágítható "Stop" megállító feliratot is kapott az ülés mögé. A rendőrségi 21-esek motorja ugyan sorozattermék, de mindegyiken megtalálható a kiegyensúlyozatlan generátor, váz- és sárvédő-törő rezgései ellen hatásos jobb oldali hengerfejkikötő rúd, amit a sorozatgépekről olykor elhagytak.
Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
A bukócső kék villogói eredetileg Barkas ködlámpák voltak. Működtető reléjük a hátsó sárvédő oldalán látszik
A csepeli kéthengeresek nem nagyon váltak be rendőrmotornak, mert nem voltak megbízhatóak. Mivel azonban az akkori átlagmotoroknál sokkal jobban mentek, a rendőrök széthajtották őket. A halálos ítéletüket állítólag végül maga Kádár János mondta ki, amikor a lassú konvoját kísérő, vijjogó kétüteműek átláthatatlan füstbe borították. Csak ennyit sziszegett oda a mellette ülő országos rendőrfőkapitánynak: "Ezeket, a motorokat nem akarom többet látni!"
Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
Az akkori átlagmotoroknál gyorsabb volt a 22 lóerős Pannónia, de széthajtották mindet
A siralmas állapotú és gyakran szakszerűtlenül kezelt kéthengereseket néhány hét alatt mind leszerelték, főleg négyüteműeket vettek helyettük. A motorok többsége ócskavasként végezte, csak nagyon kevés élt tovább magánhasználatban. Geiger Jenő, az ismert gyűjtő és restaurátor még akkor vett több rendőrségi P21-est, amikor, azok éppen semmit sem értek. Egy részüket felhasználta más motorokhoz, de még így is maradt néhány. Ezek közül szeretett bele a legépebb példányba dr. Hevesi Ákos veterán- és Pannonia-rajongó állatorvos, és rögtön el is indult a teljes restaurálás. A motorra a legtöbb cserélendő alkatrészből az egykori csepeli készletekből származó gyári újat szereltek. Bár a Pannoniákhoz egyre több az utángyártott alkatrész, ahol lehetett, kerülték őket. A motort generálozták, a gép lényegében olyan vagy még jobb, mint a születése pillanatában, ott jártunkkor alig több mint 400 kilométert mutatott a műszere, a fényezés, a krómozás, a felszerelés makulátlan.
Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
A frissen generálozott motor még bejáratós, a villogók kapcsolója a lámpafejben ül
A hideg kéthengeres a negyedik rúgásra indult, és gyorsan kisimult az alapjárata is. A próbán harapósan vette a gázt, iszonyúan jól gyorsult, és jól is fékezett. Menet közben csak a szériagyártású P21-esekre nem jellemző, felegyenesedett testtartás furcsa, amit a széles kormány kényszerít a vezetőre. Még a villogók is működnek, az OT-vizsga így nem is volt kérdéses.
Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
A hibátlan állapotú gépen minden rendőrségi jegy megvan, a jobb hengerfej kikötése az összes rendőrségi kéthengeresen rajta volt
Műszaki adatok:
Motor:
 soros kéthengeres, léghűtéses kétütemű, két 20 mm torokátmérőjű körtolattyús karburátorral. Hengerűrtartalom: 246 cm3. Teljesítmény: 20-22 LE, 7500/perc fordulaton.
Erőátvitel: ötfokozatú lábkapcsolású sebességváltó, többtárcsás, olajfürdős tengelykapcsoló. Primer hajtás fogaskerekekkel. Saját tömeg: 145 kg. Végsebesség: 130 km/óra.
Felfüggesztés: dupla acél bölcsőváz. Elöl hidraulikus lengéscsillapítású teleszkópvilla, hátul kétkarú lengővilla, állítható előfeszítésű hidraulikus csillapítású rugóstagokon.
Hosszúság x szélesség: 1990x616 mm. Tank: 16,5 l.

7 megjegyzés:

  1. Szerettem ezt a típust. Vágott kipufogó volt a járőrmotoromon (egyedüli a nyolc alosztályunk motorjai közül). Ment mint a szél 150 km/h-val. El is adták a legtöbb km-el mind közül elsőnek (sajnos nem tudtam róla mert biztos, hogy megveszem). Mind közül az volt üzembiztos (hála Mazsinak) csak a többit rendszerint tréler vitte vissza a telephelyre.

    VálaszTörlés
  2. Mai napig csak gyönyörködök,ezekbe a motorokba!Sajnos nem fejlesztetèk tovàb!

    VálaszTörlés
  3. én szeretem vele járni,gyors volt,az igaz hogy könyü volt széthajtani,sose hagyott cserbe a munkám során!

    VálaszTörlés
  4. Nekem is volt... még élek bánom, hogy anno eladtam. 13.900FDt volt, a Corvinba. Tűzpiros szép . Igaz a kuplungot borító alu lap úúgy 8X tört el. Az Ó utcában vettem meg mindig. Ott volt a Pannonia alkatrész bolt.

    VálaszTörlés
  5. Hát ez egy igen szép példány, kedvem lenne kipróbálni!

    VálaszTörlés
  6. 1977 körül árulták őket leselejtezve, nagyon rossz állapotban voltak mindenki hajtotta, nem volt gazdája.

    VálaszTörlés

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...