2021. február 9., kedd
2021. január 11., hétfő
2021. január 4., hétfő
És beindul a MÁVAG Tr 5-ös
A MÁVAG Tr 5 autóbusz a második világháború után, 1948–1950 között gyártott magyar autóbusz.
A háború által megviselt Budapest közlekedésének helyreállításához, valamint a folyamatosan növekedő utazási igények kielégítéshez szükséges volt új járművek beszerzésére. Az új fővárosi autóbuszok tervezésének, s elkészítésének feladatát végül az 1947 nyarán létrehozott NIK kapta, mely az ország nagyobb járműgyártóit tömörítette. Az első 2 prototípus néhány hónap alatt elkészült, majd az első 5 új autóbusz néhány héttel később, 1948. január 30-án a Parlament előtt került átadásra.
A MÁVAG a BSzKRt legnagyobb autóbusz-beszállítója volt a háború előtt. A Tr 5 autóbusz elődje az 1940-ben bemutatott T 4 típus volt, mely közepes méretű trambuszai alapján tervezték az új buszokat. Az immáron új, Tr 5 típusjellel megjelent kocsik MÁVAG alvázra épültek, s meghajtásukat a 105 lóerős Láng dízelmotor végezte.
Jelenleg a BKV nosztalgiajármű állományának részét képezi, a PBC-255-ös rendszámú jármű működőképes, ugyan rendszeresen nem közlekedik.
Ikarus 630
Az Ikarus 630 1959 és 1971 között az Ikarus által gyártott autóbusz. Az Ikarus 620 autóbusztól csupán a karosszériájában különbözik kis mértékben.
Kabrió verzió
Az Ikarus 630 Cabrio verzióból egyetlenegy darab létezik a világon. A busz 1971-es évjáratú, az NDK területén szolgált, majd Cottbusban lelt rá egy hazai gyűjtő, s hazakerülésekor teljes restauráláson esett át, amikor kabrióvá alakították, s korhű FAÜ fényezést kapott. Eredeti motorral és sebességváltóval rendelkezik. 2017-ben a BKV megvásárolta, s azóta nosztalgiajármű flottáját színesíti, a jármű FKF-550 forgalmi rendszámmal rendelkezik, s működőképes állapotban van.