A technikáért rajongó ember úgy van vele, hogy tiszteli a múlt járműveit. És még ha nem is akar vagyonokat költeni, hogy birtokoljon egyet, mert szívesebben használ újabbat vagy más jellegűt, akkor is ott motoszkál a gondolat, hogy mi lenne, ha állna a garázsban egy szobor. És ezt bizony 50 ezerért is meg lehet tenni.
Sőt, még olcsóbban is, de ebbe nem mennék bele, mert az orosz csodákat olcsón meg lehet kapni, de gyakran tényleg csak a szobor funkciót töltik be, amíg rájuk nem költesz egy vagyont, és a lutri még utána is benne van.
A Schwalbe viszont még olcsó, és van is belőle, mert egykor népmotor volt. Konkrétan számomra az első kétkerekű jármű, amit láttam életemben, cirka 1 évesen, amikor az ember talán már felfog valamit. Annak idején a kevés típus közül ez volt az egyik segédmotor, ami hozzáférhető volt újonnan a Keravillban. A formája annyira jellegzetes, hogy simán megmaradt.
Sokan nem tudják, hogy az általunk Schwalbe-ként ismert jószág alapvetően két verzióban kapható ma a használtpiacon. Az egyik a turbóhűtéses verzió és annak különféle változatai, amelyet 1968-tól 1980-ig gyártottak. A henger oldalán egy lemezburkolat van, ami alatt egy turbinakerék forog mechanikusan hajtva, ez fokozza a hűtés hatásfokát - hasonlóan, mint a mai léghűtéses robogókon. Létezett kormányváltós is, olyat talán soha nem láttam: a lábváltós változat terjedt el nálunk. Ezt hívták KR51 típusnak. Az elődje a közhiedelemmel ellentétben nem a Simson Star volt, hanem a KR 50-es, egy nálunk szinte ismeretlen típus.
Az evolúció 1980-ban hatalmas változásokat hozott az akkor már nagyon retrónak tűnő Schwalbénak, amelyek kívülről alig látszanak: megkapta a közismert és igen népszerű S51 blokkját. Az S51-et azért szerette akkor mindenki, mert motornak nézett ki, nem robogónak, bár akkor még nem nagyon tudtuk, mi az a robogó. Az S51 "kockahengeres" blokk modernebb volt, de csak sima léghűtéses, turbó nélkül. Ez volt a KR 51/2, amit már nemcsak három, de négygangos váltóval is gyártottak.
A kockablokkos talán jobban megy, de számottevő előnye nem a papíron 0,1 lóerő többlet, hanem inkább csak a négysebességes verziónak van, annak sem végsebességben. Mind a régi, mind az új típus papíron hatvan körüli végsebességre képes, 80 kiló önsúllyal. A turbós blokk állítólag megbízhatóbb. Elöl-hátul dobfék, hátul hagyományos kettős rugóstag, és meglepetésre elöl is, mert ott is lengőkaros a futómű. Nem mindegyik típus teleszkópja hidraulikus: az alaptípusok dörzscsillapításúak. A kockablokkos változatot kívülről arról lehet felismerni, hogy csakúgy, mint az S51-nek, jobb oldalon van a kipufogója, valamint hogy a kormánytakaró lemez matt fekete.
Az elektromos rendszer 6V-os, állítólag a régiben ez is jobb, de világítani az új képes. A közben beszerzett saját turbósom csak hunyorog, bár az lehet, már nem gyári extra.
Létezett hikomat típus is, ami tényleg a Trabant hasonló nevű automatájához hasonlított: nem volt kuplung, a váltókar maga végezte a kuplung kiemelését. Ilyet se láttam soha. Ha jól tudom, a Schwalbe volt a legtöbb példányszánban eladott Simson: több mint 1 milliót gyártottak belőle.
Körülbelül ennyit tudtam a Schwalbéról. Aztán jött a beteg ötlet, hogy egy komolyabb túra miatt vásároljak egyet, mire egy kedves olvasónk felajánlotta, hogy próbáljam ki előbb az övét, és utána gondoljam át, hogy tényleg akarom-e. Az övé a /2-es típus, én azonban turbósat szerettem volna, mert ha veterán, akkor már legyen tényleg az, nem holmi kockahengeres. Ettől függetlenül örömmel mentem ki a pesti agglomerációba egy gyors tesztre, hogy megtudjam, mennyire rossz.
A mustársárga példány igazi fészerben őrzött példány volt, pozitív értelemben. Még a gyári gépkönyv is megvan hozzá, ami önmagáért beszél. A tulajdonos, István 40 rugóért lőtte, de tudta, hogy lesz vele meló, így vidéken talált egy szakit, aki pontosan vezette a költségeket. Rá kellett költeni a vételérat, és ebbe nem fért bele egy fényezés, de lett új ülés kompletten és új kipufogó is, kopó alkatrész csere, és ha jól emlékszem új dugó-gyűrű is.
Érdemes tudni, hogy még mindig tonnaszám van alkatrész. Nem csak bontott, de gyári és utángyártott is akad, mégpedig baráti árakon. Én magam láttam 6500-ért króm utángyártott kipufogót, de a durva az, hogy a távol-keleten is gyártanak mindenféle biszbaszt hozzá. Innen van István Schwalbéjának új kipufogója is, amit muszáj volt cserélni.
Az eredmény egy patinás, gyári veteránmotor, amit István konkrétan nem nézeget, hanem közlekedni használ. Minden működik rajta. De azért nem menne vele Ausztriába.
A Schwalbénak ugyanaz a buta gyújtáskulcsa van, mint az S51-nek, azaz csavarhúzóval is simán indítható. Mármint ráadható a gyújtás, mert még rúgni kell. A kapcsoló első fokozata gyújtás, második lámpa+gyújtás, de van valahogy parkolófény is, ami egy mókás kis lámpácska a kormány tetején. A lopásgátlás különálló kormányzárral van megoldva.
Rúgásra azonnal indult. A hangja szép tiszta, új Simsonhang. Keravill-fíling. A váltó szépen vette az egyest, azonnali lefulladásra számítottam, mert nem vagyok ilyesmihez szokva. Két ütem ugye. Nagy gáz, kuplung, már megy is. A váltóval bajban voltam: sarokváltó, mint az általam roppantul gyűlölt Honda Wave. Megpróbáltam kihagyni ezt, azaz először egyes le, majd alányúltam lábfejjel, ahogy motoron szoktam, és felhúztam kettőbe. Nagyon nagy úton mozog, nem valami jó. Még egy váltás, három, legmagasabb sebesség, a váltási érzet elég rossz. A motor forog nagyon, de ötvenes, fel kell ezt fogni. Kanyar: a visszakapcsolással semmi gond. Aztán mégis próbát tettem a sarokváltóval, és láss csodát: tökéletesen működik. A dolog annyi, hogy a tengelytől nem csak előre nyúlik a váltókar, hanem hátra is, de hátrafelé rövidebb, így kisebb úton mozog a sarok, amikor rátaposunk. Pillanatok alatt meg lehet szokni. Sok pillanat, de előbb-utóbb meglesz. Az egészben az az érdekes, hogy a sok évvel később kifejleszett SR 50-es robogó váltója valami elképesztő ótvar szar konstrukció ehhez képest. Sajnos az enyémről kompletten hiányzik a sarokváltó rész, úgyhogy váltókart kell cserélnem.
Pár kereszteződés, azaz kanyar, váltás és fékezés után azt mondam: ez átkozottul jó. Ahhoz képest.
Először is: elfogadhatóan megy. A futómű viszonlyag stabil és komfortos, szinte motorozni lehet vele: még dönteni is akár. A műanyag fékkar rohadt ijesztő, de nem maradt a kezemben, és a fék működik. A hátsó is, amit Vespa módra a jobb trepnin kell működtetni, lábbal. Láttam már jobbat akár mezei robogón is, de rosszabbra számítottam.
Nincs szörnyű majom a köszörűkövön érzés, pedig ez az volt. Pár méter után úgy éreztem, ez egy jó városi közlekedési eszköz. Persze ebben benne van, hogy az állapot nem roncs.
A fene gondolná, de van benne akksi is a kormányoszlopot fedő idomzat jobb oldalán. Hátul ezen még megvan a klasszikus Simson-csomagtartó, ami nagyon hasznos lehet: lehet rajta cipelni pl. a keverék olajat a tankoláshoz. Az ülés alatt van a tankbetöltő, minimális parkolóhellyel egyetemben.
Szerencsére nem trendi, de vájtfülűek számára érdekes kis motor ez, ami szerintem van annyira stílustiszta, mint a Vespa. Ár/teljesítményben biztosan tudja azt, mert 120-ért nagyon pöpec Schwalbét kapsz (igaz, a határ itt is a csillagos ég, akad 250-ért is), míg ennyiért Vespát nagyon nem mernék venni. És hogy törjek egy kis szentséget is: jobb, mint a PK, főleg ha az ár/teljesítmény arányt nézzük.
