Vitányvár / Folytatáshoz kattints a posztra

 A Vértes hegység északi lejtőjén, Körtvélyespuszta fölött, Vértessomló községtől keletre a 417 m magas Nyerges-hegy közelében egy erdővel borított kisebb kúp tetején találjuk a szabálytalan, megközelítően ötszög alaprajzú, belsőtornyos, „háromsejtes” elrendezésű, kis területű vár romjait. A környező fák ejtik fogságba, csak akkor látható, ha igen közel járunk hozzá. A kilátás viszont kárpótol bennünket, amit a várból látunk a környező dombokra,Vértessomló és Környe falukra nézve.

A vár keletkezéseinek idejét és építőjének nevét nem ismerjük. Feltehetően az itt birtokos Csák nemzetség egyik tagja építhette a tatárjárás után. Várnagyként a Gutkeled nemzetségből származó II. Mihályt 1319-1324-ben említik okleveleink, és mint királyi vár "Castrum Vitam, Vytam, Wyttam" alakban 1379-ben szerepel iratainkban.

Luxemburgi Zsigmond 1410-ben Hohenzollern Frigyesnek zálogosította el. Albert király 1437-ben Rozgonyi Istvánnak adta zálogba a várat, majd ennek fia, János I. Ulászló királytól adományként is megkapta.1445-ben Újlaki Miklós foglalta el, 1448-tól zálogként bírta, 1453-ban ismét a Rozgonyiak birtokába kerül. 1493-ban Egerváry László horvát báné, majd Egerváry István magtalan halála után, 1512-ben Kanizsai György horvát bán szerezte meg, akitől Kanizsai László országbíró örökölte. A kettős királyság idején János király parancsára 1534-ben, a fehérvári keresztesek konventje Héderváry István és fiait, Lőrincet s Györgyöt iktatta be "castri Wyttham in Albensi" birtokába.

A török először 1529-ben ostromolta, majd 1543-ban el is foglalta. Később magyar kézre került, de 1559-ben újra a töröké, akiktől 1566-ban sikerült ugyan visszafoglalni, a következő évben azonban már újra a török birtokolta. Véglegesen Pálffy Miklós szabadította fel 1597-ben, és a következő évben felrobbantották, megakadályozva ezzel, hogy a török a vár falai közé befészkelhesse magát. A 18. századtól az Esterházy család tulajdona volt.

Anyagát építési célokra használták fel.

Csókakői vár / Folytatáshoz kattints a posztra

Csókakő vára a Fejér megyei Csókakő nevezetessége, a megye lényegében egyetlen középkori eredetű, a török időkben is használt vára.

 Székesfehérvártól északnyugati irányba haladva, már messziről az utazók szemébe tűnik a a vár, ami a Vértes hegység szélén, 479 m tengerszint feletti magasságon, egy sziklaplatón épült. Stratégiailag kedvező fekvésű, mivel a mai 81-es út előzményét, a Gaja-patak völgyében haladó utat ellenőrizte. (Ez az út azonos a tihanyi alapítólevélben említett „hadút”-tal.)

Ez a vidék már a honfoglalás után a Csák nemzetség fennhatósága alá került, kiknek korai erődítményük Csákvár lehetett. Csókakő erődítményének első írásos említése 1299-ből származik, amikor Márk fia, István alországbíró lakott benne famíliájával és szolgaszemélyzetével. Ők Anjou Károlyt támogatták a magyar trón megszerzésében, de a győztes uralkodó 1326-ban megakadályozandó, hogy hatalmára veszélyes birtoktömb alakulhasson ki, a dombói és nyéki uradalmakért cserébe megszerezte tőlük.

Fejér vármegye királyi ispánja töltötte be egyúttal a csókakői várnagy posztját is, ő parancsolt a várbeli népeknek és a környékbeli alávetett lakosságnak is. A 15. században került várnagyként az élére Rozgonyi István nemes úr, aki 1428-ban megmentette uralkodójának életét a törökkel vívott vesztes galambóci csata idején. A Rozgonyi család kihaltával a vár több kézen fordult meg, birtokosai között volt többek között Corvin János, illetve Bakócz Tamás is. A 16. században katonai jelentőségét már elvesztette, hiszen a török hódítók hatalmas túlerejével és tüzérségi fölényével szemben védhetetlenné vált a kicsiny erődítmény. Miután 1543-ban Szulejmán török szultán hatalmas serege megostromolta és elfoglalta a közeli Székesfehérvárt, a következő esztendőben Ahmed fehérvári bég fegyveresei előtt kardcsapás nélkül kaput nyitottak a megrémült katonák és feladták posztjukat. A török hódoltság idején, mint Fehérvár egyik előretolt megfigyelőhelye játszott alárendelt szerepet, helyőrségét egy 1552-es zsoldlista szerint mindösszesen 33 janicsár alkotta. Az Oszmán Birodalomuralma alól véglegesen 1687 őszén szabadult fel, a továbbiakban már nem szerepelt a harci eseményekben.