Az "összes kazettás magnómat felboncolom zsinórban" elnevezésű projektem vége még annyira a távoli jövőbe vész, hogy látható eredmények híján mondhatni egy kissé megcsömörlöttem. Most talán nem számolnám meg, hogy hányadik lesz a sorban az MK-21-es, hanem az értelmetlen visszatekintés helyett inkább előkapom innen a sarokból, majd végre nekiállok a felboncolásának.
Mikor ezt a készüléket testközelből megláttam, nem nagyon tudtam hova tenni.
No nem is kellett, mert már eleve itt volt az asztalomon, mégpedig a szokásos javítási okból. Balog Öcsi rokonom hozta, hogy nézzek már rá, mert folyton feltekeri magára a kazettát. Nem Öcsi! A magnó! Amúgy Öcsi ezt a gépet egy orsós magnóért cserélte, ami szerintem valóságos szentségtörés volt! A cseregép ugyanis egy lábakon álló csontszínű szovjet csodamagnó volt, amilyet azóta sem láttam. A típusára már nem emlékszem, mert gyermekként igazándiból nem is volt szabad közel mennem hozzá a Kunmadarasi vályogház tornácán. Szóval letette öcsi az asztalomra ezt a magnót, én meg csak néztem rá fanyalogva.
No nem arról van szó, mintha csúnya lenne (már megint nem Öcsiről van szó), hanem inkább úgy mondanám, hogy olyan kis esetlen. Olyan mint a Tanúban a magyar narancs. Ugyan citrom és savanyú, de a mienk!