A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hun sírok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hun sírok. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 5., vasárnap

Épen maradt hun sírokat találtak Kínában

 Tizennyolc épen maradt hun sírt találtak régészek Kína középső, Honan tartományában - hangzott el szerdán a kínai központi televízió híradásában.
 Szen Ven-sze, a kínai tudományos akadémia munkatársa az újságíróknak elmondta, hogy körülbelül 1,8 ezer éves sírokról van szó, amelyek azokból az időkből valók, amikor a hunok Kína területén vándoroltak a Han-dinasztia uralkodása idején. Minden sírkamrát belülről téglával raktak ki, s ezért nem sorolhatók a Kínai-alföldön fellelhető más ismert temetkezések közé.
A sírok meglehetősen jó állapotban vannak, mindegyikükben találtak tárgyi leleteket, például bronz főzőüstöket, amelyek oldalán két lyuk van, amelyekkel a tűz fölé lógatták őket. Szen szerint jellemzően a nomád népek használtak ilyen edényeket.
A főzőüstökön kívül gyöngysorokat, aranyfülbevalókat, tőröket és más használati tárgyakat találtak a sírokban. A kutatók szerint hunok használták őket, vagy olyan népek, amelyek közvetlen kapcsolatban voltak velük.
A kínai szakértők hangsúlyozzák, hogy különösen értékes leletekről van szó, mivel az összes eddig ismert hun sírral szemben ezeket nem fosztották ki, ezért fontos részletekkel szolgálhatnak a hun korszak tanulmányozásához.
A sírokat novemberig feltárják, és ezután hozzáláthatnak a leletek tanulmányozásához.
(MTI)

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...