2020. november 12., csütörtök

Algács József motorgyűjteménye

 

Algács Józsefről és meglehetősen különös hobbijának igen különös megvalósításáról már írtunk korábban. A motorgyűjtemény a hetedik emeleti panellakás falairól és szekrényeinek tetejéről - ideiglenesen - nagyobb területre, egy havi három fröccsért bérelt üres telekre költözött. AS-módszerrel felújított abszurdum-Riga, Mega-Puch és egy retro-Csepel teherautó tövében éreztük a fílinget.

Hét gyermek, feleség, kutya - sorolta tavalyi videónkban Algács József, mire büszke még harminchárom motorja mellett. Azóta gyarapodott a lista, a csepeli panellakást megtöltő gépek egy szintén csepeli telken kaptak ideiglenes helyet - rég volt ennyi fuvarja Józsi bácsi Skoda Favoritjának, végül azonban sikerült kerítéstől kerítésig megtölteni a hetekkel korábban még gazzal felvert kertet.

Segítő is akadt: Zoli - saját bevallása szerint ingyen, Józsi bácsi szerint jelképes összegért - lehel életet a motorokba, a Pannóniával több mint egy napot dolgozott, hogy egy rúgásra induljon, nem is nagyon áll szóba velünk, amíg nem dokumentáljuk kamerával az eredményt. Szívesen megtesszük, Józsi bácsi és Zoli pedig szívesen mesél, csak akkor hagynak magunkra, amikor betéved valaki a forgalmas útról. A húszévesnél idősebbeknek biztos előtűnnek emlékek, amint a motorok, bukósisakok és egyéb kapcsolódó (vagy nem kapcsolódó) tárgyak között időznek néhány percet. Jó a fílingje - szokták mondani búcsúzásképp, és ez Józsi bácsi szerint is nagy dicséret.

Újabb kisfilmünk - mint az látszik - még nyáron készült, a motorok azóta nem csak a zord tél miatt kerültek ismét fedett helyre. Algács József éppen egy gégeműtét után lábadozik, remélhetőleg tavaszra ismét ereje teljében űzheti hobbiját, és próbálhatja megvalósítani álmát, egy állandó, fedett kiállítást.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...