2020. március 2., hétfő
A Csepel "Fakarusz"
Az első önálló autóbuszt, az ÁMG–407-est 1959-ben mutatta be a gyár, amely nagyrészt az Ikarus 31-es gépészetére alapult. A mindössze hét méter hosszú kisbuszt Csepel alvázra építették, a meghajtásáról Csepel D414-es dízelmotor gondoskodott. A busz lámpatestei szintén az Ikarus 31-esről származtak, az indexek pedig az Ikarus 620-asokról lehetnek ismerősek. A járműből mintegy száz darabot gyártott az ÁMG, elsősorban a vidéki Mávaut-ok vásároltak belőle, ahol bányászjáratokra kerültek, innen ered a típus „bányászbusz” beceneve is.
2020. február 24., hétfő
A halálba menekült a Delta legendás műsorvezetője
Lénárd Judit, a Delta című magyar ismeretterjesztő tévéműsor első műsorvezetője 50 éve ezen a napon, június 2-án halt meg. Önkezével vetett véget az életének, a tragikus eset 1970-ben mélyen megrázta az ország közvéleményét.
A legendás bemondónő mindössze 42 esztendős volt, de azt senki nem tudta a népszerű műsorvezetőről, hogy gyógyíthatatlan beteg. betegsége miatt döntött úgy, hogy véget vet életének, mielőtt a kór teljesen elhatalmasodik rajta.
Lénárd Juditra 1964-ben bízták az akkor induló vezetését, 1967-ben a Kapcsoljuk című irodalmi műsor háziasszonya lett, de láthatták a Képzőbűvészet című műsorban is, Rodolfóval .
A legendás bemondónő mindössze 42 esztendős volt, de azt senki nem tudta a népszerű műsorvezetőről, hogy gyógyíthatatlan beteg. betegsége miatt döntött úgy, hogy véget vet életének, mielőtt a kór teljesen elhatalmasodik rajta.
Lénárd Juditra 1964-ben bízták az akkor induló vezetését, 1967-ben a Kapcsoljuk című irodalmi műsor háziasszonya lett, de láthatták a Képzőbűvészet című műsorban is, Rodolfóval .
PANNONIA T1
Ezzel a modellel gyakorlatilag szinte teljesen kialakultak az egyhengeres Pannóniák formai és technikai jellegzetességei. A jellegzetes fekete motorok tankján körbefutó piros vagy piros-arany csíkozás közepén már nem a korábbi szárnyas, hanem az ovális P-betűs embléma látható. Ezzel a típussal általánossá válik a kis úszóházas karburátor és a kor divatjának megfelelő, nagyméretű műanyagburás hátsólámpa.
TÍPUS
TÍPUS
T1
GYÁRTÁS ÉVE1961-64
MOTORkétütemű, résvezérlésű
HŰTÉSlevegő
HENGEREK SZÁMA1
FURAT/LÖKET68/68 mm
HENGERŰRTARTALOM249 cm3
SŰRÍTÉSI VISZONY7,2:1
LEGNAGYOBB TELJESÍTMÉNY14 LE
FORDULATSZÁM5250/min
GYÚJTÁSlendkerékmágnes
GYÚJTÁS TÍPUSAAVF
PORLASZTÓ TÍPUSAPannónia
TOROKÁTMÉRŐ27mm
TENGELYKAPCSOLÓtöbblemezes, olajban futó
SEBESSÉGVÁLTÓlábkapcsolású, 4 fokozatú váltómű
HAJTÁSprimer és szekunder lánchajtás
VÁZacélcsőből hegesztett dupla bölcsőváz
RUGÓZÁS ELÖLteleszkóp
RUGÓZÁS HÁTULlengővilla és teleszkóp
TENGELYTÁV1382 mm
SAJÁT TÖMEG (KG)146
BENZINTARTÁLY (LITER)18
GUMIMÉRET ELÖL3,00-19"
GUMIMÉRET HÁTUL3,25-19"
LEGNAGYOBB SEBESSÉG100km/h
2020. február 22., szombat
Jawa 50/21 Pionýr
Jawa 50 typ 555 Pionyr
Különleges a fekete szín.
Az 555-ös típus, az 550-es széria modernizált változata, sok rajta bemutatott elem megtalálható a későbbi verziókon. Szembetűnőek a külső változtatások. A kerékagyak immár alumíniumból készültek, a kerekek ún. "patent-kerekek", ez annyit tesz, hogy a mellső és a hátsó kerék felcserélhető. A hátsó lánckerék egy csőtengellyel kapcsolódik a lengővilla jobboldali szárába, a kerékagyba pedig menesztőgumikkal, ezáltal az indulás finomabb, és a láncot, illetve a lánckerék menesztőcsapjait sem terheli meg induláskor, a kerék szerelése pedig egyszerűbb, nem szükséges a láncot oldani egy defekt során.
Gyári fotó, két jellemző Považske Strojárne - Jawa szín
A sárvédők a robogó-szerű kivitelnek köszönhetően hatékonyabban visszafogják a sarat, szélesebb oldalfallal, szoknyával rendelkeznek, a hátsókerék nagyobb részben burkolttá vált, az elsősárvédő felfogatása az alsó villaszárakról felköltözött a felső, fix szárakra, így stabilabban is áll.
Angol nyelvű szórólap
Szériatartozékként a motorkerékpár kapott egy sebességmérőt, ezt a hátsó lánckerék hajtja meg, az 550-es típussal ellentétben ezt az órát már a hazai PAL gyártotta, az előd nyugati export modelleinek egy részén lévő SR1-es Simsonon is alkalmazott páncél alakú NDK-s óra volt.
Jawa 555 DeLuxe a Der Deutsche Strassen Verkehr címlapján
Felfüggesztésén is fejlesztettek, hátul dupla központi rugó, továbbra is csillapítás nélkül jutott, a mellső villaszár alsó részei változtak csupán, ezekkel együtt a kerekek tengelyei 2 mm-t vastagodva 12 mm átmérőjűek lettek.
A henger csatornáin változtattak, így 1.5-ről 2.2 lóerőre emelkedett a teljesítmény. A kuplungon is történt változtatás, egyik szérián a parafás lamella csapágygolyókon, a másik szérián siklócsapágyon, bronzperselyen futott a kuplungagyon, de erről sajnos nincs megbízható információm. Ha valaki rendelkezik ilyen blokkal, kérem írja meg milyen kuplungja van
A Standard változat újkori ára 1958 júliusi megjelenése idején 2500 korona volt.
DeLuxe változat is létezett, ez a későbbi Ideal (05) típushoz hasonlító térdvédő idomot kapott, mely hideg időben nagyon hasznos, ugyanígy kifejlesztettek a típusra egy duplanyerget is, ez állítólag egyezik a 05-20-21 típuson lévővel.
A három fajta egy nyugati szórólapon.
Gyártás során egy apró módosításról tudok, mégpedig a csomagtartónál lévő fogantyúval kapcsolatban. Korai darabokon létezett külön fogantyú, mely a nyereg mögött közvetlen helyezkedett el, ezzel együtt ez volt a felfogatása is a csomagtartónak, később ez eltűnt, a csomagtartót "elöl" egy, hátul két csavar rögzítette, a hátsó két csavar között lett kialakítva egy "púp", melyen keresztül a motort meg lehet emelni, sajnos ez igen vágja az ember kezét.
Hasonlóan a legelső képen látható motorhoz, ez is az 550-es alumínium kormányrögzítőjével.
A kis Pionyr igen népszerűvé vált a külföldi piacon is, 1958-ban a gyár kísérleti osztálya promóciós céllal pár 4 lóerős példányt is legyártott, mellyel elérték a 77 km/h-s végsebességet. A szóban forgó kísérleti példány 17 mm-es karburátorral rendelkezett, 2,9 kW-os csúcsteljesítményét percenkénti 8000-es fordulaton adta le.
A motor utóélete
Gyártotta az indiai leányvállalat, később Yezdi, 1967-ig Jawa Jet 50 A, az 1968-as függetlenedés után Yezdi Jet 60 B néven került forgalomba Indiában.
Csehszlovák prototípus Jawa Jet 50
Indiai gyártmány (Ideal Jawa India Ltd.) 1967-ig
Indiai gyártmány ez is 1968-tól, 60 köbcentis, a Jawa motorok különféle alkatrészeinek felhasználásával készült.
A fentiek utódja a valószínűleg már indiai fejlesztésű Yezdi Colt
A fentiek utódja a valószínűleg már indiai fejlesztésű Yezdi Colt
2005-ben, a Pionyr széria 50. évfordulójára a Jawa nevet részben birtokló Motoscoot a sok országban különféle fantázianeveken árusított kínai motorkerékpár alapjain egy Jawa 550-re emlékeztető, Retro motorral állt elő. Motorblokkja a manapság is igen elterjedt, több, mint 40 éves múltra visszatekintő Honda Licensz (?) motorblokk, négyütemű, egyhengeres 50 cm3-es.
Jawa "New pionyr"
Tyerjánszki Tamás
2013.
Technikai adatok
Motorblokk | |
Motor | Kétütemű, keresztöblítéses, résvezérelt |
Hűtés | Léghűtés |
Furat | Ø 38 mm |
Löket | 44 mm |
Lökettérfogat | 49,8 cm 3 |
Kompressziós viszony | 6,6 : 1 |
Maximális teljesítmény | 2,2 LE (1,6 kW)/5500 f/perc |
Karburátor | Jikov 2914 Hz |
Gyújtás | PAL belsőmágneses lendkerekű gyújtás |
Világításrendszer | 6V 20 W |
Gyújtótekercs | 6 V |
Gyújtógyertya | PAL 14–7R (PAL N7) |
Előgyújtás | 1,6 – 1,9mm |
Megszakítóhézag | 0,4 mm |
Váltómű | |
Váltó | háromsebességes |
Tengelykapcsoló | kétlamellás olajfürdős |
Primeráttétel | 2,43 : 1 (14/34) |
Primerlánc | ČZ – Favorit 3/8" x 3/8" – 44 szemes |
Szekunderáttétel | 4,23:1 (13/55) |
Szekunderlánc | 12,7×5,2 – 109+1 szemes |
Váltóáttétel | |
1. sebesség | 1 : 2,94 (24/14×24/14) |
2. sebesség | 1 : 1,716 (24/14×18/20) |
3. sebesség | 1 : 27,72 |
Váz és környezete | |
Váz | zártszelvényből hegesztve készült |
Első felfüggesztés | levegő csillapítású teleszkóp 90 mm-es rugóúttal |
Hátsó felfüggesztés | lengővilla 50 mm-es rugóúttal, csillapítás nélkül |
Fék elöl | dobfék, Ø 125 mm |
Fék hátul | dobfék, Ø 125 mm |
Üzemanyagtartály | 3,5 l (tartalék 0,5l) |
Keverék | 1 : 25 |
Első ráf | Krómozott, lemezből préselt, 16" – 1,5 A X 2 |
Hátsó ráf | Krómozott, lemezből préselt, 16" – 1,5 A X 2 |
Gumi méret elöl | 2,50×16" |
Gumi méret hátul | 2,75×16" |
Méretek | |
Tengelytáv | 1165 mm |
Teljes szélesség | 560 mm |
Maximális magasság | 935 mm |
Teljes hossz | 1780 mm |
Kormány szélessége | 720 mm |
Üres súly | 58 kg |
Teherbírás | 130 kg |
Egyéb adatok | |
Maximális sebesség | 60 km/h |
Legnagyobb emelkedés | 30 % |
Fogyasztás | 1.9l/100 km |
Gyártási év | |
JAWA 550 | 1958 – 1963 |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)