2019. március 28., csütörtök

A Francia idegenlégió / Folytatás a posztban

Francia Idegenlégió (franciául: Légion étrangère, „képi blanc” a sapkájuk elnevezése) elit katonai alakulat a francia hadseregen belül. 1831-ben alapították a Franciaországban tartózkodó külföldi önkéntesek számára, mivel az 1830. júliusi forradalom után külföldieket már tilos volt a francia hadseregbe sorozni.
A 19. század folyamán fontos szerepet játszott a francia gyarmatbirodalom terjeszkedésének és védelmének elősegítésében, de részt vett a legtöbb, Franciaországot is érintő háborúban (például porosz–francia háború, az első és második világháború, vietnámi háború stb.). Mindig a legveszélyesebb helyeken vetették be őket, és ehhez mérten szenvedtek veszteségeket is.
Sikerét a hagyományos katonai szakértelmen kívül az „esprit de corps”-nak (csapatszellem) is köszönheti, aminek segítségével a különböző országokból érkező és sokféle kultúrájú férfiakat egy családdá kovácsolja.
Az Idegenlégió nemcsak fizikailag megterhelő (bár kevésbé extrém a kiképzés, mint más elitosztagoknál, például a Special Air Service-nél), hanem rendkívül nagy nyomást gyakorol a katonák lelkivilágára is. 2006-ban a jelentkezők 13 százaléka bizonyult alkalmasnak.



A Francia Idegenlégió felállítását Lajos Fülöp francia király rendelte el 1831. március 9-én kiadott rendeletével, mivel az országban sok külföldi katona tartózkodott, és az 1830. júliusi forradalom óta nem lehetett idegen önkénteseket a francia hadsereg állományába felvenni. Kilenc nappal a megalakulása után kiadtak egy kiegészítő határozatot, ami leszögezte, hogy franciák nem léphetnek be a Légióba.
Eleinte főleg bukott forradalmárok, bajkeverők és bűnözők jelentkeztek soraiba, így kezdetben csak rossz hírnevet vívott ki magának az új alakulat. A civilek és a legionáriusok között kialakult temérdek konfliktus miatt a kormány úgy döntött, Algériába helyezi át a szervezet központját. E helyszín 130 éven keresztül volt az egység otthona, és a zord körülmények hamar rádöbbentették a katonákat a bajtársiasság és a fegyelem fontosságára.
Az első négy évben csak Algériában tevékenykedett a Légió, amely ekkoriban még csak hat zászlóaljból állt, és egy adott zászlóaljon belül általában azonos nemzetiségű férfiak harcoltak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...