2019. március 29., péntek

A 60 -70-es évek gyerekjátékainak 10 pillanata

Ma talán nehéz elképzelni, milyenek is lehettek a szocializmusnak nevezett korszak játékboltjai, ahol megannyi gyerek bámulta a keleti blokk országainak gyáraiban készült, vagy a hazai tervezők által megálmodott játékokat. Persze az ideológiának itt is fontos szerepe lehetett, hiszen az osztályharcot már az óvodákban is meghirdette a rendszer, biztos, ami biztos alapon. Összeállításunk a korszak 11 legjobb gyerekjátékát idézi meg.
retró-múzeum6
BARTA ZSOLT – Nullahategy

1. Macskás és matrózos türelemjáték:

Az úgynevezett türelemjátékok trafikokban árusított mintapéldányai közül a cicás játék egyértelmű, csupán a két, minden bizonnyal a proletariátushoz tartozó egeret kell eljuttatni a biztos védelem házába, az orvul leselkedő, kapitalista macskák elől. Zavaróbb a matróz szemeibe eljuttatandó két golyócska esete, hiszen a tengerész figura kétségtelenül hasonlít az amerikai rajzfilmsorozat Popeye nevű főhősére, ám nyilván az Aurora matrózáról van szó, akinek szemei helyrerakása után az éberség lesz a legfőbb feladata.
türelem

2. Diavetítő:

A legendás, magyar lemezgyári gyártású készülék megpillantásától máig könnybelábad a legtöbb szem, ahogy felidéződik a szobaajtóra, két százas szöggel felakasztott fehér lepedő, amire vetített a család. Általában mindig a legizgalmasabb résznél nyitott be valaki, azonnal leverve a vetítő „vásznat“. Korosodó apukák tudnának mesélni arról a pillanatról, amíg kiszaladtak a konyhába fröccsöt önteni maguknak, s mire visszaértek, már füstölt a bent „felejtett“ film a vetítőben. Legalábbis a Gelkában ezt illett mondani.
diav

3. Csehszlovák „fémépítő“:

Az anyukák és a porszívók közös ellenfele, bár a csehszlovák szakemberek elsősorban a gyerekek kreatív képességeinek fejlesztése céljából hozták létre. Gyönyörű prospektus tartozott hozzá, amelyben valóban impozáns daruk, teherautók sorakoztak, bíztatva a gyereket, hogy nosza álljon neki, s rakja össze bármelyiket. Csupán arról nem tájékoztatott a brossúra, hogy egyetlen dobozból tulajdonképpen semmi nem állítható össze. Így a kreatív játék darabjai, csavarjai hamarosan a padlószőnyeg mélyére vándoroltak, próbára téve ezzel az anyukák türelme mellett az Eta porszívók tűrőképességét.
fémép

4. Rakétapisztoly:

Hála az Orion űrhajó majd a Pirx kapitány kalandjai sci-fi sorozatoknak, hazánkban már a hatvanas évek végétől elkezdődött a gyerekek űrfelfegyverzése. Igaz, egyik tv-sorozatban sem szerepelt ez a típusú rakétapisztoly, Orionéknál sugárfegyverrel lőtték a varangyoknak elkeresztelt ellenséget, míg Pirx kapitány titkos fegyvere a repülő kávéfőző volt. No de sebaj, a rakétapisztoly legalább hangos volt, világított, és a frászt lehetett vele hozni az aludni vágyó szülőkre. Éljen és virágozzon a szocializmusra támadó ufok elleni űrháború!
űrpiszt

5. Rakéta:

A 60-as évek hazai játék gyártásának csúcstechnikája mutatkozott be ezen a játékon. A Lemezgyárban összeállított, pazar dizájnú űrjármű, a rá szerelt kerekeknek köszönhetően, szélsebesen suhant végig a Gemini (!) lakkal felkent parkettán, majd miután a falnak csapódott, az orrára szerelt ütköző segítségével az űrjármű egész egyszerűen felállt. Szimbolikát kedvelő apukák bizonyára összefüggésbe hozták mindezt Ferud Zsigmonddal, ám az anyukák inkább a falat takaró, mosható, bolgár tapétán keresték a rakéta orrának nyomait.
rakéta

6. A „világítós“ űrjármű:

Nyilván volt rendes neve is, ám a gyereknyelv csak így nevezte ezt a járművet, amelynek különlegessége – amellett, hogy a hátulját ékesítő radar elég hamar letört -, az a világító búra volt, ami teljes sötétben a plafonra varázsolta színeit. Sötétben azonban nem lehetett játszani vele, a felkapcsolt villany alatt pedig hamar kiderült, hogy a 9 voltos elemmel működő játék, sok minden másra nem használható, így kezdődött minden elölről.
világítós

7. A „labdás“ űrjármű:

Az előző játék továbbfejlesztett változata, valószínűleg egyfajta válasz a kapitalista ifjúság léha, „lebegő“ életmódjára. Ugyanis a jármű közepén, egy beépített mini fúvóka mintegy 5 cm. magasra lebegtette a rá helyezett, habszivacsból készült labdát. A jármű másik érdekessége, hogy képes volt falnak ütközés esetén irányt változtatni. Mindez már annyira szép, hogy nem is lehet igaz, így először a habszivacs labda kallódott el a lakásban, majd a jármű adta fel a 9 voltos elemmel való küzdelmet.
labdásűr

8. A csengős mozdony:

Igazi státuszszimbólum volt a 70-es években ez a játékmozdony, hirdetve a család anyagi helyzetét, ugyanis annyira drága volt, hogy a proletariátus gyerekeinek csupán álmaiban csengetett egy picit. A mozdony különlegességét az elejére szerelt, karácsonyfákról ismerős csengő adta, valamint robusztus megjelenése, aminek köszönhetően rendkívül jól mutatott a Delfin könyvek mellett a polcon. Levenni és játszani csak különleges alkalmakkor lehetett vele, de legalább a gyerek megtanulta, hogy ami az övé, arra vigyáznak a szülei.
mozdony

9. Mini autóverseny:

A Grand Prix, és a Forma 1 világa akaratlanul is begyűrűzött szocializmust építő hazánkba, így a gyerekszobába is. A mini autóverseny magyar gyártású koppintás volt, az NSZK-ban, s pult alól időnként nálunk is kapható Autobahn játék nem a legjobb minőségű kópiája. A 2 darab távirányítóval használható játékot a pálya alá beépített rúgós mechanika éltette, azok segítségével száguldozhattak a műanyagból készült versenyautók. Az egyébként élvezetes versenyeket mindössze a versenyautók gyakori kirepülése a pályáról, valamint a rúgók egy idő utáni megnyúlása zavarta meg. Igaz, ez utóbbi véglegesen.
autóvers

10. A csehszlovák tank:

A terepszínűre festett tank, igazi élményt nyújtott használójának, hiszen egy távirányító segítségével bebarangoltathatta a gyerekszoba háború sújtotta övezeteit. A balra és jobbra is forgó torony mellett a tank csövének végére felhúzott, piros műanyagszolgáltatta a különlegességet, ugyanis utóbbinak szerepét kiszolgált katonák sem tudták megfejteni. A nem túl hosszú vezeték mellett, a másik hátrány maga a távirányító mérete volt, ami majdnem megegyezett a tankéval.
tank

11. Az NDK turmixgép:

Utoljára hagytuk azt a kifejezetten lányok konyhai hatáskörének fokozására szolgáló játékot, aminek neve hallatán ma is harsogó nevetésben tör ki az, aki a 70′-es évek végén Rádiókabarét hallgatott. Igen, ez a kivehető ajtajú NDK turmixgép, illetve annak gyerekesített változata. Jellemző a hajdani keletnémet puritánságra, hogy az eszköz még nyomokban sem tartalmaz játékot, pontosan megegyezik a felnőttek által használt turmixgéppel, csupán méreteiben kisebb. És így már nem is olyan vicces.


turmix
…és még pár szépség:
$_57 (1)1113 081maxresdefaultgrossblock$_57

10 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Tőlem lenszedték Karcagon 1976- ban ! 😜🤠..... akko,r örültem, de most hiányolom ! ☹️

      Törlés
  2. Meg a kis város az autókkal illetve a másik változat a villamosok voltak.

    VálaszTörlés
  3. Képzel ebben a gyárban dolgoztam. A csengős mozdonyt megcsináltam fekete arany kivitelben, szerinten jobb volt. Másnap behivattak a Győri
    pártbizottságra.

    VálaszTörlés
  4. Egyik sem működött 9 voltról, majd mindegyikbe 4,5-ös lapos elem kellet ! ! ! :O :)

    VálaszTörlés
  5. Hiányolom a fém babakonyhát. Nekem sajnos nem volt,de a baráti körbe volt valakinek. Nagyon szerettem vele játszani.

    VálaszTörlés
  6. Hol a világítós géppisztolyt ami csattogott és az eleje pirosban világított 4,5Voltos lapos elemmel működött .

    VálaszTörlés
  7. Hát volt még rengeteg!Például az angol Technofix-ről koppintott lemezjátékok, mint a kresz pálya három autóval, a tolatós vonat, a rakodós vonat és még jó pár minden. Sajnos az igazán komolyakat nek koppintották, de ezekkel is jó volt a gyerekkor. Minden koppintás volt, a fémépítőt sem a csehek hozták létre, a Märklin-t koppintotta boldog, boldogtalan, de az is tökéletes volt! A Lego-t is koppintották, volt egy Pe-be nevű építő elég gyenge tudással, viszont teljesen kompatibilis volt az eredeti Lego-val. Azután az NDK-s villanyvonatok, amik szintén a Märklin-t koppintották, de sajnos igen gyenge minőségben. De viszonylag olcsók voltak, játszani tökéletesen megfeleltek sőt az akkori vasút modellezésben is megállták a helyüket, ha nem tettél melléjük valami nyugati dolgot. Az NDK-s és Csehszlovák autóverseny pályák is elfogadhatók voltak, a nyomós irányítók ugyan elég hamar megadták magukat. Nagyon jó kis játékok voltak abban az időben, szerintem jobban néztek ki mint a legtöbb mai játék.

    VálaszTörlés

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...