A Sió-csatorna története

A csatorna kiépítését már a rómaiak elkezdték, célja a vízgyűjtő területén összegyűlt felszíni vizek levezetése volt. A Sió völgyének történetéről Galérius császár (203-311) idejében már arról számoltak be, hogy a Pelso nevű tavat 293-ban a Dunába csapolták le. Nevezetes évszámok a Sió-csatorna kapcsán:

1811: újra ássák a tavat szabályozó csatornát
1825: Sárvíz-Kapos vizeinek lefolyása érdekében szabályozzák
1848: Gróf Széchenyi István annak szükségességét látja, hogy a Balatont a Dunával összekötő Sió csatornát rendezni és szállításra alkalmassá kell tenni. A Sió most már nemcsak a Balaton vízszintszabályozó csatornája, hanem a Balaton és Duna közötti vízi közlekedés egyetlen összeköttetési lehetősége
1863: Az első fából készült vízleeresztő zsilip átbocsátó képessége 8-10 m3/mp volt
1891: A zsilipet falazott kivitelben készítik el és teljesítménye 50 m3/mp-et eléri
1908: A csatorna bővítésére kerül sor, mely csak 1936-ban fejeződik be
1941: Sor kerül a meder bővítési munkáira, de a II. világháború miatt a munkák leállnak
1947. szeptember 22.: A munkák befejezésre kerültek és ekkor került sor az első hajó vízre eresztésére a Balatonon. A hajózsilip 1200 tonnás uszályok, és hasonló mérető hajók átbocsátására alkalmas. Mérete: 83,5 m hosszú 12 méter széles. A vízlépcső 2,5 m szintkülönbséget képes biztosítani a Sió és a Balaton között.

A Balaton ingadozó vízszintjét többször próbálták szabályozni a történelem folyamán. „Az első beavatkozás Galerius császár nevéhez fűződik, aki a III. században vízlevezető csatornát építtetett valahol a mai Siófok térségében. Erről az eseményről Sextus Aurelius történetíró tájékoztat bennünket, aki leírja, hogy a császár 292-ben, elsősorban a Keszthelytől délre a mai Fenékpusztánál vezetett hadiút és átkelőhely biztonsága érdekében szabályoztatta a tó vízszintjét, és a környező területet megtisztíttatta az erdőktől.” Balaton monográfia. Szerkesztette: dr. Tóth Kálmán. Panoráma, 1974., 234. oldal. Ez a zsilip, mely egyes források szerint nem volt más, mint egy átvágott, a Balaton vize által átjárhatóvá tett homokturzás Virág Benedek: A Balaton múltja és jelene. Eger, 378-379. oldal., a népvándorlás korában eltűnt. A tó jelentős vízszint-ingadozása arra utal, hogy jelentősebb település a tó mentén csak a magaslatokon alakult ki (Tihany, Szigliget).

A XIX. században tervek készültek a Balaton vízszintjének szabályozására, mely több célt szolgált:
- hajóút kialakítása, mely a tavat a Dunával köti össze,
- a Balaton körüli mocsarak, berkek lecsapolása, bevonásuk a mezőgazdasági művelésbe,
- a balatonfüredi kikötőhely biztonságosabbá tétele,
- a Budapestet az Adriával összekötő vasútvonal mentesítése a víz- és jégkároktól. (A vasútvonalat 1858-ban kezdték el építeni, s „a tó 1860-62. évi magas vízállása veszélyeztette, sőt megrongálta a vasúti töltést, ezért a Déli Vaspálya Társaság is lépéseket tett a Balaton szabályozása ügyében.” A magyar vízszabályozás története. Összeállította és szerkesztette: Ihrig Dénes. Budapest, 1973., 263. oldal.)

A Balaton vízszint-szabályozásának érdekében Siófokon fazsilipet építettek. A zsilip ünnepélyes átadása 1863. október 25-én volt. „Bár évtizedekbe telt, míg a vállalkozás meghozta a kívánt eredményt, s közben hatása is meglehetősen ellentmondásosnak bizonyult, az 1863. évi zsilipátadás mégis korszakalkotó jelentőségű volt a Balaton történetében: nem csak a Sió és Siófok, hanem az egész Balaton életében.” Ligeti László: A Balaton és szabályozása. Vízügyi Történeti Füzetek. Budapest, 1974., 51. oldal. A Balaton partja üdülőövezetté vált, a megépült vasút a tó gyors megközelítését tette lehetővé, és újra napirendre került a Duna-Balaton víziút megteremtése.
Korabeli sajtóhírek szerint a zsilip működésével elégedettek voltak mind a tervezők, mind a tó partján élők. 1866-ban azonban az aszály következtében jelentősen lecsökkent a vízszint (a Fertő-tó és a Velencei-tó ki is száradt). A mínusz 45 centiméteres vízszint mellett pusztultak a halak és a nádasok, és sokan a zsilipet és kezelőiket kezdték hibáztatni a kialakult helyzetért. „Ekkor kezdődött a jelszó: »lopják a Balatont«!” Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene. Eger, 445-446. oldal.

1867-ben ismét megnőtt a tó vízszintje, ami elöntésekhez vezetett, hiszen a zsilip kis áteresztő képessége nem volt elegendő a hirtelen jött víztömeg levezetésére. „Természetesen megint volt nagy lárma. »Kiöntenek bennünket, mint az ürgét«, »puskaport a zsilipnek!« stb. eféle kifejezés hangzott el az ujságokban, pedig hát sem a zsilip, sem a csatorna, sem a kezelő-szabályzat, legkevésbé pedig a kezelők nem tehettek róla, mert azzal a gyenge érrel nem lehetett a tó vízállását szabályozni.” uo.
„Az 1871-1883 közötti nedves időszakban újra magasra duzzadt a Balaton és a berkek is víz alá kerültek. A siófoki fazsilip és a Sió vízvezető képessége elégtelennek bizonyult. 1891-ben olyan magasra emelkedett a tó vize, hogy a balatonfüredi sétány is víz alá került és sok mezőgazdasági kár is keletkezett. A siófoki zsilip pedig annyira megrongálódott, hogy összedőléstől kellett tartani. Ezért 1891-ben a régi zsiliptől lefelé 165 méterre a mederbe egy 2X8 m nyílású, 50 m3/s vízemésztésű vastáblás betonzsilipet építettek (…).” A magyar vízszabályozás története. Összeállította és szerkesztette: Ihrig Dénes. Budapest, 1973., 264. oldal.

1921-től napjainkig számos „rekord” kapcsolódik a zsilip történetéhez. 1965-ben a part menti elöntések elkerülése érdekében 1791 tómillimétert engedtek le a tóból. Ez az 1 milliárd 80 millió m3 víz a Balaton víztömegének a fele. 1942 áprilisában jegyezték fel a legerőteljesebb vízeresztést; ekkor egy hónap alatt 26 centiméternek megfelelő vízmennyiséget engedtek le a tóból. Ez azt jelenti, hogy – szemben a 2005. szeptember 1-jét követő napok 4,8 m3/ s-ot kitevő vízeresztésével – 60 m3 víz zúdult le másodpercenként a víz a Sió medrébe.
A zsilip segítségével csak a maximális vízszint szabályozására (csökkentésére) van lehetőség. Ezért aszályos időszakokban csak a zsilip zárva tartásával óvhatjuk a Balaton vizét, ahogy ezt tettük is 2000. április 30. és 2005. szeptember 1. között. A zsilip történetében ez a leghosszabb időszak, amikor nem történt vízeresztés a Sió-csatornába a Balatonból.

Fotók : Fortepan