Tatabánya egykor

1-es főút Mésztelep és a Cement- és Mészmű között, szemben a cementgyári szállítószalag, háttérben a Keselő-hegyi kőbánya.

1-es főút, a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal (ma iparvágányok) felüljárója Mésztelep felől nézve.

1-es főút, a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal (ma iparvágányok) felüljárója Mésztelep felé nézve.

 Felsőgalla a Kálvária-hegyről nézve.

Felsőgallai út, benzinkút az 1-es főút mellett.

Hunyadi János tér.

Hunyadi János tér.

Bánhida, búcsú.

 Csákányosi csárda (Makovecz Imre, 1968.).

 Fő tér 6., Városháza.

külterületi városrésze, Körtvélyespuszta

Sosem látott fotók arról, milyen volt az élet 1964-ben Tatabányán

 Bányászok, vásárlás, lovaskocsi az autók mellett. Ilyen volt az élet 1964-ben Tatabányán.

 A Fortepan friss képei között bukkantunk rá az életképekre, amelyek türközik még a falusibb élet nyomait, de a bányászok munkájába is bepillantatunk.

Tudod, a nagyi miért takarította régen a járdát minden reggel?

Hogy ne érje szó a ház elejét, ne adjanak okot a pletykálódásra.

Nagyanyáink idejében nem igazán volt ideje az asszonyoknak szomszédolni, ha találkoztak, beszélgettek, akkor az dologidő után az utcán volt. A házba bejáratos inkább csak a közeli rokonok voltak, jó ismerősök. 

Épp ezért, ha valakit, valakiket kritizálni akartak, akkor azt legegyszerűbben a ház külső kinézete alapján tehették, mennyire van karban- és rendben tartva.

Hisz ha kívül koszos, elhanyagolt volt a ház, sepretlen a járda, akkor abból következtetni lehetett a lakók jellemére. Aki valamit is adott a rendre, tisztaságra, és hogy a környezetnek jó véleménye legyen róla, az rendet tartott maga körül.

Faluhelyen, és ekkoriban még a városokban is a köznép ,hosszú,  jellegzetes épületben laktak, ahol az  utcára két ablak nyílt - általában a tiszta szobáé. A külső szemlélő, aki elment a ház előtt, vagy a szomszédok igazából csak ezt látták, ez alapján mondtak véleményt a bent élőkről.

Ezért, meg persze saját akaratukból, tisztaságszeretetükből tavasszal jött a nagytakarítás, és a ház rendbetétele. Ez a ház belsejénél annyiból állt, hogy kikormolták a kéményt, kemencét, kályhát, ledöngölték a padlót, a falakat kijavítgatták, átmeszelték, megcsinálták a nagymosást, lemeszelték a falakat, kemencét és sok helyütt a ledöngölt padlót is. A kemencét mindannyiszor meszelték, ahányszor koszolódott. Aztán kívül elvégezték a házon a javítani valót - nem malterrel, hanem tapasztottak. Aztán jött a ház meszelése. Ezt a munkát egy rendes, gondos háziasszony - merthogy az ő dolguk volt - minden tavasszal és ősszel elvégezte, hogy az ünnepekre a vendégeket tisztaság fogadhassa. Ha nagyobb esemény történt év közben például férjhez ment a leány, akkor illett az esküvő előtt is rendbe rakni a házat.

Ha szükséges volt elvégezték a kerítés javítását, ami ekkoriban általában fából volt, tehát állandóan gondját kellett viselni. Ha kellett, akkor azt is festették, vagy meszelték.

És ami nagyon fontos volt még - hogy ne érje szó a ház elejét - illett minden nap a reggelt azzal kezdeni, hogy a ház előtt minimum a járdát felseperték, rendbe tették, sokszor még az utca földjét, homokját is felgereblyézték, és ha volt vízelvezető árok, akkor azt is takarították időnként.

Mert aki ezt nem tette meg, de arra volt ideje, hogy kiült a ház elé trécselni, arra biztos, hogy ferde szemmel nézett a falu apraja-nagyja, meg volt róluk a vélemény...Hisz ha belegondolunk - reggel a ház körüli rész, a porta rendbetétele, az állatok ellátása, a gyerekek gondviselése, főzés, esetleges mosás, háztartási munkák elvégzése, elvitte egész napjukat. Ha nem, akkor nagy eséllyel valami munka elmaradt.

Az a nézet járta, hogy olyan nincs, hogy belül ne legyen munka az asszony számára, akkor pedig sokáig nem ér rá kint üldögélni, pletykálni...

Tudod, mi a madárlátta? - Emlékszel még az ízére?

50-60 évvel ezelőtt is "élt még a madárlátta intézménye".

Manapság sok helyütt szokás, hogyha hazaér a családfő, az apa, akkor visz valamit az őt váró gyerkőcöknek. Szinte mindegy mit, csak valami ennivalóféle legyen, Legtöbbször ez cukorka, csokoládé, vagy valami gyümölcs.

Régen, ilyen úri huncutságokra nem volt pénz. Gyerekkoromban, még ha kaptam is egy nagy tábla csokit, akkor azt annyi napig osztottuk be, ahány csíkból állt. És azt is csak szigorúan evés után. 

Viszont ott volt a madárlátta, amit minden nap úgy vártam, mintha aznap nem ettem volna semmit.

Így utólag belegondolva, nagy eséllyel már eleve úgy csomagolták az aznapi élelmet, hogy este legyen mit hazahozni nekem. Vagy ha épp nem volt annyi, hogy "hivatalosan" is jusson a gyereknek, akkor napközben úgy intézték, hogy legalább néhány falat legyen a táskában hazafele menet...

Reggel az apa - elment a mezőre, vagy akár a gyárba, irodába - mindegy hova, csak messze, és a reggelijét, tízóraiát otthonról vitte. 

Aztán mikor hazajött, akkor elkezdődött a színjáték. 

A gyerek sokszor csak várt-várt, hogy majdcsak történik valami, előveszi majd papa a táskájából azt, amit hozott. Ha magától ez nem történt meg , - általában nem - akkor rövidesen megszólalt ám, nehogy kimaradjon valami jóból:

- Nem hoztál valamit?

Na, erre jött a már milliószor hallott, de nagyon várt válasz:

- Látod-látod, majd elfelejtettem! Hát hoztam egy kis madárláttát Neked... Kéred?

- Mi az?

- Finom zsíros kenyér... /És ennek variációi/

Emlékszem, hogy annak idején a zöldpaprikát nem szerettem egyáltalán. De a madárlátta az más volt, akkor megettem, sőt... nagyon is ízlett.

Más volt annak az ételnek az íze - mert kaptam. Apától. Nekem hozta...És képzeletemben tényleg látta a madár...

IDŐUTAZÁS – ezt ették régen a nagymamáink és a nagypapáink

Nem divatok, nem kalóriatáblázatok szerint készítették ételeiket az asszonyok.

Nem divatok, nem kalóriatáblázatok szerint készítették ételeiket az asszonyok, hanem a lehetőségeket szem előtt tartva, a morzsát is megbecsülve, anyáik szokásait követve állították elő nem kis gondossággal mindennapi eledelüket.

A magyar konyha az elmúlt századok során folyamatosan teremtette meg a maga külön gasztronómiai világát. Az ősöktől örökölt ételek mellett számos hatás érte konyhánkat.

A falusi rétegek között nagy táplálkozási különbségek voltak. A szegények elsősorban növényi ételeket ettek, így pl. kásaféléket, kukoricát, kölest, hajdinát, burgonyából készült ételeket, gyúrt és kifőtt tésztákat.. A különböző vallások előírásai is befolyásolták mikor mit ettek. akiknek a táplálkozásában nagy szerepe volt a különféle kásából, lisztből készült ételeknek.

Egyik kedvelt ételük a sült pép, más néven görhe vagy málé. Kukoricalisztből készül tejjel leforrázva, majd kizsírozott tepsibe öntve, sütőben megsütve. A sütés után szeletelve tálalják.

Ma is szívesen fogyasztják a burgonyából készült ételeket. Legismertebb a tört pép vagy krumpliganca: főtt összetört burgonya liszttel, tejjel elkeverve fölforrósítva. Tepertős, túros változata is ismert.

Szokásaik, táplálkozásuk nagy mértékben függött attól, hogy a család mit dolgozott. Mást ettek a földművesek, a favágók, a pásztorok és természetesen az évszakok, az állatvágások ideje, az ünnepek, a nagy nyári munkák is hatottak az étkezésükre.

Hétköznapokon egyszerű, takarékos ételeket készítettek. Reggelire gyakran ettek olcsó, laktató levest /pl. káposztalevest, rántott levest, savanyú levest, lurkó levest/ vagy különböző módon elkészített krumplit /pl. paprikás, főtt, héjában sültet/. Főleg a szegényebbek kukoricából főzött kását, pépet, gánicát, gombócot fogyasztottak. Délben kétféle étel került az asztalra, valamilyen leves mindig megtalálható volt. Mellé valamilyen tésztaételt ettek, pl. kifőtt tésztát, kelt rétest, pogácsát, búzagánicát stb.
Vacsorára a délről maradt ételeket ették vagy levest főztek. A vacsorát nyáron aludttejjel fejezték be, télen főtt, aszalt gyümölcsöt ettek. Az aszalt gyümölcsök felhasználása széleskörű volt, nemcsak főzve, önállóan, de levesként, és tésztaételekbe töltelékként is fogyasztották.
A magyar konyha, minden híresztelés ellenére, egészséges. Legalábbis az a változata, ahogy eleink főztek még 50 évvel ezelőtt is. A szegény paraszti konyha megfelel a modern táplálkozástudománynak is!
Élelmiszert üzletben nem vásároltak a régi időben, táplálékukat maguk termelték. A kert, az ól, a mező adta egész évi táplálékukat.

„Manapság egyre ritkábban találkozni olyan fogásokkal, amelyek valóban az évezredes, évszázados hagyományos ízeket mutatják meg. Minden ősi fűszerünk egyben gyógynövény is, ízük harmóniája egyidejűleg szolgál testi, érzelmi, gondolati egyensúlyunk megtalálásához. A főzés a nő, a családanya jelképe. A nő felelős a családi tűzhely melegéért, s ha nem vigyáz rá, a tűzhely kihűl, a család szétesik. A család tagjai akkor tartózkodnak szívesen otthon, ha melegséget, szeretetet, jó főtt ételt (régi mondás, hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út), jó illatokat találnak a lakásban. Nem mindegy, hogy a családanya örömet talál-e a főzésben, sütésben, nem véletlen, hogy a magyar nyelv azt mondja, milyen finom ez az étel, érződik, hogy szívvel készült.

Tócsni
A tetszőleges mennyiségű burgonyát nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük. Szintén ízlés szerinti mennyiségben adunk hozzá pár gerezd fokhagymát, sót és borsot. Végül kevesebb mennyiségű lisztet adunk hozzá, mint amennyi a burgonya, kevés vízzel felöntjük, hogy folyós legyen a tésztája. Forró olajban kisütjük mindkét oldalát. Ha kész tegyük szalvétára vagy valamilyen papír konyhai törlőre, hogy az olajat felszívja a tócsniról. A tetejét megkenhetjük tálaláskor tejföllel is, de magában is nagyon finom.

Lepény

A kása és a kenyér között foglal helyet. Régebben kölesből, hajdinából, újabban lisztből és legújabban kukoricából készítik: ez utóbbi neve, ha lágyan sült, akkor prósza (görhe vagy görhöny). A lepénynek való kukoricalisztet faluhelyen leforrázzák, egyik éjszakán át leborítva tartják, hogy erjedjen, majd reggel megzsírozott vas tepsibe teszik, tejjel föleresztik, és tüzes kemencében megsütik.

A rétesek, bélesek finomabb lisztből készült, néha hártya vékonyságúra nyújtott, ügyesen összehajtott kelt tészták: töltelékük tök, répa, alma, krumpli, kása, korpa, dara, káposzta, káposztatorzsa, mogyoró, szilva, túró, dió, mák, lekvár meggy stb. A kalácsok tejjel készült, dagasztott, kelt, üres vagy töltött tészták: van diós, mákos, ízes stb. kalács.

A perec lehet kenyér-vagy kalács-tésztából. A sós vízben kifőzött, megszikkasztott és tepsiben kisütött ormánsági perec sokáig eltartható.

A fánkok zsírban sült, keletlen vagy kelt tészták. Sokféle fajtájuk ismeretes: csörme, csőrőge, herőce, pampuska, pánkó, sulyom, tyúkláb stb.

A hajdani hagyományos falusi ételek receptjeit nem írták le, minden gazdasszony a fejében hordozta. Ha esetleg elfelejtett valamit, megkérdezte a nála tapasztaltabbtól. Nem bíbelődtek sokféle fogással, a repertoár elég egyszerű volt. Szinte mindig ugyanazokat az ételféléket cserélték-váltották hétről hétre. De bármit főztek, az ízletes, kívánatos volt.