Balatoni épületek a Kádár-korból, melyeket már nem láthatunk

Új életre kelt kiállítási standok, egy pikkelyes és egy UFÓ-k ihlette épület, melyeket elsöpört a rendszerváltás.

Talán a Hotel Ezüstpart megmenekül

Forrás: glaeriasavaria.hu 

Se szeri se száma az olyan, Kádár-korszakban készült épületeknek, melyeket ma már nem láthatunk a magyar tenger partján. Sok esetben az akkori technológia gyengesége, a slendrián kivitelezés vagy éppen a megfelelő alapanyagok hiánya végzett ezekkel az építményekkel, de legalább ilyen gyakran vezetetett a karbantartás hiánya miatti állagromlás végül a bontáshoz. A rendszerváltással egy időben a Balatoni vendéglátásra talán addigi legsötétebb időszaka köszöntött, hiszen a külföldi- és belföldi turisták nagy része egyszerre tűnt el a tó partjáról. Azok a szállodák, kempingek és panziók, melyek időben kerültek magánkézbe, nagyjából átvészelték ezeket az éveket, de sok impozáns építmény nem járt ilyen szerencsével. A szocreál építészet legkomolyabb teljesítményei a karbantartás hiánya miatt váltak életveszélyessé a kilencvenes évek végére. Mostani cikkünkben négy olyan ikonikus épületet mutatunk be, melyet már nem- vagy – úgy tűnik – nem olyan formában láthatunk a jövőben. 

            Kezdjük rögtön egy kakukktojással, egy olyan üdülővel, melyet nem a rendszerváltás, hanem a Kádár kor valutaéhsége törölt el a föld színéről. Magyarország egyik első és sokak szerint legjobb helyen lévő motelje a tó legkeskenyebb részén épült. A Tihany Motelt eredetileg autós motelként emlegették a szocialista vezetők és formája, sőt cégére is erősen hajazott az amerikai filmekben látható útszéli szállókéhoz. A motelt gyakorlatilag készen vásárolta a magyar állam az 1958-as, brüsszeli Világkiállításon, ugyanis innen származtak azok a bódék, melyek szálláshelyekként funkcionáltak a területen.

A Tihany Motel

Forrás: Fortepan/ Bauer Sándor

Ezekből az épületekből még három helyre, Siófokra, Balatonföldvárra és Keszthelyre is jutott, és eredetileg 5 évre, átmeneti megoldásként terveztek velük. Az előző rendszerben azonban gyorsan repült az idő vagy éppen lassan őröltek a malmok, így még az 1976-os bontási tervet is túlélték a kalyibák. Mire 1983-ban pályafutásuk végére értek, addigra már katasztrófális állapotban lehettek, de végül a Tihany Hotel kibővítésével épült Club Tihany helyigénye végzett velük . Ennél jóval tovább húzta azonban az 1968-ban átadott széplaki „Orion űrhajó”. 

A szocreál építészet ebben a korszakban előszeretettel emelt kör alakú, a tudományos-fantasztikus irodalomra hajazó építményeket, de ezek közül is – szó szerint – kiemelkedett a Hotel Interpress, lábakon álló klubhelyisége. Az esténként presszóként és táncos szórakozóhelyként üzemelő torony valóban lenyűgözőre és látványosra sikeredett, és becenevét az akkor futó tévésorozatról kapta.

Forrás: Fortepan/ Pálfi András

A 360 fokos panorámát kínáló építmény egészen 1989-ig élte fénykorát, ám ahogy már fentebb említettük, a rendszerváltás sok dolgot megváltoztatott a Balaton partján. A MÚOSZ üdülő jelentősége jócskán lecsökkent és ekkortól már többnyire csak deficitet termelt. A szövetség végül 2006-ban eladta a nyaralókomplexumot az UFÓ toronnyal együtt. Bár az új tulajdonos sokáig kacérkodott a gondolattal, hogy az újonnan épülő lakópark stílusát az Orionhoz alakítja, mégis más lett a történet vége. Előbb 2012-ben eltávolították róla a még felhasználható nyílászárókat és egyebeket, majd 2014-ben végérvényesen elbontották az épületet, mivel a járószint tökéletesen tönkrement és életveszélyessé vált. 

            Kicsit több, mint tíz év jutott Balatonfüred első galériájának. és a szocialista gazdaságban akkoriban meghonosodó könnyűszerkezetes építészet egyik látványos eredményének. 1973-ban a Budapesti Nemzetközi Vásáron a Fémmunkás Vállalat nem kizárólag a bemutatóival, de magával a kiállítási standdal is demonstrálni akarta az új technológiában rejlő lehetőségeket. A 360 négyzetméteres, négy acél tartóbordára rögzített könnyűfém borítású építmény szintén egy kicsit Sci-Fi kiállásúra sikeredett. A füredi tanácsot azonban rögtön meggyőzte, így a következő év már a Balaton partján találta az egykori installációt. A füredi Balatoni Galéria életútja nagy vonalakban emlékeztet a boglári Gömbkilátóéra, hiszen az is a BNV-n kezdte a pályafutását (bővebben itt), de míg az a látványosság ma is a tó környékét ékesíti, addig a Galéria már régen feledésbe merült. Bár több, mint 10 éven át szolgálta a kultúrára szomjazó turistákat, 1985-ben bezárt és a rendszerváltás környékén elbontották.

Forrás: egykor.hu

   

            Egyelőre függőben van az utolsó ikonikus épületünk sorsa, hiszen az egykori Ezüstpart Hotel – ha más formában is, de – úgy tűnik, hogy túléli a rendszerváltást. A pikkelyre emlékeztető külső borítása és impozáns méretei miatt is ikonikusnak számító épület öt évig épült és végül 1983-ra készült el. A tíz emeletes épület és melléképületei eredetileg a Széplaki SZOT üdülő  nevet kapta és kilenc szakszervezetnek kellett összedobnia az építési költségeket. Ez két dolog miatt alakult így: egyrészt a saját tagjaik számára szerettek volna biztos és minőségi szálláshelyeket szerezni Siófokon, másrészt a közel 60 millió forintot másként nem sikerült volna előteremteni. Bár próbaüzemben már 1983-ban is fogadott SZOT beutaltakat a szálló, a hivatalos megnyitó 1984 május elsején volt és ekkor csodálhatták meg a sajtó képviselői is első alkalommal az impozáns épületet.

            A központi toronyban 354 összkomfortos, loggiás szoba és egy évvel később fedett medence került kialakításra. De helyet kapott az üdülő területén többek között filmvetítésre alkalmas terem, szolárium és szauna valamint színházterem, 300 fős presszó és ezer fős étterem is. A szálló melletti kiszolgáló épületekben saját hentes- és cukrászüzem is helyet talált, összesen napi 2200 adagos kapacitással. 

            Az addigra már Hotel Ezüstpart néven futó létesítmény 34 év működés után, 2017-ben zárt be és új tulajdonosa még a tavalyi évben meg is kezdte a kiszolgáló épületek bontását. A tervek szerint a főépület és környéke lakóparkként újul meg, ám azt még nem tudni, hogy a legendás, szocreál homlokzat vajon megmarad-e az utókornak.

Tatabánya anno 12 képben / Folytatás a posztban

 Tatabánya, 1958. október 7. Búcsúztatják a 100 milliomodik tonna szenet szállító irányvonatot a Tatabányai vasútállomáson. A tehervonat szállítja a Hatvani Cukorgyárnak Tatabányáról a hajnalban felszínre hozott 100 milliomodik tonna szenet. A vagonra erősített tábla felirata: "Tatabánya bányászai kitermelték a 100. millió tonna szenet." MTI Fotó: Barda Mihályné 

Tatabánya, 1952. augusztus 5. Építőmunkások dolgoznak a tatabányai új lakóházak építkezésén. MTI Fotó/Magyar Fotó: Munk Tamás 

Tatabánya, 1952. augusztus 5. Hullám Teréz, a brigád legjobb lánytanulója a tatabányai új lakóházak és a 750 személyes bányászfürdő építkezésén. MTI Fotó/Magyar Fotó: Munk Tamás 

Tatabánya, 1952. augusztus 5. Gulyás Bálint, a Mráz brigád oktatója a tanulóknak a falazást mutatja a tatabányai új lakóházak és a 750 személyes bányászfürdő építkezésén. MTI Fotó/Magyar Fotó: Munk Tamás 

Tatabánya, 1968. április 17. Víz alatti masszázsterápiával kezelnek egy mozgásszervi problémával küzdő nőt a felújított tatabányai fürdő hidroterápiás gyógyintézetében. MTI Fotó: Hadas János 

Tatabánya, 1963. december 7. Kisfiú sír egy koporsó mellett a tatabányai bányaszerencsétlenség áldozatainak temetésén. MTI Fotó: Fényes Tamás 

Tatabánya, 1982. április 29. Tisztítják a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat lakókocsijait Tatabánya úgynevezett cirkuszterén. A Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat óriáscirkusza 3000 személyes sátrával, 112 járműves kocsiparkjával április 30-án Tatabányán kezdi meg országjáró műsorát. MTI Fotó: Benkő Imre 

Tatabánya, 1953. július 16. A tatabányai Cinke Matild bányásznő. MTI Fotó/Magyar Fotó: Gink Károly 

Tatabánya, 1956. június 14. Borsi József, a tatabányai 8-as akna vájárja, a szakma kiváló dolgozója haza indul feleségével és 3 gyermekével a műszakja végén. MTI Fotó: Vadas Ernő 

Tatabánya, 1945. november 21. Kerékvető kövek szegélyezik a sáros utcát a bányászkolónia házai között a Dunántúl egyik régi bányászvárosában, Tatabányán. MTI Fotó/MAFIRT: 

Tatabánya, 1951. február 1. Kisgyermekek és gondozóik a Tatabányai Szénbányák Nemzeti Vállalat Újtelepi bölcsődéjének falát díszítő és Rákosi Mátyás képét is tartalmazó dekoráció előtt, amely a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) II. kongresszusára készült. MTI Fotó: MAFIRT 

Tatabánya, 1982. április 29. Az úgynevezett cirkusztéren a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat lakókocsijai a 3000 személyes sátorral. Az óriáscirkusz április 30-án Tatabányán kezdi meg országjáró műsorát. MTI Fotó: Benkő Imre 

Mi is volt a KMK? / Folytatás a posztban

A második világháború után az országban ismeretlen volt a munkanélküliség, hisz az állam feladata volt a teljes foglalkoztatás. Ebben az időben, ha valaki betévedt egy munkahelyre lényegében kötelező volt felvenni. Ha emberünk mégsem igyekezett elhelyezkedni, akkor közveszélyes munkakerülő lett, és ez bizony büntethető volt.  

Ezt a kifejezést már az 1900-as években is ismert volt,  1913-ban már törvényt is hoztak e címszó alatt - ha valaki munkaképes volt, és helyette mégis csavargásra, munkakerülő életmódra adta a fejét, akkor elzárással büntethették. Ezzel együtt tiltott volt a szerencsejáték, és a futtatás is. 

A Rákosi kroszakban már átnevelésről, és munkára fogásról beszélnek. Úgy gondolták, hogy ezzel a bűnözést is vissza lehet szorítani, ami persze valóban így van. Ekkor már a munkakerülőket megvetés és gyűlölet vette körül. Az ötvenes-hatvanas-hetvenes években, ha valaki nem dolgozott, bár megtehette volna - összesúgtak a háta mögött és úgy néztek rá, mint a véres ingre.

1978-ban törvényt is hoztak, miszerint ha valaki munkaképes, de munkakerülő életmódot folytat, akkor szabálysértést követ el, és ha ez ismétlődött bizonyos időn belül, akkor már tényleges szabadságvesztéssel súlytották, de akár javító-nevelő munkát, vagy pénzbüntetést is kiróhattak rá. De még ki is tilthatták. 

Ekkoriban évente több száz embert ítéltek el munkakerülésért, és vonultak börtönbe szabadságvesztés letöltése miatt, de tízszerese volt azoknak a száma, akiket pénzbüntetéssel súlytottak. 

A közveszélyes munkakerülés aztán értelmetlenné vált 1989-től, amikor a rendszerváltással egyidőben  sok embernek addig stabil munkahelye megszűnt.  

Ha szokatlan időben az utcán tartózkodtől - éjszaka, hajnalban - szinte biztos volt, hogy a rendőr megállít igazoltatás címén, és mivel a személyi igazolványban akkoriban be volt jegyezve tényleges munkahelyed - ha nem dolgoztál, szinte biztos volt az előállítás. 

Jelenleg is van bizonyos mértékű munkanélküliség, de jelenleg a munkanélkülieket mesterségesen gerjesztett megvetés övezi. Hisz a statisztika azt mutatja, hogy óriási munkaerőhiány van az országban, de sajnos a statisztika csak a számokat mutatja, és nem azt, hogy pontosan mely szakmákban van telítettség, mely rétegek azok, akikben nem gondolkoznak a munkaadók, vagy pld. mely kor után nem foglalkoznak a munkáltatók a jelentkezőkkel még akkor sem, ha első rangú szakemberek - az esetben, ha fiatalabb jelentkező is beadta felvételi kérelmét. De mindenesetre a büntethetőség már a múlté...


Fotó: Fortepan - Magyar Rendőr

SIMAY-HOLCZER KASTÉLY / Folytatás a posztban

A Kisfaludon található Simay-Holczer kastélyról sajnos nagyon kevés adat van, de annyi biztos, hogy az 1900-as évek elején épült, romantikus stílusban.

A második világháború után a termelőszövetkezet tulajdonába került, ekkor számolták fel a parkját, szovjet katonai temetőt hozva így létre.

A kastély utolsó tulajdonosa Simay Lajos volt, aki a háborút követő üldöztetések elől külföldre menekült, majd később vissza akarta igényelni az államtól az épületet, de a tulajdonjogát nem tudta igazolni, mert az ehhez szükséges papírokat annak idején elkobozták tőle.

A második világháború után a kastély udvarába egy szovjet temetőt létesítettek, ahol - mint utóbb kiderült -, németek és magyarok is voltak eltemetve.

A kastély az obeliszkkel

Az ötvenes években sok más család mellé egy bányászcsalád is beköltözött a kastélyba, ezért az épület alagsorában egy robbantásokra specializálódott kémiai labort is létrehoztak, hogy a közeli bányákban robbantásos eljárással tudjanak dolgozni.

A ’90-es években antiszociális, kisebbségi családok költöztek az épületbe, és az évek alatt teljesen lelakták, még a padlót is felszedték és eltüzelték. Egyes források szerint őket később erőszakkal költöztették ki onnan.

1998-ban a fehérvári önkormányzat eladta a kastélyt egy magánszemélynek, de a katonai temető felszámolási költségei túl magasak lettek volna, így inkább továbbadott a kastélyon. A temető nagyban megnehezítette az ingatlan értékesítését, hiszen a halottak exhumálása és újratemetése, az új tulajdonos kötelezettsége lett volna.

2000-ben a kastélyt egy gazdasági társaság vásárolta meg, de az ügyben előrelépés ezúttal sem történet. Az eladást tovább nehezítette a közelben lévő sertéstelep bűze. A vázig lecsupaszított kastély egyre rosszabb állapotba került, falai már nem bírtak ellenállni a természet erőinek.

A szovjet temetőben álló obeliszket a 2010 környékén eltávolították, a halottakat pedig 2012 és 2013 között exhumálták, a temetőt pedig felszámolták. A föld 73 szovjet, 24 német és 3 magyar katonát rejtett. A szovjetek közül csak egyet, Csaban Mihail Szemjonovicsot tudták azonosítani a kitüntetései alapján. Őt és bajtársait katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra.

Újratemetés katonai tiszteletadással (forrás: szekesfehervar.hu)

Kutatásaim során sikerült felvennem a kapcsolatot Németh Évával, aki az 1956-os forradalom idején élt a kastélyban családjával. Ő ekkor mindössze 5 éves volt, de édesanyja segítségével sikerült pár emléket felidéznie, sőt, még néhány fotót is mellékelt a történetéhez:

- „1955 és 57 között éltünk a kastélyban, öt másik családdal együtt. Abban az időben a kastély az akkori Nehézipari Minisztérium tulajdonát képezte. Mivel édesapám bányamérnökként végzett, a minisztérium kiutalt számunkra egy lakást a kastélyban.

Pátkán folytak bányászati kutatások, ahol nagy valószínűséggel uránt kerestek, a feltárás vezetője pedig édesapám volt. Naponta vonattal kellett a kastély és Pátka között ingáznia. Akkoriban a kastély alagsorában működött egy bányászati laboratórium is, amit édesanyám szerint titokban kellett tartani.

Az 1956-os forradalom idején az orosz katonák tankokkal jöttek a kastélyhoz, - valószínűleg sejtették, hogy ott van egy laboratórium. Ez idő alatt nekünk is a pincében kellett elbújnunk, de a testvérem valahogyan kiszökött a kastélyból. Mikor édesanyám észrevette, hogy nincs velünk, utána rohant, és legnagyobb megdöbbenésére János öcsémet az orosz katonák a tank tetején "utaztatták", majd kapott egy tábla csokoládét és visszaadták édesanyámnak. Ezután pedig elmentek.”

1955-1957

A műemlékké nyilvánított kastély eladó, aminek egy kopott, szinte olvashatatlan táblán lévő telefonszám az utolsó reménye…

Írta, Hajner Gyula

A Pajtás gőzhajó tragédiája - Amiről a történelemkönyvek nem írnak

Az egycsavaros utasszállító gőzhajó 1918-ban került ki az újpesti Shlick-Nicholson Hajógyárból. Ebből a típusból kilencet építettek, és mindegyiket római számmal jelölték. Ez a hajó a II-es számot kapta.

A második világháború viharaiban, a Markó utca magasságában elsüllyedt. Egy évvel később emelték ki, majd a helyreállítást követően ismét forgalomba állították.

1930-as évek

1940-es évek

A II. világháború alatt a balatoni hajókat mind felrobbantották és az ország újjáépítését követő, lassan meginduló turizmus munkástömegeit nem volt mivel kiszolgálni. Ekkor jutott eszébe valakinek, hogy három dunai gőzöst felúsztassanak a hat-hét éve átadott Sió-csatornán. Ezek egyike volt a későbbi Pajtás.

A nagy átalakításon átesett hajó 1950-ben került a Balatoni Hajózási Vállalat tulajdonába, majd 1951-ben áthelyezték a Balatonra, hogy az ott meginduló turisztikai hajózás első hajója legyen. Ekkor kapta a Pajtás nevet is. Az átalakítás azonban nem vált a Pajtás előnyére, ráadásul az alapvető stabilitási követelményeket sem vették figyelembe. A módosításokkal a hajó befogadóképessége 150 főről 200-ra nőtt, aminek egyenes következménye volt a stabilitását romlása.

A Pajtás gőzhajó 1954. május 30-án vasárnap 10.15-kor indult menetrend szerint Siófokról, Balatonfüred érintésével Tihanyba. A füredi kikötés után a hajó 11.30-kor indult el Tihanyba fedélzetén 178 utassal és 6 főnyi személyzettel. Az utasok között rengeteg gyerek is volt, mert sokan gyereknapi ajándékként kapták az utazást.

A Pajtás megérkezik Balatonfüredre

Az indulás előtti pillanatok. Már itt is látszik a zsúfoltság

Amikor Füredet készült elhagyni a hajó, az épp aznap rendezett vitorlásversenyen eldördült a startpisztoly. Mindenki kíváncsi volt a rajtra, ezért az utasok a fedélzet bal oldalán tömörültek, és onnan bámészkodtak. Csakhogy a hajó dőlni kezdett, és ezt észlelve az emberek pánikszerűen rohantak át a hajó jobb oldalára, mire az imbolygó Pajtás jobbra dőlt. Az utasok ezért ismét átszaladtak a baloldalra, a hajó kapitánya, Heisz János pedig megpróbálta ellenkormányozással egyensúlyban tartani, de hiába. A hajó ismét, ezúttal végleg balra dőlt, majd fel is borult.
Hogy valóban így történt, azt máig nem tudni, ugyanis néhány túlélő szerint olyan sokan voltak a hajón, hogy képtelenség lett volna átmenni az egyik oldalról a másikra.

A hajó oldalra borulása utáni pillanatok

A utasok várják a visszaérkező mentőket

Itt még javában folyik a mentés és a túlélők utáni kutatás. A hajó oldalán látható a kivágott rész, ahol a bennrekedt utasokat kihúzták

Az utasok rémülten menekültek, a lent rekedt fűtő, Vámosi Gyula azonban megőrizte a hidegvérét. Miközben süllyedt a hajó, a bezúduló vízzel mit sem törődve kiengedte a gőzt a kazánból, hogy megakadályozza a robbanást. Így rengeteg ember életét mentette meg, de ő maga a hullámsírban lelte halálát.

Vámos Gyula fűtő kinyitotta a kazán vészszelepét megelőzve ezzel a még nagyobb tragédiát. Hősiességéért az életével fizetett

A Balaton ezen a részen nem volt túl mély, így az oldalára dőlt Pajtás félig kiállt a vízből, miután elsüllyedt. Az emberek megpróbáltak az oldalán megkapaszkodni, amíg megérkezik a segítség. Szemtanúk szerint a partról is hallani lehetett az utasok segélykiáltásait.

A vitorlásverseny indulói – amint észrevették a bajt -, azonnal megindultak a gőzhajó felé, és akit csak tudtak, kimentettek a vízből, de így is 23-an vesztek oda, a legfiatalabb áldozat alig volt 7 éves. A sebesültek száma elérte az 56-ot. Még napok múlva is találtak egy iszapba süllyedt áldozatot, akit a hajótest nyomott le a víz aljára.

A vitorlások is segítettek a mentésben

„Orosz katonák is voltak a hajón, és őket meg lehúzta a csizma. Lehetett látni, hogy úsztak, úsztak, aztán egyszer csak lehúzta őket, elsüllyedtek. Egy pólyás baba is úszott a víz felszínén. A pólya fenntartotta” – így emlékezett vissza a történtekre az egyik túlélő, Simonné Zákonyi Tünde, aki a rendszerváltás után kezdeményezte egy emlékmű létrehozását, sőt, számos túlélőt is felkeresett, akik a saját szemszögükből emlékeztek vissza a borzalmas napra.

Az akkor hat éves óvodás füredi Szoboszlay Máriát az édesapja vitte el a Pajtással kirándulni, hogy ne csak bátyjának, Ferencnek legyen meg ez a gyereknapi ajándék az iskolai hajókirándulással. "- Amikor el kezdett billegni a hajó, édesapám engem kidobott a vízből a móló felé, hogy rám ne dőljön a hajó. Ő is kiugrott, próbált utánam úszni, de a fuldoklók lehúzták, még a ruháját is letépték. Én annyira tudtam már úszni, hogy kalimpálva lebegtem a vízen. Mikor végre utolért, már annyira kimerült, hogy mindketten elmerültünk. Egy vitorlás mentett ki bennünket. Édesapámat lefektették a parton, engem meg bevittek a Vitorlásba átöltözni" - mesélte Mária néni, aki még azon a nyáron újra hajózott, és később úszni is rendesen megtanult az apukájától.

Szoboszlay Mária a hajókatasztrófa évfordulóján rendezett megemlékezésen

Az akkor 21 éves Halmosi Lajos épp az akkor indult vitorlásversenyt otthagyva sietett segíteni a bajbajutottaknak.

- "A vitorlásversenyen vettem részt kalózommal. A nagyobb hajók már elindultak, mi a mólótól távol, a Tihany felőli vízfelületen cirkáltunk, hogy a rajtlövéskor a lehető legjobb pozícióból tudjunk indulni a két lehorgonyzott bója közötti feltételezett rajtvonalon át. Egyszer csak hatalmas zajra lettünk figyelmesek, és a versenybíró, Dolesch Iván a réztölcsérén át az kiáltotta, hogy felborult egy hajó, menjünk menteni az embereket. Szél igazán nem volt, leeresztettük a vásznat, és inkább lapáttal, meg a víz kimerésére szolgáló mericskével eveztünk, hogy mielőbb odaérjünk."

Azt nem igazán tudja utólag pontosan megbecsülni, hogy mennyi idő alatt értek a hajóhoz. Talán öt perc telhetett el, amire a nem igazán evezésre készült eszközökkel a felborult hajótesten kapaszkodó embereket elérték.

"- Borzalmas kiabálás, jajgatás, sikoltozás fogadott bennünket. Aki a közelünkben volt, mindenki be akart mászni a vitorlásba. Attól lehetett tartani, hogy mi is elsüllyedünk. Köteleket dobtunk ki, hogy abba kapaszkodjanak, meg azt kértünk, hogy maradjanak a vízben, úgy fogják csak a hajó oldalát. Nagyon nehezen tudtuk megértetni magunkat, mert pánikban voltak. Talán 4-5 embert tudtunk egyszerre kivinni. A móló oldalához mentek velük, ahol a partvédőmű kövein álló sétálók segítették ki az embereket."

Halmosi Lajos a megemlékezésen

A hajótestben rekedt utasok után kutatnak (Bojár Sándor (MTI) fotója)

A túlélők kimentése után egy közeli, Beloiannisz nevű motoros hajóval akarták újra "lábra állítani" a Pajtást, ami egyes források szerint többszöri próbálkozás után sem járt sikerrel.

Napokkal a mentés után a felborult Pajtás visszaállításához érkezik a Beloiannisz nevű hajó

A csónakból rendőrök figyelik a gőzös kiemelését

A hajót végül más módszerrel sikerült kihúzni a vízből

Egyesek látni véltek egy ismeretlen katonatisztet, aki belevetette magát a vízbe, sikerült is valakit a partra vonszolnia, aztán újra visszaúszott, és megint megmentett valakit, majd harmadszor is fordult, de akkor már a saját életet sem tudta megmenteni.

Az államvédelmisek perceken belül a helyszínre értek, de őket nem a mentés érdekelte, mert Rákosi Mátyás teljes hírzárlatot rendelt el. Az egész mólót lezárták, még a rendőröket sem engedték oda, a turisták fényképezőgépeit elkobozták, illetve kihúzgálták a filmtekercseket belőlük, nehogy kiszivárogjon valamilyen kép a történtekről. Persze a hatalmas káoszban nem tudtak mindent felvételt megsemmisíteni, így maradhatott fent ez az anyag is.

Egyes források szerint szemtanúkat megfenyegették, arra utasították őket, hogy senkinek se szóljanak egy szót se. Még a telefonközpontot is az ellenőrzésük alá vonták, nehogy valaki telefonon mesélje el ismerőseinek, mi történt. Visszaemlékezések szerint még Kalász Antal rendőrkapitányt sem engedték a helyszínre, a mólóra csak a vele együtt érkező Bebrics Lajos közlekedési minisztert engedték az ÁVH emberei. A tragédiáról csupán egy szűkszavú, bagatellizáló írás jelenhetett meg a Szabad Nép hasábjain, de ebben is csak 12 halottról és néhány könnyebb sérültről írtak.

A hír szövege így szólt:

„ A Magyar Távirati Iroda közli, hogy Pajtás nevű balatoni csavargőzös 1954. május 30-án, délelőtt 11.45 órakor Balatonfürednél felborult. A hajón a személyzettel együtt 185 ember tartózkodott. A mentési munkálatok a szerencsétlenség után haladéktalanul nagy erővel megindultak. A hajón utazók közül 12 személy: Csomai Antalné, Csomai Piroska, Csernus Ferencné, Wittman Sándor veszprémi lakos, Villányi Mária mözsi, Vituska Mária őcsényi, Ötvös Iván mesterszállási, Bernhárdt Gyuláné pesterzsébeti, Huszti Mária hajdúnánási, Homonnai Imre beregdaróci, özv. Domenic Gyuláné budapesti és Göbölyös László szekszárdi lakos életét vesztette. Többen kisebb sérüléseket szenvedtek. A felborult hajó felemelése, valamint a szerencsétlenség okainak és a felelős személyeknek megállapítása folyamatban van."

Természetesen az nem zárható ki, hogy a hatóságok titkolódzni akartak, de egy más vélemény szerint akkor igazán nem logikus, hogy a Szabad Nép által idézett MTI közleményben a 12 halott nevét és korábbi lakhelyét is megírták. Sokkal valószínűbb, hogy a közlemény kiadásakor ennyi információja volt a tudósítónak. A mentés sokáig elhúzódhatott, hisz ahhoz is sok idő kellett, hogy a hajótest oldalán lángvágóval nyílásokat csináljanak a bennrekedtek közül esetleg még élők kimentésére. A fotók szerint még az esti órákban is folyt a munka a hajón felállított reflektorok fényénél. Azokat holttesteket pedig meg csak napokkal később, a Pajtás felállításakor találhatták meg, akiket a hajótest maga alá temetett.

A kapitányt letartóztatták és társaival együtt, összesen 33 évnyi börtönnel fenyegették. Csakhogy a vízben később megtalálták a hajónaplót, ami bizonyította, hogy a hajó nem volt túlterhelve, és minden szabályszerű volt. A kapitányt 8 hónapnyi előzetes letartóztatás után a legfelsőbb bíróság döntésének értelmében szabadon engedték, ahogy társait is, de a balesetről soha, senkinek, semmilyen körülmények között nem beszélhettek.

A legfontosabb kérdés máig az, mi okozta a balesetet. Lucz Endre, a füredi hajóállomás nyugalmazott vezetője néhány éve leíratta egykori kollégájával, a ma 92 éves Pordán Józseffel az emlékeit. Ezekben a feljegyzésekben  a Beloiannisz akkori kormányosával beszámol azokról a beszélgetésekről is, amiket a baleset után a Pajtás akkori vezetőjével, Heisz Pállal folytatott. Heisz szerint azért következett be a borulás, mert hajó ilyen terheléssel alkalmatlan volt arra a hirtelen fordulásra, amit neki meg kellett volna csinálni az elindulásnál a füredi kikötőben. Korábban ugyanígy feldőlhetett volna, de egyszerűen nem volt ilyen forgalmi helyzetük. Két éven át Badacsonyban és Fonyódon járt a hajóval, de két kikötőben a meder eleve kizárta, hogy ilyen fordulót tegyenek.

A szomorú történetnek van egy nagyon szerencsés momentuma is. A füredi óvodások aznap elsétáltak a kikötőbe, hogy gyereknap alkalmából hajózni menjenek a Pajtással. Az lett a szerencséjük, hogy a hajó vezetője nem engedte fel őket. Azt mondta, olyan sokan vannak már fenn, hogy a végén még megtipornák a gyerekeket. Inkább később elviszi majd őket - ígérte. A gyerekek még ott szomorkodtak a parti büféknél, amikor a hajó felborult. Most hatvanöt-hatvanhat évesek lehetnek azok a fürediek, akik valószínűleg annak köszönhetik életüket, hogy óvodásként nem mehettek el kirándulni 1954. május 30-án a Pajtás gőzössel.

A baleset után Pajtás nevét előbb Siófokra, majd Dömsödre változtatták. Ezután ismét a Dunán szolgált egészen 1987-ig, amikor végleg kivonták a magyar hajózási forgalomból. Jelenleg osztrák tulajdonosa van, a 2002-es hírek szerint motorjachtnak építették át.

Itt már Siófok néven látható, amint az 1956-os átépítése után befut a fonyódi kikötőbe

A Pajtás "Dömsödként" 1961-ben a Dunán

Emlékmű a balatonfüredi kikötő közelében

A balatonfüredi Tagore sétányon 1999-ben, a baleset napján adták át Raffay Béla szobrát. A hajóablakot formáló bronz talapzatból egy segélykérő kéz nyúlik az ég felé, emléket állítva a magyar hajózás legsötétebb napjának…

Írta, Hajner Gyula