KULÁK BÉLYEG / Folytatás a posztban

A kulák orosz eredetű szó (jelentései: ököl, nagygazda, zsugori). A Szovjetunióban a bolsevikok által egyértelműen pejoratív tartalommal megtöltött kommunista mozgalmár kifejezés, mellyel parasztok széles rétegeit bélyegezték meg, akik néhányszor tíz holdnyi földjükön növénytermesztéssel, állattartással foglalkoztak. A kemény munkával, okosan, családi gazdálkodást folytató, ebből jól megélő, gyermekeit gazdálkodásra taníttató, önálló gondolkodású kulák természetes gátja volt a kolhozosításnak (téeszesítésnek), illetve a proletárdiktatúrának. A parasztok ércbányákba mentek dolgozni, hogy munkásként megszabadítsák a mezőgazdaságban dolgozó családtagjaikat a beszolgáltatástól. 1932-ben azonban kiterjesztették a beszolgáltatási kötelezettséget azokra a munkásokra is, akik nem szakítottak végérvényesen a mezőgazdasággal. Az új törvény sok parasztot arra késztetett, hogy elhagyja otthonát és a Szovjetunió más térségeiben keressen magának megélhetést.

A kommunista ideológia szempontjából a kulákság legfőbb ismérve, hogy mezőgazdasági munkájának elvégzéséhez más parasztokat is foglalkoztat, ilyen módon „kizsákmányolva” a földdel nem rendelkező zselléreket és a dolgozó parasztság egyéb csoportjait. Ez a jellegzetesség lehetővé tette, hogy a kulákot „osztályárulóként” tüntessék fel. A módosabb parasztgazdák körében gyakori erős vallásosság alkalmat adott arra, hogy a kulákot a parasztság javait „megdézsmáló” papság lakájaként és a klerikális reakciós visszarendeződés híveként bélyegezzék meg.

Rákosi mint Sztálin „legjobb magyar tanítványa” a bolsevik ideológiát egy az egyben átvette és alkalmazta. Magyarországon 25 hold feletti földdel a paraszt kuláknak számított, de ha egy szegényparaszt a párt útjában volt, könnyen megkaphatta a kulák minősítést. A Rákosi-rendszer perekkel, rendőri, ÁVH-s zaklatással, internálással, megfélemlítésel mindent elkövetett a „kulákság” felszámolására. A gazdákat kötelező terménybeszolgáltatásokkal és szándékosan betarthatatlan rendeletekkel állandóan nyomorgatták (pl. anyagi vagy börtönbüntetést kaphattak, ha a padláson nem volt víz, ha a rendszeresen kiküldött ávósok hernyót találtak az egyik fán vagy ha a kút állapotát „nem megfelelőnek” találták stb.). A börtönben a legsúlyosabb kínzásoknak vetették alá őket. A kulákok tulajdonát, például házát eltulajdonították („szocializáció”), bár a rendszerváltás után lehetőségük volt rá, hogy – saját korábbi tulajdonukat – értékének megfelelő áron, készpénzért – visszavásárolják.

2012. március 26-án az Országgyűlés a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává nyilvánította június 29-ét, Péter-Pál napját, amely a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, a parasztság ünnepe.

 A kulák fogalom köztudatba bevezetésével lehetővé vált a kommunista sajtó számára, hogy az ipari munkásságot „kizsákmányoló” burzsoáziának megfelelő, könnyen bemutatható ellenségképet kreáljon a mezőgazdaságban is és így egységes osztályharcként ábrázolhassa a proletár rétegek szembenállását a vagyon birtokosaival. (A földesúri, vitézi réteg felszámolása a nemesi címek eltörlésével együtt már 1946-ban megkezdődött, így az élesedő osztályharcnak 1948-tól szüksége volt egy vidéken valóban jelenlévő, új és nagyobb létszámú célpontra.)

Lengyelkápolnai párttitkárgyilkosság

A lengyelkápolnai párttitkárgyilkosság emlékezetes kulákellenes koncepciós per volt 1950-ben, amikor a Szeged melletti lengyelkápolnai párttitkárgyilkossághoz konstruált az ÁHV egy „rendszerellenes kulákszervezkedés” koncepciót, hogy a helyi jelentős kulákok nagy részével leszámolhasson. A koncepciós ügy szervezője és kivitelezője a később kabarékonferansziéként országos ismertségre szert tett Komlós János, a szegedi ÁVH akkori vizsgálati-kihallgatási osztályának vezetője volt.

• Komárommegyei Dolgozók Lapja, 1952. január