KITELEPÍTETT SVÁBOK / Folytatáshoz kattints a posztra

Nincstelenül távoztak a svábok Magyarországról

1945. december 22-én - bő másfél évvel a magyarországi zsidóság deportálása után - a magyar minisztertanács rendeletet alkotott arról, hogy a 300-400 ezer fős magyarországi németségnek el kell hagynia Magyarországot, vagyonuk pedig a magyar államra száll. Az első vonat 1946. január 19-én indult Budaörsről.

Magyarország és a németség története közel ezer éve egybefonódik. Közös történelmünk során a békés együttélés és a háborúskodások váltották egymást: a háborúk jellemzően kívülről érkeztek, míg az országban megtelepedett németek alapvetően konfliktusmentesen élték mindennapjaikat a többi nemzettel.

Magyarországra már a középkorban megérkeztek az első németek: Erdélyben és a mai Szlovákia északi részén telepedtek meg a szászok, akik jellemzően városlakók voltak, jelentős részben hozzájuk kötődik a magyarországi városok és kereskedelem születése. A második nagy betelepítési hullám a 18. században következett be: a török háborúk okozta lakosságcsökkenést a bécsi udvar szervezett betelepítésekkel próbálta pótolni. Az ekkor Magyarországra költözött német csoportokat nevezzük sváboknak: ők főként a török háborúk által leginkább sújtott területeken, vagyis a Pest-Buda környékén, Fejér, Veszprém, Somogy és Tolna megyében, Duna-Tisza közén és néhány egyéb helyen telepedtek meg.

 A 19-20. század fordulójára a magyarországi németség jelentős szerepet töltött be az ország életében. Számarányát tekintve a mai Magyarország területén élők kb. 7%-át tették ki 1910-ben, míg az egész történelmi Magyarország lakosságának kb. 10%-át alkották a szász és sváb kisebbség tagjai. Társadalmi megoszlásuk is jellegzetes: a magyarországi németek egyrészt városlakók voltak, másrészt pedig a főként a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén élő svábok virágzó földműves gazdaságokat vezettek.