2015. július 24., péntek

Máig gyászolja őket az ország! / Folytatáshoz kattints a posztra

A magyar televíziózás egészen máshogy nézett ki a nyolcvanas években, mint napjainkban. Eleve nem volt annyi csatorna, nem volt annyi program, ugyanakkor azt sem érezte az ember, hogy futószalagon gyártódnak a műsorok, így a tehetséges műsorvezetők a saját egyéniségüket is bele tudták vinni az egyes általuk vezetett tévés magazinokba. Talán ezért lehet, hogy - bár sajnos már többen nem élnek a nagyok közül - még 10-20 év elteltével is emlékszünk az Ablakra, a Parabolára vagy a Szeszélyes évszakokra.
Knézy Jenő gépészmérnök végzettséggel rendelkezett, de az egyik legismertebb sportriporter lett belőle. Főként futballmérkőzéseket közvetített, de több olimpián is kint volt. A kilencvenes évek második felében a Telesport magazin főszerkesztőjeként is ténykedett. 2003 áprilisában gyomorrákot diagnosztizáltak nála, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést a betegágyánál adományozták neki. A betegség mindössze két hónap alatt legyőzte a szervezetét, 58 éves volt.

Antal Imre zongoristának készült, de végül a televíziózásnál kötött ki. A Halló, fiúk! Halló, lányok! volt az első tévéműsor, ahol megcsillantotta tehetségét, aztán jött a Ki mit tud? konferansziéposztja és a Szeszélyes évszakok, ahol az egész ország megszerette. A humoros műsornak nemcsak a házigazdája volt, de a bohózatokban is rendszeresen fellépett. 2008. április 15-én hunyt el, 72 éves korában.

Árkus József - aki a Ludas Matyi című humoros hetilap főszerkesztője is volt - a Parabolával új műfajt teremtett a magyar televíziózásban a nyolcvanas-kilencvenes években: a szatirikus közéleti-politikai műsorét, amiben rendszeresen kifigurázta a kül- és belföldi politikusokat, különféle bevágásokat kommentált vicces formában, és a meztelenséget is behozta a képernyőre. 1992-ben, 61 éves korában, hosszú, súlyos betegséget követően halt meg.

Déri János sokoldalú tévés volt: az Ablak című közéleti magazin műsorvezetőjeként lopta be magát a nézők szívébe, de ő volt a Nulladik típusú találkozások házigazdája is, amely a magyar televízióban elsőként foglalkozott olyan paranormális dolgokkal, mint a szellemek vagy az ufók. Emellett az Ez+Az szórakoztató műsor szintén Déri nevéhez fűződött, a Pocsék Áruk Fóruma rovat különös népszerűségnek örvendett. Újságíróként a Hócipőben publikált. 41 évesen a rák vitte el, 1992-ben. 

Imádta őket az ország, és ma is szívesen emlékszünk rájuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...