2019. szeptember 26., csütörtök

Az SS és a Hitlerjugend önkénteseiből úgynevezett Werwolf (Vérfarkas) -sejteket hoztak létre,

"A háború utolsó, legelkeseredettebb próbálkozásainak egyikeként, az SS és a Hitlerjugend önkénteseiből úgynevezett Werwolf (Vérfarkas) -sejteket hoztak létre, akik a szovjet partizánokhoz hasonló módon zaklatták volna a Szövetséges csapatokat. Ebben számítottak a helyi lakosság segítségére, akik élelemmel és szállással látták volna el a Werwolfokat. A szervezet vezetője Hans-Adolf Prützmann SS- Obergruppenführer volt. A jelentkezőket, egy Erkelenz melletti kastélyban képezték ki szabotázsra, gyújtogatásra, orvtámadásokra, robbanószerek és fegyverek kezelésére, kódolásra és dekódolásra. A közel ötezer kiképzett Werwolf ezután beszivárgott a hátországba, ahol feladatuk szerint gerillaharcot kellett folytatniuk a megszállók ellen a berchtesgadeni Sasfészekből kiindulva. A valóságban ezeket az egységeket, miután kiképezték, és valamilyen szinten felszerelték, és harcba vetették őket, a szövetségesek nyolc hónapon belül egytől-egyig felszámolták. A német vezetés által megálmodott Alpesi erőd sem váltotta be a hozzá fűződő reményeket, így nem volt központja a szervezetnek, ami vezetés nélkül magányos akciókkal nem sokat tehetett a feladata elvégzésének érdekében. A Werwolf-akciók nagy része éppen ezért máig ismeretlen. Nem lehet tudni mit követett el ez a gerillacsapat és mely akciók írhatók magányos ellenállók számlájára. Valószínűleg a legbiztosabban ismert Werwolf-akciók az alábbiak: Dr. Franz Oppenhoff, Aachen első Szövetségesek által kinevezett polgármesterének meggyilkolása. Egy lőszerraktár felrobbantása a szudétaföldi Ústí nad Labem-ben, melynek során közel 30 ember halt meg. A brémai amerikai rendőrkapitányság felrobbantása. Bár a Radio Werwolf, a mozgalom illegális adója rengeteg halálesetért és balesetért vállalt a felelősséget, ezekről később nagyrészt bebizonyosodott, hogy véletlen egybeesések voltak, vagy pedig közük sem volt a Werwolfok működéséhez. Ám éppen a háború végének zűrzavara és a Werwolf-szervezet partizán-jellege miatt nem lehet biztosan megállapítani azt, volt-e egyáltalán beleszólása ennek a szervezetnek a II. világháború európai kimenetelébe."

2019. szeptember 25., szerda

Egyórányi ismeretlen filmanyag került elő a húszas évek Magyarországáról

Két ismeretlen filmanyag került elő a húszas évek Magyarországáról - közölte a Filmalap. Csaknem 100 éve francia operatőrök járták a magyar falvakat és városokat, hogy megörökítsék az ott élők mindennapi életét. A tekercseket a 3. Budapesti Klasszikus Film Maraton szakmai programján mutatta be a holland filmarchívum.

A nemrég véget ért filmszemle értékes hozadéka az a néhány most közzétett, Magyarországot bemutató riportfilm, amelyet a Budapesti Francia Intézetben megtartott szakmai napon Elif Rongen holland filmtörténész ismertetett. A tekercsek az elmúlt években kerültek hollandiai magángyűjteményekből a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum igazgatósággal szoros együttműködésben dolgozó amszterdami EYE Filmmuseumba, ahol már eddig is számos elveszettnek hitt magyar némafilmet találtak meg, köztük a világhírű Kertész Mihály (Michael Curtiz) 1918-as drámáját, Az utolsó hajnalt.

A most közzétett riportfilmek mindegyikét a legendás francia Pathé filmgyár készítette a húszas évek elején, és elsősorban vidéki életképeket mutatnak be. A képsorokon Móricz Zsigmond világa elevenedik meg, regényeinek alakjai néznek ránk a filmkockákról, és az ő mindennapjaikat láthatjuk a Debrecen környéki tanyákon, vagy éppen a város utcáin, piaci forgatagában.

Külön érdekessége a most közzétett, összesen egy órányi filmanyagnak, hogy egy részük a francia mozikban oly népszerű kézi színezési eljárással készült, ami azt jelenti, hogy a fekete-fehér kópiákat utólag vegyszeres festékkel színezték kockáról-kockára. A most előkerült felvételeken kívül nem tudunk más olyan magyar vonatkozású filmről, amely hasonló eljárással készült volna. A színezés oka ugyanakkor nyilvánvaló, hiszen a messze földön híres mezőkövesdi hímzéseket és a matyó népviseletet mutatja be a tudósítás apró részletességgel.

A sok hortobágyi és matyóföldi képsor mellett láthatunk néhány snittet Kassáról is, ami azt feltételezi, hogy a képek talán még korábban, a trianoni határok meghúzása előtti másodpercekben készülhettek. Ugyancsak erre utalnak azok a kis falvakat bemutató képsorok is, melyek ily módon készülhettek akár Erdélyben vagy Kárpátalján.

Az 1927-es, Magyarországról készült félórás „országimázsfilmben” felbukkan Budapest is, melynek legnépszerűbb helyszínei mellett láthatunk néhány kevéssé ismert részletet is a városból.

2019. szeptember 12., csütörtök

Ő volt a leggonoszabb magyar pap

KUN ANDRÁS A NÉPBÍRÓSÁG ELŐTT

„Talán nincs a történelemben szó még egy ilyen elvetemült szadista gyilkosról, nemcsak az emberi törvényeket csúfolta meg minden rendbeli gaztetteivel, hanem az egyházi és vallási törvényeket is meggyalázta azzal, hogy rémtetteit az egyház nevében és reverendájának súlyával támasztotta alá. A törvények nem ismernek egyetlen egy olyan bűncselekményt sem, amelyet páter Kun el ne követett volna... Bűnlajstroma teljes mértékben kimeríti a háborús és népellenes bűncselekmények minden esetét."

Kun András 1911-ben született Nyírbátorban. Bölcsészeti és teológiai tanulmányait Rómában folytatta. 1941-ben szentelték pappá, majd minorita szerzetesként a kézdivásárhelyi rendházba került. 1943. december 5-én saját elhatározásából hagyta el a rendházat, hogy laicizálását elintézhesse, státuszát tekintve azonban egészen 1945 augusztusáig szerzetes maradt. A rendház elhagyása után a szüleihez költözött Budapestre, s mivel Serédi Jusztinián hercegprímástól nem kapott egyházi joghatóságot, így olasz és latin nyelvórák tartásából élt.

A szélsőjobboldali ideológiák iránti fogékonysága hamar megmutatkozott, már az 1930-as évek elején élénk érdeklődést mutatott a nyilas eszmék iránt. Több éves kint tartózkodása Olaszországban még inkább megerősítette benne a szélsőjobboldal iránti elköteleződését. A Nyilaskeresztes Pártba a német megszállás után, 1944 tavaszán lépett be, annak ellenére, hogy ez egyházi személy számára nem volt engedélyezett. Kun András 1944 szeptemberében dr. Kőfaragó Gyelnik Vilmos, az ún. Országépítő Iroda vezetőjének meghívására adminisztratív feladatok ellátásával bekapcsolódott a hatalomátvételre tett előkészületekbe. A nyilas hatalomátvétel napján, 1944. október 16-án pedig már a Városmajorban osztott fegyvereket a pártszolgálatosoknak. S ahogy ő maga
, ez alkalommal „a nagyobb propaganda szempontjából papi ruhába öltözködtem, karomra nyilas karszalagot, derekamra pedig pisztolyt öltöttem".

A nyilas vezetés is felismerte, hogy Kun András papi személye propaganda szempontból nagy jelentőségű, ezért Vajna Gábor belügyminiszter propagandabeszédek tartásával bízta meg. Erősen antiszemita és antibolsevista beszédeiben a haza védelmére, a zsidóság és a Szovjetunió elleni harcra szólított fel, és hangsúlyozta, hogy a kilátástalan háborús helyzetben a győzelem egyedüli záloga Szálasi Ferenc és a Nyilaskeresztes Párt. A budapesti polgári lakosság előtt mégis a Városmajori és a Budavári helyőrségi templomban tartott nyilas érzelmű prédikációiról vált ismertté.

A hatalomátvétel után Kun András a XII. kerületi nyilas pártszervezettel került kapcsolatba, ugyanis Váci úti lakásuk 1944 nyári lebombázása után egy egykor zsidó tulajdonú lakásba költöztek, ami a Városmajor utcában, a kerületi pártház közvetlen közelében volt. 1944 novemberében kapcsolódott be a pártszervezet munkájába, s hamar vezető szerephez jutott, a kerület megtorlás vezető helyettese lett. A szakirodalomban Kun András a nyilas korszak rettegett személyeként jelenik meg, aki „Krisztus szent nevében!" tüzet vezényelt a budapesti zsidóságra. Kun András számtalan bűncselekményt követett el az általa vezetett XII. kerületi nyilas csoport élén. Sűrűn végeztek feljelentésre történő házkutatásokat és előállításokat, s ilyenkor az igazoltatást követően összeszedték a lakásban található értékeket, és a baloldalinak minősített vagy zsidó származású lakókat különböző jogcímen bevitték a pártházba. A nyilas pártszolgálatosok a védett házakat sem kímélték. 1945. január 2-án és 3-án Kun András társaival körülbelül 700 embert kísért be az Andrássy út 47. szám alá a Paulay Ede utca egyik védett házából, akiket később a Duna parton kivégeztek. Ez alkalommal Kun András csak a bekísérésben és előállításban vett részt. A legtöbb esetben a pártházba bekísért és előállított személyeket Kun András és a többi pártszolgálatos válogatott kínzásokkal bántalmazta, gyötörte. A tanúk visszaemlékezése alapján a verések és a bántalmazások után többeket Kun András végzett ki a nyilas pártház udvarán. Három olyan esetéről is rendelkezünk információval, amikor a pártházba bekísért személyeket a Duna parton kivégezték. 1944 decemberében és 1945 januárjában ezeknek az akcióknak a során az ő irányításával megközelítőleg 280 személyt lőttek a Dunába a pártszolgálatosok.

Videó

Nemzetiszocialista hatalomátvételről szóló filmhíradó: 1944. október.

A XII. kerületi nyilasoknak kiemelt célpontjai voltak a zsidó kórházak. A leginkább Kun Andráshoz kötött eset a Vöröskereszt védettsége alatt álló Maros utcai zsidó kórház 1945. január 12-ei megtámadása volt. A pártszolgálatosok megérkezésük után elállták a kórház bejáratait, a megközelítően 100 beteget, orvost és ápolószemélyzetet a földszinti hallba terelték. A nőket és a férfiakat levetkőztették, majd a pártszolgálatosok kettesével kivitték őket az udvarra, ahol Kun András irányításával kivégezték őket.

Videó

Tömegsírok felszámolása a Maros utcai kórház udvarán: 1945. június.

Öntörvényű akcióit még maguk a nyilasok is megsokallották, miután 1945. január 18-án Mindák Rezső alezredest súlyosan megverte, valamint letartóztatott és a pártházban súlyosan bántalmazott egy rendőrtiszti szakaszt. 1945. január 19-én letartóztatták, majd e cselekményei miatt a Nemzeti Számonkérő Szék halálra ítélte. A kivégzéstől Szálasi Ferenc mentette meg, aki rádiótáviratban 15 év fegyházbüntetésre módosította az ítéletet. A börtönből feltehetően a szovjet csapatok szabadították ki. Ezt követően Budapest környékén, majd március végétől egy román alakulat kötelékében bujkált 1945 nyaráig. Az alakulat aradi leszerelése után Olaszországba kívánt szökni. Ez a terve azonban kudarcot vallott, mivel 1945. augusztus 3-án a dombegyházi határőrség elfogta.

Budapestre szállítása után, 1945. augusztus 30-tól volt a Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályának őrizetében. 1945. szeptember 1-én már meg is jelent a sajtóban elfogásának és letartóztatásának híre, s ettől kezdve fokozott sajtófigyelem övezte perének előkészítését és népbírósági tárgyalását. Azonnal elkezdték kihallgatását, a tanúk és bizonyítékok felkutatását. A nyomozati szakasz csupán hat napig tartott, a rendőrségnek összesen öt tanúvallomást sikerült felvenni, ugyanis az igazságügy-miniszter utasítására szeptember 6-án be kellett fejezni a nyomozást. A vádiratot a népügyészség szeptember 10-ére készítette el, melyet két nappal később, szeptember 12-én átadtak a Markó utcai népügyészség fogházában előzetes letartóztatásban lévő Kun Andrásnak. A népügyészség a népbíráskodásról szóló 1440/1945. miniszterelnöki rendelet 11. § 5. pontjában foglaltak értelmében, mint háborús bűnöst vádolta meg. A vádirat a rendőrségen tett vallomások alapján részletesen ismertette azokat az előállításokat, pártházbeli bántalmazásokat, kegyetlenkedéseket, perverz aktusokat, kivégzéseket, melyeket Kun András saját kezűleg vagy társaival együtt elkövetett. Összességében több száz személy meggyilkolásával, illetve abban való közreműködéssel vádolták meg. A vádirat kiemelte, hogy kisebb fajsúlyú bűncselekményei - például a rablások - nem szerepelnek a vádiratban, mivel ezek eltörpülnek többi bűntette mellett.

Kun Andrást augusztus 30-ai, első kihallgatása alkalmával határozottan tagadta az ellen felhozott vádakat. Szeptember 10-én a népügyész, dr. Ferenczi Tibor előtt tett vallomásában elismerte, hogy nyilas ideológiai vezetőként propagandabeszédeket tartott, és bevallotta a rendőrségi vallomásokból ismertté vált kegyetlenkedéseket és gyilkosságokat. Feltételezhetően a beismerő vallomást erőszak alkalmazásával érte el a népügyészség. Ezt támasztja alá, hogy Kun András ezt a vallomását később visszavonta, mondván a népügyész fenyegetésére ismerte be a vádakat. Ettől kezdve Kun András végig tagadta a komolyabb bűncselekmények - kínzások, gyilkosságok, perverz aktusok - elkövetését.

Kun András ügyében a hatóságok magatartása dilemmákat vett fel, ugyanis a népügyészség korlátozta érdekeinek érvényesítésében. Függetlenül attól, hogy a vádak valóban jogosak voltak, ügyének kezelése általában is rámutat a népbíróságok tevékenységének ellentmondásosságára. Nem adtak helyt annak a kérésének, hogy saját ügyvédet fogadhasson, ugyanis már szeptember 10-én döntöttek arról, hogy védője, a hivatalból kirendelt dr. Bollinger József lesz. Kun András a maga védelmében tanúkat szeretett volna beidéztetni, a népügyészség azonban ezt a kérését nem vette figyelembe, nem engedélyezte, hogy a védelemnek egyetlen tanúja is legyen. Az idő előtt, felülről leállított nyomozás, a népbírósági tárgyalásának gyors előkészítése és kitűzése mind azt mutatja, hogy ügyét nem kellő alapossággal készítették elő, és minél gyorsabban el akarták ítélni. S hogy milyen ítélet várt rá? A Kossuth Népe már szeptember 1-én megjelenő cikkében azt közölte, hogy Kun Andrást háborús bűntett miatt fel fogják akasztani. Ebből erősen érzékelhető, hogy elfogása pillanatától kezdte egyértelmű volt, hogy mind a politika, mind a polgári lakosság gyors és kemény ítéletet várt el.

A népbírósági tárgyalás 1945. szeptember 19-én 9 órakor kezdődött meg a Budapesti Büntetőtörvényszék Markó utcai épületében. Az ügyet jellemző gyorsaságot legszemléletesebben az mutatja, hogy a tárgyalás, az ítélethirdetés és a kivégzés egy napon zajlott le. A népbírósági tanács
tanácsvezető bíróból, valamint a „demokratikus pártok" és a szakszervezeti tanács képviselőiből állt. A vádat Dr. Matiszfalvy István népügyész és Ortutay Gyula politikai ügyész képviselte. A hallgatóság soraiban ott találjuk
a Népbíróság elnökét és Molnár Sándort, a Népügyészség elnökét is. Ismertsége miatt a tárgyalás reggelén a törvényszék bejáratánál kettőzött őrszemek vigyáztak a rendre, és igyekeztek kordában tartani a tömeget, mivel rengetegen voltak kíváncsiak a tárgyalásra. A nyilvános népbírósági tárgyalásra azonban csak az a kétszáz ember juthatott be, akik már korábban megvásárolták jegyeiket. Fél 9-re zsúfolásig megtelt a tárgyalóterem, és amikor 9 óra után megbilincselve bevezették Kun Andrást, a rendőröknek kordont kellett köré vonniuk, hogy megvédjék a tömeg dühkitöréseitől és a
. Ez a felfokozott hangulat a tárgyalás egészét jellemezte, a hallgatóság sok esetben zajongással, bekiabálással zavarta meg a tárgyalást.

A tárgyalás megnyitásaként Jankó Péter röviden ismertette az ügyet, majd Kun Andrást személyes viszonyai felől kérdezte. Ezt követően a tanácsvezető bíró felolvasta a vádiratot, melyre Kun András a következőképpen
: „A vádat megértettem és beismerem, hogy emberek előállításában, azok megverésében, értéktárgyak elkobzásában részt vettem, a háború folytatása érdekében beszédeket tartottam, azonban emberek meggyilkolásában, illetőleg velük szemben űzött perverz aktusokban nem vettem részt, így ezekben nem érzem magam bűnösnek." A súlyos bűncselekmények, kegyetlenkedések, gyilkosságok elkövetését a továbbiakban is tagadta, folyamatosan cáfolta a tanúk állításait, saját szerepét és nyilas szerepvállalását igyekezett csökkenteni. A megjelent kilenc tanú részletesen beszámolt az általuk átélt borzalmakról. A világ elé tárták a XII. kerületi nyilas pártházban történteket, hogy a szélsőjobboldali ideológia nevében milyen bűncselekményeket követett el Kun András. Müller Károly vallomása váltotta ki a legnagyobb felháborodást a közönség soraiból, mivel ez mutatta meg legbrutálisabban, hogy mit tett Kun András és a nyilas pártszolgálatosok.

A tanúk kihallgatásával véget ért a bizonyítási eljárás. Ezt követően Matiszfalvy István népügyész és Ortutay Gyula politikai ügyész megtartotta a vádbeszédeket, melyekben mindketten halálbüntetés kiszabását kérték. Kun András az utolsó szó jogán kegyelemért folyamodott, hivatkozott papi voltára és arra, hogy hivatalból kirendelt védője a védelmét nem tudta alaposan
. „Szavai azonban elvesztek a közönség felháborodott közbekiáltásai özönében." Az ezt követő, nem nyilvános ülésen a népbíróság tagjai meghallgatták a népügyész és a politikai ügyész véleményét, majd meghozták az ítéletet.

A népbíróság délután három órakor kihirdetett ítéletében háborús bűntett miatt kötél általi halálra ítélte Kun Andrást. A következő pontokban találták bűnösnek: tagja volt a Nyilaskeresztes Pártnak, a nyilas hatalomátvételben fontos szerepet játszott, és nyilas érzelmű propagandabeszédeket tartott. Aktívan bekapcsolódott a XII. kerületi nyilas pártház működésébe, ahol súlyos bántalmazásokat, kínzásokat hajtott végre. Több alkalommal részt vett razziákban, több száz üldözött személy pártházba való bekísérésében, akiknek meggyilkolásához ily módon hozzájárult. Emellett több alkalommal jelen volt és tevőlegesen is részt vett kivégzésekben. Bizonyítást nyert, hogy a Maros utcai kórházban több pártszolgálatossal együtt 80-100 embert végeztek ki. Súlyosbító tényezőnek tekintették Kun András pap és szerzetes mivoltát, valamint, hogy előkelő pozíciót töltött be a Nyilaskeresztes Pártban, és nagy tekintélynek örvendett a XII. kerületi pártszolgálatosok között. Lényeges, hogy az ítéletben már nem jelent meg a városmajori és más kórházak elleni akció, mivel akkor nem volt kellően bizonyítható, hogy azoknál is jelen lett volna. A halálbüntetéshez azonban így is elegendő bizonyíték, terhelő vallomás gyűlt össze ellene. Miután Jankó Péter tanácsvezető bíró kihirdette az ítéletet, megállapította, hogy Kun Andrásnak nincs fellebbezési joga és a népbírósági ítélet jogerős. A halálbüntetést még aznap délután 16 óra 5 perckor a törvényszéki fogház Alkotmány utcai udvarán több száz főnyi tömeg előtt végrehajtották. Kivégzése után a sajtó
az ügyével kapcsolatos konklúziót: „Kun páter ügyében példás gyorsasággal ítélkezett a népbíróság."

A tanulmányhoz felhasznált források Kun András népbírósági peranyagában (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 3.1.9. V-119575) találhatók meg.

A Köröstárkányi Mészárlás

Köröstárkány kis székely helység a Kraszna partján, a magyar Golgota. Három kereszt helyett három székelykapu vezet a dombra, ahol 1919. április 19-én, nagypénteken leadta névjegyét a románság. A Belényes-Nyégerfalu-Köröstárkány térségét hatalmas román túlerővel szemben a nagyváradi honvéd apródiskola 16-18 éves növendékei védték kimagasló vitézséggel. A harcban a románok súlyos veszteségeket szenvedtek. Amikor végül a hadapródok hősi halált haltak, a román haderő bevonult Köröstárkányba. A román parancsok ekkor közérdekű hirdetés meghallgatására gyűjtötte össze a falu népét a községháza elé. Ezalatt a román katonák a környező telkeken géppuskákat rejtettek el. Amikor a lakosság már együtt volt, beszéd helyett a géppuskák szólaltak meg. Ennek következtében 93 ártatlan civil - gyermekek, asszonyok, öregek - vesztették életüket. A köröstárkányi öldöklést követően a környező oláh falvak lakossága megjelent, és a néptelenné vált magyar falut kirabolta. Még a ruhát, csizmát is lehúzták a holtakról. A falu elöljárójának még a kezeit és a lábait is levágták. A holtakat - köztük a kis hadapródokat - temetetlenül hagyták, a kiürült és kirabolt falut felgyújtották. Mindezt egy szemtanú mondta el, az akkor még 15 éves Gyulai Ferenc, aki el tudott menekülni, a románok utána lőttek, de nem találták el. A románok elvonulása után a szomszédos magyar falvak lakói temették el a halottakat a helység fölötti dombon. A gyalázatos gyilkosságra évtizedekig nem volt szabad emlékezni, olyannyira nem, hogy a dombon lévő sírkeresztekről a románok még a dátumot (1919. április 19.) is lekapartatták, nehogy feltűnjön valakinek a sok kereszt ugyanazzal a dátummal. A köröstárkányi mártíroknak csak 1999-ben sikerült felállítani egy emlékművet, amelyhez az említett három székely kapun lehet eljutni.

2019. szeptember 10., kedd

Ezek a fotók bizonyítják, régen is nagy buli volt a fesztiválokon

Ma már lehet kártyával fizetni – vagy csak azzal lehet –, online tudunk jegyet venni, nemcsak ismerjük a szelfi kifejezést, de ha csinálunk egyet, azt fél perc múlva mindenki láthatja – ám a koncertek és fesztiválok lényege ma sem ez. A fellépő sztárokért, a hangulatért járunk, jól érezzük magunkat a barátainkkal, iszogatunk, kikapcsolódunk, ez pedig régen is így volt. A nagyszerű Fortepan archívumából válogatott képekkel mutatjuk be, mennyire.

Fellépő sztárok

Delhusa Gjon húszévesen, a miskolci Rockfesztiválon (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

A Hungária – Sipos Péter, Kékes Zoltán, Fenyő Miklós – a VII. Szegedi Ifjúsági Napokon, 1973-ban (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Závodi János 1973-ban a miskolci Rockfesztiválon. Akkor még nem létezett a Piramis, valószínűleg a Kex vagy a Non-Stop tagjaként gitározott (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Koncz Zsuzsa ugyanakkor, ugyanott. Fel is lépett. Igen, a Rockfesztiválon (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Szuperkoncert a Hajógyári-szigeten 1981-ben. Papírcsákóban Zorán (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

Legyezővel feLugossy László, hátul szaxofonnal Wahorn András, csíkos nadrágban Nagy Feró. Ennyiből már nyilvánvaló lehet, hogy a kép a Magyar Hajó- és Darugyár Balatonfüredi Gyáregységének üzemcsarnokában, az Új hullámos együttesek fesztiválján készült, 1982-ben (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

A helyszín és az időpont azonos, a világos fejű fiatalember pedig D. Nagy Lajos, aki akkor még a Rolls Frakciót erősítette, ők vannak a színpadon (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

A lezuhant pilótának tűnő férfi Gidófalvy Attila, az esemény pedig egy 1978-as, moziban rendezett Beatrice-koncert (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

A világ egyik legjobb gitárosa, Radics Béla, halála előtt egy évvel, a Korál vendégeként, a Fővárosi Művelődési Házban, 1981-ben (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)