2019. június 24., hétfő

AZ ALFÖLDI PAPUCS



Az alföldi papucs viselete elsősorban nemzedéki élmény: az 1980-as évek fiataljai számára: nemzedéki élmény- elsősorban nemzedéki élmény. Azok, „akik velünk együtt, akkor és pont ott [voltak]. (…) Ugyanazokon a Balaton- vagy Trabant- koncerteken (ma már bevallhatóan) ugyanazzal a lánnyal, ugyanolyan alföldi papucsban, ugyanolyan tiki-takit kattogtatva, ugyanazt a Gazdálkodj okosan-t játszva, ugyanolyan babos kendőben a Ricse-bulikon, ugyanolyan Trapper farmerban és ugyanabban az építőtáborban legurítva az első söröket, hasonszőrű fiatalként éltek, mint mi magunk.”– írta a Népszabadság újságírója 2000-ben.
Két emlékezet verseng egymással; vannak, akik a csöves szubkultúrához kötik, míg mások – mint a fenti cikk szerzője – tágabban értelmezik, mint alternatív értelmiségi szubkultúrajelenséget az alföldi papucs viseletét:
Ez egy elég konszolidált divatcikk volt, vele ért össze a beatnemzedék és a polgári világ viselete. A papucsot vagy a hasonló anyagú/színű cipőt Pesten az Astoriánál lévő mintaboltban lehetett beszerezni, ha jól emlékszem, olcsónak számított.” (Forrás)
„Cső alakúra szűkített farmernadrág és térdig érő kockás flaneling, alföldi papucs és western csizma, műbőrdzseki és szimatszatyor, biztosítótű és bőrékszer, almabor és Technokol Rapid, no meg a kedvenc együtteseket ábrázoló kitűzők és jelvények – ezek a csöves szubkultúra elsődleges tárgyi rekvizitumai.”
– írta Jávorszky Béla SzilárdBár a csöves jelenséggel külön cikkben fogunk foglalkozni – Rácz József és Kőbányai János kiváló kutatásai alapján –, ezért most csak a lényeget emelem ki:
A csöves szubkultúra legfontosabb, legszembetűnőbb ismertetőjegye és összetevője a fiatalok jelentős tömegeit érintő szegénység, és a tényleges, illetve metaforikus értelemben veendő otthontalanság volt. A szubkultúra bázisát olyan fiatalok alkották, akik saját otthontalanságuk, céltalan életük, kilátástalanságuk megfelelőjét ismerték fel a punk/rockzenében, illetve közösséget találtak a zenekarok körül kialakult rajongói csoportokban. Életük alapvető keretét a turnén lévő zenekaroknak a városról városra történő követése alkotta, egyébként pedig Budapesten és a nagyvárosokban az aluljárókban, vasútállomások környékén, olcsó külvárosi italboltokban ütötték el az időt, és ebben a körben vált elterjedtté a tömeges kábítószerezés is.”


Korabeli hirdetés az 1981-es Popzsebkönyvben

Hogyan nézett ki eme rendkívüli népszerű lábbeli, az alföldi papucs? Bőrből készült, zsemleszínű és fedett orrú papucs volt, gyakorlatilag elnyűhetetlen. 1979-ben 383 Ft-ba került a férfi papucs. Az Alföldi Cipőgyárban gyártották, 1981-ben például 180 ezer darabot évente, sarokvédővel.[2] Az alföldi papucs már az 1970-es évek közepétől népszerű lett olyannyira, hogy még télen is hordták:
A zúzmarás járdaszigeten egy halom csikk marad meg egyalföldi papucsMinden újabb divat az előbbi trónfosztása, de a lassan évtizede tartó papucsuralom ennél több: nem csupán egy korábbi divat, hanem egy öltözködési alaptörvény megcsúfolása. Ami úgy szól, hogy öltözzünk mindig az időjárásnak megfelelően. A lábbelik rendeltetéstől eltérő használata szembetűnő, ennek legegyértelműbb megnyilvánulása a papucs — ezen belül az alföldi — egyeduralma. Évtizede tartó „váltófutás”. Egyik korosztály kinő belőle, de továbbviszi az utána következő. A papucsnapjainkban hengerel: színházban, munkahelyen, reggeltől estig, virágnyílástól lombhullásig, esetenként lombhullástól virágnyílásig. A korosztályi határ a következő: az alsót a harmincötös lábnagyság jelzi, a felső már bonyolultabb. Húsz- huszonkét év a vízválasztó.”[3]
A papucsnak persze voltak ellenzői is, konzervatív anyukák, akik képesek voltak még papucsellenes olvasóit levelet is írni, mint például S. Kálmánné 1983-ban:
„Itt a jó idő, elérkezett a szandálviselés ideje. Ezzel együtt növekedtek a szezon jellegű gondjaink is. Jómagam már szinte beletörődtem, hogy nehezen vagy sehogy sem tudok egy megfelelő, középmagas sarkú csinos szandálhoz jutni. (A lábméretem 40-es.) Azt azonban már nehezen viselem el, hogy 172 centiméter magas lányom kénytelen legyen alföldi papucsot venni a csinos muszlinruhájához.”[4]


Hangulatkép, jobb szélen egy alföldi papucsos, kissé megfáradt úriemberrel, 1980. (Urbán Tamás/FORTEPAN)

Az alföldi papucsot el is lopták a Palatinus strandon. Az újságíró még bízott a lábbeli előkerülésében:
Zúg a hangosbemondó: — Kérjük azt a becsületes látogatót, aki elvitt egy 38-as női alföldi papucsot, hozza az értékmegőrzőhöz! Mosolyog a strand. A 38-as láb naiv tulajdonosára viszont többen kíváncsiak, néhány 43-as férfipapucs az értékmegőrzőhöz indul jó tanácsokat adni, hogyan lehet hazajutni cipő nélkül.”[5]
A papucs írókat is megihletett. A papucs viselőjét úgy is ábrázolták, mint macsót, de gátlásos szerencsétlenként is megjelenítették:
A lányok azon a nyáron forró nadrágban járnak, az ilyen forrónadrágos lányok’ közelében úgy érzem, hogy a tehetetlenség ott virít az arcomon, a szavaimban, az alföldi papucsom kopottságában, a szemüvegszáram hajlásszögében. Egész lényemből ez a szerencsétlenség sugárzik. Miért nem lehet a szüzességet eldobni, mint egy gyufásdobozt? Ott hagyni egy utcasarkon, betenni egy csomagmegőrző.”[6]
A lány zöld bádogasztalára könyökölve néz, előtte pöttyös söröskorsó. Persze nem rá néz, hanem a filmbéli Ferire, aki menő ricsés csávó, baboskendőben, félmeztelenül, golyós- tollal agyonfirkált szimatszatyorral, csövigatyában meg Alföldi papucsban.”[7] 
Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy az alföldi papucs egy nemzedéki életérzés kifejezése is volt: köthetjük a csöves szubkultúrához, de az értelmiségiekhez is, sőt a kettő nem zárja ki egymást. Részben hiánygazdasági jelenség is; népszerűségét a szűkös választéknak és annak is köszönhette, hogy elnyűhetetlen volt. Nosztalgiát is érezhetünk iránta, mint a fiatalság része és egy tisztább, egyszerűbb, átláthatóbb világ iránt, melyet még nem uralt le a fogyasztás, min fő érték. A papucs a szabadság, a hippi életérzés jelképe is volt, egy végtelen, szabad vándorlás szimbóluma.



igazoltatás a Városligeti-tó partjánál.
Lehet, hogy a lábbeli is szerepet játszott az igazoltatásban? Bár az önkéntes rendőr hölgy öltözete sem a megszokott…(Magyar Rendőr/FORTEPAN – 1982)


2019. június 4., kedd

Ilyen a jó öreg UAZ több évtized után teljesen újragondolt változata

Ha a Mercedes közel 4 évtized után cserélte újra a G-osztályt, akkor tulajdonképpen az UAZ sincs túlságosan elkésve.
A jó öreg UAZ-469-et, vagyis a parancsnoki UAZ-t még 1971-ben, tehát idestova 48 éve dobták piacra. A legszebb az egészben, hogy ez a Lada Nivánál is öregebb modell mind a mai napig gyártásban van, sőt Magyarországon is forgalmazzák. És néhány hete még egy limitált új széria is kijött belőle:
© 
Nem tudni, hogy a közel 5 évtizede lényegében változatlan formában gyártott UAZ-469 jövője pontosan hogyan alakul majd, mindenesetre egy orosz designer, Andrej Fandukin így képzeli el az ikonikus modell 21. századi utódját:
© 

© 
© 
© 
© 
© 
© 

2019. május 30., csütörtök

BANÁN – A SZOCIALISTA IDŐSZAK ÁHÍTOTT GYÜMÖLCSE

A szocialista időszakban alig lehetett banánt kapni – szemben a kubai naranccsal, amit előfordult, hogy úgy dobáltak utánunk a piaci árusok. Ha banán érkezett, azonnal elterjedt a híre a fővárosban és rohantunk sorban állni. Annak ellenére, hogy csak egy kilót vehetett egy ember egyszerre, még így is megérte a várakozás. Ugyanis a kereslet mindig nagyobb volt, mint a kínálat banánból. Tudósított-e minderről a szocialista sajtó és ha igen, hogyan?


1961-ben például így:
 „Otthon ma banán lesz vacsorára. Persze, ez csak úgy lehetséges, hogy néhány órával előbbre hozzuk a vacsora időt, hogy elálljon estebédig a banán. Meg kell enni azt a tíz kilót, amiért vasárnap reggel megverekedtem az éjjel-nappali csemegeboltban. Elég lett volna ugyan a szokásos két-három darab. de ‘csak nem fogom hagyni, hogy mások vigyék el az orrom elől leszállított áron a banánt.”
1962-es szatirikus írás a Ludas Matyiból, arról hogyan harcolnak a vevők a szebb banánokért:
„A banán, mint közismert, fürtökben terem. Azért terem fürtökben, hogy ne lehessen turkálni benne, hanem szépen le tudják törni a következőt, a vásárló szerencséjére bízva, hogy melyik kerül sorra. Éppen eltettem a két szép éretlenbanánom, mikor észreveszem, hogy egy jóságos arcú hölgy figyeli a mérést. Gondoltam, biztosan valamiféle társadalmi ellenőr. Ám, alighogy elléptem a mérlegtől, a hölgy odaugrott, és öt darab banánt kért. Az én korcs banánjaim után ugyanis gyönyörű sárga gyümölcsök következtek a fürtön. Lám, csak egy kis türelem, és a siker, mint érett banán, hullik a szatyrunkba.”
Ugyanis a banán nagyon kényes gyümölcs ha besárgul, akkor egy-két napon belül piacra kell dobni. Szintén 1962-ben történt meg, hogy a vásárló feketére fagyott, ezért ehetetlen banánt vásárolt.
„A feketére fagyott banán vonzó tulajdonsága, hogy tizenöt forintos, leszállított áron kapható, viszont a gyanútlan vevő összetéveszti az élvezhető feketére érett banánnal, és örömmel vásárolja kilószám. Aztán kissé meghökkenve tapasztalja, hogy nem jön le a héja, ami a banánnál mindenképpen szokatlan dolog, tehát meghámozza késsel, mint a karalábét és kidobálja az üszkös részeket. A vásárló ezek után érthető gyanúval kóstolgatja az „olcsó’’ banáncsonkokat, majd szájízére hallgatva, a maradékot is sutba dobja. Ez a banánugyanis nem azért lett fekete, mert túlérett, hanem azért, mert túl fagyott.”


nikon 278.jpg
Meg se jött, de már el is fogyott (timelord.blog.hu)

1964-ben jobban járt a vevő ha hallgatott, amikor banánt vásárolt:
Banánt vásároltam az Október 6. utcai zöldség és gyümölcsboltban. Sajnos, óriási bűnt követtem el. Azt mertem ugyanis mondani a kiszolgálónak, hogy nem fontos zacskót adni az egy tömbből álló banánhoz, mert szatyor van nálam. Még végig sem mondtam a papírtakarékossági mondókámat, az eladónő erélyesen rendreutasított. A rendreutasítást pironkodva tudomásul vettem, mire ő nekibátorodott, és ekként gúnyolódott velem: „A legközelebb majd a kristálycukrot is a markába méreti”. Úgy éreztem magam, mint régen az iskolában, ha valamiből nem készültem. Igaz, hogy még ezek után se tudom, mikor kell és mikor nem kell zacskóban adni az árut, de azt mindenesetre megtanultam: örüljön a vevő, ha kiszolgálják!”

1966-ban a világsajtóból vettek át egy hírt, mely nyelvhasználati félreértésen alapult:
„Egy New York-i autókereskedő az üzlete kirakatában álló vadonatúj Pontiacra a következő szövegű táblát akasztotta: „Ara 1395 banán”. Mrs Margaret S. a táblát elolvasva betért a közeli déligyümölcs-üzletbe, és leszámoltatott 1395 darabbanánt, majd átszállíttatta az autókereskedésbe és kérte a kocsit. A kereskedő kinevette. Mrs S. a bírósághoz fordult. A kereskedő azzal tagadta meg a bíró előtt is a vásárt, hogy New Yorkban a dollárt szokás banánnak becézni. A rendőrbíró ennek ellenére kötelezte a kereskedőt, hogy adja ki az autót a kirakatba kitett árért: 1395 banánért. A kereskedő a vicces táblára 1320 dollárt fizetett rá: a banán kb. 70 dollárt ért.”
A Ludas Matyi 1966-ban egy olyan novellát közölt, amelynek csattanója az volt, hogy a férfi a nő szívét banánnal hódította meg egy bécsi társasutazáson: a férfinek ezután sztriptízbárba sem kellett már elmennie, pedig azt tervezte:
„Kornél pedig egy kiló banánt vásárolt, és azzal fogadta az asszonyt, aki egészen odavolt az örömtől, és így szólt: Ezt sohasem fogom elfelejteni magának! Mert bizony én már az utolsó schillingjeimet is elköltöttem, és már nem tellett volnabanánra, pedig annyira szeretem. Most hát megyek vissza a szállodába, mert ugyan mit csinálhatnék egy fitying nélkül, csak a szívemet fájdíthatom. És magának mi a programja? 
— Én arra gondoltam — felelte neki Kornél —, hogy beülök egy kis bárba, ahol sztriptíz is van, és éppen nyolcvan schillingem van még, amennyibe a belépődíj kerül. 
Rozália erre igen elcsudálkozva és mohón nézett rá, és így szólt: 
— Lenne szíve nyolcvan schillinget adni egy műsorért? Hiszen nyolcvan schillingért egy orkánkabátot vásárolhatnék magamnak! 
A férfi pedig az asszonyra kacsintva azt mondta? 
— Akkor hát vásároljunk egy orkánkabátot? De akkor mi lesz énvelem? 
Rozália pedig hozzásimult és azt duruzsolta a férfinak: 
— Rendezek én magának olyan sztriptízt, hogy annak árában nemcsak a belépőjegy lesz benne, hanem még a fogyasztás is!”
1967-ben a XI. kerületi Irinyi utcai csemegeboltban banán árdrágítók voltak: ugyanis az élelmes eladók azt találták ki, banánt csak celofánba csomagolva hajlandók árusítani, úgy viszont többe került a termék. 1968 januárban a „Megérkezett a narancs, a banán” című cikk első mondata az volt, hogy
„az üzleteket járva, azt tapasztaltuk, hogy nem változott abanán és a narancs ára, viszont egyik sem kapható. A Délimport Vállalat vezérigazgatója január közepére ígért javulást.(…) üzletekbe. A narancsellátás a közeli napokban még javulni fog, banánból azonban előreláthatóan nem tudják kielégítem majd a nagy keresletet. Citrom van bőven.”


A banán a politikai karikatúrák szereplőjévé is előlépett (timelord.blog.hu)

Tehát a cikk hírértéke annyi volt, amit amúgy is tudtak az olvasók: banánt nem lehetett kapni. 1968-ban előfordult olyan is, hogy vevő és eladó harcolt, kié legyen a banán, és természetesen a vevő került ki vesztesen a szituációból:

„Szerda reggel Pestlőrincen, a Béke téren levő közért-üzletben vásároltam. A pulton levő tálcán megpillantottam három gyönyörű banánt. Megörültem a mostanában ritkán mutatkozó- déligyümölcsnek — de örömömbe üröm vegyült. 
— Ennyi banán van? – kérdezem az eladót. 
Csodálkozik: 
— Jé! Van banán? Nem tudtam . Elviszem a páromnak— s ezzel a tálcáról elvesz két banánt, és leméri. 
Ezután már szóba állt velem. Én a megdöbbenéstől csak ennyit tudtam szólni: 
— Akkor kérem ezt az egyet. . . 
A három banán engem illetett volna meg, mivel én fedeztem fel a pulton. A kereskedelmi dolgozó azonban még azt is elfelejtette, hogy melyikünk a vevő. Legalább annyi udvariasságot elvártam volna: kérdezze meg a kedves vevőt, megengedi-e, hogy megvásárolja előle a kívánt árut.”
 Banán


Banán érkezett (1957)

1970 novemberi helyzet: a banán kilója 25 Ft-ba került, ha kapható volt:
Banán — az éréstől függően — már hetek óta kapható, igaz, néhány óra alatt elfogy az üzletekben. A tárgyalások alapján a tavalyinál 20—25 százalékkal nagyobb mennyiségre lehet számítani, bár még ez sem elegendő. Az év végéig a korábbi 1500—1800 tonna helyett 2200 tonna banán — változatlanul kitűnő minőségű ecuadori és kolumbiai gyümölcs — érkezik.”
1972-ben érlelőkamrákban érlelték az Ecuadorból érkezett gyümölcsöt:
plusz 13—22 fok között szülőföldjükre „emlékeztetik” a banánkötegéket, s a követelményeknek megfelelően 70—95 százalékos levegő-nedvességtartalom mellett érlelik az Ecuadorból érkező gyümölcsöt. A munka menetrendszerű. A távoli országból hétfőnként érkeznek a speciális szállítóhajók a hamburgi kikötőbe, onnan a Hungarocamion hűtőkocsijai hozzák Magyarországra, s a rákospalotai raktárházban általában pénteken és szombaton fogadják a küldeményeket.”
Hetente 2-300 tonna banán érkezett a fővárosba 1972-ben.[11] És mi volt a helyzet 1978-ban a rákospalotai raktárban? 35 napig tartott, amíg a fogyasztóhoz elért a banán a származási helyéről.
„A világon 700 fajta banán terem, ebből 400-féle csak főzeléknek való. Az idén 22 ezer 500 tonna banánt vásárolunk a Monimpex közvetítésével 5.6 millió forintért.”
1975-ben banánkrém receptet közölt a Népszabadság, ez alapján feltételezhetjük, hogy akkoriban épp kapható volt:
„A banánt és az almát meleg folyóvízben mossuk meg, hideg vízzel öblítsük le, tisztítsuk meg. Egyharmad rész banántkétharmad rész almával egy-két evőkanál vízzel vagy tejjel, turmixgépben keverjük össze és ízesítsük mézzel. (Turmixgép híján reszelt almához keverjük az összetört banánt.)”
1987-ben sem változtak az állapotok:
Banán! Van banán! Izgatott jövés-menés, élénk lótás-futás kezdődik. Némelyek megzavarodva a bablevescsárda felé trappolnak, mások céltalan futkosás helyett, gyakorlatias ésszel a szatyrokat nézik. A szatyrok árulják el leghamarabb a követendő irányt s a banánforrást, de a gondos vizsgálódáshoz higgadtság és magasabb rendű önuralom szükségeltetik.”
1988-ban a Skála-Coop saját költséggel hozott létre banánérlelőt:
„— A Skála-Coop nagyon komoly költséggel, saját magának létrehozott egy banánérlelőt, itt a nagyvásártelepen. Az igazán korszerű technológiával felszerelt tároló egyszerre 200 tonnabanán érlelésére elegendő. S noha az éretlen banán vételára érlelési költségekkel ugyanannyiba kerül mint az éretté, mégsem mindegy, mert ha itthon érlelik, akkor devizát tud az ország, illetve a vállalat megtakarítani.”


Az NDK-ban sem volt gyakori a banán. A képen sorban állók 1971-ben Magdeburgban.

Jómagam is sokszor álltam sorban banánért, még a az élmény is megvan, hogy figyeltük a csarnokban a szatyrokat, és annak segítségével próbáltuk könnyen és gyorsan kideríteni, hol van banánáruló stand. Ismeretségi körömben érdeklődve másnak is volt hasonló élménye az 1980-as években:
a csepeli piacra jártunk a szomszédasszonnyal banánért, mentünk többen vele kiskamaszok, mert ha jól emlékszem mindenki csak egy kilót vehetett, és tényleg órákig álltunk sorba, de ez olyan természetesnek tűnt el se tudtuk képzelni, hogy lehet ezt másképp is. (Vígh Tibor) Volt, aki a banánon levő címkét gyűjtötte, pontosabban ragasztotta fel konyhaszekrényre.”
A rendszerváltással beköszöntött az árubőség: banánból sem volt hiány többet. Így az újságokban megjelenő banánreceptek már nem váltottak ki esetleges dühöt az olvasókból. Az árát azonban időről időre sokallták a vásárlók.
Dévényi Tibi bácsi Három Kívánságában egy bonyhádi kisfiúnak csak egy “apró” kérése volt: borzasztó sok banánt szeretett volna enni. (1987)

2019. május 22., szerda

Gyöngyszem magyar falucska, ahol csak 200 ember él: 1000 éve is így nézett ki

Szalafő egészen csodálatos hely, amit fel kell keresned.
nagykep?cikkid=170763&kep=skanzen szalafo1-lead




Szalafő egy aprócska, még kétszáz főt sem számláló falucska Vas megyében, az Őrségben, ahol a lakók mindmáig őrzik nemcsak a honfoglalás kori településszerkezetet, így láthatod, hogy milyen volt akkoriban egy falu. A közelben folyó Zaláról elnevezett településen a népi építészet számos csodájával találkozhatsz, megismerkedhetsz néhány kézműves finomsággal, sőt, a falu környékén az érintetlen természetben túrázhatsz. Ismerd meg Szalafő néhány nevezetességét!
Image #0
A falu az Őrségben jellegzetes módon halmokra, azaz szerekre épült. Szalafő hét részét ezek alapján olyan hagyományos nevekkel különböztetik meg, mint a Pityerszer, a Papszer, a Gyöngyösszer vagy az Alsó- és Felsőszer.
Image #1 Szalafő Pityerszer nevű részén található a falu skanzenje, ahol a házak máig eredeti helyükön vannak. A nevezetes épületek között található a Boronaház, a Csordás-ház, az emeletes kástu - kamra -, sőt, egy hagyományos tókát is megnézhetnek a turisták. Ez a régi parasztházak egy jellegzetes tartozéka: egy agyagos talajba ásott, vízzel teli gödör, amelyből az állatokat itatták.
Image #2 A skanzenben számos 19. századi tárgyat láthatsz eredeti állapotában kiállítva, melyek javát az egykori tulajdonosoktól szerezték be. Az egyes épületeket nagy gonddal, funkciójuk szerint rendezték be, így hiteles képet adnak az akkori falusi életmódról.
Image #4 Szalafőn a házak körül számos állat előfordul, sokuk hagyományos, magyar fajta. A faluban bioállattartás is zajlik, melynek kecskék, tehenek, disznók, baromfik és más állatok is részei.
Image #5 A Jakosa Porta Szalafő egyik legvonzóbb nevezetessége a gasztroturisták számára, ugyanis Jakosa Henrik és felesége, Aranka itt készítik házi présük segítségével a már-már orvosság hírében álló, kézműves tökmagolajukat.
Image #6 A tökmagolaj és a csodálatos tökök mellett Szalafőn kiváló minőségű házi pálinkát és kézműves tejtermékeket is beszerezhetsz.


Tákolt roncsként rohadó Pannoniát mentett egy magyar srác, újra gyári fényben tündököl a gép

Mindannyian álmodunk ilyen veteránmentésről, de legtöbb esetben csak vízió marad a rozsdás vasak életre keltése. József végigvitte a történetet, egy igazi pókhálós, reményvesztett Pannóniát varázsolt ujjá.
József története az idei év egyik legjobb hazai sztorija, méltó párja a szintén hamvaiból feltámasztott Rábának. Bizonyítja, hogy elődeink örökségét nem csak elkótyavetyélni tudják a fiatalok, hanem akad aki megmenti, a halálból rántja vissza ezeket az értékes gépeket. Mert szükség van a mementóra, az emlékeztetőre, egy faros Ikarus, egy makulátlan krómokkal csillogó Pannonia, vagy épp a gyári emblémát orrán hordó Rába-Steiger 250 mind büszkeséget ébreszt, és újabb fiatalokat inspirál arra, hogy ne hagyják veszni a régit, vagy épp az örökségre épülő ötletből alkossanak valami újat. 
2002-ben volt már Pannoniám, amit szintén apró darabokból raktam össze, de végül egy autós projekt miatt 2008-ban el kellett adnom. Akkor úgy gondoltam hogy többet már nem lesz ilyen motorom, ritka gépnek számított, és abban az időben elkezdték felkapni a régi dolgokat, mi is átkutattuk a környék összes fészerét, pajtáját Pannonia és egyéb veteránalkatrészek után keresgélve.
Körülbelül egy éve visszatért a vágy egy öreg magyar motorok bírtoklása iránt, így elkezdtem egy használható darab után kutatni. Csak a Pannonia TLF jöhetett szóba és feltétlenül 60 előtti darab, mert jól mutat az utolsó szám előtt az az 5-ös, mert úgy még régebbinek hat, és mert ez volt az első olyan Pannonia, ami kívülről tökéletesen megfelelt az igényeimnek.

PANNÓNIÁBÓL FARAGOTT MELÓS TALIGA KILÁTÁSTALAN HELYZETBEN

Rátaláltam erre a nemes szekérre a neten, a hirdetés szövege szerint: “pannonia jukker eladó, az Őrségben, húszezer forintért, tokkal vonóval, platóstól mindenestől.”
A képeken láttam az 50-es évek végén gyártott kivitel jegyeit, így azonnal telefonáltam. Mint kiderült, fiatal házaspár vásárolt házat egy öreg helyi bácsitól, tőle örökölték meg a  pajtában álló, elhagyott Pannoniát.
Rögtön szabaddá tettem magam, de előtte azért még egy két dolog tisztázásra került, először is megkerestettem velük a nyaktáblát, amin ugye jelölve van a motorszám is, és kértem hogy bogozzák ki nekem hogy a számok mit mondanak. Legnagyobb meglepetésemre a nyaktáblán szereplő motorszám egyezett a motorblokkba beütött számokkal, ami azt jelenti hogy a közel 60 éves motor, az eredeti motorblokkjával harcolta végig hőskorát, és harcolt tovább a kistraktorban is.
Miután letisztázódott, azonnal indultam érte.
Amikor odaértem, egy szimpatikus házaspár fogadott, mivel tudtam mivel állok szemben így vittem flexet gazdagon, és nekiláttam ott a helyszínen a traktorba zárt Pannoniát kiszabadítani. Minden összekötő elemet amit ráhegesztettek, levágtam, kemény munkával végül a motor kiszabadult. Nem volt egy fényes látvány de gondoltam ha már passzolnak a számok, érdemes foglalkozni vele, no meg ha nem mentem meg, akkor valószínűleg sohasem lesz motor.
Kifizettem a maradványokat, (természetesen egy szöghajtást meg a platót mindennel együtt otthagytam ami majdnem ért annyit mint amit elhoztam) hoztam a biztonság kedvéért még két régi Mondial biciklit és hazaindultam. Itthon le lett szedve az egész cucc, és nekiálltam lemosogatni, lepucolni, a selejtes foszlott roncsolódott alkatrészeket eltávolítani.

INDUL? NANÁ, HOGY INDUL!

Az első nagyobb mosás után természetesen nem maradt el az sem hogy beindítsuk. nem is kellett sokat küzdeni hogy hallassa a hangját, kapott egy másik karburátort, kitisztítva a gyújtást beállítottuk, a gyenge mágnes okozott némi szenvedést, de kis megszakító hézaggal végül is életre kelt!
Miután hallatta hangját nekiálltam darabokra szétbontani hogy szépen lassan újra motort faragjunk belőle. Közben azért volt egy kis szünet, de addig sem állt meg az élet, nekiálltam, keresgélni és összeszerezgetni, megvenni a szükséges alkatrészeket.
Így jött első körben jött egy donorváz, majd minden más egyéb szeméttől az értékig. Összevásároltam mindenfélét amiben láttam fantáziát, volt amiből két, három darab is lett a szükséges egy helyett, volt belső peremes sárvédőm is 3 darab hátsó, lámpából 4-et is összevettem idő közben, persze ahogy ment a projekt majd mind elkoptak, a számomra legértékesebbet pedig megtartottam.

APAI SEGÍTSÉGGEL

Géplakatos édesapámat sem kellett sokáig kérnem hogy segítsen, szinte rögtön nekiláttunk a váz helyreállításának. Esztergáltattunk rozsdamentes betétrudakat, és a donorváz hátsó nyúlványai kerültek fel az eredeti maradványra, aminek hátsó része a traktorosítás áldozata lett. Édesapám körbevarrta, majd másnap mire munkából hazaértem már hibátlanul le is volt csiszolva úgy, hogy ha nem mutatom meg hogy körülbelül hol volt javítva senki nem mondja meg. Rendbe raktuk a vázat, így kezdőthetett a motorváz, és alkatrészeinek tényleges felújítása.
A váz, fényezőhöz került, a motorblokk pedig teljes tisztítás után aprólékos felújításra. Új csapágyakat, szimmeringeket, és főtengely felújítást is kapott, én közben míg a szakemberek dolgoztak, homokoltam és festettem rendületlenül.
Jöttek az alkatrészek, állandóan a neten lógtam, vettem mindenféle dolgokat hozzá, persze volt amikor már túlzásba is estem. Jött a nagy falat, a krómozott alkatrészek beszerzése. Ez volt a motor legköltségesebb része, nem is részletezném, egy pestszentlőrinci börze alkalmával, sikerült beszereznem minden cuccot amivel a motort elkezdhettem összerakni.

EGY MAXIMALISTA POKLA A RÉSZLETEKBEN REJLIK

Persze voltak keveredések, az apró hibákat is rossz szemmel néztem, így rengetegszer telefonáltam csereberéltem az alkatrészekkel sokszor az eladók agyára menve, de ez volt az ára hogy egy igazán szép dolgot alkossak. Gyújtást is szereztem jópár darabot, végül itt is a legkevesebbet futott gyönyörű gyári állapotú került beépítésre, sikerült hozzá vennem vadonat új lendkereket is.
2018 januárjában egy Pécs melletti faluban minden alkatrészt ami gyárilag is csíkozott volt, becsíkozták. A tippet egy szintén veterános körökben tevékenykedő úriembertől kaptam.
Sok apróságra odafigyeltem, ilyen a karburátor fedél is, korhű, és szerintem nagyot mutat, bár van egy két alkatrész ami nem egészen a motorhoz stimmel, de nekem így jön be igazán az összkép.
Az egyik legnagyobb hiszti többek között az ülés volt, a másik pedig a két felni, mivel az ülés az egyik legszemrevalóbb pontja a színezése miatt is, (igaz, eltér az eredetileg rá való ülés mintájától), de nekem így tetszett igazán, harmadszorra találtam olyan embert aki rendesen megcsinálta a kárpitozást úgy ahogy azt kell. A felniből is eredetit akartam, persze abból nem sikerült, szinte lehetetlen jó állapotút találni földi halandókra mért áron, így maradt az új, de utángyártott spanyol felni.
Szép lassan cserélődtek az alkatrészek, reklamáltam, visszamondtam újracsináltam, aztán megint újra, mígnem minden készen állt ahhoz hogy kiguruljon a szabadba, eljött 2018 04 19, pontosan egy héttel előbb minthogy egy éve hozzám került a motor, elkészült az öreg vas és 20, 30, illetve ki tudja hány év után újra két keréken állt a gépezet.
A sztori megéri a megosztást, hisz a halálból rántotta vissza a veterán gépet. A Facebook kegyetlen mostanában, zéró embernek mutatja meg a bejegyzéseket, úgyhogy ha ezt olvasod, tényleg add tovább a posztot, veterán, motoros, autós, benzingőzös csoportokba. Mert egy ilyen küzdelmes felújításnak kijár a hírnév.
vezess.hu

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...