2015. szeptember 25., péntek

Miért bélás a régi kétforintos? / Folytatáshoz kattints a posztra

– Van nálad egy bélás? Haza kell telefonálnom, hogy kések. – Sokunknak lehet ismerős a mondat. Aki élt még a pénzbedobós telefonok korában, bizonyára emlékszik a mai érmékhez mérten igen tekintélyes súlyú réz két forintosra. De miért hívták bélásnak ezt az aprópénzt, akkor, amikor nem csak a dal, de a telefon is 2 Forint volt?

A válasz, amennyire egyszerűnek tűnik, annyira összetett. Sajnos semmi írásos konkrétum nem maradt fenn a bélás elnevezés eredetéről, így kénytelenek vagyunk valószínűsítésekbe, s feltevésekbe bocsátkozni. Tény, hogy a bélás, mint szinonima túlnőtt a rézpénzen, s gyakorlatilag mindenhez hozzátapadt, amit kettes számmal fejeztünk ki. Emlékezzünk csak az iskolai elégséges osztályzatra!
De mi köze a Béláknak a kétforintoshoz?
Mint személynév, úgy tűnik, hogy semmi. Egyes feltevések szerint az aprópénznek volt egy olyan verete, melyen valamelyik Béla királyunk szerepelt (a legösszecsengőbb állítások szerint IV. Béla). Alapos utánajárást követően azonban kijelenthetjük, hogy nem volt olyan forgalomban lévő kétforintos érme, melyen Béla király arcképe díszelgett volna. Bár elviekben elképzelhető az, hogy valamilyen különleges, korlátozott példányszámú veretet bocsátottak így ki, azonban ez (épp a korlátozott példányszám miatt), nem forgott annyira a nép kezén, hogy becenév tapadhatott volna hozzá.
belas
A legvalószínűbb magyarázat a börtönszlengből ered. A rabok kezdték el ugyanis mallér névvel illetni a tízforintost, majd bémallér néven a húszast. A két elnevezés később a pesti szlengben is meggyökeredzett. A bélás a bémallér, azaz a húszas tovább becézett változata, ami a kétforintost jelentette.

Bár ez utóbbi magyarázat is kissé nyakatekertnek tűnik a bélás elnevezésre, jobb híján azonban fogadjuk el ezt. Természetesen, aki közelebbit tud az egykori réz kettes történetéről, annak véleményét akár itt a kommentben szívesen olvasnánk!

2015. szeptember 23., szerda

IZS ami megy IZS / Folytatáshoz kattints a posztra

 Valljuk be őszintén: mindannyian nagyon keveset tudunk a szovjet motorkerékpárokról. A legtöbb hazai motoros annyit tudott eddig, hogy létezett egy 250 kcm-es kétütemű, az IZS. Most újabban, a tavaszi import alkalmával megismerték a sokan a 125 kcm-es K-55 modellt. Egyesek hallottak még egy nagy, kéthengeres boxermotorról is, amelyből néhány példány fut a magyar utakon.

Nagynéha sikerült nekünk is egy-egy szovjet motorkerékpár fényképét elcsípni, és ez akkor jelentett különösen nagy értéket, ha a kép hátán néhány műszaki adatot is találtunk.
Felelős szerkesztőnk nemrégen tért haza szovjetunióbeli kirándulásáról, és ez alkalommal nem kevesebb, mint 12 különböző motorkerékpár és két robogó műszaki leírását hozta magával. Most sem merjük azt állítani, hogy ezekután maradéktalanul ismerjük ennek a hatalmas országnak valamennyi motorkerékpárgyárát, illetve típusát.

A Szovjetuniót járt emberek egyértelműen állapították meg, hogy a városokban nem, vagy legalábbis nagyon ritkán láttak motorkerékpárt. A városban csakis autókat, nagyon sok autót látni. A motorkerékpárokból minden mennyiséget felvesz az óriási ország különböző vidékeinek technikát szerető és értő lakossága. A motorkerékpár nagyon olcsó, akárcsak a sok különböző háztartási gép.

Mindazok, akiknek szovjet gyártmányú motorkerékpárjuk van, bizonyíthatják, hogy azok, megfelelő üzemi körülmények között tartva, kifogástalanul működnek. Nem mondunk újat azzal, hogy ezeken a járműveken keresve sem fedezünk fel holmi szemet gyönyörködtető megmunkálást, de afelől nyugodtak lehetünk, hogy az azon végzett munka elnyűhetetlen tartósságot képvisel, amelyre minden időben és minden körülmények között méltán számíthat a jármű tulajdonosa. Ami pedig a felhasznált anyag minőségét illeti, arról csak az elismerés hangján szólhat a szakember. A szovjet gyártmányú motorok nem tartanak igényt a szemkápráztatásra, az amúgy is kihasználhatatlan nagy sebességek elérésére, hanem sokkal inkább a vezető kényelmére, és - amivel kezdeni kellett volna - a jármű tartósságára. Erre biztosíték a motorok mérsékelt fordulatszáma és az ezzel járó "hétköznapi" teljesítmény. A motorkonstruktőrök nem hajszolják a lóerő/liter és a lóerő/kg arányt a tetszetős számok régióiba. Jól tudják, hogy ennek a csillogó éremnek másik oldala nem fest olyan szépen: rövidebb élettartam és igényesebb kezelés mindezeknek ára.

Most pedig menjünk közelebb a kirakat üvegéhez és így nézzük meg az egyes modelleket.

Elsőként bemutatjuk a nálunk is olyan népszerű IZS hazánkban csak néhány példányban fellelhető

IZS-56


jelzésű modelljét. A 72 x 68 mm furat-löketű, 346 kcm-es, kétütemű, egyhengeres motor teljesítménye 14 lóerő (fordulatszáma ismeretlen). Gumimérete 19 x 3,25", üzemanyag-fogyasztása 4,5 lit./100 km-re, legnagyobb sebessége 110 km/ó. Az új motor hatásosabb kipufogócsövet is kapott, miáltal üzeme csendesebb lett. A zárt, hegesztett csővázat a korszerű lengő hátsóvilla, 15 literes üzemanyagtartály, duplanyereg, széles, mélyen húzott sármentők egészítik ki. Az egyenes végű küllős patentkerekek természetesen telefékkel rendelkeznek.
Az IZS "család" eddig ismeretlen tagja az

IZS-56 K


amelyet kifejezetten oldalkocsis üzemre szerkesztettek. A vashüvelyes alumíniumhenger furat-lökete azonos az előző típuséval. Teljesítménye 4200 percenkénti fordulatnál 13 lóerő. Sebessége - természetesen oldalkocsival - óránként 70 km, fogyasztása 5,5 liter/100 km. Váza azonos az IZS-56-éval, azzal a különbséggel, hogy ennek porlasztóját a motorhoz idomuló zárt lemezegység borítja. A jármű menetkész súlya 245 kg.

Az IZS-gyár legújabb modellje az

IZS-58


amelynek fő jellemzője a két henger. A motor furat-lökete 62 x 58 mm, hengerűrtartalma 346 kcm, sűrítési aránya 1:7, teljesítménye 5000 percenkénti fordulatnál 18 lóerő. Az IZS-58 végsebessége 115 km/óra, fogyasztása 4,5 keverék 100 km-re. A váz építése nem tér el semmiben az oldalkocsis vázától, mindkettő talajmagassága 140 mm. A motor járása roppant elasztikus. Természetesen valamennyi új IZS csukott láncburával rendelkezik.

 IZS 49








A Regnum Marianum templom / Folytatáshoz kattints a posztra

 A Regnum Marianum pályaterve 1926-ból

Regnum Marianum (magyarul: Mária Országa) a Rákosi-rendszer által lerombolt templom. Hivatalos neve Magna Domina Hungarorum, azaz Magyarok Nagyasszonya volt, népszerűbb nevét az építést kezdeményező szervezetről kapta.











Az erzsébetvárosi plébániának a Városliget felé húzódó részén lakó hívei messze laktak a templomtól. Ezért az ifjúság nevelésével foglalkozó Regnum Marianum Közösség épített egy kápolnát házának udvarán (Budapest VII. Damjanich u. 50.), de ebben csak kevesen fértek el. 1901. december 8-án szentelték fel. 1919-ben az érsekség az erzsébetvárosi plébániából leválasztva megalapította a Magyarok Nagyasszonya plébániát, melynek hivatalos neve Magna Domina Hungarorum lett. Átmenetileg a Damjanich u. 50. alatt működött.

Városliget szélén, a Damjanich utca tengelyében kezdődött meg a templom építése. A templom alapkövét 1925-ben rakták le, a tényleges munkálatok 1926 nyarán kezdődtek Kotsis Iván tervei alapján. Az épület, amely a budapesti Városliget szélén, a Dózsa György úton állt, 1820 négyzetméter volt, kupolás, erősen emlékeztet a jeruzsálemi Szent Sír- templomára. Tornyát, egyedülálló módon a Szent Korona másolata díszítette. Az első plébános a Regnum Marianum Közösség házfőnöke, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök lett 1927-től 1928-ig. A közbeszédben így lett a templom a Nagy Regnum, a kápolna a Kis Regnum. Shvoy Lajos utóda már nem regnumi atya volt, így a közösség és a plébánia elvált egymástól. Gróf Mailáth Gusztáv támogatásával készült el a templom, délfrancia stílusban (pénzhiány miatt a harangtorony nem készült el). 1931június 14-én szentelte fel Serédi Jusztinián hercegprímás.
1951-ben Rákosi MátyásSztálin születésnapjára szánt ajándékként építtetni kezdte a nagy felvonulási teret, a templomot pedig lebontásra ítélték. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a templomot az 1919-es kommün bukása után építették, és ezt a gondolatot megörökítették az alapkő letételénél és a benne elhelyezett dokumentumokban. Emberek élőlánca próbálta megakadályozni a pusztítást, ám az ÁVH tagjai szétoszlatták a tömeget, és a templomot felrobbantották. Az ingoványos területen beton cölöpökre épült vasbeton szerkezetű templom bontása több mint fél évig tartott és csak katonai segédlettel, robbantásokkal sikerült porba tiporni. Ifjú regnumisták, köztük Hajnal György atya, követték a maradványok sorsát és figyelték azok nyughelyét. A templomnak még a nyomait is igyekezett eltüntetni a szocialista kultúrpolitika, fényképeit még az építészeti szakirodalomban sem engedték megjelentetni, mintha nem is létezett volna. A lerombolt templom helyét hamarosan elfoglalta a szocialista Felvonulási tér, majd a Magyarországi Tanácsköztársaság emlékműve. A Sztálin-szobor és a tribün a mai Városligeti fasor tengelyébe épült.
 A Regnum Marianum templom helyén épített tribün, a fölé magasodó Sztálin szoborral


Elhelyezkedése
Regnum Marianum (Budapest)
Regnum Marianum
Regnum Marianum
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 30′ 37″k. h. 19° 04′ 60″

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...