2016. december 30., péntek

Szilveszteri és újévi népszokások / Folytatás a posztban

SZILVESZTER NAPJA (DECEMBER. 31.)
Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe, a polgári év utolsó napja, az újesztendő vigíliája. Este a templomokban óévi hálaadást tartanak. Szilveszterkor és újévkor a szokások és hiedelmek célja az hogy, biztosítsa a következő esztendőre az emberek egészségét, szerencséjét, az állatállomány szaporaságát és a termés bőségét.
A szilveszteri szokásokban különösen fontos szerepe van a zajkeltésnek, melynek elnevezései: kongózás, csergetés, pergőzés, gulyafordítás. Az óév kiharangozása és az újév énekkel köszöntése elsősorban az erdélyi protestáns vallású falvakra volt jellemző, de szórványosan előfordult másutt is. Pl. a kalotaszegi Nyárszón fél tizenkettőtől fél egyig húzták a harangokat: elbúcsúztatták az óesztendőt és összekötötték az óesztendőt az újjal, majd aranyosvizet merítettek a kútból, vagy a forrásvízből. A kalotaszegi Magyarlónán, amikor megkondul a harang, tüzes kerekeket eregettek le a hegyről és kiáltották: "Boldog újévet!" Az idősebbek szerint minden évben gurítottak egyet, ezzel jelezték, hogy: "Tüzes kereken jött be az újév!"
Szilveszter éjjelén gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak a lányok jövendőbelijük neve és foglalkozása iránt. A szilveszteri időjárásjóslás az aznapi időből történt.
HARSOGTATÁS, HEJGETÉS (DECEMBER 31.)
Gyimesbükkön (Csík vármegye) a fiúgyerekek óesztendő délután indulnak el, 2-6 fős csoportokban. Általában 10-18 éves korukig járnak harsogtatni. Az egyik szereplő neve a"pap", aki a ház előtt mondja el a történetet Szent Szilveszterről. Ezután minden jót kíván a ház lakóinak. A házba betérve már együtt éneklik el a "Jó estét, jó estét kedves házigazdánk..." kezdetű dalt. A harsogtatás további szereplőinek fontos eszköze az ostor, amelyet kenderszöszből, 8-10-12-es fonattal készítenek.
A moldvai hejgetés vagy urálás a legények óévbúcsúztató, köszöntő, bőségvarázsló, adománykérő szokása. A hégető vagy uráló a szöveget mondja és a "bikát" szólaltatja meg. A bika fadézsából készül, melynek száját vékony báránybőrrel lekötik, s közepére egy lyukat fúrnak, s azon át vezetnek ki egy lószőrköteget. A hangszert a lába között tartja a földön az uráló és megnedvesített kezét húzogatja a lószőrön, amely dörmögő, bikát utánzó hangot ad. A csoporthoz tartozhat a medvealakoskodó és a gazdája (cigánynak öltözve), vőlegény, menyasszony, ostorosok. Társulhatnak még zenészek. pl. dobos, furulyás.
Lujzikalagoron (Bákó megye) a hejgető legények ostorpattogtatással, kürtöléssel, csengettyűszóval, nagy zenebonával mennek. Mikor egy lányos házhoz elérkeznek, megkérdezik:"Szabad-e, gazda, urálni dobval, csengettyűkvel, s bikával?" Megállnak az udvaron és az uráló elkezdi hangosan recitálni a köszöntő szövegét.
A refréneknél az uráló megrázza a csengettyűit, s a többieket is zajkeltésre biztatja. Mire azok is nagy lármát csapnak ostoraikkal, a bikával, a harangocskákkal és közbe-közbe nagyokat kurjongatnak. Ezt követően a búza élettörténetét mondja el az uráló a mag elvetésétől a belőle történő kenyérsütésig, majd jókívánságokat mondanak a ház népének. Az urálás közben a medve is táncol egyet, ijesztgeti a háziakat, elsősorban a lányokat meg a fiatalabb menyecskéket, gyermekeket. A szokás elsődleges célja a gabona, a kenyér tehát a termékenység mágikus, rituális biztosítása volt az elkövetkezendő esztendőre.
ÚJÉV NAPJA (JANUÁR 1.)
Január elseje a polgári év kezdőnapja. A középkorban december 25-én, azaz Krisztus születésének napján kezdődött az év. A XIII. Gergely pápa-féle naptárreform (1582) a polgári év kezdetévé január elsejét tette, az egyházi év mindmáig advent első napjával (a karácsonyt négy héttel megelőző vasárnappal) kezdődik. A változó évkezdet miatt az újévet sokfelé kiskarácsonynak nevezték. A január elseji évkezdet Magyarországon már 1587-ben életbe lépett.
Úgy tartották, hogy amit ezen a napon cselekednek, az hatással lesz az egész elkövetkező esztendőre. Tilalmak fűződnek ehhez a naphoz. Közismert az a hiedelem, hogy újév napján semmit sem adnak ki a házból, mert akkor egész éven át minden kimegy onnan. Nem volt szabad főzni, mosni, varrni, állatot befogni stb. Általános hiedelem, hogy ami e napon történik valakivel, az ismétlődik egész évben, ezért igyekeztek a veszekedéstől is tartózkodni.
Január első napja alkalmas idő a férjjóslásra. Pl. a bukovinai magyarok úgy vélték, hogy újév reggelén amilyen nevezetű férfit látnak először, olyan nevezetű lesz a férjük. Szokás volt újévkor kora reggel a kútnál mosdani, hogy egész évben frissek legyenek. Az újesztendei jósló, varázsló eljárásoknak igen fontos része volt a táplálkozás, megszabott ételek fogyasztása, illetve bizonyos ételek szigorú tiltása. Jól ismert a baromfihús evésének tilalma e napon, mert úgy tartják, a baromfi elkaparná, elrepítené a szerencsét. Disznóhúst kell enni, mert a disznó előre túrja a szerencsét. Előnyben részesítik ilyenkor a szemes terményeket (lencse, rizs, köles), abban a hitben, hogy a sok apró mag pénzbőséget jelent a következő esztendőben. Szokás volt egész kenyeret szegni, hogy mindig legyen a családnak kenyere. Újévkor megrázzák a gyümölcsfákat, hogy bőven teremjenek. Újévi első látogatónak férfit vártak, mert úgy vélik, hogy szerencsét hoz. Az időjárásra is jósoltak, többnyire úgy tartják a jó idő jó esztendőt jósol. Ezen a napon fiúgyerekek jártak házról házra köszönteni. Az köszöntő gyakran nem más, mint a jókívánságok versbe szedése.


Kecskealakoskodás

Szűzgulyafordítás

Szilveszteri tűzgyújtás

Szabadság téri bankrablás / Folytatás a posztban

A Szabadság tér fél évtizeddel később. A rablók a bal oldali épületet támadták meg.

Szabadság téri bankrablás a két világháború közötti időszak egyik legsúlyosabb magyarországi bűncselekménye volt. 1934 utolsó napján egy bűnözőkből szerveződött csoport megkísérelt kirabolni egy Szabadság téren álló bankfiókot. A mészárlásba torkoló rablást a fiók egyik ügyfele szakította meg, aki megfutamította a támadókat. A támadók zsákmány nélkül kényszerültek menekülni. A bűnüldöző szervek egy napnál kevesebb idő alatt elfogták a bűnszervezet tagjait.

Szepesi László és Radovics László autószerelők 1934 februárjában szabadultak egy két hónapos börtönbüntetésből, amelyet autólopásért kaptak. (A Városligetben akartak elkötni egy várakozó kocsit, de elfogták őket) Szepesi és Radovics László már korábban is követtek el rablásokat. A börtönben ismerkedtek meg Tari Nándor asztalostanonccal, akinek szintén volt autószerelői tapasztalata. A három férfi szabadulásuk után is kapcsolatban maradt és közösen kezdtek bűncselekmények megtervezésébe. Szepesi szabadulása után elhelyezkedett az autóimporttal foglalkozó Nemzetközi Gépkereskedelmi Részvénytársaságnál. A bankrablások ötletét Tari Nándor vetette fel, ő szerzett fegyvereket is, amelyekkel a bankrablásokat bonyolítani akarták. A csoport első akciójára 1934. május 15-én a budapesti Klauzál utcában került sor, ám a csoport zsákmány nélkül volt kénytelen távozni. November 22-én a Bank utcából mindössze 2000 pengőt sikerült elrabolni, a november 30-i Széchenyi utcai rablás szintén kudarccal végződött. A csoportnak nem szegte kedvét a kudarc, újabb akciókra készültek.

A bűnözők választása a budapesti Szabadság téren álló, a Tőzsdepalotával szomszédos és nagy forgalmat bonyolító Pesti Magyar Kereskedelmi Bank fiókra esett. A rablásra való felkészülés egy lényeges pontja 1934. december 28-a volt, amikor a banditák egy külterületen kipróbálták a fegyvereiket. Azt is eldöntötték, hogy a támadást december 31-én a délelőtti órákban kell elkövetni, mivel ilyenkor a fizetések felvételéhez a bankok nagyobb mennyiségű készpénzt küldtek fiókjaikba. A rabláshoz autót is szereztek, amelyet a legjobb vezetői tudással rendelkező Szepesi vezetett. A bank kirablásának tényleges feladatát Radovicsra és Tarira osztották. A rajtaütés előtti órákban Buda hegyvidéki területein elmaszkírozták magukat, hogy a rablás során ne legyenek felismerhetőek.

1934. december 31-én délelőtt a trió autóval érkezett a bankhoz. A két-két pisztollyal felszerelt Radovics és Tari a fiókba mentek, Szepesi pedig az autónál maradt. A bankfiókba belépő Tari és Szepesi előbb úgy tettek, mintha beállnának az ügyeiket intézők közé, majd a pénztárfülkékhez érve hangosan felkiáltottak: „Bankrablás, fel a kezekkel!”, illetve „Mindenki távozzon a helyéről, mert lövök!”. Az ezután következő mintegy fél percben elszabadult a pokol. A rablók tüzet nyitottak és a banki dolgozók irányába célzott lövéseket adtak le. A pénztárfülkében ülő Jójárt Gézát több lövés is érte, a férfi utolsó erejével a bank üvegajtajához ment, azon keresztülesve kizuhant az épület előtt futó járdára és meghalt. A két rabló mindeközben folyamatosan lőtte a fiókban tartózkodókat, akik közül többet meg is sebesítettek. Az alkalmazottak menekülését látva Radovics megpróbált beugrani a pénztárfülkébe, ám ekkor a rablás menetében váratlan fordulat állt be. Az egyik oszlop mögött a világháborús veterán Szalay Miklós rejtőzött. Szalay az Országos Gyermekvédő Liga főkönyvelője volt és a Liga munkatársainak béréért érkezett a fiókba. A nagyobb összegek felvételekor Szalay mindig fegyvert hordott magánál, így volt ez a rablás napján is. Már a sorban állás ideje alatt kiszúrta a két bankrablót, még a rablás megkezdése előtt egy oszlop mögé húzódott és elővette táskájába rejtett pisztolyát. Szalay Miklós pont akkor lépett elő az oszlop mögül, amikor Radovics megpróbált átmászni a pénztárfülkét védő rácson. A főkönyvelő tüzet nyitott a rablókra és Radovicsot el is találta a jobb lapockáján. A bankrablók annyira meglepődtek Szalay közbelépésétől, hogy menekülőre fogták, kifelé indultak a fiókból. A bank ajtajában Tari egy egykori tanulótársával, Benyák Józseffel találta szembe magát, aki pénzt váltani érkezett a fiókba. Tari megrémült, hogy egykori tanonctársa felismeri, ezért a férfit szinte gondolkozás nélkül agyonlőtte.

A bankból kirohanó társakat Szepesi László várta autóval. A két rabló beült az autóba, még leadtak egy lövést az őket megállítani akaró taxisofőrre, majd Szepesi gázt adott és elhajtottak. A tűzharc utolsó lövését egy Mocsai Géza nevű közelben tartózkodó autószerelő adta le a menekülő bankrablókra. Mocsai ügyesen célzott, lövése az autó karosszériáját átütve eltalálta Radovics csuklóját. A bankrablókat ez nem akadályozta meg abban, hogy kereket oldjanak. A helyszínen több könnyebb sérült mellett két halott és két életveszélyesen megsérült áldozat maradt. (Az egyik sebesült banktisztviselő három nap múlva belehalt sebeibe, így a rablás mérlege három halott volt.)

A rablók elmenekültek a tett helyszínéről. A helyszínt elhagyva a Svábhegyre mentek, ahol átöltöztek és megpróbálták bekötözni a sérült Radovics sebeit, ám csak leragasztani tudták azokat.
A rendőrök nagy erőkkel szálltak ki a Szabadság térre. Az akció helyszínén tartózkodó tanúknak feltűnt a rablókat menekítő autó vezetőjének a korszakban szokatlan vezetői tudása, így a rendőrök kezdettől fogva autóvezetéssel szoros kapcsolatban álló személyt kerestek. A nyomozók körbejárták a környékbeli garázsokat, a Nemzetközi Gépkereskedelmi Részvénytársaságnál pedig jelezték számukra, hogy az ott foglalkoztatott Szepesi László aznap nem ment be dolgozni. A rendőrök a lakóhelyén keresték fel Szepesit, aki bűnözői múltja miatt eleve gyanús volt a rendőröknek, ezért a rablót bevitték a rendőrségre. Tari nem törődve a kockázattal felszállt a Szepesiéket szállító villamosra és szemeivel jelezte Szepesinek, hogy kész agyonlőni az detektíveket. Szepesi azonban leintette Tarit és jelezte, hogy szerinte csak egy régebbi autólopási ügye miatt kísérik be a rendőrök. Tari így végül leszállt a villamosról és eltűnt. A rendőrségre beszállították Szepesi ismert barátait, Radovicsot és Tari Nándort is. A nyomozóknak a rendőrségen feltűnt, hogy Radovics tétován, esetlenül mozog. Levetkőztették, testén megtalálták Szalay Miklós és Mocsai Géza lövéseinek nyomait. Radovics lelepleződése után bevallotta a rabláskísérlet és a gyilkosságok elkövetését. A rendőrök hamarosan elfogták Tari Nándort is, a három bankrabló pedig beismerte a korábbi rajtaütéseket is.
A rablókat alig másfél hónappal később bíróság elé állították. A tárgyalások során mindhárom bűnöző a többiekre nézve terhelő vallomást tett, saját szerepüket kisebbíteni igyekeztek. Az első fokon eljáró Budapesti Büntetőtörvényszék előtt Tari bűnösnek vallotta magát. Vallomásában azt állította, hogy lövéseiket úgy irányították, hogy ne legyenek sebesültek, a lövöldözéssel pusztán meg akarták rémíteni és együttműködésre bírni az alkalmazottakat. A Büntetőtörvényszék 1935. február 16-án hozott ítéletet. Radovicsot két ember, Tarit egy ember meggyilkolásában találták bűnösnek, ezért mindkettőjüket halálra ítélték. Bár nem vett részt a lövöldözésben és a gyilkosságokban, de szervezői és felbujtói szerepe miatt halálos ítéletet mondtak ki Szepesi Lászlóra is. A másodfokon eljáró Ítélőtábla 1935 júniusában tartotta az ügy tárgyalását és egyetlen nap alatt jóvá is hagyta a halálos ítéleteket. A harmadfokon eljáró Kúria a halálos ítéleteket november végén tárgyalta és jóváhagyta azokat.
A három bűnözőt 1936. január 22-én a reggeli órákban a Gyűjtőfogház udvarán kivégezték.

2016. december 28., szerda

A kástu / Folytatás a posztban

A kástu (régies nevén fölkástu) jellegzetes őrségi épület, amely egyszerre volt éléskamra és jószágélelem tárolására alkalmas építmény.
Több típusát használták. Legismertebb, egyben legritkább formája a módos telkeken álló emeletes kástu, aminek egyetlen autentikus példánya a szalafői Pityerszeren áll. Ezt a kástuformát örökíti meg Nemesnépi Zakál György is:
„°Említtést érdemel még az ugy nevezett Kástu, a'melly fábul rakott kis épület egy emeletre. Az emelet alatt Pincze vagy kamara tartatik (mivel az Eörséghi Földbe a könnyen szivárgó víz miatt mélly pintzét nem lehet ásni). Az emeletbe pedig, a' melybe a' tsinossan össze átsolt de be nem sározott oldal boronnák között a' szabad levegő bé lenghet, fel akogatott hus, szalonna, 's más egyéb főzelék tartatik.
 Gyakoribb típus volt a domboldalba épült pincés fölkástu, amelynek előteres ajtaja a lejtőre nyílt. A földszinti kástu mögött volt a kamra, és az alatt egy kisebb vagy nagyobb pince, amelynek lejárata a kamrából nyílt. Egyes fölkásuk alatt ólak voltak.
Szintén elterjedt az általában egy helyiségből álló kiskástu vagy a földszintes kástu, amely boronából épült kisméretű zsupptetős ház tölgyfagerendákra építve. Nem sározták sem kívül, sem belül. Bent polcok voltak körben a falakon az edények, élelmiszerek számára. A kástu fontos szerepet töltött be a paraszti világban. Ezt is mutatja, hogy állandóan zárták és csak a gazda vagy a gazdasszony léphetett be. A fából készült kástuk építésének kora akkor áldozott le, amikor az erdőirtás következtében nem volt elegendő a fa.
A Vendvidéken is valamikor voltak kástuk, ezekből ma már csak egy-kettő maradt fenn.
 A kástu az szín, présház, kamra együttesen egy kétszintes épületben. Pityerszeren (Szalafőn), ahol eredeti helyén, a falumúzeumban látható ez a népi építészet egyik legkülönlegesebb, szép emléke. Mindez páratlan látvány az ide látogatóknak.

Földszintje két helyiségből áll; bal oldalon a kamra, mellette jobbra a nyitott szín. A földszinti rész boronafala, kívül-belül sárral tapasztott, fehérre meszelt , alul keskeny sárga színű lábazati sávval. A sározás a téli hideg ellen védte a hordókat. A kamrában hombárok, hordók álltak, melyekben lisztet, ecetet, káposztát tartottak. Ezeken kívül más háztartási eszközök is befértek ide: teknők, kádak. A nyitott színben oldalorsós szőlőprés látható, előtte szekér, mellette eke, a taliga a borona , a szántutézsola, a csikuti.
A kástú a Pityerszer 1. számú portáján található meg. A 19. század első felében épült. Ma már Magyarországon egyedülálló ez az emeletes kamra, amely keresztvéges boronafalakkal, zsúpfedéssel készült. Az emeletes építmény rendkívül ritka a magyar népi építkezésben. Az egykori kerített házon házon kívül álló emeletes vagy másképpen fölkástu a jószágos és éléskamra egyesített megoldását képviseli.
Az emeleti kástuba létrán vagy feljárón lehetett feljutni, amely a tornácos ürögbe vagy a kástú pitvarba vezetett. Innen kisajtón lehetett a kástuba feljutni, amely csak a nyitott ajtón és a kis szellőző nyíláson kapott világosságot. A rácsozott szellözőnyílásokat még szíjáccsal is befonták. Az emeleti részen a boronafalak sározatlanok. Itt tartották a zsírnak való szalonnát a sonkát és más húsféleségeket. Ezt szalonnarudaknak nevezték. A földön sorakozó favindőkben zsírt, kölest babot és más szemes terményt tartottak. Az élelmiszereken kívül még sok más limlom is megfért a fölkástúban. A falakon elhelyezett pócákon (polcokon) üvegek állottak, de a 10-15 literes pálinkásüvegeket már ládákban helyezték el. A ládákban, kópicokban aszalt gyümölcsöt is tartottak.
 A szín padlásaként un. színhiélt vagy fütyülikat találunk, amelyek ugyancsak a kástu-pitarból (pitvarból) nyílik. Itt mindenféle gazdasági hulladékot, szerszámot, ócska holmikat tartottak (hátha jó lesz még valamire). Sokszor ebben és a feljebb lévő kástúhiélben száradt a leny is.
Az emeletes kástu mellett található a vízgyűjtő tóka, melynek a mélysége 3-4 méter. A porta tartozéka még a kástú mögötti deszkafalu sátortetős gerinc , oldal és vendégszelemenes tetőszerkezetű pajta. Az egyszerű pajta hosszanti oldalain egy-egy kétszárnyú kapu tette lehetővé a szekerek átjárását. A kástú felőli kapu mellett személybejáróként szolgáló kis ajtó is található.

2016. december 14., szerda

Sub regula / Folytatás a posztban

Érdekes, sajátos szokása volt a kassai iparos népnek a "Sub regula" nevezetü táncz, mely mindaddig dívott, míg a czéhek fennállottak. A "sub regula" elnevezés onnan eredt, hogy bizonyos szabályok szerint kellett e tánczot lejteni.
A sub regulát különösen a kőmivesek és ácsok meg a mészárosok bálján járták s általában csak az iparos osztályban volt honos. Az úri körökben nem ismerték, noha az urak is szivesen látogattak el koronkint a sub regulákra.
A sub regula táncz alakja leginkább a polonézzal hasonlitható össze. A táncz rendezőjét a bálbizottság saját emberei közül választotta. Az illetőnek jó tánczosnak, deli legénynek és erélyes rendezőnek kellett lennie. A rendező atillában és ez alkalomra készült diszes kalpagban állt a sor élére. A kalpagot több színes szalag, gyöngysorok ékitménye és tollforgó diszítette. A rendező jelvénye széles nemzeti szinü szalag volt, melyet vállán átvetve viselt.
A sub regulát tánczoló leányok nem ültek, hanem sorban kellett állaniok. Nagy kitüntetés volt annak, a ki megkezdé a forgóst, vagyis a kit először szólitott tánczra a rendező. Éjfél előtt csak a hajadonok vehettek részt a tánczban; éjfél után az aszonyok is tánczolhattak.
A czigányok a terem közepén helyezkedtek el, s a rendező kiválasztván párját, megadta a jelet a sub regulára. Megjegyzendő, hogy imádottját soha sem választhatta. Erre is volt szigoru regula. A rendező tánczát, mely sajátképen nem volt egyéb, mint a sub regula táncz dallamára lejtett séta, egyedül járta párjával. Mikor igy körülsétálták a termet, a rendező ahhoz a legényhez vezette a leányt, a kinek a nevét megsugta neki. A többi leánynak már a rendező választott párt, tetszése szerint. Valószinü azonban, hogy eleve meghallgatta kinek-kinek titkos kivánságát. A sorba állott párokat a rendező vezette. A táncz megnyiltakor pénzt dobáltak a czigány elé tett tányérra, mert belépti dij nem volt ezeken a mulatságokon.
A sub regula eltartott egy-két óráig, néha tovább is. A rendezőnek gyakran szűk volt a terem s kivezette a tánczoló párokat, mint később a négyes utolsó figurájában is szokás volt, a mellékhelyiségekbe, sőt a szabadba, a hóba is.
A sub regula melodikus dallamát a "Tábor" városrész czigányai közül már csak egy-kettő ismeri. Nemsokára feledésbe merül egészen. A "Magyarország Vármegyéi és Városai" szerkesztősége lejegyeztette e dallamot a czigány játéka után, Káldy Gyula átirta zongorára s ebben az alakban közöljük. Sajátságos, lengyel és magyar motivumokból ötletszerüen egybeszőtt, különös ritmusu, 2/4, 3/4, 5/4 ütemekben hirtelen változó dallamu táncz ez.
A sub regula vége mindenkor a csárdás volt.
A sub regulás mulatság rendesen egy hétig tartott. Ha egy nap az egyik kidőlt, eljött másnap. Pénteken szünetet kellett tartani, mert bőjt volt, valamint a rendezőnek sem volt szabad imádottját választani az első, a forgós tánczra, nem volt szabad a többi legénynek sem imádottját választani az utolsó estéig. Ekkor pattant ki minden titok, mert ez volt a szerelmesek estéje s ki-ki szive választottjával tánczolt. S a kinek nem jutott, vagy a ki nem választhatott, azt is szigoruan megregulázták.


Bálosok.
A terem falán, színes szalagon függött egy nagy lyukas fakanál, a "csapó". A "lézengő bálosokat" (mai értelemben rendezők) e lyukas kanállal serkentette tánczra a főrendező. Ki erre sem forgatta meg a lányokat, neve följegyeztetett, s a bál után illendőképen megfenyitették. Az erre kiszemelt biróság egy hatalmas legény által bizonyos számu botütéseket méretett a lomha vagy borszerető bálosra.
Mivel a bál költségei igen megviselték a bálosok (bálrendezők) kaszszáját, a közönség az utolsó estén - belépti díj czimén - szintén hozzájárult az egyleti dinom-dánom fedezéséhez. A kitől hogy telt, 2 pengő forintot is adott a költségekhez. Ezt is már csak hajnalban fizették s hajnali fizetségnek keresztelték el.



"SUB REGULA" TÁNCZ.
Zongorára átirta Káldy Gyula. Mérsékelten.

A bálosok élőszóval hívták meg női vendégeiket a bálba, sőt a kiket nagyon meg akartak tisztelni, azokért lámpással mentek el, s ugyan igy kisérték haza is.

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...