A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerb. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerb. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 1., szerda

Baranya felszabadítása-1921 / Folytatás a posztban

A szerbek 1918 novemberében kezdték meg Dél-Magyarország megszállását: 9-én elfoglalták Újvidéket, 13-án Szabadkát, 18-án már Mohácson voltak. Jelentősen megkönnyítette dolgukat a Károlyi-kormányzat katonai leszerelési döntése, amelynek következtében a megszállók kis csoportja lényegében minimális akadály nélkül tudta elfoglalni Magyarország ezen részét. Súlyosbította a helyzetet, hogy Károlyi Mihály egy szedett-vedett delegáció élén a belgrádi katonai konvenció aláírásával önként vállalta, hogy ideiglenes demarkációs vonal húzódjék a történelmi határokon belül. Megszállás alá került jóformán egész Baranya megye.

 A szénbányászat miatt stratégiailag is kiemelt jelentőségű Pécsre a belgrádi aláírás másnapján, 14-én, csütörtökön érkeztek a szerb csapatok. A párizsi konferencia tárgyalásai alatt lassan egyértelművé vált, hogy a Délvidéket elcsatolják az országtól, a délszláv kormány azonban további területek megszerzésére törekedett. A sajtóban is arról cikkeztek, Baranyát elcsatolják Magyarországtól, bár néhány nappal később már csak annyit írtak, hogy a vármegye felét kapják meg a jugoszlávok. 1919. július 25-én jelölte ki a békekonferencia legfelsőbb tanácsa a végleges határokat, Baranya vármegye területének csak egy kisebb részét kívánták elcsatolni Magyarországtól. 1919. augusztus 19-én hivatalosan is értesítették a jugoszláv delegációt a magyar–jugoszláv határ baranyai szakaszának megvonásáról. A dokumentum a jelentős és gazdasági szempontból értékesebb baranyai területeket Pécs városával együtt Magyarországnak hagyta. Csakhogy a szerbek még ekkor sem tettek le a térség megszerzéséről.
 Időközben Pécs valóságos kommunista gyülekezőhellyé változott, a megbukott Magyarországi Tanácsköztársaság hívei – Bécs mellett – innen próbálták újjászervezni erőiket. Noha a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban üldözték a kommunistákat, Baranyában inkább a szélsőbaloldali és radikális elemeknek kedveztek, mint a konzervatívoknak és keresztényszocialistáknak. Előbbiek például szabadon gyűlésezhettek, lapokat alapíthattak és terjeszthettek, utóbbiaknak ez tiltott volt. A megszálló csapatok parancsnoksága elnézte azt is, hogy a szakszervezetek 1920 februárjában politikai gyűléseket tartottak, amelyeken olyan kijelentések hangzottak el, hogy ők „egyek az orosz proletárokkal”. Amint Mályusz Elemér fogalmazott A vörös emigráció című könyvében: „elnézte, mert ugyanezek az emigránsok jóindulatának megnyerése végett nem késtek hangoztatni, hogy egy esetleges népszavazásnál inkább a »demokratikus« Jugoszláviára, mint a »reakciós« Magyarországra adnák le szavazatukat.”
 A pécsi központúvá vált vörös emigráció 1920 augusztusának végén létrehozott egy ún. Nemzeti Tanácsot, amely önhatalmúlag saját magát nevezte ki a pécsi polgárság és munkásság, az egész helyi magyarság egyedüli képviselőjének. Törvényhatósági „választásokat” tartottak (ezen a polgárság és a munkásság tekintélyes része tiltakozásul nem vett részt), majd törvényhatósági bizottság alakult egy bizonyos Doktor Sándor vezetésével. A korábbi tisztségviselők elbocsátása után az addigi pozíciók csaknem kétszeresét töltötték fel emigránsokkal, köztük nagy számban exponált kommunistákkal. A megnövekedett bürokrácia eltartását a polgárságra kivetett óriási adókból kívánták fedezni. A bizottság Linder Bélát, Károlyi Mihály első – ittasan elmondott beszédei és az ország ütőképes haderejének lefegyverzése révén hírhedetté vált – hadügyminiszterét nevezte ki Pécs városának polgármesterévé, aki nem sokkal ezután kijelentette: mindenféle párizsi döntés ellenére nem engedi bevonulni a magyar hadsereget Pécsre és Baranyába.

 Linder és Jászi Oszkár – aki ekkoriban a Bécsi Magyar Ujságban Lenint dicsőítette – memorandumot adtak át Belgrádban, amelyben kifejtették, Magyarországot csakis katonai megszállással lehet semlegesíteni, ami Jugoszláviának is érdeke, ők viszont magukra vállalnák a „kellemetlen feladatot”, ha a szerbek által megszállva tartott területek közigazgatását kézbe kapnák. Tehát ne adják át a pécsi területet Magyarországnak, hanem hozzanak létre önálló közigazgatási kerületet. 1920. november 18–23. között tárgyalásokat folytattak Belgrádban Nikola Pašić miniszterelnök részvételével. A jugoszláv kormány Jásziékénál mérsékeltebb álláspontra helyezkedett, többek közt hadsereg szervezésébe sem mentek bele – leginkább azért, mert egy vörös sereget magukra is veszélyesnek tartottak. Átvették viszont azt a kitételt, hogy Jugoszlávia „zálogként” kezeli a területet, és csak akkor hajlandó átadni Magyarországnak, ha az betartja a párizsi béke rendelkezéseit – mivel ez egybevágott annexiós törekvéseikkel. Későbbi tárgyalásokon Linder előterjesztette önkormányzati tervezetét, amely szerint a Pécs–bajai Autonóm Terület elszakadna az anyaországtól, a magyar törvények nem terjednének ki rá, de a jugoszláv jogszabályokat átvehetné. Jászi javaslata volt, hogy a jugoszláv valutát is bevezethetnék. Linder az utódállamok és az antant képviselőinél is kilincselt 1921 első felében memorandumával, a kisantant államok követei természetesen minden Magyarország ellen irányuló akcióban partnerek voltak, az angol, francia és olasz követ azonban nem is fogadta Lindert, a nagyhatalmak kitartottak Baranya kiürítése mellett.
 A nagyhatalmak határozottan Jugoszlávia értésére adták, nem térhet ki a kiürítési parancs elől, így 1921. augusztus 18-án megkezdték a csapatkivonást. Ám még ezt megelőzően, a bécsi emigráció folyamatos, uszító propagandájának hatására augusztus 14-én Pécs főterén a „tömegek” nagygyűlésen a fegyveres ellenállás és a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság kikiáltása mellett határoztak. A sajátságos, önmagát Jugoszlávia protektorátusa és az antant védelme alá helyező, hat napon át fennállott „államalakulat” intézőbizottságának elnöke Dobrovics Péter (Petar Dobrović), egy pécsi dekoratőr-festő lett – aki háromtagú küldöttséggel máris Belgrádba indult. Linder 19-én – életében utoljára – megjelent még Pécsett, csomagolni. Egy beszédet még elmondott a városháza erkélyéről, azt hangoztatva, nem lesz kiürítés. Majd távozott, hogy élete hátralévő részét Jugoszláviában töltse. Halála után, 1962-ben díszsírhelyet kapott a jugoszláv kommunista vezetéstől.

 1921. augusztus 21-én, vasárnap már Gosztonyi Gyula magyar királyi kormánybiztos volt Baranya és Pécs közigazgatásának legfőbb ura. Este előbb tíz, majd még 108 magyar csendőr érkezett Pécsre, csákójukon a Szent Koronával ékesített magyar címer. Másnap, augusztus 22-én kora hajnaltól pedig a magyar nemzeti hadsereg kijelölt egységei lépték át az addigi demarkációs vonalat, és ujjongó, önfeledt tömegünneplés közepette megkezdték a magyar területek újbóli birtokbavételét.

2015. augusztus 6., csütörtök

Galambóc (Golubac) vára / Folytatáshoz kattints a posztra



Galambóc (szerbül: Голубац/GolubacnémetülTaubenbergtörökül: Gögerdsinlik) falu és község Szerbiában.
Újmoldovával átellenben, közvetlenül a Duna jobb partján, a Vaskapu-szorosnál fekszik. Galambóc községhez 24 falu tartozik.
Galambóc vára helyén egykor Columbaria római erőd állott. A várat a rácok (későbbi szerbek) építették, 1334-ben Károly Róbert hódította meg hadjárata során. 1387-ben Lázár szerb fejedelem ostromolta. A török először 1391-ben foglalta el, de ekkor még Perényi Péter visszafoglalta. A szerb várat 1427-ben szerződéssel szerezte meg Zsigmond király, de annak szerb kapitánya a töröknek adta át 12 000 aranyért. 1428-ban Zsigmond ostrom alá vette, de a szultán serege felszabadította, és a király is alig menekült meg. 1458-ban Mátyás serege ostromolta, de a belharcok miatt kénytelen volt az ostromot félbeszakítani. 1481-ben Kinizsi Pál foglalta el, de nemsokára megint török kézre került. 1688-ban Nándorfehérvár eleste után török őrsége feladta. Festői romjai a Duna partján állnak Galambóc mellett.


2015. február 1., vasárnap

Pécs felszabadítása - 1921 / Folytatáshoz katt a posztra ! :-) Minden megosztást köszönök ! :-)

Horthy Pécsett 1921-ben

 

1921. augusztus 19-én Rajić szerb kormánybiztos átadta a városházát Gosztonyi Gyulának, Pécs város kormánybiztosának, másnap, augusztus 20-án a magyar kormány emberei megszállták a középületeket, 21-én bevonult Pécsre egy csendőrszázad. Ezzel hivatalosan is visszakerül Magyarországhoz a szerbek által 33 hónapig megszállva tartott Baranya. A felszabadulás azonban korántsem volt zökkenőmentes.


A Pécsre bevonuló Nemzeti Hadsereg áthalad az Árpád-tetőn emelt diadalkapu alatt (Janus Pannonius Múzeum, Pécs)

Kilencven évvel ezelőtt ezekben a napokban hagyták el a szerb megszállók a trianoni diktátum által Magyarországnak ítélt bajai–baranyai területeket, ezzel véget ért a térség 33 hónapos kirablása és kifosztása. A szerbek 1918 novemberében kezdték meg Dél-Magyarország megszállását: 9-én elfoglalták Újvidéket, 13-án Szabadkát, 18-án már Mohácson voltak. Jelentősen megkönnyítette dolgukat a Károlyi-kormányzat katonai leszerelési döntése, amelynek következtében a megszállók kis csoportja lényegében minimális akadály nélkül tudta elfoglalni Magyarország ezen részét. Súlyosbította a helyzetet, hogy Károlyi Mihály egy szedett-vedett delegáció élén a belgrádi katonai konvenció aláírásával önként vállalta, hogy ideiglenes demarkációs vonal húzódjék a történelmi határokon belül. Megszállás alá került jóformán egész Baranya megye.

A szénbányászat miatt stratégiailag is kiemelt jelentőségű Pécsre a belgrádi aláírás másnapján, 14-én, csütörtökön érkeztek a szerb csapatok. A párizsi konferencia tárgyalásai alatt lassan egyértelművé vált, hogy a Délvidéket elcsatolják az országtól, a délszláv kormány azonban további területek megszerzésére törekedett. A sajtóban is arról cikkeztek, Baranyát elcsatolják Magyarországtól, bár néhány nappal később már csak annyit írtak, hogy a vármegye felét kapják meg a jugoszlávok. 1919. július 25-én jelölte ki a békekonferencia legfelsőbb tanácsa a végleges határokat, Baranya vármegye területének csak egy kisebb részét kívánták elcsatolni Magyarországtól. 1919. augusztus 19-én hivatalosan is értesítették a jugoszláv delegációt a magyar–jugoszláv határ baranyai szakaszának megvonásáról. A dokumentum a jelentős és gazdasági szempontból értékesebb baranyai területeket Pécs városával együtt Magyarországnak hagyta. Csakhogy a szerbek még ekkor sem tettek le a térség megszerzéséről.

Időközben Pécs valóságos kommunista gyülekezőhellyé változott, a megbukott Magyarországi Tanácsköztársaság hívei – Bécs mellett – innen próbálták újjászervezni erőiket. Noha a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban üldözték a kommunistákat, Baranyában inkább a szélsőbaloldali és radikális elemeknek kedveztek, mint a konzervatívoknak és keresztényszocialistáknak. Előbbiek például szabadon gyűlésezhettek, lapokat alapíthattak és terjeszthettek, utóbbiaknak ez tiltott volt. A megszálló csapatok parancsnoksága elnézte azt is, hogy a szakszervezetek 1920 februárjában politikai gyűléseket tartottak, amelyeken olyan kijelentések hangzottak el, hogy ők „egyek az orosz proletárokkal”. Amint Mályusz Elemér fogalmazott A vörös emigráció című könyvében: „elnézte, mert ugyanezek az emigránsok jóindulatának megnyerése végett nem késtek hangoztatni, hogy egy esetleges népszavazásnál inkább a »demokratikus« Jugoszláviára, mint a »reakciós« Magyarországra adnák le szavazatukat.”

A pécsi központúvá vált vörös emigráció 1920 augusztusának végén létrehozott egy ún. Nemzeti Tanácsot, amely önhatalmúlag saját magát nevezte ki a pécsi polgárság és munkásság, az egész helyi magyarság egyedüli képviselőjének. Törvényhatósági „választásokat” tartottak (ezen a polgárság és a munkásság tekintélyes része tiltakozásul nem vett részt), majd törvényhatósági bizottság alakult egy bizonyos Doktor Sándor vezetésével. A korábbi tisztségviselők elbocsátása után az addigi pozíciók csaknem kétszeresét töltötték fel emigránsokkal, köztük nagy számban exponált kommunistákkal. A megnövekedett bürokrácia eltartását a polgárságra kivetett óriási adókból kívánták fedezni. A bizottság Linder Bélát, Károlyi Mihály első – ittasan elmondott beszédei és az ország ütőképes haderejének lefegyverzése révén hírhedetté vált – hadügyminiszterét nevezte ki Pécs városának polgármesterévé, aki nem sokkal ezután kijelentette: mindenféle párizsi döntés ellenére nem engedi bevonulni a magyar hadsereget Pécsre és Baranyába.

Linder és Jászi Oszkár – aki ekkoriban a Bécsi Magyar Ujságban Lenint dicsőítette – memorandumot adtak át Belgrádban, amelyben kifejtették, Magyarországot csakis katonai megszállással lehet semlegesíteni, ami Jugoszláviának is érdeke, ők viszont magukra vállalnák a „kellemetlen feladatot”, ha a szerbek által megszállva tartott területek közigazgatását kézbe kapnák. Tehát ne adják át a pécsi területet Magyarországnak, hanem hozzanak létre önálló közigazgatási kerületet. 1920. november 18–23. között tárgyalásokat folytattak Belgrádban Nikola Pašić miniszterelnök részvételével. A jugoszláv kormány Jásziékénál mérsékeltebb álláspontra helyezkedett, többek közt hadsereg szervezésébe sem mentek bele – leginkább azért, mert egy vörös sereget magukra is veszélyesnek tartottak. Átvették viszont azt a kitételt, hogy Jugoszlávia „zálogként” kezeli a területet, és csak akkor hajlandó átadni Magyarországnak, ha az betartja a párizsi béke rendelkezéseit – mivel ez egybevágott annexiós törekvéseikkel. Későbbi tárgyalásokon Linder előterjesztette önkormányzati tervezetét, amely szerint a Pécs–bajai Autonóm Terület elszakadna az anyaországtól, a magyar törvények nem terjednének ki rá, de a jugoszláv jogszabályokat átvehetné. Jászi javaslata volt, hogy a jugoszláv valutát is bevezethetnék. Linder az utódállamok és az antant képviselőinél is kilincselt 1921 első felében memorandumával, a kisantant államok követei természetesen minden Magyarország ellen irányuló akcióban partnerek voltak, az angol, francia és olasz követ azonban nem is fogadta Lindert, a nagyhatalmak kitartottak Baranya kiürítése mellett.

A nagyhatalmak határozottan Jugoszlávia értésére adták, nem térhet ki a kiürítési parancs elől, így 1921. augusztus 18-án megkezdték a csapatkivonást. Ám még ezt megelőzően, a bécsi emigráció folyamatos, uszító propagandájának hatására augusztus 14-én Pécs főterén a „tömegek” nagygyűlésen a fegyveres ellenállás és a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság kikiáltása mellett határoztak. A sajátságos, önmagát Jugoszlávia protektorátusa és az antant védelme alá helyező, hat napon át fennállott „államalakulat” intézőbizottságának elnöke Dobrovics Péter (Petar Dobrović), egy pécsi dekoratőr-festő lett – aki háromtagú küldöttséggel máris Belgrádba indult. Linder 19-én – életében utoljára – megjelent még Pécsett, csomagolni. Egy beszédet még elmondott a városháza erkélyéről, azt hangoztatva, nem lesz kiürítés. Majd távozott, hogy élete hátralévő részét Jugoszláviában töltse. Halála után, 1962-ben díszsírhelyet kapott a jugoszláv kommunista vezetéstől.


Hálaadó tábori mise a bevonulás alkalmából - Soós altábornagy, a bevonulás parancsnoka és Zichy Gyula, pécsi püspök (Janus Pannonius Múzeum, Pécs)

1921. augusztus 21-én, vasárnap már Gosztonyi Gyula magyar királyi kormánybiztos volt Baranya és Pécs közigazgatásának legfőbb ura. Este előbb tíz, majd még 108 magyar csendőr érkezett Pécsre, csákójukon a Szent Koronával ékesített magyar címer. Másnap, augusztus 22-én kora hajnaltól pedig a magyar nemzeti hadsereg kijelölt egységei lépték át az addigi demarkációs vonalat, és ujjongó, önfeledt tömegünneplés közepette megkezdték a magyar területek újbóli birtokbavételét.



1919 - 1921 Pécs szerb megszállása és a Baranyai Szerb-Magyar Köztársaság. A film célja a történelmi események bemutatása, röviden összefoglalva. Nem célja viszont politikai vita lefolytatása.

 

 

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...