A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mesterségek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mesterségek. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 25., kedd

Kihalófélben lévő mesterségek / Folytatás a posztban

Közel félszáz – hosszú évek óta nem oktatott – szakmából több mint kéttucatnyit érdemes volna, és meg is lehetne menteni
A szemfelszedők és a cipőfelsőrész-készítők mellett a harangöntők, a litográfusok, a gubások, a szűrszabók, a díszítőfestők, valamint a paszományosok és gombkötők is szerepelnek a kihaló kézműves szakmákról szóló friss tanulmány „fekete listáján”. 



Kusinszki Andrást és Kulcsár Andrást a Hortobágyi nemzeti Park területén működő Kézműves udvarba meghívta Galánfi András, hogy kovácsok segítségével bemutassák, hogyan készül a küllős kerék.



B. Nagy János magatarti juhász a szükség kényszerűsége miatt kezdett el kötelet verni és kötőféket készíteni. Beszél a kötélkészítés folyamatairól, hogy mi szükséges mindahhoz, hogy erős, rugalmas kötelet lehessen készíteni.




Az érmelléki Szalacs egykor híres volt sásfonatos, faragott székeiről. 1940-ben még negyven család foglalkozott a faluban az ősi mesterséggel, ma Kovács Imre az egyetlen élő képviselője a szakmának. A nyolcvan éves mesterember legalább 800 széket készített élete során, kizárólag kéziszerszámmal. A helység népművészeti értékeit Kéri Gáspár helytörténész tájházak kialakításával őrizte meg az utókor számára.



Várgesztesi kosárfonás. Közreműködik: Schäffer Antal. 

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...