A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bányásznap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bányásznap. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 23., szerda

Az első bányásznap-1951. SZEPTEMBER / Folytatás a posztban

Kisterenye. Ünnepélyesen fogadták a déli akna éjjeli műszakából feljövő bányászokat augusztus 31-én. Erdősi János bányaigazgató közölte, hogy elsők lettek a szénbányászok alkotmányunk ünnepének tiszteletére vállalt munkaversenyében. Tóth Mihály sztahanovista vájár a győztes bányászok nevében újabb felajánlást tett: 'Eddigi kiváló eredményeinket megtartjuk, sőt túl is szárnyaljuk'. Salgótarján főterén a bányásznap alkalmával Czottner Sándor bánya és energiaügyi miniszter beszéde után kitűntették a munkaversenyben győztes kisterenyei bányászokat. Átvették a minisztertanács zászlaját és a pénzjutalmakat. Pécsett a bányásznap alkalmával Farkas Mihály honvédelmi miniszter üdvözölte a bányász dolgozók sokezres táborát. Tatabányán, a bányásznapon leleplezték az 1919-es csendőrsortűz bányászhőseinek emléktábláját, Az ünnepségen Gerő Ernő államminiszter, a Népgazdasági Tanács elnöke szólt a tatai bányászokhoz. Ezután Pavel Ivanovics Seljahin elvtárs, a szovjet bányaipari munkások szakszervezetének titkára üdvözölte Tatabánya dolgozóit. Bányászaink a felejthetetlen ünnepből újabb erőt merítve indultak harcba másnap, hogy bányászbecsülettel teljesítsék a haza iránti kötelességüket, győzelemre vigyek tervük teljesítését.






2018. november 15., csütörtök

Bányásznapi cigaretták / Folytatás a posztban

Az ünnepnapok eleinte vallási kötődésűek voltak, csak később kezdtek nevezetes események évfordulóiról is szervezetten megemlékezni. Néha szerencsére olyan emberek is a figyelem középpontjába kerültek, akik a mindennapokban csak teszik a dolgukat, jelenlétük szinte fel sem tűnik, vagy természetesnek vesszük, hogy vannak.
Ilyen kiemelt hétköznapi hősök lettek az idők folyamán többek között a nők vagy az anyák. Munkájuk típusa szerint ma már megünnepeljük a köztisztviselőket vagy a pedagógusokat is. Voltak és még mindig vannak olyan munkakörök, amik még ma sem élveznek kellő figyelmet, akkor sem, ha művelőjük az egészségét, vagy akár az életét kockáztatja nap, mint nap.
A bányászokat – nehéz és veszélyes munkájuk miatt – mindig is tisztelet és megbecsülés övezte, ennek kifejezésére jöttek létre az első szervezett bányásznapok. Hogy mikor kezdődött ez a hagyomány, arról pontos írásos emlék nem áll rendelkezésre, de mindenképpen sokkal korábban, mint azt elsőre gondolnánk.
A föld alatt végzett munka nagyon alapos tervezést, előkészítést igényel, a munkások részéről pedig hatalmas óvatosságot és körültekintést. Minden elővigyázatosság ellenére folyamatosan előfordultak kisebb-nagyobb szerencsétlenségek, robbanások, beomlások. Nem véletlenül alakult ki a közismert bányász-köszönés: 1893 óta nem „Jó napot”, hanem „Jó szerencsét” kívánnak egymásnak a bányászok az országban, sőt nagyjából ugyanígy vagy hasonlóan köszönnek nem csak Európában, de szerte a világon. Ez a szófordulat megjelent a hivatalos levelezésben is, de a tárnák bejáratai fölötti öles betűk is ekképp bátorították a mélybe tartó vájárokat. Aki pedig végleg a föld alá költözött, annak végső búcsúként „Utolsó jó szerencsét” kívántak.
Jókívánság ide-oda, a sok veszély mellett a munkásoknak még mindig számolniuk kellett a Bányaszellem tevékenységével. Ő a régi bányászok babonás képzelete által alkotott lény, aki vagy szerencséhez segíti a bányászt vagy különféle akadályokat gördít elé. Általában hosszú szakállú, sokszor piros sapkás, törpeszerű lény, aki néha állatalakban, esetleg óriás képében jelenik meg. A róla szóló mondák szerint az emberekhez való viszonya általában pozitív: segíti a bányászokat, figyelmezteti őket a veszélyre. Csak a bánya szabályai ellen vétőket, az igazságtalan felügyelőket bünteti lámpájuk eloltásával, kövek hajigálásával, a bányajáratok beomlasztásával. Elpusztult bányákról szóló mondák szerint azokat a haragvó Bányaszellem omlasztotta össze. (Másik elnevezése - a Bányarém - ismeretes manapság is, bár nem pirossapkás kis manókra, hanem csúf öregasszonyokra használjuk.)
Hasonlóan nagy múltú a bányászok közismert jelvénye, melynek két eleme a keresztbe tett nyeles ék és kalapács. Ez a szimbólum megjelenik a bányászfalvak és városok címereiben, a bányászati létesítményeken, de még az egyenruhák gombjain is, és - fejtetőre fordítva - a gyász jeleként sírokon, és bezárt bányák bejáratai fölött is.
A bányászok istentől kértek segítséget, és a hirtelen halállal fenyegető, veszélyes munkát végzők védőszentjét, Szent Borbálát választották oltalmazójukul. A Borbála-kultusz az első írásos emlékek szerint 1350 körül Németalföldről, Kuttenbergből eredt és innen vették át Európa-szerte. Magyarországon először Selmecbányán jelent meg a Borbála-tisztelet, mely innen terjedt el a Felvidéken, elsősorban a bányavárosokban, majd a 14. és 15. században az ország egész területén általánossá vált.
Hazánkban a XIX. században vett nagyobb fordulatot a bányászat, ami az ipari fejlődés egyik alapja volt, egyre több szénre, az építkezésekhez pedig sok kőre volt szükség. Ekkoriban fejlődött ki a mélyművelésű bányászat, és ekkorra már Európa-szerte hagyománnyá vált a bányásznap is, ami minden évben Borbála napját, december 4-ét követő első vasárnapon került megrendezésre.
Magyarországon bányavidékenként eltérő időpontokban ünnepeltek, néhány helyen a Borbála-naphoz igazodva, míg máshol, például Tatabányán az augusztus 20-i búcsúval kötötték egybe a bányásznapot is. A Borbála-nap megünneplése a II. világháború után megszakadt hazánkban.
A Rákosi-rendszer vezetőinek csak a termelési eredmény számított, nem törődtek a munkások túlhajszoltságával, a biztonsági előírások minimális betartásával sem. Szinte törvényszerű volt, hogy ez a nemtörődömség tragédiához fog vezetni, ami hamar be is következett. 1950. december 30-án 113 tatabányai, vértesszőlősi, héregi bányász szállt le dolgozni a tatabányai XII-es aknába. A munkakörülmények, melyben dolgozniuk kellett, koránt sem nevezhetőek ideálisnak, és főleg nem biztonságosnak. Aznap sújtólégrobbanás következtében nyolcvanegy bányász vesztette életét, és harminckét sérültet hoztak a felszínre a bányamentők. A berobbanó metán és szénpor elképesztő pusztítást végzett. A lökéshullám a fővágatban kiszakította a bányatérségeket egymástól elválasztó légelzáró ajtókat, a 165 méteres függő-, illetve az 550 méter hosszú lejtősaknából nagy mennyiségű gáz csapódott ki a szabadba, majd az égés keltette szívóhatás az egész bányatérségben felemésztette az oxigént.
A tragédiát követően a hazugságokra épülő kommunista rendszer a valódi felelősök megkeresése helyett koncepciós pereket indított a feltételezett szabotázs kivizsgálására. A perekben később súlyos ítéleteket szabtak ki a bíróságok, melyek az igazság elfedését voltak hivatottak szolgálni.
A tragédia és a hozzá vezető körülmények miatti általános elégedetlenség késztette az akkori politikát a bányászok helyzetének javítására, nagyobb erkölcsi és anyagi elismerésére. Ennek egyik eszköze volt a Bányásznap törvénybe iktatása. 1951-től országosan, egységesen szeptember első vasárnapjára szervezik az ünnepséget. Az időpontot szándékosan választották, az 1919. szeptember 6-án eldördült tatabányai csendőrsortűz évfordulójához kötötték, annak áldozatairól is megemlékezve. (Tatabányán mintegy 200-250 főnyi bányamunkás dorongokkal és tégladarabokkal felfegyverkezve a bányaigazgatóság elé vonult, és a kijáratokat elállva követelte a csendőrség által letartóztatott kommunisták kiadását. A helyszínen megjelenő csendőr felszólítására nem oszlottak szét, hanem a járőrrel szembeszálltak. Erre a csendőr tüzet nyitott, amelynek következtében 4 munkás azonnal meghalt, 2 könnyebben, 26 nehezebben megsebesült.)
Az ötvenes évektől megkezdődött erőltetett iparosítási hullám egyik kiváló „célpontja” lett a bányászat, mint a nehézipar egyik alapja, és az eltökélt munkásember vágyainak netovábbja. Mindannyiunknak ismerősek a még ma is bőségesen fellelhető duzzadó izomzatú, szikár alakú, szögletes arcélű bányász-szobrok, csákánnyal vállukon, kalapáccsal kezükben. Az ilyen embertípust állították követendő példának. Gőzerővel fejlesztették a kiszemelt bányavárosokat: Komlót, Oroszlányt, Salgótarjánt, Tatabányát, Várpalotát, stb. Gombamód szaporodtak a bányamunkásoknak otthont adó sorházak és lakótelepek, melyek a mai napig meghatározzák a városképet. Sok épületen megfigyelhető a bányászok emblémája, emlékeztetve a házak eredeti lakóinak foglalkozására. A szocializmus megbecsült munkásainak természetesen járt az elismerés, az éves megfeszített munka után egy napig ünnepelhették magukat a megrendezett bányásznapokon.
Hogy egy-egy ilyen rendezvény miről is szólt, azt megtudhatjuk például a Nógrádi Népújság 1957. augusztus 28-i számából:
„Salgótarjánban lesz megrendezve a bányásznap központi ünnepsége. A nagygyűlés előadója Biszku Béla belügyminiszter lesz. Ide jönnek majd a szénmedence bányászai. Az ünnepségen fogják átadni kiváló munkát végzett bányászainknak a kormánykitüntetést, a bányásznapi verseny győzteseinek a megérdemelt jutalmakat. A kereskedelem is a széncsaták hőseit köszönti. Több mint 20 millió forint kereten felüli áru érkezik a bányásznapra. Gondoskodtak a hiánycikkek pótlásáról és így mosógép, építőanyag, varrógép, bútorok várják majd a vásárlókat. Az idei bányásznapon ismét kapható lesz a Bányász cigaretta. Ezenkívül bő választék lesz ételből-italból is a bányászoknak.”
Ahogy a cikk is írja, az étel-ital mellett kielégítették a munkásember másik nagy szükségletét is: a dohányipar a jeles eseményre Bányász elnevezésű cigarettát gyártott. Hogy először mikor jelent meg ilyen szívni való, arról nincsen pontos információ. Sajnos a korabeli napilapokban nem esett szó ezekről, annak ellenére, hogy újságjaink akkoriban még rendszeresen beszámoltak arról, ha a dohányipar valamilyen újdonsággal állt elő. Ami biztos, hogy az első újkori Bányásznapot 1951-ben tartották, és innentől évente megrendezésre került. Az is bizonyos, hogy 1956-ban már jelent meg Bányász cigaretta, és onnantól kezdve évről évre folytatódott ez a hagyomány. Az ötvenes évekből származnak a 25 szálat tartalmazó, 3 Ft-ért árusított csomagok, melyeken az évszám nincs feltűntetve, így megjelenésük sorrendje is bizonytalan. Az ország legnagyobb és legmodernebb dohánygyára, a lágymányosi készítette az ünnepi csomagokat, alkalmanként 1-20 millió szálas tételben.
A Bányásznap megünneplésének módja az évek során formálódott, több helyen színvonalas kulturális műsor, nívós népművészeti vásár ad méltó keretet az ünnepnek.
Az 1958-as, VIII. Bányásznap salgótarjáni helyszíne ismét bővelkedett minden földi jóban: „a bányai strandfürdő területén hatalmas pavilont épít a Vendéglátó Vállalat, ahol étel-ital lesz bőven. Emellett borkóstoló, több sörkimérés lesz a vásár területén. Nemcsak sátrak, pavilonok lesznek, hanem lesz bennük áru is bőven. Kétmillió forint értékű bútor, több száz mosógép, televízió, hűtőszekrények, 195 000 forint értékű üvegáru, 650 000 forint értékű szőnyegáru, 400 000 forint értékben karóra és még emellett különböző textiláruk, szövetek, függönyök stb. A kereskedelem igen sok kedves ajándékot készített a bányásznapra. Így például árusítják majd a benzinlámpába lévő kölnis üveget, szénbe épített ébresztőórát, bányászkéseket. Ezúttal is megjelenik a bányász cigaretta, elődeitől lényegesen jobb minőségben, kétféle csomagolásban árusítják majd, különösen szép, ízléses fémdobozban. De lesz több ezer bányász gyufa is, sőt kínai fényképalbum és dohányzókészlet bányász díszítésekkel. Ezúttal rendezik meg első alkalommal a konzerv bemutatót, amely hisszük, nagy sikert arat majd. Áruban, választékban tehát nem lesz hiány, s reméljük, vásárlókban sem.”
A normál, papírcsomagos Bányász ebben az évben is 3 Ft volt, míg ugyanez a fent említett különösen szép fémdobozban már 6,50 Ft. Ennyi pénzért, bónuszként a doboz fedelének belső oldala által kínált lehetőségeket fifikásan kihasználták, és a vájárok számára életmentő óvintézkedéseket sorakoztattak fel rajta: Villamosberendezést feszültség alatt ne szerelj! – Villamosgépek védőföldelését a munka megkezdése előtt vizsgáld meg! – Ne kösd át a biztosítót! – Az óvórendszabályokat pontosan és lelkiismeretesen tartsd be!
1960-ban, a 10. rendezvényre megújult az ünnepi cigaretta: 25 helyett már csak 20 darabos csomagokat készített a lágymányosi gyár, összesen 10 millió szálat; és a név Bányász helyett Bányász-nap lett. Az ár a kiszerelés csökkenése mellett megmaradt a korábbi 3 Ft. A következő évben a csomagoláson csak a bányásznap sorszáma változott 11-re, és az ár csökkent 2,80 Ft-ra. Érdekesség, hogy a csomag hátulján a „10 éves Komló – a szocialista bányaváros” felirat szerepel, ugyanis ebből az alkalomból szintén készült 3 forintos ünnepi cigaretta a komlói dolgozók részére.
1962-től 3,20 Ft-ra drágult az ünnepi füstölgés, és annak ellenére, hogy akkor már gyártottak filteres cigarettát Magyarországon, ezek továbbra is füstszűrő nélküliek maradtak, „így óvva” az egész nap szénport beszívó bányászok egészségét…
1963-ból származik az utolsó ismert Bányász cigaretta, és bár a megemlékezést továbbra is évről évre megrendezték, az ünneplőknek valószínűleg már be kellett érniük Munkással.

2018. augusztus 31., péntek

Ki volt Borbála, a megkínzott lány, aki megvédte a bányászokat?

Szent Borbála hosszú évtizedeken át védte meg a pécsi bányászokat a sújtólégtől és egyéb váratlan bányakatasztrófáktól. De ki is volt valójában Borbála, és hogyan vált szentté?
Szent Borbála nevét bizonyára sok pécsi és Pécs környéki hallotta már jó párszor. A szentről elneveztek a városban utat, közösségi házat, Vasason működik a Szent Borbála Egyesület, de ott található a Szent Borbála park is, sőt, a vasasi templomban oltárszobrát és a róla készült festményt is megnézhetjük.
Neve főként a pécsi és Pécs melletti települések bányászünnepségein kerül szóba, azzal pedig nem árulunk el nagy titkot, hogy Szent Borbála a bányászok védőszentje volt. Ennél azonban érdekes módon nem sokan tudnak többet a középkor egyik legismertebb szentjéről, ami valamelyest szomorú, hiszen Borbála tragikus, kegyetlen vértanúlegendáját érdemes ismerni ahhoz, hogy tudjuk, miért is oltalmazza – többek között – a bányászokat.


Szent Borbála története egy festményen

Borbála a mai Törökország területén fekvő Nikomédiában született, és ott is halt meg, a 4. században, egy előkelő pogány családban. Az Érdy-kódexben olvasható legenda szerint apja betegesen féltette egyetlen gyermekét, a gyönyörű és okos Borbálát a keresztényektől (akinek a neve egyébként a pogány Barbarus női változata).
A kis Borbálát apja a kor tudományágainak legnagyobb mestereivel taníttatta, közben pedig nagyon ügyelt arra, hogy keresztény tanokkal ne ismerkedhessen meg, keresztényekkel ne érintkezzen.


Bányászok Szent Borbála szobrával

A kereszténygyűlölet legmeghökkentőbb megnyilvánulásaként a már tizenéves Borbálát apja egy kizárólag számára épített, fényűzően berendezett toronyba zárta, ahol csak tanáraival és szolgáival találkozhatott. Pompás, kényelmes börtönét soha nem hagyhatta el, itt kellett várnia arra, hogy apja mikor adja férjhez egy hozzá hasonlóan gazdag és pogány úr fiához. Magányában Borbála azonban meg akart és meg is ismerkedett a kereszténységgel: titokban, becsempészett keresztény írásokat olvasott, sőt még meg is keresztelkedett (egy Bálint nevű pap osont be hozzá). Hite börtönében is nagy volt, ennek jeleként a toronyszoba két ablaka mellé egy harmadikat vágatott, így tisztelgett titokban a Szentháromság előtt.


Rubens: Borbála menekül apja haragja elől

Mikor apja közölte vele, hogy megtalálta számára a tökéletes pogány férjet, Borbála megtagadva a kényszerházasságot, bevallotta, hogy megkeresztelkedett. Az apa ezt meghallva irdatlan haragra gerjedt és meg akarta ölni egyetlen lányát, akinek sikerült kibújnia kezei közül és elmenekülnie a toronyból. Apja üldözőbe vette, de Borbála szerencsére el tudott bújni egy barlangban, ami pontosan előtte nyílt meg (egy kis utalás ez a bányászok felé). Nem sokkal később azonban egy pásztor elárulta apjának, hogy hova bújt a lánya, akit gyorsan el is fogtak, elvittek a város bírájához, aki halálra ítélte, de előtte kegyetlen módon meg is kínoztatta. A főtéren meztelenre vetkőztette Borbálát, megkorbácsoltatta, így hajtotta végig a városon, majd égő fáklyát dobott az arcába.
Borbála kínzása közben imádkozott, arra kérte Istent, hogy takarja el meztelen, vérző testét a város lakói elől, hogy azok ne nevethessék ki. Imája meghallgattatott, a kínpadra sűrű, fekete felhők ereszkedtek és eltakarták Borbálát. A lány apja ezt látva olyan mérhetetlen dühbe gurult, hogy a kínpadra felrohanva saját kezűleg fejezte le lányát. Borbála így vált vértanúvá a legenda szerint. Apját pedig, a kivégzésről hazafelé menet agyonvágta egy villám. Borbálát az a Bálint pap temette el, aki megkeresztelte.


Skót bányászok Szent Borbálával vonulnak

Borbála oltalmát – apja halálának körülményei miatt – szokás kérni a villámcsapások, váratlan halál, és a hirtelen tűzvészek ellen is, a régi vészharangokra ezért is szokták rávésni képét. Ebből kifolyólag egyébként a harangöntők is védőszentjüknek választották, ahogy a hegymászók is, akiket a villámcsapás sokszor fenyeget. A puskapor feltalálása után – amelyre úgy tekintettek régen, mint a villámlás és a tűz egyesült erejére – a tüzérek védőszentje is lett. A bányászok tehát nem véletlenül tették meg szentjükké Borbálát, hiszen a berobbanó sújtólég egyszerre volt váratlan, ólálkodó, és a villámlásokhoz hasonlóan gyors gyilkos.
Íme egy rövid ima, amit talán a régi pécsi bányászok is elmormoltak, mielőtt lemerészkedtek a mélységbe: „A hirtelen és készületlen halál elleni oltalmazónak tekintjük, és kérjük az Urat,hogy Szent Borbála közbenjárására halálunk előtt részesülhessünk szentségeiben.”

2018. augusztus 24., péntek

Köszöntjük a bányászokat / Folytatás a posztban

A föld mélyének kincseit a múltban gyötrő munkával hozták felszínre a bányászok. Amíg munkájuk gyümölcsén a szénmedencék urai, a méltóságos Chorin Ferencek gazdagodtak, addig a bányászok odúkban laktak.Hogy könnyítsenek embertelen helyzetükön, sztrájkoltak, éhségtüntetést szerveztek. Horthyék ellenforradalma üldözte a bányászokat. 1919. szeptember 6-án csendőrsortűz gyilkolta a tatabányai tüntetőket. A bányák népe őrzi mártírjai emlékét. 34 évvel a gyilkosság után egy szabad ország fiai ünneplik a Bányásznapot. Az új házak között hajnali köszöntőt fú a zenekar Tatabányán. Ezen a napon senki sem haragszik meg a rendkívüli ébresztésért. Államunk megbecsüli a bányászokat. Az ünnepi műszak végén a győztes 8-as akna előtt is sor kerül a hűségjutalmak átadására. 2 320.- forint hűségjutalmat kapott Ferenc bácsi, aki 40 éve bányász. A nagygyűlésre felvonult Tatabánya népe. Eljött a Kossuth-díjas Tajkov András és eljöttek a győztes aknák bányászhősei győzelmi jelvényeikkel, kiváló termelési eredményeikkel. Népünk háláját és szeretetét Kristóf elvtárs tolmácsolta. Magas állami kitüntetést kapott többek között Krefli Gábor bányamérnök, Lengyel Lajosné csillés. Hampel János vájár az idén először kiosztott 'kiváló bányász' kitüntetését tűzhette sztahanovista jelvényei mellé. A hűségjutalmak ezresei gyorsan változnak át leszállított árú cipővé, ruhává. A tatabányai vidám parkban, mint mindenütt hazánkban, a jólét és felemelkedés részeseivé lett magyar bányászok örömteli napot ünnepeltek.

2015. november 22., vasárnap

Komló - Egy város születése / Folytatáshoz kattints a posztra


FOTÓK : http://www.fortepan.hu/

 Komló (németülKumlauhorvátul Komlovészak-baranyai város, a Komlói járás központja. A település egy századon át szénbányászatáról volt nevezetes; bányakincseinek köszönhetően a szocialista időkben erőteljesen fejlesztették, 1951-ben nyilvánították várossá. Mára Észak-Baranya meghatározó gazdasági, közigazgatási, kulturális és egészségügyi központja. Hozzá tartozik Sikonda üdülőfalu, 1954 óta KisbattyánMecsekfalu és
Mecsekjánosi, 1958 és 1992 között pedig Mánfa is a része volt Pécsbudafával együtt.

Városrészei

Anna akna, Béketelep, Belváros, Béta akna, Cseresznyák, Dávidföld, Gadány, Gesztenyés, Hármas akna, Határtető, Kakastelep, Kenderföld, Kisbattyán, Kossuth akna, Kökönyös, Körtvélyes, Mecsekjánosi, Sikonda, Zobákpuszta, Majális tér, Mecsekfalu, Mecsekjánosi-puszta, Somág-tető, Szent Imre-telep, Szilvás, Új-telep,
 Komló Árpád-kori település. Nevét az oklevelek 1256-ban említették előszörVilla Complov alakban írva. 1312-ben Cumplow1320-ban Kemle1321-benKomlod1329-ben Komlou13321335 között Konlod, Komlod, Cumulod változatokban írták nevét.
 Komló a pécsváradi apátság falvai közé tartozott. Az oklevelek 1256-ban, majd 1329-ben a Tolna vármegyei Jánosival határos településként írták le. 1312-ben és 1320-ban már említették papját is, aki a pápai tizedjegyzék szerint 1333-ban 30, 1334-ben 10, 1335-ben 20 báni pápai tizedet fizetett.
 20. század elején Baranya vármegye Hegyháti járásához tartozott.
 1910-ben 1513 lakosa volt, melyből 1002 magyar, 462 német, 40 cigány volt. Ebből 1449 római katolikus, 29 evangélikus, 19 izraelita volt.
 1951-ben kapott városi rangot, 1954-ben hozzá csatolták Kisbattyánt,Mecsekfalut (melynek neve 1928-ig Szopok volt) és Mecsekjánosit, majd 1954-ben Mánfát, mely azonban 1992-ben ismét önálló községgé alakult.
 2001-ben 27081 lakosából 26294 magyar, 419 cigány, 289 német, 29 horvát, 18 román, 6 ukrán, 6 lengyel, 5 szerb, 5 szlovák, 5 szlovén és 5 görög volt.
A város mai népessége gyors ütemben fogy, főképp, mert nehéz helyben munkát találni: az 1990-es években még harmincegyezren éltek Komlón.

Nevezetességei

  • Városi Helytörténeti Múzeum 
  • Komlói Természettudományi Gyűjtemény
  • 13. századi gótikus templom romjai
  • Komlosaurus Carbonis - egy Komlóról elnevezett dinoszaurusz-faj, amely nevét a város környékén fellelt lábnyomainak köszönheti.
  • A város központjában elhelyezkedő hőerőmű gőzkürtje napi öt alkalommal hangjelet ad, amely a bányászkodás élő emléke, hiszen a kürtjelek 6, 14 és 22 órakor, vagyis a bánya hajdani műszakváltásainak idején szólalnak meg és délben. A kürtjel (az ún. "fújás"), az erőmű fekvésénél fogva a város legtávolabbi pontjaiban is hallható.
  • Kodály Zoltán a (ma már a zeneszerző nevét viselő) komlói belvárosi iskolának ajánlotta "Harasztosi legénynek" című gyermekkari művét.
 Komlón született, Komlón élő, vagy életük egy részében Komlón élt személyek
  • Alvics Gyula, olimpiai 5. helyezett ökölvívó (a Komlói Bányász volt sportolója)
  • Árgyelán György, fotográfus
  • Babina Éva, porcelánfestő
  • Bachmann Zoltán dr., Kossuth-, Ybl- és Prima Primissima díjas építész
  • Bartha László, utánpótlás válogatott labdarúgó
  • Bérczesi Róbert, zenész, dalszerző (BlaBla, Hiperkarma, Biorobot)
  • Bugyik György, bokszoló, kickbox amatőr és profi Európa-bajnok, világkupagyőztes
  • Czukor Zoltán, gyalogló, háromszoros olimpikon (2000, 2004, 2008)
  • Dénes Gizella (1897–1975) írónő
  • Farkas Gábor, türelemüveg készítő
  • Ferenczy András, énekes
  • Füzesi József (Komló, 1966. július 21. −) festőművész
  • Garami József labdarúgóedző, volt szövetségi kapitány (a Komlói Bányász volt sportolója)
  • Glázer István, zeneszerző és szövegíró, a népszerű egykori Piros Gőzmozdony zenekar alapítója.
  • Glöckler Oszvald, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség egyik vezető munkatársa.
  • Gógl Árpád dr., orvos, volt egészségügyi miniszter (1998–2000)
  • Gyöngyösi Zoltán, fuvolaművész
  • Győri János, kétszeres magyar válogatott labdarúgó (2001–2002)
  • Hasznos Miklós, a KDNP alenöke, majd a Jobbik politikusa (fiatalon Komlón dolgozott)
  • Haui József, grafikus, a Magyar népmesék, a Vízipók-Csodapók, a Kérem a következőt! sorozatok alkotója
  • Ilka Gábor, 
  • Jovánovics László roma származású magyar festőművész (1973-)
  • Király Csaba, zongora- és orgonaművész
  • Korcsmár Zsolt, U20 világbajnoki bronzérmes (2009) és U19 Európa-bajnoki bronzérmes labdarúgó (2008)
  • Lantos Mihály, olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó (1968-75 a Komlói Bányász SK edzője)
  • Lővei Attila, autóversenyző
  • Megyeri Ferenc, punk énekes és zenész, a Hétköznapi Csalódások frontembere
  • Moldova György író (Komlón dolgozott, majd 1971-ben Komlóról írt könyvet)
  • Mózes Balázs, színművész
  • Orsós Teréz (1956-) magyar-cigány grafikus- és festőművész.
  • Ráczné Kalányos Gyöngyi (1965-) magyar-cigány grafikus és festőművész
  • Rejtőné Alföldi Andrea, gyalogló olimpikon (1992)
  • Rózsaszín Pittbull zenekar
  • Sáfrány Emese (Aleska Diamond néven sokszoros díjnyertes pornószínésznő)
  • Sárkány Kázmér operaénekes
  • dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, az alapvető jogok országgyűlési biztosának helyettese (2013-)
  • Takács Péter, festő és rajztanár
  • Tibai Gyöngyi, költő és képzőművész






















Elhelyezkedése
Komló (Magyarország)
Komló
Komló
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 11′ 28″k. h. 18° 15′ 40″Koordinátáké. sz. 46° 11′ 28″, k. h. 18° 15′ 40″osm térkép ▼
Komló (Baranya megye)
Komló
Komló
Pozíció Baranya megye térképén

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...