A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kádár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kádár. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 30., szerda

Kádár vonata

A pártvezetők által használt vonatok biztonsága elsődleges szempont volt, ezért a szerelvények csak pontos forgatókönyv, külön menetrend szerint közlekedhettek. A vonat indulásának és érkezésének időpontjai államtitkot képeztek, azonban azt is biztosítani kellett, hogy a vonalon, amíg a vonat áthalad, semmilyen más szerelvény ne közlekedjen: sem a vonat felett, sem mellette.

Az érintett vasúti átjárókat már jóval a vonat elhaladása előtt lezárták, ami többször okozott problémát az arra utazóknak. Az is lassította az áthaladást, hogy a „K vonat” előtt haladt mindig egy ún. előfutó kocsi, aminek az volt a szerepe, hogy tesztelje a vasútvonalat, és az esetleges aknától megvédje a kormányvonatot, ill. a benne ülőket. A vonaton utazó pártvezetők védelmét és a szerelvény fokozott biztosítását ebben az időben a kormányőrség és a karhatalom együtt végezte.

Kádár János kezdetben a Horthytól örökölt kormányvonatot, a hajdani Turánt használta, majd a 60-as évek végétől az új kormányvonattal az ún. Ezüst nyíllal utazott. A korábbi szerelvény elavultsága már a második dokumentumként közölt, 1965-ből származó jelentésből is kiderült. Az ebben megfogalmazott kritériumok alapján tervezték meg az új kormányvonatot, amely az eredeti tervtől eltérően végül csak 1969 márciusára készült el.



Az új vonatot a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár készítette el, a gépészeti részeket a Ganz Mávag Mozdony-, Vagon- és Gépgyár szerelte össze. Biztonsági okokból az új vonat padlózata és falai erősebbek, üvege pedig vastagabb volt, mint az átlagos személyszállító vonatoké. A fülkék hangszigeteltek voltak, belsejüket ellátták légkondicionáló készülékkel. A szerelvény telefonhálózattal, világvevő rádióval, rádióantennával és vonathangosítással is rendelkezett.

Indulás után a személyzet – mint egy repülőn – tájékoztatta az utasokat a célállomásról, a vonat által elérhető legnagyobb sebességről, majd megérkezés előtt a várható időjárásról. A vonaton volt konyha, tárgyaló (16 fő részére), fürdőszoba zuhanyzóval, ill. két- és négyfős hálókocsi-rész. Kádár kérésére egy kártyázásra és sakkozásra alkalmas kis szobát is kialakítottak, amelynek két kijárata volt. A kocsik berendezése természetesen a kádári puritanizmus jegyében sokkal visszafogottabb volt, mint például a jugoszláv államfő, Tito vasúti szerelvényei.

Mindez azonban nem volt problémamentes: "Az étkezőkocsi 4 személyes kis asztalokkal van beépítve. A delegáció nem tud egy asztalhoz ülni. Az elmúlt időben ezt már több vezető elvtárs komolyan kifogásolta. Az elmúlt években több esetben vita tárgyát képezte a kormányzati vonatok igénybevételének joga. Pl. a motorvonatokat rendszeresen használták a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium különböző beosztású vezetői. A termeskocsikat a legkülönbözőbb célokra igénybe veszik, a legutóbb egyik külkereskedelmi vállalat igényelte reprezentációs okokra hivatkozva. A felhasználásra vonatkozóan nincs egyértelmű rendelkezés kiadva.

A kormányzati vonatok műszaki karbantartása, javítása nincs megnyugtatóan megoldva, és ez nagymértékben akadályozza a biztonságos közlekedést és a pontos időben történő utazásokat. A vonatszerelvények külső és belső tisztántartása, apróbb műszaki meghibásodása igen sok kívánni valót hagy maga után. Több alkalommal a mi intézkedésünkre, beavatkozásunkra volt szükség, hogy a szerelvény tiszta legyen, a meghibásodások időben ki legyenek javítva. Megítélésünk szerint a fenti hiányosságok a következőkre vezethetőek vissza: a MÁV-on belül nincs egy felelős szerv megjelölve, amely a kormányzati vonatok felett egyértelműen rendelkezne" - olvasható az egyik dokumentumban.




2017. július 28., péntek

Ritkán látható történelmi fotók Magyarországról


1895. Földalatti építése, Andrássy út – Dózsa György úti sarok
Ritka történelmi képek
1900. Nyugati pályaudvar
Ritka történelmi képek
1900. Oktogon
Ritka történelmi képek
1905. József krt. bevonuló magyar bakák
Ritka történelmi képek
1929. Nagykörút-Rákóczi kereszteződés, a mai Blaha Lujza tér
Ritka történelmi képek
1930. Junkers hidroplán, Siófok
Ritka történelmi képek
1931. Zeppelin Budapesten, Csepel, Weiss Manfréd művek (későbbi Csepel Művek)
Ritka történelmi képek
1931. Zeppelin Budapest felett
Ritka történelmi képek
1938. Magyar bevonulás Érsekújvárra az első Bécsi Döntés értelmében
Ritka történelmi képek
1939. Magyar páncélautók a Kis Háborúban
Ritka történelmi képek
1940. Honvédségi gépkocsi vezetők viccelődnek (Hanomag 1.3 gépkocsi)
Ritka történelmi képek
1940. Horthy István (a kormányzó fia)
Ritka történelmi képek
1940. Bevonuló leventék Erdélyben
Ritka történelmi képek
1942. Géppuskásraj tüzelőállásban (Schwarzlose 7/31M Gp.)
Ritka történelmi képek
1942. Magyar katonák a Don-kanyarban a lerombolt Goldajevka templom mellett
Ritka történelmi képek
1943. Magyar katona egy zsákmányolt M3 Stuart harckocsival. Az USA tankokat is szállított a Szovjetuniónak a németek és szövetségeseik (olaszok, magyarok, románok) elleni harchoz.
Ritka történelmi képek
1943. Zsákmányolt szovjet Vorosilovec vontató
Ritka történelmi képek
1948. Mezőgazdasági kiállítás, Farkas Mihály, Vas Zoltán és Kádár János
Ritka történelmi képek
1948. Siófok, Fő tér
Ritka történelmi képek
1950. Igazoltató rendőr a Nagykörúton
Ritka történelmi képek
1952. Talajkutató uszály a Dunán, próbafúrások a metró építéséhez
Ritka történelmi képek
1954. Népstadioni metrómegálló és vonal építése
Ritka történelmi képek
1956. Kilőtt Csepel rendőrségi csapatszállító a forradalom alatt.
Ritka történelmi képek
1956. Forradalmár gázálarcban megy le az épülő metróalagútba, ÁVO-sok után kutatva.
Ritka történelmi képek
1957. Kádár vadászik
Ritka történelmi képek
1962. Ferihegyi repülőtér
Ritka történelmi képek
1962. Erzsébet-híd építése
Ritka történelmi képek
1964. az Erzsébet híd terheléspróbája
Ritka történelmi képek

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...