A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gépkocsi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gépkocsi. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 24., hétfő

Mindenki tartogat egy kis helyet a szíve csücskében a Fiat 500-as számára.

 A kocsi formatervének megalkotásához nem kértek fel olyan neves cégeket, mint a Pininfarina, a Bertone, vagy a Touring. A gyári karosszériaszabász, a Topolinótól a 124-esig (Zsiguli) temérdek Fiat külalakjáért felelős konstruktőr, Dante Giacosa azonban a legnagyobbakhoz mérhetően zseniálisat kanyarított a csőtollal. A törpe- és miniautók határán egyensúlyozó 500-as Fiattal, azaz a Cinquecentóval olyan maradandó formát hozott létre, ami évtizedekig stílusos, majd még divatossága teljében klasszikus jármű lett. 
 A korai 500-as azonban távol volt az általunk ismertebb későbbi modellektől. Eleve csak két ülése volt, az ajtajai hátrafelé nyíltak, nyomorult, 473 köbcentis, 13 lóerős motor hajtotta akár 85 km/h-s sebességgel, viszont már az a kéthengeres, soros léghűtéses konstrukció kerepelt a farában, ami a későbbi 500-ast, majd a 126-ost, végül még a Pandát is hajtotta. 

Az első lámpái alatt nem díszlécek, hanem a szélvédőhöz csövek közreműködésével, hideg, páramentesítő légáramot szállító nyílások voltak, a kombinált index/helyzetjelző a sárvédő felső sarkában kapott helyet, a csomagtérfedelet - ami a farmotoros elrendezés miatt természetesen elöl volt, a közepén hosszanti, polírozott léc díszítette.
Váltójának négy gangját egészen a kifutó széria megjelenéséig nem szinkronizálták, az egyes fokozat ráadásul sivító, egyenes fogazású áttételezést kapott. A kor igényeihez képest gyenge kidolgozású és motorizáltságú kiskocsiba azonban a bemutatása után néhány hónappal erősebb, 15 lóerős, 90 km/h-képes motort hajítottak, s megrendelhető lett négyüléses kivitel is. 
Ennek már az ajtajai felső részén is voltak díszlécei, a kerekein dísztárcsák képviselték a pompát, kétszínű lett a belső kárpitozása, nagyobb kereteket szereltek a fényszóróira, s már nemcsak a gyárban emlegették "Nuova 500"-ként, hanem a nevet a motorházfedélre biggyesztett felirattal a nagyvilág tudomására is hozták.
 1958-ban újabb izgalmak következtek: az adrenalinszint-túltengést a Nuova 500 Sport megjelenése biztosította, amely piros oldalsó csíkozásával, behegesztett (tehát vászontalanított) tetejével, 105 km/h elérését is lehetővé tevő, 21,5 lóerős motorjával már az országúti helytállást is biztosította a miniautó utasainak. 

Az új 499,5 köbcentis alapként szolgált az 1960-ban megjelenő 500 D alapkivitel kissé nyomatékosabbra hangolt, 17,5 lóerős motorjához. Ekkor szoktak le végleg a végig legördíthető, kombi-limuzin építésmódról: az 500 D-nél a hátsó ülések fölött már csavarozott lemeztető volt, vászon csak az első két ülés fölött maradt. Gazdagabb lett viszont a díszítés, hiszen immár a küszöbre is jutott némi fényes lemezcsík.

Ugyanebben az évben bukkant fel a gnú, azaz a kombi 500-as, amely Cinquecento orr-résszel és Szaratov-hűtőszekrény hátsó csomagtérajtóval keltett feltűnést. Ebben elfektették a kéthengeres motort (valójában nem egészen ugyanarról a motorról van szó, mert a blokköntvénye, a karburátora, a hengerfeje és seregnyi egyéb meghatározó alkatrésze egyedi), így pedig maradt hely csomagok számára is. A gnú, azaz a Giardiniera (dzsardiniéra) tengelytávját tíz centivel megnyújtották, a hátsó oldalablakai eltolhatók lettek, ezért a limuzin 500-assal ellentétben a hátsó ülésein már nemcsak kis növésű pigmeusokat, de nem túl termetes felnőtteket is lehetett benne utaztatni, mi több, a megfulladástól sem kellett tartaniuk. 
Az 500 D-ből 1965-ig az első szériánál már jóval többet, összesen 640 ezer példány példányt készítettek. Ekkor mutatták be azt a kivitelt - a Fiat 500 F-et - amelyet valamennyien jól ismerünk, hiszen őt nálunk is forgalmazta a Merkur 1970-től bő egy éven át (CT-IK rendszámok), 56, később 61 ezer forintért, ami kétezer forinttal volt kevesebb a Zapó, de hatezerrel több a Trabi áránál.
Ennek már - szemben a libakergető elődökkel - rendesen nyíltak az ajtajai, a tető hátsó ülések fölötti fémrészét nem csavarozták, hanem egyben volt a karosszériával. A nehézkes, két reteszes tetőnyitót törékenyebb, de gyorsabb, egykapcsos megoldás váltotta le. Az üveges, tízesével skálázott sebmérő helyett plexiablakos, húszasával rovátkolt kilométerórát alkalmaztak. A belső küszöbök szögletes helyett íves profilúak lettek, eltűntek a díszlécek a motorházfedélről és a kocsi oldalairól, csak a küszöbön maradt egy-egy csík. 
A maga mércéjével azonban az ötszázast jól felszerelt kiskocsiként ismerték: volt benne például négy ütem, alacsony üzemanyagszintet jelző lámpácska, 12 voltos elektromos rendszer, pót-csomagtartóvá lebillenthető hátsó üléstámla, elefántfül és kézi gáz - csupa olyan dolog, ami a Trabantból akkoriban hiányzott. 
De a független, elöl felső háromszög-lengőkaros, alsó keresztlaprugós, hátul pedig háromszög-lengőkaros, csavarrugós futómű, a fűtés, a kurblizható ablak, valamint a teljes szőnyegezés sem volt megvetendő dolog harmincegynéhány évvel ezelőtt. Különös tekintettel arra, hogy a kis Fiat 1969-ben például már 999 dollárért megrendelhető volt a Jetcar-tól - házhoz szállítással, rendszámmal ellátva. És persze Nyugat-Európában.

2018. szeptember 20., csütörtök

Trabanton szállni élvezet..../ Folytatás a posztban

Trabant keletnémet gépkocsitípus, melyet a német VEB Sachsenring gyártott. Az első Trabant 1957november 7-én gurult le a futószalagról, a legelterjedtebb autó volt Kelet-Németországban, és a többi szocialista országbais exportáltak belőle.


Története


Át a berlini falon
A Trabant volt az első jármű a Német Demokratikus Köztársaságból, ami a keleti közlekedés szimbólumává vált. Régebbi kiadású autós szakkönyvek még törpeautónak nevezték, hiszen – egyes tévhitek szerint – eredetileg nem is kocsinak készült, hanem fedett motornak.
A DKW volt a neve annak a német autógyárnak, amelyik kifejlesztette az F8-at, ami később minden keletnémet családi autónak őstípusává vált. A Zwickaubatelepült AWZ – Automobilwerk Zwickau – gyár folytatta az F8 gyártását, aminek továbbfejlesztéséből született meg a szovjetek fennhatósága alatt a második világháború után az F9. 1953-ban az F9 gyártása Eisenachba költözött, ahol az EMW, később pedig a Wartburg készült. Zwickauban az F8-ból a P70-es modellt fejlesztették ki, aminek elnevezésében a P (personenkraftwagen) a személyautó jelleget, a 70 pedig a 700 cm³-hez közelítő 690 cm³-es motort jelölte. Ez volt az első német autó, amelyik műanyagborítású (duroplaszt) karosszériával készült. 1955-ben mutatták be, vízhűtéses kétütemű motorja a régi kéthengeres F8-aséval szinte megegyezett, 22 lóerőt teljesített. A kocsi 820 kg-ot nyomott, 90 km/h végsebességre volt képes, és nem kevesebb, mint egy perc alatt gyorsult fel 90 km/h sebességre. Ezek a menetteljesítmények már abban az időben is nagyon elavultnak számítottak, az anyaghiánnyal küzdő NDK-ban viszont egyelőre nem látszott más lehetőség arra, hogy olcsón előállítható személyautóhoz juttathassák az embereket.
A limuzin kivitel mellett („Zwickau” típus) kapható volt még kombi és coupé változatban is. Az öt évig tartó gyártás során több mint 36 000 autót gyártottak le. 1957. november 7-étől volt kapható a P70-es utódja: a P50-es, majd a P601. A Sachsenring-emblémát a Trabant 1958. május 1-étől viselte, de a P70-es típus leállításáig azokat is ezzel látták el, az addigi AWZ-logo helyet. Nagyon közkedvelt kocsi volt, alacsony ára és könnyű javíthatósága miatt vonzódtak hozzá az emberek.
Az első szérián (P50, 1957-1959) még nem volt oldalcsík, egyszínű volt a fényezés, a dísztárcsák pedig virágsziromszerűek. Az AWZ, majd Sachsenring-logós orrjelvény magában hordja a motorháztető felnyitását segítő fület, később bemélyedést. Motorja 500 cm³-es, amely 18 lóerőt ad le. 1964-ig 132 000 db-ot adtak el belőle, amikor a P601 átvette a helyét. 1958-ban az autó oldalán lévő díszléc átalakult, ezentúl ívesen lekanyarodott az autó hátulja felé haladva, és a kocsi fényezése is kétszínű lett. A kormányküllők is íveltté váltak, és az üléstámlát billenthetővé alakították. 1959-től forgalomba került az új a típusjelzés, ezentúl Trabant 500 névvel.
A második sorozat (P50/1, 1959-1961) kétszínű fényezést kapott, amit ívelt díszléc osztott ketté.
A harmadik változatnál (P50/2, 1961-1962) az egy darab oldaldíszléc egyenes, de itt már változtak az ülések, a belső kárpitok és a műszerfal.
1960-ban jelent meg az első kombi, 1962-ben pedig a már ismert karosszériát mutatták be 600-as motorral, 100 km/h végsebességgel. Ekkor már egyenes küllős kormánykerék, kettős egyenes díszléc jellemezte az autót. A fehér autókon szürke, piros, kék, okker vagy zöld volt a díszcsík. A hátsó lámpa alsó részét Magyarországon belülről bíbor burkolattal látták el. A kétüteműek utolsó típusa a P601-es volt, amit 1963-tól készítettek.
Ez a jármű még a mai napig rója Magyarország útjait. Műszerfala kezdetben vajszínű, majd szürke volt, 1965 és 1968 között szögletes kilométerórával szerelték, a műszerfal 1966 áprilisától változott feketére. Ezeknél a kocsiknál 1969-ig nem volt szellőző a C oszlopon, a tank 24 literes volt. Az elülső embléma a hűtőrácson helyezkedik el, de még nem a jól ismert, egyszerű „körbe zárt villám”, hanem van két oldalra ágazó karja is (szárnyas embléma), az index és a hátsó prizma pedig fémkeretes. A rendszámvilágítás öt 3W-os izzóval üzemelt, a tükrök pedig ívelt formájúak voltak. 1966-ban már van Trabant 601 Deluxe típus is, amin a külső fémalkatrészek nagyja krómbevonatú, kisebb extrák is találhatóak benne, például rádió, kényelmesebb ülések, eltérő színű belső kárpit. A tető fényezése is esetenként eltérő a karosszéria többi részétől.
Ugyanebben az évben megjelent az automata kuplungos Trabant Hycomat kivitel is, amit csak megrendelésre gyártottak, de meglehetősen nagy példányszámban kelt el, főleg (de nem kizárólag) mozgássérültek részére. 1967-től a gyár kifejlesztette a nyitott változatot, amit először a honvédség és a határőrségrészére gyártott, majd később a civilek számára is hozzáférhetővé tett. A Kübelt a katonaságnak, határőrségnek, a Trampot pedig a civil vásárlóknak szánták. A következő nevezetes évszám 1974, ekkor gördült ki a gyárkapun az egymilliomodik Trabant. 1977-ben Amerikában az év európai autója. Számos apróbb változtatás gazdagította a kocsit ezekben az években. Ilyen volt a kormányzár, az intrevallumkapcsolós ablaktörlő vagy a kibővített színválaszték. 1980-tól már a Deluxe kivitelhez elektromos ablakmosó, ködlámpa, tolatólámpa és kétszólamú kürt is tartozott. Ez 1983-ban kibővült még fejtámlákkal és hátsóablak-fűtéssel is. Ez utóbbi 1987-től minden modellen szériafelszerelés. 1985-től a fényszórókban halogénizzók világítanak, és megjelent a tetőablakos változat is. A felsorolt „extrák” ma már szinte bárki számára nélkülözhetetlen kiegészítőket jelentenek egy autóban, de amint láthatjuk, a „kicsi csoda” esetében ez nem volt mindig így.
Az 1989-es tesztelés és nullszéria után 1990 májusában megindul az 1.1-es Trabant gyártása. Addigra azonban a megváltozott, immáron német politikai és társadalmi helyzet miatt az autó jövője bizonytalanná vált, így 1991. április 30-án az utolsó darab is elhagyta a szerelőszalagot. A kocsi főbb jellemzői: 1043 cm³-es VW Polo licenc motor 41 LE-vel, egytorkú Weber karburátorral, a váltó négyfokozatú (+hátramenet), saját fejlesztés. A vízhűtéses motor miatt jobb lett a kocsi hűtése és fűtése. A motor mérete miatt a benzintankot a csomagtartó alá (kívül) helyezték el (28L). A kocsi elejét számos ponton megerősítették Az első futómű is változott. Változott az első fék, tárcsafékes lett és a kerekek kivitele is. A megújult műszerfalon a km óra mellett egy kombinált műszer tájékoztat a hűtőközeg hőmérsékletéről és a benzinszint-állásról. Megtalálható még olajnyomás- és fékellenőrző, továbbá a vészvillogó visszajelzője is. Billenőkapcsolók sora található a műszerfalon: vészvillogó, hátsóablakfűtés, hátsó ködlámpa, kétfokozatú ventilátor, Universal kivitelnél a hátsó ablakmosó/törlő, némely kivitelnél az első ködlámpa kapcsolója. Újak a hűtés és fűtés kezelő szervei is. Az ülések fejtámlásak, az utasokat automata övek védik, a kormány négyküllős (mind a 601S deLuxe-ból való). Az új padlóváltó miatt az első szőnyeg ki van vágva. Érdekesség, hogy a váltó nem középen van; az „anyósülés” felé van egy kissé eltolva. Újdonság a két, kormánynál lévő ún. bajuszkapcsoló: a bal oldali az irányjelző, reflektor/fény- kürt; a jobb oldali az ablaktörlő intervallumkapcsolója. Ezek az újdonságok mind az 1.1 S, mind az 1.1 1989-ben megtalálhatóak voltak. Teljesen újak a belül fém merevítéses, új formájú és nagyobb műanyag lökhárítók (elöl/hátul), a már szintén említett új hátsólámpák (integrált ködzáró és tolatófénnyel). A felszereltségből nálunk, Magyarországon hiányzott a hátsó biztonsági öv (a rögzítési pontok megvannak!), az első ködlámpák és azok kapcsolója. Említésre méltó még az Universal – nálunk is – szériafelszereltségét képező kalaptartó, amely nagy mérete miatt nem túl praktikus elem, ezért gyakran kidobták az autóból, így manapság nagyon ritka.
Mindeközben történtek meg nem valósult próbálkozások is Trabant-gyártás történetében. A hatvanas évek végén a sorozatgyártás küszöbére érkezett a Trabant 601 utódja a 603, ami igencsak forradalmi konstrukció volt. Megtartotta elődje előremutató jellegzetességeit, az elsőkerékhajtást és a műgyanta és gyapothulladékból komposztált duroplaszt karosszériát. De a formavilág és a hajtáslánc egyre csak korszerűsödött. A kétütemű kéthengeres helyére Wankel-motort álmodtak a bátor keletnémet mérnökök. 1968-ra az üzemi- és gyártáspróbák alapján némileg módosultak. Ekkorra a palettán már a Skoda 1000MB motorja, a Wankel-motor és a Wartburg 3 hengeres, kétütemű, vízhűtéses motorja szerepelt. A teljesen kész autót sorozatgyártástól már csak a gyártósor felállítása választotta el, azonban a politika közbeszólt, így 1968-ban nem kapta meg a gyár az engedélyt a gyártásához.
Az alábbi tényezők okozták a tervek kudarcát:
  • 1968-ra a Wankel-motor licence lejárt, és az NSU gyár megváltozott marketingpolitikája miatt nem kívánta a szerződést meghosszabbítani.
  • A csehszlovákiai megszállás miatt a politikai és gazdasági kapcsolatok megromlottak, így a Skoda gyár motorjára nem számíthattak.
  • Az AWZ saját kapacitása, illetve az eisenachi Wartburg gyár motorgyártó kapacitása nem fedezte volna az új típus motorigényét.
  • Bár már szériaérett volt az autó, mégsem készült a 603-asból egyetlen darab sem.
Több mint 3 millió Trabantot adtak el összesen. Ezt az értéket összehasonlítva a Mini Morris 5,3 milliós eredményével, azt mondhatjuk, hogy a Trabant sikeres kisautó volt.

Trabant modellek

P70 (1955–1959)

A legelső sorozatban gyártott modell, az IFA F8 alapjaira építve. Összesen 36 786 db készült belőle. Motorja 2 ütemű, vízhűtéses, 690 cm³-es. Alvázas autó, az alvázra favázra szerelt duroplast karosszériát szereltek, az utastérben a padlózat is fából készült. Többféle kivitelben volt kapható: limousine, kombi, coupé – ezekből csak kevés készült.
AWZ P70 Limousine
AWZ P70 Coupé

P50 (1957–1962)


Az első Trabant-típus, bár a legelső szériák még az AWZ P50-es jelzést és emblémát viselték. Az ezek után következő széria már Trabant-típusú volt és az a bizonyos S betű lett a jele is. Ezeken a sorozatokon még nem volt díszléc oldalt, az ablaktörlő pedig jobbra állt. Ezek után került gyártásra a már ismeretes ívelt díszléces modell. Az első darabokat az NDK-ban 8360 márkáért árulták. Összesen 131 434 db készült belőlük.
 A P50 elölről
A P50 hátulról

500 (1960–1963)

A már jól bevált forma csak egyetlen egyenes díszléccel. Megjelennek az első kombiverziók is, valamint az úgynevezett camping modell, amely elhúzható tetővel bírt. Motorikusan történt némi továbbfejlesztés.
 A Trabant 500-as kombi...
...és limuzinváltozata

600 (1963–1964)


 Trabant 600 kombi
Trabant P50/2 limuzin

601 (1963–1990)

Ez lett a legismertebb és legtovább gyártott széria. Összesen: 2 818 547 db készült belőle. Az első sorozatot még díszléccel álmodták meg a tervezők, ám ez nem valósult meg. Ezek után rengeteg apróbb változtatáson esett át az autó. Külsőleg a kerek lökhárítókat szögletesek váltották fel, a vékony B oszlopot vastag oszlopra cserélik ám a kombikon marad a vékony, a homloklemez másik díszrácsot kap, műanyag kilincsek, fekete gumilapok, többlyukas felni. Szerkezetileg: kétkörös fékrendszer, új első futómű, 6 V-os elektromos rendszer (1984-től 12 V-os), elektromos gyújtás és egyéb extrák. 1989-re szinte minden megváltozott benne. A 601-esből készült az úgynevezett Tramp is, amely kabrió volt, és eredetileg a határőrség számára gyártották.
 A 601-es elölről...
 A 601-es motorháza
 A 601-es kombiváltozata
Trabant Kübelwagen 

Tramp (1965-1986)

A Trabant 601-es kabrióban is elérthető változata, amely legelőször 1965-ben jelent meg az autópiacon és Frankfurtban mutatták be.

1.1 (1989–1991)


 Az 1.1-es motorháza
 A Trabant 1.1 limuzin..
 ...és kombi változata
 Trabant Nt

Nt (2009-től)


A Trabant autógyár legújabb modellje legelőször Frankfurtban jelent meg 2009-ben General Motors show-n. A modell azonban még csak Németországban kapható, a frankfurti márkakereskedésben. 2013-tól létezik hibrid változata is Trabant E-Nt néven, amely még nem került sorozatgyártásra, de 2019-re remélhetőleg már igen
.

2017. július 26., szerda

A D–442 FUG / Folytatáshoz kattints a posztra


 D–442 FUG (FUG – Felderítő Úszó Gépkocsi) magyar, 4×4-es hajtásképletű páncélozott felderítő harcjármű, melyet a Magyar Vagon- és Gépgyár gyártott 1963–1979 között. Ez volt az első nagy sorozatban készített magyar harcjármű.
 Az 1960-as évek elején fejlesztették ki. Funkciójában és elrendezésében a szovjet BRDM–2 felderítő harcjárművet követi, a jármű azonban önálló konstrukció. A hajtáslánc a Csepel D–344 tehergépkocsiból származik. Sorozatgyártása 1963-ban kezdődött Győrben, a Magyar Vagon- és Gépgyárban. A gyártás 1979-es befejezéséig 2300 db készült belőle. Ebből 335 darabot a Magyar Néphadsereg állított szolgálatba. Magyarországon a határőrség és a rendőrség is alkalmazta. Jelentős mennyiségben exportálták. 1576 darab és Csehszlovákiába és Lengyelországba került. A Csehszlovák Hadseregben OT–65-ös típusjelzéssel volt rendszeresítve.



Harctéri alkalmazás
Alkalmazó országokMagyarország, Lengyelország, NDK, Csehszlovákia
GyártóMagyar Vagon- és Gépgyár
Gyártási időszak1963–1979
Gyártási darabszám2300
Általános tulajdonságok
Személyzet2+4 fő
Hosszúság6 m
Szélesség2,35 m
Magasság1,9 m
Tömeg6200 kg
Műszaki adatok
MotorCsepel D 414.44 dízelmotor
Teljesítmény100 LE
Sebesség87 km/h

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...