I. Valentinianus római császár Szőnyben / Folytatáshoz kattints a posztra

Ha tetszik amit látsz, kérlek támogasd az oldalt azzal hogy egy reklámra kattintasz !

Neked csak 1 perc de nekünk segítség ! KÖSZÖNJÜK !!!

I. Valentinianus (Flavius Valentinianus), (321. július 3. – Brigetio, 375.november 17.), pannoniai születésű római hadvezér, 364-től 375-ig római császár fiatalabb öccsével, Valens-szel együtt, aki 378-ig volt a keleti birodalom császára.

Uralkodását nagyrészt a birodalom védelmével töltötte, ő volt az utolsó császár, aki erejét elsősorban a nyugati birodalomra koncentrálta. Hosszú háborút folytatott az alemannok ellen, meg kellett védenie Britanniát a piktek és a skótok támadásától, Gallia partjait pedig a szászoktól és frankoktól. Ő erősíttette meg a pannoniai limest, számos őrtornyot építtetett a Duna partján. Uralkodására esik a göd-újtelepi erőd építése, ami kirobbantotta a kvádok elleni háborút 375-ben. A háborút követő tárgyalások közben rosszul lett és meghalt.

 321-ben született Cibalae városában, Pannoniában Flavius Valentinianusnéven. Apja, Gratianus veterán volt, egykori comes (parancsnok) Africában és Britanniában. Leszerelésekor II. Constantinus Magnentius támogatásának vádjával megfosztotta vagyonától.

Kétszer házasodott. Első felesége, Severa nem sokkal fiuk, Gratianus születése után meghalt. Második felesége Iustina egy fiút, a későbbi II. Valentinianus római császárt és két lányt, Gallát és Iustát szülte neki.

Katonai pályafutása

Valentinianus és öccse, Valens is katonai pályára léptek. 357-ben Barbatio felmentő seregének lovassági parancsnoka, majd lovassági tribunus Iulianus caesar seregében. Az udvari intrikák hatására azonban II. Constantius elbocsátotta a hadseregből.

Iulianus halála után Iovianus újra katonai szolgálatra rendelte. A császár mostohaapjának, Lucillianusnak galliai küldetésekor a beavatott bizalmasok között volt, ám a császár ellenségei fellázították a galliai seregeket Lucillianus ellen, akit a felkelésben megöltek. Valentinianus csak szerencsével menekült meg, a császár előléptette.

Trónra lépése

Iovianus 364. február 17-én meghalt Kis-Ázsiában, a Nikaiában összegyűlt vezetők pedig az Ancyrában állomásozó Valentinianust kiáltották ki császárnak.

Egy hónappal megválasztása után, március 28-án, Konstantinápolyban társcsászárrá nevezte ki öccsét, Valenst, mint augustust, hogy ezzel a trónviszályokat megelőzze. Valens azonban a források szerint egyértelműen alárendelt szerepet kapott bátyjától, mint a keleti birodalom vezetője.

Valentinianus udvarát Mediolanumban és Treveriben, Valens Konstantinápolyban állította fel. A két augustus az államjogi egységet megtartotta, mindig mindkettőjük nevében intézkedtek, hoztak törvényeket, vertek pénzt, bár konkrét együttműködésre nem kerülhetett sor, miután mindkettőjüknek a saját határterületükön akadtak gondjai.

Alemann háború

Egyik első feladata az alemannok betöréseinek elhárítása volt, akik többször végigdúlták Galliát. Ammianus szerint a kirobbantó ok az volt, hogy Valentinianus nem akarta a korábbi császárok által megígért sarcot fizetni az alemann törzseknek. Mivel szüksége volt a nyugati birodalomban még ingatag támogatottsága megerősítésére, a hagyományosan császári feladatnak számító barbárok elleni harc élére állt. Első serege azonban vereséget szenvedett, két tábornokát megölték, 366-ban pedig annyira szétszóródtak a germánok a provinciában, hogy nem sikerült harcba bocsátkozni velük. Következő évben aztán Jovinusnak sikerült több csatában megverni az alemannokat, akik kiszorultak Galliából. Azonban már 367 végén vagy 368 elején újra támadtak, kifosztották Mogontiacum városát. Bár Valentinianusnak sikerült elérnie, hogy egy testőre meggyilkolja az alemann vezért, Vithicabiust, azonban úgy látta, hogy egyszer s mindenkorra római uralom alá kell hajtani az alemannokat. 368-ban hatalmas sereggel átkelt a Rajnán és messze ellenséges területen legyőzte az alemann törzsszövetséget, bár a csatában majdnem elesett. Így sikerült átmenetileg békét kötni.

369-ben elrendelte a Rajna bal partján lévő védelmi vonal (ripa) megerősítését. Ezen kívül parancsot adott egy nagy erőd építésére messze keletre a Rajnától, feltehetőleg Heidelberg környékén, amit azonban a germánok már nem tűrtek, és legyilkolták az építőket. 370-ben megpróbálta elérni, hogy a burgundok megtámadják az alemannok egy másik fontos vezérét, Macrianust. És bár azok a császár viselkedése miatt nem egyeztek bele a vállalkozásba, a megrettent alemann törzseket Theodosius comes (I. Theodosius római császár apja) legyőzte és rengeteg foglyot ejtett. A császár közben a baráti alemann törzsek között is katonákat toborzott, akiket többek között Britanniában vetett be. 372-ben majdnem sikerült elfognia Macrinust, ám 374-ben elszólították a Duna-menti harcok, így kénytelen volt békét kötni az alemann vezérrel.

Gondok Galliában és Britanniában

367-ben a piktek és a skótok megtámadták Britanniát, és legyőzték Fullofaudes duxot. Ezzel egyikdőben a frankok és a szászok dúlni kezdték Gallia partvidékét. Valentinianus Severus comes domesticorumot küldte előre, hogy vizsgálja meg a történteket. Severus visszatérve Amiens-ben találkozott a császárral, aki ezután Jovinust küldte Britanniába. Nemsokára megbetegedett, emiatt trónviszály tört ki Severus és a gall nemesség képviselője, Rusticus Julianus között. Ezért felgyógyulása után Valentinianus idősebb fiát, Gratianust társcsászárrá választotta, hogy a trónviszályoknak elejét vegye.

Mivel éppen a germán földre vezetett hadjáratot tervezte, Valentinianus Theodosius comest küldte Britanniába. Theodosius négy légióval partraszállt Richboroughnál, és nemsokára helreállította a rendet Dél-Britanniában. 369-ben aztán rejtve nyomult előre, hogy a Londiniumtól északra fekvő területeket is elfoglalja. Helyreállíttatta a lerombolt erődöket és egy korábban elveszett, Valentia nevű területet is visszafoglalt. Emellett sikerült meghiúsítania a Rómából elűzött Valentinus lázadását. Mikor visszatért a császárhoz, az a master equituum rangjára emelte Jovinus helyett.

Belső viszályok

365-ben, az alemannok betöréseivel egyidőben Procopius keleten fellázadt Valens császár ellen.

372-ben Africában Firmus vezetésével lázadás tört ki Romanus comes ügyei miatt és azért, hogy képtelen megvédeni a provinciáját. A császárnak Theodosiust kellett odaküldenie, hogy helyreállítsa a római fennhatóságot. A vezér letartóztatta Romanust és legyőzte a Firmus vezette felkelőket.

Háború a Duna mentén

373-ban a Duna bal partján élő germán kvádok megelégelték, hogy a Valentinianus erődöket építtetett a területükön. A Göd határában tervezett erőd építése egy időre abba is maradt, ám Valeria provincia új duxa, Marcellianus mégis parancsot adott az erőd folytatására, a kvádok királyát, Gabiniust pedig egy tárgyalás közben meggyilkoltatta. A kvádok ezért a velük szövetséges szarmatákkal együtt betörtek Pannoniába, és végigdúlták a tartományokat. Két legiót is kirendeltek ellenük, ám a rosszul vezetett seregeknek nem sikerült legyőznie a betolakodókat. Ráadásul a szarmaták rátörtek Moesiára is, amit azonban Theodosius duxnak, a későbbi császárnak sikerült megvédenie.

Valentinianus csak 374 közepén-végén kapott hírt a pannoniai eseményekről. Kényszerből békét kötött az alemannokkal és 375 tavaszán Treverorumból Carnuntumba vonult. Itt szarmata küldöttek járultak elé, hogy bocsánatát kérjék, a császár azonban - figyelmen kívül hagyva Marcellianus erőszakos építkezését és orvgyilkosságát - büntetőhadjáratot tervezett a kvádok ellen. A nyarat az ellátmány előteremtésével töltötték, majd betörtek kvád területre. Végigdúlták a Duna-menti területeket, majd téli szállásra Savariába vonultak. Valentinianus később mégis visszatért a határra, Brigetioba. Ide érkezett november 17-én a kvádok küldöttsége. A sikeres tárgyalások után azonban maga a császár is fogadta őket, amikor pedig megemlítették a háború okaként az erődépítést, és figyelmeztették a császárt, hogy a törzsszövetség nem minden törzsét köti az éppen megkötött egyezség, Valentinianus annyira feldühödött, hogy infarktust kapott és még aznap meghalt.

Valentinianus és a római társadalom

Katonacsászárként a szenátussal szemben a kialakuló új, katonai nemességre építette a hatalmát, amelynek a tagjai főleg a provinciákból érkeztek, ennek a nemességnek rendelte alá a civil társadalmat. 365-ben még a szenátus africai birtokain is adót szedetett, amivel különösen magára haragította a római elkelőket. A régi nemesség hatalmának csökkenése egyben utat nyitott a kereszténység számára is. A politikai berendezkedés egyre bürokratikusabb lett, ahol a császár egy sors tisztviselőn keresztül cselekedett, akiknek már nem tudta minden lépését ellenőrizni, így nem is tudott minden kötelességének eleget tenni. Még a provinciák védelme is problémás volt, amiért pedig az ott lakók az adót fizették, így egyre jobban eltávolodott egymástól a birodalom népe és a bürokratikus hatalom.

Római történetírók általában dicsérik vallási semlegességéért - keresztény létére megtartotta a "pogány" római főpap, apontifex maximus címét is - ugyanakkor két szélsőséges keresztény irányzatot is betiltott. A korabeli keresztény szerzők is elismerően írnak róla, ugyanakkor anyagi okokból még időnként a keresztények ellen fordult. Máskor azonban kiváltságokat adott az egyház tagjainak, és a régi vallás híveit üldözte különböző jogcímeken.

A MOCSAI BOSZORKÁNYPER CSÁSZÁRON - 1714 / Folytatáshoz kattints a posztra

Nézzünk most egy boszorkányper-vizsgálati ügyet. Fülöp Mihály Császár községi bíró, az ottani előljáróság nevében, egy leány vallomására alapítva, 1714. évi máj. hó 10-ikéről jelenti, hogy Harangozó Mihály házánál Mocsáról egy vén asszony kapott szállást, a ki megbetegedvén, ezt a leányzót fogadta maga mellé s őt a boszorkánymesterségre iparkodott kitanítani:

Lássuk, miből állott a vén asszony mestersége, meg talán a leányzónak is a fantáziája?

- Te pila, menj ki a kertbe, ott tekints jól körül, hogy mit látsz, s aztán jelentsd meg nekem!

271Erre a leány kiment a kertbe s onnan visszajövén, válaszolta, hogy ott egy nyíves ebet látott.

- Neked hát, hogy tanulhass, először is olyannak kell lenned!

- Te pila, ha egy asszonynak gyermeke akár lenni, én még tudom tenni, hogy férfigyermeke legyen. Eredj, keress meg egy asszonyt. A két első ujjaddal húzd meg jól háromszor a lábát s mindem csontja a kezedben marad. Azt aztán add nekem és én száz forintot adok neked érte.

- Te pila, ha valakit meg akarsz veszteni, elsőben is valamely atyádfiát kell megvesztened. Én is az öcsémmel kezdtem meg.

- Te pila, mi oly sokan vagyunk, hogy az idei búzából csináltunk egy mérő csikmákot, de abból csak egy-egy szál jut egyikünkre. Azonban bor sem leszen bőven, mert az idei bort megitták.

- Te pila, én már tizennégyet vesztettem meg a mocsai gazdák közül. Egyet azon való haragomból, hogy kértemre se pénzt, se ételt nem adott.

Vallotta a leány, a biró jelentése szerint, hogy egy alkalommal éjtszaka annyian jöttenek a házhoz, hogy alig fértenek el. A vén asszony közibök ült s tiz szál gyertya égett a kezében. A többiek is mind boszorkányok voltak, de hogy kik, nem tudja. Egy más alkalommal - folytatja a vallomás, - a vén asszony el akarta őt magával ragadni. Egy csigás kantárral neki ment, de sok küzködés után sem tudott vele boldogulni. Majd egy mézes cserepet veregetett a fejéhez, mire ő a házból kiszaladt s a vén asszonyt onnét szidalmazta. Ez pedig akkor megfenyegette őt, hogy ha elárulná, úgy fél lapoczka nélkül fog maradni. S ezzel szemei elől, kantárostul együtt, egyszerre eltűnt.

Ugyanaz a leány, t. i. Mórott lakozó Kovács Jánosnak Császáron Szabó Gergelynél lakozó Mona nevű leánya vallotta még azt is; hogy Soos Erzsébet, a vén asszony, egy alkalommal, így szólott hozzá:

- Te pila, ha azt akarod, hogy az a leányzó, a kire te haragszol, ne mehessen férjhez, csak háromszor kerüld meg őtet, mess el a hajából s a hajat vessed valamely folyó vízbe. Ha ezt megcselekszed, akkor az a leányzó mindaddig nem megy férjez, mig csak te nem akarod. - Ha penig te azt akarod, hogy a leányzó férjhez mehessen, akkor gólyafészekből csinálj lúgzót, azzal a fejét mosd meg, s az olyan leány aztán férjhez mehet.

Kovács Ilona eme vallomásait ugyane hó 16-án a vizsgálatra kiküldött törvényes bizonyság előtt megerősítette, azzal a hozzáadássál, hogy akkor, midőn Soos Erzsébet a többi boszorkányok között mindegyik ujján egy-egy égő gyertyát tartott, más egyebet nem vett észre, mivel nagy nehéz álom ereszkedett a szemeire.

A törvényes bizonyság, névszerint Kazay András és Bokor László vármegyei esküdtek Mocsán, »az Fölséges saxoniai Herczegh Cardinal és Esztergomi érsek kegyelmes urnak, Ő Eminencziájának falujában« máj. hó 26-án folytatólagos vizsgálatra megjelenvén, ott a már előző napon letartóztatott, bilincsbe és tömlöczbe helyezett, 72 esztendős és calvini valláson levő Soos Erzsébetet, Tóth Mártonnét, examinatió alá vették, ki is ezenképen nyilatkozott: »Az mocsai Plebánus Szombáth Miklósnak édes Anyját, Tengöl Falu Zsuskát, Tankánét és Haj Szücsnét, Mocsán lakozó asszonyokat vallja Boszorkányoknak lenni, a kik is ez napon éjjel az Aristom Háznak vas rostélyos Ablakán hozzája bujtak, ottan az Pap Anyja és Tengöl Falu Zsuska keményen dömöcskölték, fejét szorongatták, hogy rájok vallomást ne mondjon, mert megölik. Tengöl Zsuska arra is késztette a Pap Anyját és Haj Szücsnét, tekerjék ki az egyik lábát, ha nem akar velünk járni. Haj Szücsné erre azt mondotta az Társainak, ördögh néki, ha nem akar velünk járni, csak ne áruljon el bennünket és ellenünk ne valljon. Erre ő az három boszorkány asszonynak azt mondotta, csak ne bántsatok, nem szólók ellenetek és el nem árullak. - Haj Szücsné egyszer, az 1711-ik esztendőben az ő balogh kezét csak azért vesztette meg, mert szemére hányta, hogy Török János árváját tisztátalanúl tartja. Utóbb penigh ezen Haj Szücsné ő néki tizenhét pénzért füvet vizet készített s azzal a kezét meggyógyította. Ugyan ez időben történt egy alkalommal, hogy midőn Tengöl Falu Zsuska, ki Nagy Mártonnál lakott, de szállásán odahaza nem volt, azon győri leánynyal, a kit, tiz esztendőset, magánál tartott, ő neki három fazék ördöngös zsírt mutatott meg, mondván ha valakinek rosszul van az lába, ezekkel a zsirokkal keni Tengöl Zsuska. - Közmondásból hallotta, hogy az 272igmándi tavalyi bírónak a boszorkányok zászlója a ládája fenekén találtatott volna. Ugyanazon esztendőben, 1711-ben, Karácson előtti napon éjjel az mocsai faluvégi pinczében ő a Pap édes anyjának, Tengöli Falu Zsuskának, Haj Szücsnének, az igmándi tavali bírónak társaságában vala, a hol is sok boszorkányok jelen voltanak. Tizenkét személyre volt egy ruhán terítve. Volt bőven disznó- és báránypecsenye, az kenyér helyett penigh kődarabok voltanak és azokból fakéssel vágtanak. Az nyirfa-abroncsos hordókhoz nem nyúltak. Egy Hegedős is volt velök és tánczoltanak éjfél után két óráig, miközben a tánczmester a tavali igmándi bíró volt. Ezután egyszerre eltüntek. Karácson után két héttel reá ugyan azon pinczében egy éjjel megint össze gyülekeztek, a mikor az vendégségre az igmándi tavali bíró öt sült tyukot és tizenkét darab követ hozott s a pincze ajtajának lakatját Tengöl Falu Zsuska nyitotta és csukta el. Ez alkalommal nem evett velök, hanem csak egy tőkén ülve nézte őket. - Ennek előtte hat esztendővel az boszorkányok T. N. Fehérvármegyében bizonyos falunak határján összegyülekezvén, ott ettek, ittak, tánczolgattak. Ők maguk vörös bort ittak, de nékie csak egy pénz árára való égett bort adtak innia. Majdan paráználkodtak s utóbb részölni mentenek. Ezekre őtet is késztették, de ő nem tartott velök. Ezen alkalmatossággal az Plébánus édes anyja nem volt jelen, hanem ott voltak az igmándi tavalyi bíró, Tengöl Falu Zsuska, Haj Szücsné, ezeken kivül még ott látta Győrött lakozó Gyógyító Katát, hajdu feleségét, ki az ezelőtt tiz esztendővel megvesztett győri Kis Baráth István kovács feleségét meggyógyította.«

Fönt megnevezett vármegyei esküdtek a következett napon, máj. 27-én, a vizsgálatot Lábodi Ádám érseki urad. tiszttartó, Freihlik Ferenci perceptor és Takácsy Ferenez igmándi nótárius jelenlétében folytatván, az Igmándról Mocsára behozatott Szalai Ferencz volt bíró, »az méltóságos gróf Esterházy József és Ferencz ur ő Nagyságaik igmándi possessiojában jobbágy« és a vizsgálati fogságban tartott Soos Erzsébet egymással szembesíttettek. Soos Erzsébet rögtön ráösmert Szalai Ferenczre, mondván, ő az, a ki a mocsai pinczebeli vendégségre a sült bárányt és öt tyukot magával hozta, a pecsenyéket legelsőben is a Tengöl Falu Zsuska elejbe tette és a ki a követ fakéssel metszette. Szalai Ferencz azonban tagadta határozottan, hogy ott lett volna.

Eddig szól az aktaszerűleg ismert vizsgálat. Sajnálható, hogy az ügynek bírói eldöntését nem ismerhetjük.