2018. augusztus 31., péntek

Ki volt Borbála, a megkínzott lány, aki megvédte a bányászokat?

Szent Borbála hosszú évtizedeken át védte meg a pécsi bányászokat a sújtólégtől és egyéb váratlan bányakatasztrófáktól. De ki is volt valójában Borbála, és hogyan vált szentté?
Szent Borbála nevét bizonyára sok pécsi és Pécs környéki hallotta már jó párszor. A szentről elneveztek a városban utat, közösségi házat, Vasason működik a Szent Borbála Egyesület, de ott található a Szent Borbála park is, sőt, a vasasi templomban oltárszobrát és a róla készült festményt is megnézhetjük.
Neve főként a pécsi és Pécs melletti települések bányászünnepségein kerül szóba, azzal pedig nem árulunk el nagy titkot, hogy Szent Borbála a bányászok védőszentje volt. Ennél azonban érdekes módon nem sokan tudnak többet a középkor egyik legismertebb szentjéről, ami valamelyest szomorú, hiszen Borbála tragikus, kegyetlen vértanúlegendáját érdemes ismerni ahhoz, hogy tudjuk, miért is oltalmazza – többek között – a bányászokat.


Szent Borbála története egy festményen

Borbála a mai Törökország területén fekvő Nikomédiában született, és ott is halt meg, a 4. században, egy előkelő pogány családban. Az Érdy-kódexben olvasható legenda szerint apja betegesen féltette egyetlen gyermekét, a gyönyörű és okos Borbálát a keresztényektől (akinek a neve egyébként a pogány Barbarus női változata).
A kis Borbálát apja a kor tudományágainak legnagyobb mestereivel taníttatta, közben pedig nagyon ügyelt arra, hogy keresztény tanokkal ne ismerkedhessen meg, keresztényekkel ne érintkezzen.


Bányászok Szent Borbála szobrával

A kereszténygyűlölet legmeghökkentőbb megnyilvánulásaként a már tizenéves Borbálát apja egy kizárólag számára épített, fényűzően berendezett toronyba zárta, ahol csak tanáraival és szolgáival találkozhatott. Pompás, kényelmes börtönét soha nem hagyhatta el, itt kellett várnia arra, hogy apja mikor adja férjhez egy hozzá hasonlóan gazdag és pogány úr fiához. Magányában Borbála azonban meg akart és meg is ismerkedett a kereszténységgel: titokban, becsempészett keresztény írásokat olvasott, sőt még meg is keresztelkedett (egy Bálint nevű pap osont be hozzá). Hite börtönében is nagy volt, ennek jeleként a toronyszoba két ablaka mellé egy harmadikat vágatott, így tisztelgett titokban a Szentháromság előtt.


Rubens: Borbála menekül apja haragja elől

Mikor apja közölte vele, hogy megtalálta számára a tökéletes pogány férjet, Borbála megtagadva a kényszerházasságot, bevallotta, hogy megkeresztelkedett. Az apa ezt meghallva irdatlan haragra gerjedt és meg akarta ölni egyetlen lányát, akinek sikerült kibújnia kezei közül és elmenekülnie a toronyból. Apja üldözőbe vette, de Borbála szerencsére el tudott bújni egy barlangban, ami pontosan előtte nyílt meg (egy kis utalás ez a bányászok felé). Nem sokkal később azonban egy pásztor elárulta apjának, hogy hova bújt a lánya, akit gyorsan el is fogtak, elvittek a város bírájához, aki halálra ítélte, de előtte kegyetlen módon meg is kínoztatta. A főtéren meztelenre vetkőztette Borbálát, megkorbácsoltatta, így hajtotta végig a városon, majd égő fáklyát dobott az arcába.
Borbála kínzása közben imádkozott, arra kérte Istent, hogy takarja el meztelen, vérző testét a város lakói elől, hogy azok ne nevethessék ki. Imája meghallgattatott, a kínpadra sűrű, fekete felhők ereszkedtek és eltakarták Borbálát. A lány apja ezt látva olyan mérhetetlen dühbe gurult, hogy a kínpadra felrohanva saját kezűleg fejezte le lányát. Borbála így vált vértanúvá a legenda szerint. Apját pedig, a kivégzésről hazafelé menet agyonvágta egy villám. Borbálát az a Bálint pap temette el, aki megkeresztelte.


Skót bányászok Szent Borbálával vonulnak

Borbála oltalmát – apja halálának körülményei miatt – szokás kérni a villámcsapások, váratlan halál, és a hirtelen tűzvészek ellen is, a régi vészharangokra ezért is szokták rávésni képét. Ebből kifolyólag egyébként a harangöntők is védőszentjüknek választották, ahogy a hegymászók is, akiket a villámcsapás sokszor fenyeget. A puskapor feltalálása után – amelyre úgy tekintettek régen, mint a villámlás és a tűz egyesült erejére – a tüzérek védőszentje is lett. A bányászok tehát nem véletlenül tették meg szentjükké Borbálát, hiszen a berobbanó sújtólég egyszerre volt váratlan, ólálkodó, és a villámlásokhoz hasonlóan gyors gyilkos.
Íme egy rövid ima, amit talán a régi pécsi bányászok is elmormoltak, mielőtt lemerészkedtek a mélységbe: „A hirtelen és készületlen halál elleni oltalmazónak tekintjük, és kérjük az Urat,hogy Szent Borbála közbenjárására halálunk előtt részesülhessünk szentségeiben.”

Bányász szótár / Folytatás a posztban

+
Egy 100 éves időszak szakszókincse, mely ilyen formában is elhangozhatott volna. Ezeket a mondatokat olyanok mondták, akik a bányában dolgoztak, s a gyűjtés 1964. márciusában történt a Mizserfai Bányaüzem Szurdok aknájában és a Pálhegy II. aknában. 
A 100 év alatt sok minden történt. A korszak kezdetén ismeretlen volt a „modern" biztosítás. Hol volt akkor a TH gyűrű, az acéltám, a beton idomkő, a moll-ácsolat? A villanyvilágítást a füstölgő „kahanyec" pislogó fénye pótolta. A kisgépek helyett a csákány, a stanga volt az az eszköz, amellyel a bányász kitermelte a föld kincsét. A kompreszszort a kézi fuker helyettesítette, biztosítva a szellőzést. A vitla helyett hasperrel húzta a bányász a csillét. A futószalagot pedig a zajberolás pótolta. Később már robbantanak, de fúrólyukat fizikai munkával a „fecskefarkúval" mélyítették, s a teli „kutyákból álló cúgot" húzó banyalovakat, az iskolából alig kimaradt 12 - 14 éves gyerekek vezették. Az állandó veszély a babonák mellett a bányászok nagy százalékát vallásossá tette, s védőszentjükben, Szent Borbálában, a szlovák származásúak pedig Szent Prokopban bíztak, úgy hitték, hogy megsegítik őket munkájukban, s megőrzik családjuknak. Hitviláguk főleg a korai időkben babonával volt átszőve. Számukra sok megmagyarázhatatlan eseményt a szellemnek, a bányarémnek, - vagy ahogy a német nyelvterületről idejövők mondták, - „Bergman"-nak tulajdonítottak, akik öröktől, legalább is nagyon régóta élnek itt a föld mélyén. Mint emberfeletti lények örökéletűek, s náluk egészen más mértékek vannak. Ezt a következő kis anekdota is jelképezi, amiben a bányász észjárás is megtalálható. „Az öreg bányász összetalálkozott egy Bergmannal, akivel szóba elegyedett. Egy idő után a bányász kérdi a Bergmantól: Igaz, hogy nálatok egy pillanat ezer év? Igaz. - Hangzott a válasz. És az is igaz, hogy egy forint nálatok 1000 forintot ér? Igaz. - Volt újra a válasz. Akkor adjál nekem egy forintot - mondta a bányász. Mire jött a válasz: - Várj egy pillanatot."

A szavakat a leírt szöveg sorrendjében fonetikus írással közöljük
  1. tramvaj = villamos
  2. kolónia = bányatelep
  3. Sikta = Munak(nap)
  4. dunel = alagút
  5. Sakta = bánya
  6. ferozoló = felolvasó terem
  7. Stajger = harmadvezető aknász
  8. beferozol = kiadták a munkát
  9. cajgos = szerszámfelelős
  10. Kutyás = csillés
  11. csobolyó = ivóvizes tartály
  12. hevér = vájárképesítésű idősebb bányász
  13. forsiber csapatvezető egy műszakharmadban
  14. kahanyec = olajmécses
  15. hutmann = biztonsági megbízott
  16. cikerajsz = Dévy-féle benzin biztonsági lámpa
  17. sikmajszter = bányamester
  18. büdös = gázos
  19. solnyi = felvonó
  20. ansiber = aknacsatlós
  21. szignál = jelez (hanggal)
  22. sakmasiniszta = bányagépész
  23. firplac = aknarakodó
  24. stolna = lejtakna
  25. brenz = sikló
  26. kutya = facsille
  27. macska = csillefogó, hegyitám
  28. bika = csillefogó
  29. vekxli= csilletároló (hely)
  30. bodak = vándorfék
  31. stafni = biztonsági támfa, amihez a fékberendezést kötötték
  32. streka = osztó, szállító-vágatrendszer
  33. stág = emelkedés
  34. hasper = fékkel ellátott kézi daru
  35. pánvágli = fát szállító pályakocsi
  36. numera = munkahely
  37. gurító = két szintet összekötő vágat
  38. pincsi = kisméretű csille
  39. gránik = kézi daru
  40. bebuktattzuk = beöntöttük
  41. sut = a gurító széntároló része
  42. súber = elzáró retesz
  43. fórót = szénkészlet
  44. srám = a vízfolyására készített csorgó, csákánnyal készített rés a szénfalban
  45. glajz = a sínpár közötti távolság
  46. ulma = a vágat oldala
  47. cajg = szerszám
  48. spicnyel = csákánynyél
  49. stanga = gyámrúd, a két végén ellentétesen lapított
  50. cimera = ácsolat
  51. abléz = az előző műszak
  52. lpilnok = gyámlyuk
  53. lesvancol = az ácsolat egyik végének hegyesszögű kiképzése
  54. stomp = ácsolat, támfa
  55. kisarol = völgyei
  56. kopni = a két támfán lévő süveggerenda
  57. zenkliz = irányt beinteni
  58. forkopf = a süvegfa és támfa összeillesztése fölötti rész
  59. Vendung = felékelt deszka, mely a következő előretűzését biztosítja
  60. stekkol = előtűzés, biztosítás
  61. untercug = vágatkeresztezésnél alkalmazott ácsolat
  62. rajda = kanyar
  63. maschneider = mérnökségi bányafelmérő
  64. ort = munkahely a vágat végén
  65. anstrajk = segéd- vagy pótácsolat
  66. bordafa = hasított fa
  67. smirplat = a szén feletti sima felület
  68. hangot = a szén feletti fedő kőzet
  69. oblózos = vállap, kőzet rétegeit elválasztó sima felület
  70. srámolás = vízfolyás készítése, mélyedés
  71. iberhang = szénréteg
  72. fercez = fejtésben omlasztott vagy tömedékelt vágat
  73. forcimri = vezérácsolat a vágat és a fejtés találkozásánál
  74. luftkanál = egy m2 átmérőjű légcsatorna
  75. Sturc = vaslemez
  76. ferho = fejtésterület
  77. rangaszli = fúrólyuk-tisztító
  78. kapszli = gyutacs
  79. ráharaptuk = rászorítottuk
  80. cinder = gyújtózsinór
  81. lódung = robbantáshoz használt fojtóanyag (itt agyag)
  82. patron = általában l0dkg hengeres robbanótöltet
  83. struclemez = szánfelrakást megkönnyítő vaslemez
  84. fájer = lövés
  85. fedrung-hajtó = szállítási felügyelő
  86. sakticska = légakna
  87. koszorú = ácsolatforma
  88. unterzacni = könyöktám
  89. zajberol = egyik helyről a másikra lapátol
  90. cúg = nyolc, tíz csilléből álló szerelvény
  91. pindeszka = nyugpad a légvágatban
  92. kondoktor = vonatkísérő
  93. bergman = bányarém
  94. óberstajger = főaknász
  95. strigula = vonás (teljesítmény)
  96. brenzsakta = egy fék beiktatásával a tele csille húzza fel az üreset.
  97. nógrajzol = a talpduzzadást leszedi
  98. zsomp = víztározó árok
  99. vakakna = két szintet köt össze
  100. kutyázás = csillézés
  101. stág = emelkedés, dőlésben felfelé
  102. flokk = vasalt fafék vagy vasrúd
  103. hamoló = fékfa
  104. karuly = karvaly
  105. platnyi = fordítólemez
  106. sikló = felfelé hajtott vágat
  107. urasági = bányai segédmunkás
  108. ereszke = lefele kihatott vágat
  109. művelték = bányászták
  110. distanc = csillék közötti távolság -osztóköz
  111. bodi = cimbora, pajtás
  112. leugrás = futóhomok-betörés
  113. futó = laza szerkezetű vizes homok
  114. cseglyekaró = fejtésben előre tűzött ácsolati forma
  115. gunstreka = gurító
  116. avizálás = értesítés
  117. fajront = a műszak végei
  118. abléz = váltás

Kik voltak az első bányászok / Folytatás a posztban


"A palóc régebben, ha elment a bányabejárat előtt undorral nézett a sötét lyukba, s sietve továbbment, esetleg kiköpött." A „bányász" csúf névnek számított közöttük. „Földalatti turkáló piszkos embert láttak benne, s többnyire idegent. A bányászok legnagyobb része jöttment volt, s a vidék népe sokáig nem is vett részt a bányák kiaknázásában". Liptay Pál így folytatta a korai bányászkodásról szóló elmélkedését: „Legtöbb közöttük a tót, kik a felsőbb megyékből nagy számmal jönnek le, de van német, cseh, tiroli, és krajnai munkás is." 
Kik voltak az első bányászok, s milyen nemzet, náció tagjai lehettek, erről két forrás áll rendelkezésünk, az emlékezet mellett. Az egyik az állami anyakönyvek, a másik pedig az iskolai anyakönyvek. Nézzük az elsőt, az állami anyakönyveket 1895-től: Mlinár János - Felsőpalojta, felesége Fero Erzsébet - Középpalojta, Neuschel András - Jánoshegy - Bars megye, Szalva Mihály -Oszada - Liptó m. Felesége Kubicza Anna - uo. Wokács János - Lhotta? - Csehország, Svecz Katalin Dobne, - Csehország, Jisa? József felőr Brezevahora - Csehország, Steiner Mária - Hostin -Csehország, Brettcsheinder Gáspár hevér és Münich Dorottya - Svédler Szepes megye, Savári Sándor Bicsért Baranya megye, felesége Müller Mária - Szepesremete, Mauer Lajos Handlova - Nyitra megye, Mauer Amália - Körmöcbánya, Havlas János kőszéntársulati raktárnok - Csehország, felesége Mostyenan Anna - Tokod, Bim Alajos - Morvaország, felesége Spitz Karolina - uo. Liska György aknász -Felsőszlávinka - Szepes megye, felesége Krály Máris Lipesa - Zólyom megye, Gifl József vájár - Bars megye, felesége Szkopova Krisztina - Csehország. (A család 1935-ben Garamvölgyire változtatta nevét). Ertl Vilmos - Magurka -Szepes megye felesége Ivánka Zsuzsa - Draskócz -Túróc megye, 1896-ban Kovács István bányász - Dorogháza felesége Petre Rozália - Nemti. Barta Zopkó János Nagybátony, felesége Volcsán Mária Salgótarján Petrovics József vájár Balassagyarmat, Vreska Zsuzsanna Középpalojta, Rybánszky József Nagydovorán, felsége Vranovisz Erzsébet „Cselédfőzőnő" Lipovnyik Nyitra megye, Spicka Vencel vajár Stupna, Moflár Julianna Kisterenye - Ravaszlyuk 1935-ben Siklósi névre változtatta, Gallyas Bertalan vajár Dorogháza, felesége Gonda Katalin Kál,. Hvizdos Péter vájár Szlovinka Szepes megye, felsége. Holes Anna uo. Viszoczki János vájár Felsőszlovinka, felesége Gyuricza Katalin Mátyásfalva Szepes megye.,Szó János kőszénbányász Mátraverebély, Máté Maris Dorogháza Fusán Vencel vájár Hliné Csehország Bulla Anna Őrhegy Szepes megye. Erzsikovics József Rákos- Baranya megye, felesége Tóth Eszter Vámosgyörk. A legtöbben a Felvidékről, Szepességből, Bars megyéből, Nyitra megyéből és  Csehországból jöttek.  Más területekről Dorogháza,Vámosgyörgyk, Rákos, csak egy páran származtak. Ők az ottani megszűnt kis bányákból Nagybátony, Kisterenye, vagy más vállalattól Salgótarján, érkeztek ide szerencsét próbálni Nézzük a másik forrást, az iskolai anyagot. Az iskolai anyakönyvek tanulói adatai is vallanak a származási helyről, mint ahogy azt is bejegyezték, hogy a családfenntartó - az apa - milyen foglalkozást folytatott. (Táblázat a másik oldalon!) A származási helyek egy-két olyan hellyel egészülnek ki (Salgótarján, Kisterenye), amelyek a bányászcsaládoknak közbülső állomásként szolgáltak, mielőtt mizserfai teleplakók lettek.
Az 1886/87-es iskolai évben 48 beírt tanulóból 24-nek az anyanyelve nem magyar A tanulók anyanyelvi, nemzetiségi megoszlása a következő: Német anyanyelvűnek jeleztek négy, gráner (osztrák német) egy, a cseh anyanyelvűek száma kilenc, a többi tót, illetve szlovák anyanyelvű. Az 1896/97-es iskolai évben három német (Hoppa, Sasvári!, Schneider), hét cseh (Jisa, Fuján, Kovanda, Vokács), illetve 10 tót (szlovák) Spegár, Hvizdos, Potrocs!, Uhrin,. Viszóczki, Kiszellea, Kozsenka) tanulója volt az iskolának.

 

Az 1886/87-es tanév tanulóinak neve és nemzetisége a mizserfai bányatársulati elemi népiskolában

 

A gyerek neveA tanuló születési helyeApja foglalkozásaAnyanyelve
Hollacek KárolyRavaszlyuk -Kisterenyebányagondnoknémet
Trunkó AladárSzalóc -Prakfalvabányagondnoknémet
Kók MátyásSzepesremetebányásznémet
Moflár JuliKisterenye -Ravaszlyukbányásztót
Novotni TerézPetrozsénybányásztót
Sneider! AnnaKisterenye -Keszipuszta?tót
Vokács KatalinNirzsenbányászcseh
Lhótak? JózsefSztupnebányászcseh
Seffer! AndrásUdornyakovácstót
Bulla IgnácSalgótarjánácstót
Hajducsek ImreSalgótarjántót
Poprocs TerézSalgótarjánbányásztót
Recso JánosSalgótarjánbányászgráner
Spán Ágnes?bányásztót
Sztorfni JuliKapszdorfbányászcseh
Zadner EmiliaSztupnebányászcseh
Riszorszki MariSalgótarjánpostaküldönctót
Kicsak JuliNádasdbányásztót
Lhoták BertaPoszkupnebányászcseh
Vokács AnnaNeránbányászcseh
Vokács FerencNeránbányászcseh
Zandtner MáriaSztupnebányászcseh
Melichor EmiliaKisterenyebányásztót
Zandtner RózsaStupnebányásznémet
* Az anyakönyvben szereplő adatokat szó szerint írtam ki. Sz. A.
Ha egy közel 40 évvel későbbi iskolai névsort nézünk meg, akkor a vezetéknevek a következők: Az első osztályba járók vezetéknevei: Barna, Havas, Hegyi, Jesse, Koruhely, Kroszner, Marténi, Misuth, Simon, Soproni, Spegár.
A másodikosok: Gutter, Haydel, Hernádi, Homoki,Kuruhely, Kővári, Soproni, Szántó. A harmadik osztályosok: Barna, Negre, Schneider, Soproni, Szántó, Tót.
A negyedikbe járók: Bakos, Cserháti, Kispál, Misuth, Negre, Óvári.
Az ötödik osztályba járók: Bercsényi, Gutter, Jesse, Kovács, Kovács, Óvári, Páncél, Szántó, Tótok, Zimmerman.
A hatodikat végezték: Gutter, Hegyi, Hernádi, Kaposi, Kispál, Tót, Krenács, Barna. A környező falvakban divatos neveket, csak elvétve találunk. A más nemzetiségre utaló nevek eltűntek, illetve megmagyarosították, viselő gazdáik az 1930-as években. Erre egy pár példa mizserfai gyűjtés alapján. A Korinból lett Kaposi, Zemanból Zentai, Hovanyecből Cserháti, Kokavecből Körmendi, a Poprocsból Hajnal, Heppből Havasi, Misuthból Miskei, Zosából Budai, Stecklből Soproni, Oravecből Óvári, Pinkuszból Pusztai, Pothornyokból Poprádi,  Gertnerből Homoki,  Hermanból Hernádi, Supinából Székely, Sztráskaból Szántó, Müllerből Mecseki, Vizdosból Hegyi.13
A fenti elemzésből kitűnt, hogy a telep lakossága az Osztrák Magyar Monarchia minden részéből jött megélhetést találni. A soknyelvű munkásságnak kellett egy közös nyelv, s ez először - legalább is a munka nyelve területén - a német volt. A 1964-ben egy pályázatra készített munkámból idézett részlet némileg bemutatja azt a nyelvet, melyet a munkások, a bányászok használtak munkájuk során. Címe legyen:
Bányászok beszélgetnek.
Ha több mint nyolcvan évet, vagy akárcsak egy fél évszázadot visszamennénk a történelemben, és meglátogatnánk egy mizserfai bányát, ahol szóba elegyednénk az ott dolgozókkal, vagy csak hallgatnánk egy napjuknak a történését, mi is történt a munkahelyen, akkor ugyancsak kételyeink támadnának, hogy valóban Magyarországon vagyunk-e, vagy magyarok-e a bányász szakma művelői?
„Amikor fújták az öt órát, gyorsan kelni kellett, mert a tramvaj már 6 órakor indult a kolóniából a dunelen át, amivel jártunk a siktába.
sakta területén volt a ferozoló, ahol a stajger beferozolt. Elsőnek a cajgos indult el, aki megmondta a kutyásnak, hogy menjen a csobolyóval, s hozzon annyi vizet, ami egy egész siktára elég. Ezek után a hevérek megindultak a forsíber után, miután meggyújtották a kahanyecet. hutman adott egy cikerajszot, mert a sikmajszter elrendelte a használatát, mert büdös volt a bánya. Mielőtt a solnyiba beszálltunk volna, Borbálához imádkoztunk. Az ima után az ansíber szignált, sakmasiniszta pedig elindította a gőzgépet. Lassan leengedett bennünket a firplaccra. Innen mentünk végig a stolnán, ahol elértük a brenzet. Ott vettük észre, hogy egy kutya elszaladt. Feljebb menve láttuk, hogy nem fogta meg a macska sem. Már akkor lehetett tudni, hogy a bikát nem építették be, így szaladhatott el a vexliből (a kutya). Volt, aki azt mondta, hogy a bodak stafni tört el. Amikor a strekán mentünk, akkor láttuk, hogy nagyobb a stág, mint tegnap volt. Így most már kettőnek kellett húzni a haspert, amin a pánváglira rakott fát szoktuk minden reggel felhúzni a numerára. Akkor két helyen dolgoztunk. Az egyik munkahely egy gurító volt, ahol csak pincsivel szállítottunk. Még azt is (pincsit) úgy kellett egy gránikkal kihúzni a tetőre, ahol bebuktattuk a sutba. A sut alul súberrel volt lezárva, hogy ne fusson ki a fórót. srám mindig bevetődött a vágatba, s a víz a glajz között folyt. A felhúzott fát leraktuk az ulmára, majd előszedtük a ládából a cajgot. Először mindenki a spicnyelet vette elő. Elkészítettük a stangát is, mert a munkát a cimere felállításával kellett kezdeni, amit az abléz abbahagyott. Lehajoltunk megásni a pilnokot. Közben az egyikük lesvancolta stompokat és kisarolta kopnit. Amikor összeállítottuk (az ácsolatot) bezenklisztük, hogy irányba álljon. Ezután a forkopf felett megékeltünk. Középen vendung deszkát szorítottunk fel, hogy könnyebb legyen a stekkolás. Hátrább vagy három méterrel untercúgot állítottunk a rajda elé, ahol majd egy feltörést fogunk kihajtani, amit a maschneider jelölt ki. Az orton mindig vastagabb fát tettünk, hogy az anstrajkot könnyebben be tudjuk közéje építeni. Az apróbb darabokat bordafával szoktuk felfogni. Smirplat nem volt a hangotban, de nagyon oblózos volt, ezért szakadástól kellett tartani. A srámolást egy nyélre vertük be, s csak ezután fúrhattunk az íberhangba. Egyszer csak halljuk, hogy a ferzecbe cincogtak a patkányok. Ilyenkor tudtuk, hogy jön a nyomás. Gyorsan megdupláztuk a forcimrit, s ki a luftkanálba, ki pedig a strucra menekült a ferhóból. Amikor a pattogás megnyugodott (megszűnt), mentünk vissza (a munkahelyre). Fúrtunk utána rangaszlival, kipucoltuk a fúrólyukat. Robbantás előtt a kapszlit ráharaptuk a cinderre, így szereltük össze a patronnal. Ezt együtt betöltöttük a fúrólyukba, majd lódunggal lefojtottuk. Elhelyeztük a stuclemezt, mindenki eltávozott a két hévér kivételével, egy kiáltás (figyelmeztetés) után végrehajtottuk a lövést. Míg kitisztult a bánya, megreggeliztünk. Közben odajött a fedrunghajtó, s elvitt két embert, mert a sahticska öszszeszakadt és egy koszorút kellett beépíteni. A beépített koszorút unterzacnival merevítették. A kiszakadt követ lezajberolták a pindeszkáról. Ekkor még nagyrészt ló húzta a cúgot. Ha kondoktor elaludt, a ló elszökött tőle. Az elszökött lovakról néha azt hitték, hogy bergmanok mászkálnak az aknában. Amikor végleg eloszlott a füst, mentünk vissza a numerára. Megjött az óberstajger is, aki behúzta a srigulákat. Később visszaüzent az óberstajger, hogy a (csapatból) menjen két ember a brenzsakta alá, mert ott nógrajzolni kell, ugyanis a talp felduzzadt a zsompból kicsapódó víz miatt. A közben tőlünk elszólított emberek a vakaknán jöttek vissza. Megkezdtük a kutyázást. stágba csilléztünk. Négy flokkos, de még néha két homorolóval is fogtuk (a csillét), mégis vitt minket, mint karuly a verebet. A platnyiig mi kutyáztunk a siklón, meg az uraságiak. Az alsó részen levetett terület volt, s ott ereszkésen műveltünk. Egyesek mindig elhordták a distancot, mert bodijuk volt a stajger. sikta vége felé egy leugrást kaptunk, amin betört a futó. Alig tudtuk cseglyekarókkal felfogni, hogy ne fusson be (a futóhomok). Ezt a munkát még be sem fejeztük egészen, amikor a gunsreka felől jött az avizálás, hogy lassan fejezzük be, mert fajront van. Hosszú volt a 12-es sikta.

A bányász / Folytatás a posztban


Bányász

Bányaműveléssel foglalkozó szakember, munkás. Bányász szavunkat helynévi összetételben már a 14. sz.-ból ismerjük; a bányászlegények (banaz legenek) kifejezésre 1544-ből van adatunk. Maga a bánya szó szláv eredetű, jelentése: ásványkitermelő üzem, hely. Hazánk bányászatának okleveles, közvetett vagy közvetlen bizonyítékai azonban az első nyelvi adatokat jóval megelőző időkből ismeretesek. A bizánci krónikák jegyezték fel, hogy az Erdélyben megtelepedő, honfoglaló magyarság a korábban bolgár érdekeltségű sóbányák művelését ellenőrzése alá vonta. Az utóbbi évek kutatása révén derült fény a honfoglaló és Árpád-kori magyarság vaskohászatára s közvetve ércbányászatára. Sajátságos, hogy a 13. sz.-ig használatos lelőhelyek általában a magyar nyelvterület belsejében vagy peremén helyezkedtek el, viszont a 13. sz. folyamán és az ezt követő időkben szinte kivétel nélkül nemzetiségi vidékeken nyitották meg a feltárásokat, amit részben a 13. sz. folyamán lezajlott bányaművelési, kohósítási változások, a tatárjárás súlyos pusztításai, valamint szervezett telepítési akciók magyaráznak. A kapitalizmus korabeli bányászat fellendülése is nagyon gyakran nemzetiségi településeket érintett. Ez az oka annak, hogy a só- és kőbányászatot kivéve nagyon kevés érc- és ásványbánya működött a késő középkorban és az újkorban magyar településkörnyezetben, bár az ország török megszállta vidékeiről elmenekülők jelentékeny számban kerestek menedéket bányavidékeinken (pl. az egykori Gömör vm.-ben). Néhány középkori magyar településű bányavidékre évszázadok folyamán rendszeresen nemzetiségi csoportok költöztek (pl. román, szlovák stb.), s a kontinuus magyar közösségeket asszimilálták (pl. Abrudbánya, Verespatak ref. és unit. magyar bányászközösségei). A fentebb említett telepítésekről meg kell jegyezni, hogy azokba mind a középkorban, mind az újkorban általában az ország területén kívülről származó közösségek költöztek. Középkori telepítéseink legtöbbször a Szudétaföldről származó németekkel népesítették be bányahelyeinket. Az újkori kincstári telepítési vállalkozásokban jelentékeny számban vettek részt cseh munkások is. A 19. sz.-ban kibontakozó szénbányászat viszont több jelentős magyar bányászközösség kialakulásához vezetett, így pl. az erdélyi magyar agrárszegénység nagy számban vett részt a Zsil völgye szénkolóniáinak megalapításában. A bányaművelés technikájának történeti múltja, emlékei eléggé ismertek. Különösen kiemelkedő jelentőségűek a rudabányai vasércbánya felszíni feltárásainál előkerült középkori bányaácsolatok, függőleges aknák, vízszintes tárnák, fejtések a bennük talált teljesen ép berendezési tárgyakkal, bányafelszerelési darabokkal, ácsolatokkal. Rozsnyó környékén is számos jelentős mélyművelési tárgyi emlék került felszínre. Középkorí bányáinkban keskeny, szűk keresztmetszetű aknákon, tárnákon közelítették meg az ércteléreket, kőzeteket. Ezek irányát követve folytatták a kézi erővel, csákányokkal, vésőkkel, ékekkel történő termelést, míg az adott réteg ki nem merült, vagy valamilyen természeti akadály a kiaknázást meg nem hiúsította. Különösen nagy nehézséget jelentett a bányák rétegvizének leküzdése. Korábban bőrtömlőkkel, majd szivattyúszerkezetekkel igyekeztek a vizet a művelés alatt álló részekről eltávolítani. Hazai bányáink víztelenítő szerkezetei sokáig európai viszonylatban is figyelmet keltőek voltak. Legelőször pl. a mo.-i bányaüzemekben alkalmaztak gőzerővel működő szivattyúkat. Az első gőzgép (Newcomen-féle) Selmecbányán dolgozott. A kitermelt érc felszínre hozása általában emberi erővel történt. A vízszintes szállításhoz zsákoláson kívül teknő- vagy sárhajószerű, vontatható, csúszó szerkezeteket és fa sínpályán gördülő kis kocsikat, csilléket használtak. Nagyobb bányákban a csigás emelőszerkezetekhez hasonló vonógépezeteket is működtettek. A függőleges szállításban a falétrás zsákolás mellett nagy szerep jutott az emelőgépezeteknek, melyeket a kerengős szárazmalmokhoz hasonló erőátviteli szerkezetekkel (emberi, állati erővel) hajtottak meg. A bányatereket kézben hordható, botra tűzhető, fali fülkébe helyezhető cserép mécsesekkel világították meg. Később felfüggeszthető, önmagától vízszintes helyzetbe beálló, fémből készült bányász → mécseseket alkalmaztak. Fejtésnél robbantóeszközt az újkorig nem használtak. A világon először Selmecbányán repesztettek lőporral. A kitermelés, kiszállítás gépesítése a 19. sz. második felétől a sűrített levegővel, ill. elektromos energiával működő berendezések bevezetésével indult meg. Az archaikus, középkori gyökerű bányaművelési módszerek kisebb állami, ill. magánvállalkozói tőke támogatását nélkülöző bányaüzemekben századunk elejéig fennmaradtak. Néprajzi kutatásunk legalaposabban a torockói vasbányászat eljárásait tárta fel, ahol a középkori eredetű magyar bányavárost a 16. sz. folyamán jobbágyi alávetettségre kényszerítették. Így különösen nehézzé vált mind a bányagazdák vállalkozásaiban, mind a bányászok munkamódszereiben lényegbe vágó újítások bevezetése, mivel országrésznyi környezetben a helyi paraszti szükségletek kielégítésére specializálták magukat a vasfeldolgozók, és századunkig biztosítani tudták a folyamatos termelést. A torockói bányászok az érctelér, helyi szóval véna közelében nyitották a bányát. A bánya bejárata előtti rész a hold, itt állították fel pihenőkunyhójukat, a karámot s itt létesítették a kőkerteket, méghozzá annyit, ahány részvényese, részese volt a bányának, a kitermelt ércet (vaskő) ezekben elosztva tárolták. A bányába bányaajtón át juthattak, a termelőhelyeket a vízszintes istájokon és a függőleges sottokon át közelítették meg. Ha omlásveszélyes rétegekben ácsolatokat készítettek, amelyeknek fázás volt a neve, az ácsolat közeit deszkázták. Torockón talicskával (pár), ill. négykerekű csillékkel (hant) közelítették meg a termelőhelyet. Ezek használatának megkönnyítésére a bányabeli utakat deszkázták. A négykerekű csilléket talpfára, szegezett fa sínpályákon húzták ki. A zsákos anyagszállítás is szokásos volt: hátizsákszerűen felkötötték. A függőlegesen vezető felfelé tartó út neve kürtő, a lefelé menőé sott, ezekbe lajtorja vagy lépcső (tirip) készült, ha több létrányi mélységet kellett áthidalni, a létrák között állványokat alkalmaztak. A bányák vizét vastorzsák, csatornák segítségével vezették el, a mélyben összegyűlt vizet pomp, vagyis pumpa beállításával szivattyúzták ki. A vasérces bányafenék neve ort, a meddő kőzetűé puszta. Az érc kiemelésére a hely lehetőségeihez alkalmazkodva a rövid nyelű kiscsákány vagy a nagycsákány volt használatos a kis és nagy pörej mellett, amelyet ékek beverésére (bányaszeg) alkalmaztak. A kitermelt ércet vaskapa vagy favonyó segítségével húzták össze, majd a zsákolásig füles, fából készített tekenyőben hordták. A torockói bányaművelésben ritkán ugyan, de éltek a robbantás módszerével. Lőtető szerszámaikat maguk készítették. Bányafúróval, tisztító vassal lyukat készítettek a felrobbantandó kőzetbe. Ebbe helyezték a bőrből varrt, puskaporral megtöltött patront. Csallán, azaz német kóré kiszárított, kettéhasított, puskaporos sárral megtöltött, majd összeragasztott szárából készítettek gyújtózsinórt. Ennek segítségével robbantották a lyukba fojtott robbanótöltetet. A felrobbantott meddő (kéreg) a felhagyott bányaüregek betömésére szolgált. A meddő és az érc keverékét (a bányán belül gurnya, a bányán kívül kólé a neve) kiszállították, a bánya szája előtti halomba (korc) rakták, majd válogatás után szétosztották. Igyekeztek a kőzetet még lent a bányában átválogatni, hogy minél kevesebb meddőt hozzanak felszínre. A bánya előtt felgyülemlett köveket háromhetenként szétosztották a tulajdonosok, részarányosok, részesek között. Egy-egy bányának 2–30 tulajdonosa lehetett, de az ezek közötti osztozkodási arány nem volt mindig egyenlő. A részesek ritkán végeztek bányászmunkát, szívesebben foglalkoztattak bányász bérmunkásokat, szakmányosokat, akiket a mázsaszám után fizettek. A kitermelt ércet a bányatulajdonosok általában saját kohóikban dolgozták fel, akik nem foglalkoztak kohósítással, azok eladták. A bányamunkások szerény kereseti viszonyaik mellett általában mezőgazdasági termeléssel is foglalkoztak. Archaikus bányavidékeinken a bányarészvényes tulajdonosok is gazdálkodtak. Bányászközösségeink a 19. sz.-ig meglehetősen zártak voltak. Társadalmilag is elkülönültek. A nagyüzemi bányászati módszerek elterjedéséig egész életmódjukat, mind termelési eljárásaikat, mind szellemi és szociális kultúrájukat nagyon erősen tradicionális tényezők határozták meg. Jellegzetesek a sajátos bányászfolklór jellegű alkotások, jelenségek, hiedelmek, valamint a szokások. A 19. sz. szociális válsága, a történeti egyházak konzervativizmusa miatt gyakran alakultak ki bányászközösségeinkben szekták. Bányásztelepüléseinkben a 19. sz. második felében egyre lendületesebben fejlődött a munkásmozgalom. Az önsegélyező egyesületeken át a szakszervezeti élet kibontakozásához vezetett az út, majd egyre aktívabban kapcsolódtak be a bányászok a munkáspártok politikai küzdelmeibe. 

2018. augusztus 29., szerda

XXI. század - a legendák velünk élnek: Ikarus / Folytatás a posztban



M7 autópálya a 70-es években / Folytatás a posztban

Életképek az M7-es autópályáról a 70-es évek elején. Részlet, Papp Gábor Zsigmond Balaton retró c. filmjéből.


A MAGYAR MUNKÁS / Folytatás a posztban




Magyar retro from irodalom.net on Vimeo.

A gőzmozdony üzemben / Folytatás a posztban


A Magyar Híradó és Dokumentumfilmgyár fekete-fehér vasúti filmje a gőzmozdony menetszolgálatáról.


BKV 100 éve / Folytatás a posztban



XXI. század eggyik része a kettes metróról / Folytatás a posztban


XXI. század eggyik része a kettes metróról . Érdekes dolgok a K- Ny metró vonalról !

2018. augusztus 28., kedd

Polski Fiat 126P / Folytatás a posztban


A magyar utakon valaha megjelent legkisebb szocialista autó, a Polski Fiat 126, vagyis a "kispolski" bemutatása.

Dacia 1300 / Folytatás a posztban



Wartburg 353W / Folytatás a posztban

Jelen adásunkban a 353W típusú Wartburg került górcsövünk alá. A járműfelajánlást köszönjük Mester Attilának!


Veszélyes üzem / Folytatás a posztban


Nagy Pál és a fél deci


Építőgépek a szocialista országokban / Folytatás a posztban


A Budapesti Nemzetközi Vásár területén rendezték meg az első szakosított nemzetközi építőgép kiállítást.


Trabant gyártás / Folytatás a posztban



2018. augusztus 27., hétfő

EDDA MŰVEK -- KÖLYKÖD VOLTAM Dokumentumfilm (1983) / Folytatás a posztban

A nyolcvanas évek elején a miskolci EDDA művek volt az egyik legnépszerűbb rockzenekar, de a két húzónév, Pataky Attila és Slamovits István, Slamó kapcsolata végletesen megromlott. Ennek voltak szakmai, emberi, meg anyagi okai is. A film azért is érdekes, mert Almási Tamásék nem csak a világvége hangulatú búcsúkoncertet rögzítették, hanem bemutatták azt is, hogy milyen pocsolyaszagú volt Magyarországon a nyolcvanas évek, és hogy egy akkor élő tinédzser számára milyen vérre menő tétje volt a rockzenének. A Kölyköd voltam felrajzolja az új idők szelét megérző Pataky Attila jellemét is, aki a  filmet utólag megpróbálta letiltani, így azt csak évekkel később sikerült bemutatni. 67 perc.

Jawa 500 OHV / Folytatás a posztban




Jawa 250 restaurálása / Folytatás a posztban



Szarvasi Veterán Gép és Járműtalálkozó 2015. / Folytatás a posztban


2015 május elsején ismét randevút adtak egymásnak a veteránjárművek, gépek és tulajdonosaik. Ez a videó a rendezvény történéseibe enged némi betekintést.


Volkswagen Schwimmwagen katonai kétéltű / Folytatás a posztban






Zündapp KS 750 1941 / Folytatás a posztban




2018. augusztus 25., szombat

A magyar motorkerékpár egykoron / Folytatás a posztban


Egy rövidke szösszenet nagyszüleink (többségében) hű társairól, a magyar motorkerékpárgyártás büszkeségeiről. Ezen gépek vitték őket munkába, tanulni, kirándulni, társat keresni, mulatni, hadgyakorlatra, gyorsasági- és terepversenyekre is. A videóban szereplő márkák, modellek: Méray, Mátra, BMG, Csepel Túra, Csepel 100/48, Csepel 125 (összes változat), Csepel 250(mindkét típus), D-Csepel, Danuvia, Panni, Berva, Pannonia TL, Pannonia TLT, Pannonia TLF, Pannonia T5, Pannonia TLB, Pannonia P20, Pannonia P12, Pannonia P21.


A Pannónia motorkerékpár / Folytatás a posztban



Veterán motorok dübörögtek Gyulán / Folytatás a posztban


Jól indul, és gazdája szerint óriási élmény a motorozás a videóban látható Viktóriával. Az orosházi Zilahi Zoltán 1927-es gyártású, remek állapotú motorjával az egyik legrégebbi járművet tudhatta magáénak a hétvégi, motoros találkozón. A 600 köbcentiméteres Viktória korának egyik csúcsmodellje volt. Különlegessége, hogy a motorblokkot hosszában helyezték el. A 71 éves Bencsik Antal egy 71-es évjáratú Jawa motorral érkezett. Nem véletlen,hogy a jármű úgy néz ki, mintha most jött volna le a futószalagról. Érdekessége, hogy új darabokból lett összerakva, a tulajdonos ugyanis még évtizedekkel ezelőtt rakott félre a már akkor is nehezen beszerezhető alkatrészekből, a gép pedig 6 éve állt össze. Ettől félt annyira a NATO - mondta félig viccesen a katonai motor tulajdonosa. A Dnyeper eredetileg roncs volt, de Gajdács János felújította, és mindenféle érdekes kiegészítővel szerelte fel. A veterán motorosok gyulai találkozója már több éves múltra tekint vissza, a létszám és az érdeklődés évről-évre nő. A Veterén Baráti Körnek lesz még egy nagy programja Gyulán, július végén a Végvári napok eseményeihez csatlakoznak.


2018. augusztus 24., péntek

SZÉNÉRT BAKANCSOT? EGY RUHÁZATI AKCIÓ TÖRTÉNETE TATABÁNYÁN (1945. AUGUSZTUS – OKTÓBER)

A II. világháború magyarországi harcai 1945 tavaszára lezárultak. A közellátási problémák azonban továbbra is igen súlyosak voltak az élet minden területén; a ruházati cikkek esetében éppen úgy, mint az élelmezés vonatkozásában. A hiányosságok fokozottan éreztették hatásukat a termelő iparvidékeken, hiszen a munkásságtól elvárták a megfeszített munkát az ország újjáépítése érdekében. Csakhogy az elemi létfeltételek biztosítása nélkül nem lehet megfelelő munkát végeztetni se. A hiánycikkek pótlására a hatóságok, vállalatok és egyéb szervezetek különböző akciókat szerveztek, amikkel az adott körülmények között felemás eredményeket értek el. Jelen írásban egy ilyen művelet kimenetelével foglalkozunk. A szocialista időszak ideologizált történetírása a háborút követő üzemi munkásellátási problémákért egyoldalúan a nagyvállalatok tőkés vezetőit tette felelőssé (Tatabánya története II. 1972). A kérdés azonban ennél összetettebb.

Az elképzelés
Az akciót 1945 augusztusában kezdték meg. Az akciós pótműszakra minden munkavállaló jelentkezhetett. A vájároknak saját aknájukban kellett jelentkezniük, a külszíni és a szellemi munkásokat pedig az üzemi bizottság osztotta be. A tervek szerint fejenkénti ötcsillényi teljesítmény után az aznapi munkát be kellett fejezni, az így megrakott csilléket a jegykezelésnek külön kellett kezelnie. Az aknáknak megparancsolták, hogy önálló kimutatásban kezeljék a műszakot teljesített munkások neveit. Ezek alapján állapította meg az üzemi bizottság azt a szénmennyiséget, amely – mint a munkásság tulajdona – felett a testület rendelkezett.

Az akció során kitermelt szén harmada a vállalat tulajdonába ment át minden ellenszolgáltatás nélkül. A másik harmadát üzemi és egyéb költségek megtérítésére szánták, a fennmaradó harmadrészt pedig a munkavállaló tulajdonát képezte, mely a felsőgallai és a tatabányai szénrakodókba került. Az utóbbi két részt innen szállították át a közvetítőhöz, a Rajcsányi Konrád és Társai budapesti tüzelőanyag-nagykereskedő cégéhez, mely üzlettársai által a szenet az említett ruházati cikkekre cserélte. Ezeket pedig leszállították a tatabányai élelemtárba, ahol a munkásság az üzemi bizottságtól kapott utalvány ellenében vehette át. (Élelemtárak működtetését az 1854. évi osztrák bányatörvény írta elő a bányavállalatok számára. A MÁK Rt. több ilyen létesítményt üzemeltetett Tatabányán, ahol konzumoknak hívták őket. Kezdetben élelmiszer- és ruházati cikkeket, petróleumot, később már szélesebb választékot kínáltak a vásárlóknak. Csak MÁK alkalmazottak vehették igénybe, akik így olcsóbban juthattak a kívánt cikkekhez, mint a környékbeli kiskereskedőktől.)
A MÁK Rt. által fenntartott élelemtár ruhaosztálya (Forrás: Tatabányai Múzeum)
A MÁK Rt. által fenntartott élelemtár ruhaosztálya (Forrás: Tatabányai Múzeum)
Az akció lebonyolítására öt hónapot irányoztak elő, mely idő alatt kilencezer munkás százezer pótműszakot dolgozott volna le. Napi nyolcszáz pótműszakot kívántak beállítani, ami tíz termelő aknát alapul véve, nyolcvan pótműszakot jelent aknánként. Az öt hónap alatt hozzávetőleg napi két és fél mázsa szén kitermelésével számoltak, amely napi kétszázhatvan vagonnak, összesen pedig harminckétezer vagonnak felelt meg.
Valóság
Szép tervek voltak ezek, lássuk mi valósult meg mindebből. A rohammunka ugyan augusztusban már megindult, októberben viszont a tatabányai üzemi bizottság már arról számol be, hogy a bakancs- és ruhaszállításnál problémák merültek fel. Ezért a MÁK Rt. fővárosi központja Leskó Béla igazgatót küldte Tatabányára, hogy tájékozódjon az akció alakulásáról. Leskó október 24. és 27. között, illetve október 30. és november 2. között látogatott el a bányatelepre és számolt be az eredményekről.
Elmondása szerint leginkább a külszíni munkások érdeklődtek az akció iránt, mert gyakorlatilag a vájároknak kellett az ő szenüket is kitermelni. A vájármunkában tapasztalatlan külszíniek ugyanis csak rakodási munkálatokat végeztek, miután pedig a vájárok által kitermelt szénnel megtöltötték az előírt öt csillét, befejezettnek tekintették a pótműszakot és odébbálltak. A vájárok kezdetben azért nem lelkesedtek a munkáért, mert azt munkatöbbletre hajtó módszernek tekintették és hamar megtapasztalták a külszíniek hozzáállását is. Az a felfogás is visszatartotta őket, hogy a vállalatnak amúgy is gondoskodnia kell megfelelő bakancsról, akkor ők minek csináljanak még külön pótműszakot ennek érdekében. Miután azonban az akcióban résztvevők számára megérkezett a bakancs, a munkások tömegesen kezdtek jelentkezni a pótműszakra. Leskó mindezt azzal magyarázta, hogy a munkások a hamarjában megszerzett bakancsot élelemre akarták cserélni a környező falvakban. Mikor azonban a ruhakiadásában akadályok merültek fel, a jelentkezési kedv is alább hagyott. Miután pedig az élelemtárakban ki lett hirdetve, hogy a MÁV az akciós szenet lefoglalta, azonnal megszűnt minden jelentkezés.
Az élelemtár fűszerosztálya (Forrás: Tatabányai Múzeum)
Az élelemtár fűszerosztálya (Forrás: Tatabányai Múzeum)
Az akcióban résztvevő vájárok arra törekedtek, hogy minél kevesebb munkával letudják a pótműszakot. A rendes műszak kihasználásának rovására és mindenféle módon arra törekedtek, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, minél könnyebben, minél több szenet juttassanak az akciós keretbe. Rendellenességek egész sorozata volt tetten érhető. A rendes csapat szenének egy részét gyakran átadta az akciósnak és a csilléket is ilyen jeggyel látta el. Másnap viszont a rendes csapat tagjai végezték a pótműszakot és az előbbiektől visszakapták a szenet. Előfordult, hogy a résztvevők a munkahelyet a rendes műszakon csak előkészíttették, az akciós műszakon csak termeltek, így az ácsolást a következő műszakra hagyták. Ez a munkahely kirablását jelentette. (A szénbányászatban rablógazdálkodásnak nevezik azt az eljárást, amely során kizárólag a gyors kitermelésre törekednek, de nem gondoskodnak az aknák hosszabb távú üzemeltetéséhez szükséges ácsolási és karbantartási munkálatokról.)
Hamar kiderült az is, hogy a munkások az akció során szerzett bakancs és ruha révén sokkal többet tudnak keresni, mint a rendes műszakon. Ezért az akcióban résztvevő bányászok állandóan kifogásolták a rendes műszakon elérhető keresetet. A teljesítmények megtárgyalásánál az lett a fő érv, hogy nem érdemes dolgozni a rendes műszakkeresetért. Pénzért ebben az időszakban ugyanis nem sok mindent lehetett kapni. Sokan le akarták dolgozni az összes akciós műszakot, még üdülési szabadságukat is erre a célra kívánták fordítani és jelentkeztek az akció új sorozatára. A második sorozatra azonban addig nem lett a munka megengedve, amíg az elsőből mindenki meg nem kapta a járandóságát.
A kellemetlen tapasztalatokkal még nem volt vége Leskó küldetésének. Az igazgatónak még a tatabányai üzemi bizottsági tagokkal is vitatkoznia kellett, akik felrótták neki az akciós ruha és bakancs érkezésének megakadását. Arra hivatkoztak, hogy a bányászok ledolgozták a pótműszakot, a vállalat központi vezetésének ezért intézkednie kellene az áruk leszállítása érdekében. Ezenkívül nagyon felzaklatta a tatabányai kedélyeket egy újságcikk, mely a Rajcsányi céget szénfeketézéssel vádolta meg.
Május 1-jei felvonulás Tatabányán 1946-ban (Forrás: Tatabányai Múzeum)
Május 1-jei felvonulás Tatabányán 1946-ban (Forrás: Tatabányai Múzeum)
A ruhanemű beszerzése elhúzódott. 1946. június 29-én értesülünk arról, hogy a vállalat felbontotta szerződést a Rajcsányi céggel. Az akció tehát megbukott. A szakirodalom a Szabad Nép 1945. augusztus 10-i számára hivatkozva állítja, hogy a MÁK Rt. a Hazai Fésűfonóval, a Lóden Posztógyárral és a Wolfner Bőrgyárral is kötött hasonló megállapodást (Erdmann – Pető 1977, 28.). E szerint az említett cégek meghatározott szénért tízezer rend öltözetet biztosítottak a tatabányai bányászoknak. A szenet ismételten rohammunkával termelték ki: a pótműszakok keretében teljesített ötvenöt csille szén után kapott egy rend öltözetet egy bányász. A vállalat levéltári anyagában viszont csak a Wolfnerről találtam információt 1946 áprilisára vonatkozóan. Az akció tehát ebben az esetben is elhúzódhatott.
További lehetőségnek bizonyult a Közellátási Minisztérium által 1945 októberében kezdeményezett közérdekű textilakció. Az ennek keretében megszerzett ruházati cikkeket az egyes üzemek üzemi bizottságai osztották szét, tekintetbe véve a munkás ellátatlanságát, a május 1. után teljesített műszakok számát, a kitermelt szénmennyiséget, valamint a családtagok számát. 1945 karácsonyán hasonlós ruhaakcióra kerülhetett sor, mert a tatabányai üzemi bizottság felkérte az egyes üzemeket a bakancsra jogosult személyek összeírására. A részleteket azonban nem ismerjük.
1946 júliusában az Iparügyi Minisztérium használt, de jó karban lévő svéd bakancsok kiutalását kezdte meg azon bányászok részére, akik annak hiányában kénytelenek lennének műszakot mulasztani. Ez az utolsó forrásunk a tatabányai munkások bakancshiányáról, mely azt bizonyítja, hogy a problémát a stabilizáció időszakában sikerült megoldani.
Megállapíthatjuk, hogy a szénért ruhaakció nem hogy nyereséget nem hozott, hanem a normális munkamenet megzavarásával még rontott is a termelésen és a munkaerő fegyelmén. A sikertelenség több tényező együttes eredménye volt, legfőbb okának azonban mindenképpen a szervezetlenséget tartjuk. A vállalat vezetőinek eleve differenciálniuk kellett volna a külszíni és a földalatti munkások között, hiszen más típusú munkavégzésről van szó. A tatabányai üzemi bizottság ráadásul nem ellenőrizte kellőképpen a munkálatokat. Ugyanakkor az akcióban résztvevők közül is többen meglehetősen rövidlátó módon törekedtek a pótműszak kijátszására.
A MÁK Rt. az akcióval olyan megoldást keresett a bakancsproblémára, amivel a vállalat, munkás, és a közvetítő cég is egyaránt jól jár. A kedvezőtlen körülmények, a rossz közlekedési viszonyoktól kezdve, azonban keresztülhúzták a számításokat. Az akció sikertelensége felszínre hozta az egyes csoportok közötti ellentéteket: fővárosi központ és iparvidék, régi és új típusú vállalati vezetés, valamint földalatti és külszíni munkás viszonylatában.
Források:
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) Z 254 (MÁK Rt. Személyzeti Osztály iratanyaga 1945
MNL OL Z 964 MÁK Rt. Központi Üzemi Bizottság iratai  1945-1946
MNL OL Z 965 MÁK Rt. Tatabányai Bányaigazgatóság iratai 1945-1946
MNL OL Z 992 MÁK Rt. Ügyvezető Igazgatóság iratai 1945
Borítókép: Munkásgyűlés Tatabányán 1945 júniusában (Forrás: Tatabányai Múzeum)
Szakirodalom:
Erdmann Gyula – Pető Iván: A magyar szénbányászat a felszabadulástól a hároméves terv végéig. Bp., 1977.
Gombkötő Gábor – Horváth Géza: Tatabánya története II. Tatabánya, 1972.
Simonik Péter: A Népháztól a Gőzfürdőig. Munkásjóléti intézmények a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tatabányai bányatelepén. Tatabánya, 2013. (Tatabányai Levéltári Kiadványok 14.)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...