2017. december 11., hétfő

Magyarország épített egy falut a menekülteknek / Folytatás a posztban

A Fejér megyei Beloianniszt 1950 májusában kezdték építeni a görög polgárháborúból Magyarországra menekülőknek, a falu a kommunista mozgalom fontos alakjáról kapta a nevét. Magyar önkéntesek nagyon rövid idő alatt 481 épületből álló komplett falut építettek fel nagyjából 400 menekülő görög családnak. Ma a falut körülbelül ezren lakják. Köztük van, aki már gyermekkora óta itt él, és olyan is, aki itt nőtt fel, elköltözött, majd visszajött, hogy a helyi iskolában taníthasson.


1 megjegyzés:

  1. Ez is a ballibsik bűne volt???? Ezért is szidni kell a szocializmust???? Talán a görögöket kellene megkérdezni ???, ahogy régebben a bolgár kertészeket,akik szintén Magyarországot választották menekülésük céljának(még ma is észrevehető a beszédükön)De lehetne a szerbeket, a szorbokat,a horvátokat, a cigányokat,a szlovákokat, a németeket ,svábokat vagy még inkább a török--nevű falvakban élőket,vagy a kun- a besenyő a tatár előnevű településeken néhány száz év óta élőket az őket befogadók véleményéről. Magyarországon kb. 57 féle néptöredék talált menedéket eddig.

    VálaszTörlés

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...