2017. január 28., szombat

MAJLÁTH BÉLA / Folytatás a posztban

MAJLÁTH BÉLA. 1831—1900.

  Egy régi, érdemes magyar tudós költözött el ismét az élők sorából: Majláth Béla, a Nemzeti Múzeum könyvtárának nyugalmazott igazgatója, a Magyar Tud. Akadémia levelező tagja. Halála hosszú szenvedés után március 23-án következett be Budapesten. Az elhunyt, a ki már mint zsenge ifjú vitézül forgatta a kardot szabadságharcunk véres küzdelmeiben, érettebb korában szívvel-lélekkel a tudományoknak adta magát, s bár a közélet terén is buzgón és sikeresen működött, mégis a tudomány, nevezetesen a történelem és régészet s ezek mellékágainak művelésében találta inkább élte feladatát, s e téren kifejtett munkásságával maradandó érdemeket szerzett. Székhelyi Majláth Béla 1831 június 18-án Andrásfalván, Liptómegyében született. Középiskoláit a miskolci ref. gimnáziumban bevé­gezvén, 1848-ban Temesvárra ment a bölcsé­szeti és jogi tanfolyamot hallgatni. Az akkoriban kezdődött nemzeti küzdelem azonban ővele is félbeszakíttatá tanulmányait, mint annyi sok más ifjúval. Belépett a pesti 13. honvédzászlóaljba, részt vett az egész téli hadjáratban, harcolt Buda ostrománál, hol kétszer kilőtték alóla az ostromhágcsót, de azért egyike volt az elsőknek, kik a bástya falaira feljutottak, a miért is honvéd érdemjelt kapott és hadnagygyá neveztetett ki. Tizenhét csatában vett részt s a szabadságharc leveretése után Erdélyben bujdosott s a dévai hegyek között egy császári dzsidás csapat több társával együtt elfogta. Mint foglyot Temesvárra vitték, melynek kazamatáiból azonban három hónap múlva szökéssel menekült. A következő két évet aztán bujdosással töltötte a felső vidéki vármegyékben, rokonai barátságos és vendégszerető házánál rejtőzvén. Később a fővárosba jött, hogy mérnökké képezze magát. De sorsa úgy hozta magával, hogy ezt a tanfolyamot sem végezhette be. Nagynénje ugyanis, a nagy műveltségű Pongrácz Antónia fiául fogadván, megbízta liptómegyei gazdasága vezetésével. Majláth Béla ekkor magán úton, de annál derekasabban kezdte képezni magát. Elkezdett írogatni is. Különböző lapok és folyóiratok hasábjain sűrűn találkozott költeményeivel, beszélyeivel, tárcáival, vagy komoly politikai és közgazdasági cikkeivel az olvasó. Harminckét éves korában családi tűzhelyet alapított, nőül vévén Szentmiklósi és Óvári Pongrácz Annát.
Az új alkotmányos korszak beálltával élénk részt vett Liptómegye közéletében, s oly népszerű lett, hogy előbb főjegyzővé választotta, majd pedig 1875-ben az alispáni székbe ültette a megye bizalma. Már főjegyző és alispán korá­ban hírnevet szerzett magának, mint fáradhatatlan régiség- és történetbúvár, de kedvenc tudományos foglalkozásának révpartjába csak akkor jutott el, midőn Fraknói Vilmos után a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának igazgatóőrévé neveztetett ki 1879 október 1-én. Itt, az ország egyik leggazdagabb könyvgyűjteményének élén, nyugodtan mélyedhetett el a múlt idők búvárlatába s értékesíthette tanulmányainak eredményét. Kiváló érdemeket szerzett a magyar történelmi forrásgyűjtés és ezek feldolgozása terén. Történelmi, régészeti, heraldikai, iparművészeti szaklapjaink és folyó irataink, évkönyvek, albumok gyakran közöltek tőle tanulmányokat, ismertetéseket. Az akadémiai értekezések sorában is több történelmi tárgyú dolgozata jelent meg. 1886-ban a főváros a Budavár visszavétele kétszázados évfordulója ünnepének alkalmából rendezett történelmi kiállítás vezetését ő reá bízta, a mit kiváló sikerrel végzett. Könyvtárigazgatói hivatalából 1893-ban nyugalomba vonult, de tudományos mozgalmainkban azután is buzgó részt vett. Sokoldalú munkássága a legtöbb hazai és néhány külföldi tudományos intézetnél is méltánylásra talált. A Magyar Tud. Akadémia levelező, számos tudományos társulat pedig bizottsági tagjává választotta; úgy szintén a bécsi, a németországi és a berlini antropológiai társaságok is siettek őt körükbe fogadni. Többször tett nagyobb tanulmányutakat; nevezetesen beutazta Németországot és az előttünk történelmi számos érintkezései mellett is oly kevéssé ismert Lengyelországot, Francia és Olaszország egyes részeit, stb. Mint világlátott, sokat tapasztalt, művelt férfiú, ki az európai nyelvek majd mindenikét saját szorgalmából tanulta meg, igen kedvelt tagja volt a fővárosi társadalomnak, s mindenki iránt tanúsított önzetlen jóindulatával általános elismerést biztosított magának.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...