2016. november 12., szombat

Kassa visszacsatolása / Folytatás a posztban





1938 NOVEMBER 11. – Kassa visszacsatolása a Magyar Királysághoz, az első bécsi döntés értelmében.

 A trianoni határon túl élő magyarság számára úgyszólván karnyújtásnyi közelségbe került annak a reménye, hogy 20 év után sorsa jobbra fordul azáltal, hogy hazatérhet az anyaország kebelére. Márai így ír erről:
Állnak a térkép előtt, kissé rövidlátóan, mert az elmúlt húsz esztendőben egyikünk sem fiatalodott; homályos szemekkel, mert messzebbre néznek, mint ahová a térkép mutat. Olvassák a városneveket, s a mozdulaton, ahogy nem egészen biztos, remegő kézzel leveszik a pápaszemet és megtörölgetik, látom, hogy nyugalmuk és fegyelmük mesterséges és erőltetett. E napokban mindenki ezekkel a szavakkal alszik el Magyarországon: Rozsnyó, Léva, Kassa, Pozsony, Ungvár, Beregszász, Nyitra, Losonc, Komárom. S minden városnév után halkan, makacsan mondja a lélek: hazamenni.
 Állunk a térkép előtt, fél szemmel ismergetjük egymás arcát, s mind ezt gondoljuk: „Értsék meg végre, hogy nem lehet tovább várni. Most haza fogunk menni. Húsz éve, mikor utoljára léptük át Szobnál, Hidasnémetinél vagy Csapnál a határt, erre a pillanatra vártunk. Közben csaknem elmúlt az élet.”
 Márai – aki kassai lévén maga is személyesen érintett a szülőföldje közeli jövőjét meghatározó eseményekkel kapcsolatban – kicsivel később így fogalmazza meg a hazatérők (így saját) óhaját:
Még azt is gondolják: „Úgy látszik, érdemes volt élni. Most még egyszer hazamegyünk és megnézünk mindent. Mit is akarok otthon? ... Ismerőseim, barátaim, rokonaim közül sokan meghaltak, elvándoroltak. Nem akarok mást, csak tudni, hogy ez a föld, ezek a nemes városok, ezek a családtagok, mind a millió, megint velünk vannak, hozzánk tartoznak. Most nagyon nekifekszünk majd s csinálunk valamit, egy új, emberibb és igazságosabb Magyarországot. Ez az ára mindennek, ezzel tartozunk nekik, a hazatérőknek s magunknak is; ez egy nemzet becsületbeli tartozása. De előbb látni akarom Kassát, el akarok menni egy vasárnap reggel misére a székesegyházba, ahol Rákóczi hamvait őrzik, akarok aludni egy őszi éjszaka az ’Ottilia’ vadászházban, ahonnan reggel, mikor felszáll Sáros felett a köd, messzire látni, a Tátra havas rajzát is látni. El akarok menni Rozsnyóba, a temetőbe, látni akarom Komáromban a házat, ahol Jókai született, érezni akarom még egyszer azt a felvidéki légáramlást, mely a fenyvesek illatát hozza a városokba, akarom látni egy havas karácsonyeste Kassát, amint tornyaival, harangjaival és lelkével őrt áll Magyarország határán.” Igen, ezt akarom, mert ennyi az élet értelme. Mindig tudtam, de most végre megértettem.
A csehszlovák állam felbomlása kapcsán Márai 1938. október 12-i írásában (Végre egyedül!) így elmélkedik az új határokkal rendelkező régi és új államokról:
Néhány éven belül vagy talán hamarabb is eldől majd, hogy az új állam lakosai és polgárai véglegesen kik lesznek – a magyar közvélemény, nemcsak a hivatalos, hanem a társadalom véleménye egyetért a felvidéki magyarság egyik vezetőjének, Esterházynak kijelentésével, aki azt mondotta Komáromban, hogy „az önálló szlovák országért való küzdelmet minden hazafiasan gondolkodó magyarnak a legmesszebbmenőleg el kell ismerni, sőt támogatnia kell”. Ez így van rendjén, így gondolkodik minden magyar.

 Esterházy János (1901–1957) a két világháború közti Csehszlovákia legjelentősebb magyar kisebbségi politikusa


És a hideg novemberi időjárás ellenére a hazatérés öröme szinte leírhatatlan. A csapatok és a határ megindul:
A hideg szél lobogtatja a zászlókat, s e pillanatokban elkezdődik ez a felejthetetlen és megrázó találkozás, melynek titkos értelmét csak mi, a magyar szemtanúk értjük: a határ megindul, az ország nagyobb lesz, az ország igazibb alakját ölti fel. Ennek a pillanatnak titokzatos értelmét csak mi értjük, akik húsz év után először, átlépünk, útlevél nélkül, a trianoni magyar határon.
Húsz év után nincs itt egyetlen ember sem, aki másképp beszélne, mint magyarul; a csehek nem bírtak e falvak népével, nem bírtak ezzel a bodrogi tájjal, ezek a szöszke gyermekek úgy éneklik a Himnuszt, mintha a sorompón innen nevelkedtek volna. S ez az egész felszabaduló táj színmagyar: ennyi az igazság, amelyet nemcsak mi tudunk, akik mindig hirdettük, hanem szemével láthat most minden külföldi, akit sorsa e pillanatokban idesodor.

1938 NOVEMBER 11. MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓJA KEGYELETTEL HÓDOLT II. RÁKÓCZI FERENC FEJEDELEM EMLÉKÉNEK KASSÁN. MFI
Elhangzó szöveg:[vitéz dr. Imrédy Béla:] „Itt ölelkezik ma a Fölvidék ezernyi próbát böcsülettel kiállt népe a trianoni börtönráccsal tőle 20 éven át elválasztott 9 milliónyi magyarral. Ma itt van lélekben velünk az egész ország.” [galántai gróf Esterházy János:] „Sokáig vártunk erre a napra. Megéltük! Köszönjük! Első sorban az Úristennek. Köszönjük másodsorban főméltóságodnak. [vitéz nagybányai Horthy Miklós:] „Hálát adok az isteni gondviselésnek azért, hogy Kassa városának dicső történelmi emlékekkel megszentelt falai közé a magyar Felvidék nemzeti kultúrájának ősi földjére léphettem. Buďte presvedčení, že spolucítiaca láska celého maďarského národa zabezpečí Vám mimo zvýšenia životnej úrovne aj úplnú slobodu slovenského jazyka a kultúry. [Noha nem tudok szlovákul, de elég sok évet eltöltöttem a haditengerészetnél ahhoz, hogy beszéljek horvátul, így hát a szlovák nyelv nem teljesen idegen számomra.]”









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...