2016. szeptember 24., szombat

A Telefonhírmondó / Tovább a filmhez

 A Telefonhírmondó, vagy ahogy akkor nevezték a „Beszélő újság”. Feltalálója Puskás Tivadar, a múlt század egyik legkiválóbb magyar technikusa. Zsenialitását maga Edison is elismerte. Tőle származik a telefonközpont gondolata. A párizsi központ felállítása után ő teremtette meg az első budapesti telefonközpontot. Az ő agyában született meg az egy központból közvetített műsor gondolata is. Kísérletei során 1881-ben a párizsi opera előadását a világkiállítás egyik csarnokába közvetítette. A „Beszélő újságot” 1893 február 15-én helyezte üzembe. Egy hónap alatt Puskás 70 kilométer hosszú önálló hírmondó-vonalat építtetett ki és száz előfizetőt kapcsolt be. Ez a hálózat a rádió megjelenéséig állandóan növekedett. Ferencz József arany fülhallgatói, amelyekkel a millenniumi kiállításon a telefonhírmondó közvetítését hallgatta. A hírmondó állandó pavilonja a kiállításon, amelyben már hangszóróval közvetítették a műsort. „Funiculi funicula. Szárnykürtszóló zongorakísérettel. Előadva Budapesten, 1896 június hó 6-án.” A hírmondó szerepét már átvette a rádió, de Budapesten máig is üzemben maradt. Puskás Tivadar csak egy hónappal élte túl találmánya megvalósítását. Világraszóló elgondolását azonban ma is hirdetik a rádióállomások műsoradásai.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...