2015. november 14., szombat

MAGYAREGREGY-Márévár és birtokosai / Folytatáshoz kattints a posztra

Emberi élet nyomai a község mai területén viszonylag későn keletkeztek. Csak a római korban, az időszámításunk utáni III. századból származó régészeti leletek – kerámiából, bronzból és vasból készült használati tárgyak, 259 előtti érmék – kerültek elő Márévár 1963–1966 között végrehajtott ásatása során. A vár helyén római őrtorony állhatott. Fából készülhetett, mert építőelemei elenyésztek. Az őrtorony a megyén 259–260-ban végigvonuló ellenséges támadásnak eshetett áldozatul.
Egy feliratos, többalakos síremléknek a töredéke is előkerült az 1971-ben végzett ásatás során. Az őrség egyik katonájának a családjáé lehetett. Másodlagosan a középkori kolostor építéséhez használtak fel. Az egykori kolostor alatt feltehetően egy római villa maradványai rejtőznek. Az őrtorony minden bizonnyal a Magyaregregyi-patak völgyén áthaladó utat őrizte. A Várvölgyi-patak a hozzá csatlakozó dombhajlattal a római villák tipikus megjelenési helye.
Szórványleletek bizonyítják, a várhegy és környéke az ellenséges támadás után sem vált teljesen lakatlanná. A római kor lezárultával, a népvándorlás korából és a magyar honfoglalás első évszázadaiból régészeti leletek azonban nem kerültek elő. Az írásbeliség előrehaladtával lassan megjelennek az írásos emlékek, egyelőre azonban csak a tágabb környezetről szólnak a híradások.
A környéket uraló, a középkori jelenlétet dokumentáló Márévár neve a magyar Máré személynévből ered. A személynév legkorábbi adata 1283-ból való, és a székelyföldi Máréfalva nevében szerepel. A XIX. században „Schloss Mária vár”, „Ruine Máriavár” néven is előfordul, hibás etimológia alapján. Hibásan eredeztetik nevét a mohácsi csatában elesett Móré Fülöp pécsi püspök nevéből is. A mondabeli Máré lovagnak lehet inkább elnevezéséhez valamilyen köze.
Márévár említésével először Károly királynak 1316-ban kiadott, két év múlva megerősített oklevelében találkozunk, amelyben a hozzá tartozó birtokokkal együtt Bogár Istvánnak adományozta. Ezt követően Sziget várának elestéig a török hódoltság alatt oklevelek sokaságában szerepel.
Valószínűleg magánföldesúri alapítású, és az Árpád-kor végén, a feudális anarchia felszámolásakor kerülhetett királyi tulajdonba. Károly király uralmának megerősítése érdekében adományozhatta a kortársak szerint vakmerő, rakoncátlan, zabolázhatatlan és hatalmaskodó Bogár Istvánnak.
Bogár a XIV. század elején az oligarcha Kőszegiek szerviense, somogyi és tolnai pártvezére. Kezdetben a cseh Venczel pártjához tartozott, aki megtette óbudai várnagynak. Később rokonságával együtt Károly királyhoz húzott. Kőszegi János ezt megtudva rajtaüttetett Bogáron, aki Kőszeginek azonnal hűséget esküdött. Hűsége most sem volt tartós. Amikor Károly király Kőszeg ostromára készült, népes táborával együtt hozzá csatlakozott. Részt vett sikeres bevételében, ekkor adományozta neki a király Márévárat. Ellenfelei Somogyban és Tolnában lévő birtokait feldúlták. Évek múlva, a királyi hatalom megerősödése után öccsével, Gunyával együtt vágott vissza ellenfeleinek, akik viszont Károly király 1327-ben bekövetkezett halála után álltak ismét bosszút. Bogár István és Gunya ezt követően már nem tudott erőre kapni. Birtokaik nagy részét elvesztették. Márévár azonban Gunya leszármazottai kezén maradt, bár anyagilag egyre-másra megterhelték. Gyászos gazdasági helyzetükből egy jól sikerült házassággal szabadultak, Becsei Imre fiával, Vesszős Györggyel mint a család egyik nőtagjának férjével erősödve.
Becsei Imre alacsony sorból királypártiként küzdötte fel magát egyre magasabbra. Fiai, Töttös István és Becsei György folytatták apjuk birtokszerző politikáját. Márévár fele birtokát 1347-ben zálogba vették, és csak 1353-ban adták vissza Gunya fia Istvánnak, aki viszont az általa átvett pénzösszeget volt köteles Lajos király egyezséglevele alapján visszaadni. Az egyezség nem érintette a vár másik felének tulajdonjogát, amit a Becseiek Gunya fia Domokostól szereztek meg. Ezt követően évtizedekig tartó pereskedés következett a Gunya- és a Becsei-leszármazottak között. Az ügy kilenc évtizedes küzdelem után 1433-ban a Becsei-leszármazottak győzelmével végződött, Márévár egyedüli urai lettek. A birtok Bátmonostori Töttös László, Zsigmond király feltétlen híve kezére került.
Töttös László csillaga Zsigmond király halála után hanyatlani kezdett. Ennek egyik jele az is, hogy szomszédai Márévárat fenyegették, fogadkozva, hogy Töttöst megölik. Ulászló király ugyan megvédte ellenségeitől, korábbi tekintélye azonban sohasem tért már vissza. Hunyadi János kormányzósága idején a politikai hatalomból kiszorulva Márévárba húzódott. Némi elégtételt csak V. László uralkodásának a végén kapott, amikor a király kincstárnokká tette. V. László halála után sem tartozott a Hunyadiak pártjához, hatalma így ismét meggyengült, a birtokháborítókkal újra meggyűlt a baja.
Sokat viaskodott Márévár későbbi tulajdonosaival, a Várdai rokonsággal, köztük Várdai István kalocsai érsekkel. Töttös László családi és anyagi gondjai is szaporodtak. Birtokait zálogul érdekes módon korábbi ellenfelének, Várdai István kalocsai érseknek adta, majd az érsek örökösödési szerződés kötésére is rávette. A szerződés értelmében Töttös László birtokait haláláig használhatta. 1470-ben bekövetkezett halála kezdetét jelentette a Várdaiak márévári birtoklásának.
A Várdai család a Gút-Keled nemzetségből származtatja magát. Várdai István a legismertebb a leszármazók közül, aki tanulmányait Krakkóban kezdte, Bécsben folytatta, majd négy évet töltött Páduában és Ferrarában. Az egyházi ranglétrán előre jutva kalocsai érsek lett, majd a pápa bíborossá nevezte ki.
Márévár birtokába bonyolult örökösödési eljárás közepette Várdai Miklós fia, Miklós, Várdai István bíboros nagybátyjának leszármazottja lépett. Birtoklásával az erősségnek békésebb korszaka következett. Várdai Miklós halálát követően gyermekei közül legidősebb fia is elhunyt, így a család hagyományainak megfelelően a második fiú, Várdai Ferenc lett a családi közös birtok kezelője. Várdai Ferenc 1500 és 1505 között olasz egyetemeken tanult, az olasz reneszánsz virágzásának idején. Idehaza királyi szolgálatba állt, majd váci, később gyulafehérvári püspök lett. Méltatói írják: humanista műveltségű, sokat építkező, buzgó főpap. Márévár egy évtizedig volt kezében Szathmáry György, a híres reneszánsz építkező pécsi püspök működésének idején. Ugyanebben az időben építkeztek a Perényiek is a siklósi várban, reneszánsz stílusban. Valószínű, hogy a reneszánsz építési emlékei itt is ekkor, a Mohács előtti évtizedekben keletkeztek. Az építkezés irányítója Várdai Ferenc lehetett.
Márévárat Várdai Ferenc 1520–1521-ben öccseinek: Jánosnak és Mihálynak engedte át, akik azt lakóhelyül is választották. A mohácsi csata idején Várdai János felesége, Ráskay Krisztina Fruzsina lányával történő tartózkodásáról vannak adatok.
A mohácsi csatavesztés után Várdai János is felbukkan Budán a János király által összehívott országgyűlésen, majd 1533-ban maga és testvérei nevében tiltakozik a pécsi konvent előtt Márévár eladományozása ellen. Később azonban elveszik szemünk elől. Mihály testvére a mohácsi csatatérről ide menekült. Rémületében összeszedte értékeit, és távozott. Várdai János özvegye a későbbiek során panaszolta, hogy János lakrészébe is behatolt, az értékeket őrző ládát feltörte, és összesen ezer aranyforintot tőlük magával vitt. Az özvegy a pénz visszaszerzésére sógorával hosszú ideig pereskedett.
A mohácsi csatavesztés után Baranyában a rend összeomlott. Pusztított a portyázó török, a csatából menekült magyar, és urai ellen fegyvert fogott a köznép is. A trónt magának követelő királyok között ingázva, a zavaros időket kihasználva a nemesség közül sokan birtokaik gyarapításához fogtak. Közéjük tartozott Nagy Zsigmond, aki a közeli Oroszló, Liget, Mocsolád vidékén kisebb birtokkal rendelkezett. Sorstársával, Tardosi Istvánnal együtt Bakics Pál szervienséül szegődött.
Bakics Pál a Mohács előtti és utáni időszak egyik legérdekesebb figurája. A török uralom alatt lévő Szerbiában voltak jelentős birtokai, ott komoly hivatalt töltött be, azonban menekülnie kellett. Vagyonát pénzzé tette, és jelentős katonai erővel átszökött Magyarországra. Fontos ember lett itt is, hiszen a török Magyarország elleni készülődéséről, a török katonai erejéről adatokat szolgáltatott. A mohácsi csatából seregével együtt megmenekült.
Bakics Szapolyai János oldalán állt, amikor csellel elfoglalta Márévárt. Azonban nem sokat tartózkodhatott benne, rábízta azt Nagy Zsigmondra és Tardosi Istvánra. Ő maga az országos politikai küzdelmekkel volt elfoglalva hol János, hol Ferdinánd király oldalán.
Bakicsot természetesen követték hívei is. Amikor János király mellett álltak, királyi adományként megkapták Márévárt, ami ellen Várdai János tiltakozott 1533-ban. Várdai Pál esztergomi érsek ugyanebben az évben többek között arról tájékoztatta Ferdinánd királyt, hogy János király egy kisebb sereggel Székesfehérvárra, majd Pécsre ment, ahol a Bakics emberei által birtokolt erődítményt visszaadták tulajdonosuknak. Mindez azonban csak papíron történt meg, mert Bakics Pál 1535-ben két szerviensének adományozta. Buda (1541) és Pécs (1543) elestéig újabb, a tulajdonjogot érintő oklevél nem született. Várdai János meghalt, özvegy és leánya elmenekült, Várdai Mihály pedig nem tért vissza. A török hódoltság bekövetkeztéig tényleges birtokosa Nagy Zsigmond volt.
Miután Szigetvárt 1546-ban magyar katonaság szállta meg és Dél-Dunántúl legjelentősebb védelmi pontja lett, a kor szokásának megfelelően Várdai Mihály fia, Miklós a Várdai-birtokot Szigetvár őrzésére bízta. A megbízás tulajdonképpen csak a tulajdonjog fenntartására volt alkalmas, a jövedelmeket ugyanis a várkapitány kapta. 1561-ben Bornemissza Pál gyulafehérvári püspök bizonyítja, hogy a Várdaiak más birtokaival együtt Márévár tartozékaival Várdai István, Miklós és testvéreinek a birtoka. Márévárt Lajos király haláláig békésen birtokolta Várdai Mihály, a tulajdonukat igazolni kérők apja. A püspök azt is tanúsítja, hogy a várban együtt lakott Várdai János, Mihály, Ambrus és anyjuk, a panasztevők nagyanyja. A várat az országos zűrzavar idején Bakics Pál két szerviense csellel, az asszonyt megtévesztve elfoglalta. Mohács, de különösen Pécs eleste után a török pusztította, a Várdaiak emiatt Kisvárdára költöztek. Ezt követően Horváth Márk szigetvári kapitány haláláig Márévárt a török, a rác és a magyar egyaránt pusztította, sarcolta.
A Várdaiak tulajdonjog fenntartása iránti törekvésének következő állomása egy 1574-ben kelt oklevél, melyben Várdai István a saját és rokonsága nevében tiltakozik a családi birtok elidegenítése ellen. Az oklevélben felsorolják Márévárt Máré faluval és a birtoktesthez tartozó többi helységgel együtt.
Az épületéről, valamint a hozzá tartozó, tőle északnyugatra fekvő, Szűz Mária tiszteletére szentelt monostor harangtornyáról és egy további harangtoronyról is a vártól délre, illetőleg közvetlen környékéről az 1353-ban és 1358-ban keletkezett birtokfelosztási iratokban találhatók adatok. A déli oldalon található még egy ciszterna, a Szent Kereszt tiszteletére épült templom és egy kúria. A vár területén említenek az iratok olyan épületeket, amelyeket Becsei Vesszős építtetett.
A felosztási iratok a két tulajdonos közötti megosztást tartalmazzák. Egyiké a vár keleti, a másiké a nyugati fele.
Legközelebbi leírása már romos állapotáról szól. Sokáig egykori léte is feledésbe merült. Csak 1845-ben figyelt fel rá Jankó János tudós kárászi plébános közreműködésével Haas Mihály, Baranya jeles krónikása. Leírása szerint Márévár tornya és három-négy ölnyi magas romja az erdőben, közel Kárászhoz, egy meredek hegycsúcson található. Vidékét népesnek véli, tekintve, hogy ott számos arany- és ezüstpénzt találtak. Jankó János öt darabot vásárolt, melyek közül kettő Mátyás, egy-egy Zsigmond, Albert és Ulászló király pénze. Építőjéről nem tud, arról viszont igen, hogy Máré településen plébánia működött, romjai láthatók voltak.
A romok szakmai leírását Szőnyi Ottó végezte el 1912-ben. Szőnyi a hegy lejtőjén falmaradványokat talált, melyeket sáncfalaknak, előbástyáknak vélt. A csúcsra érkező a déli várfal előtt találja magát – írja –, amelyen egy nagy töredékes nyílás van. Előtte egy ablaknyílás boltozatos kövei függenek. A nyíláson belépve egy udvarszerű, szabálytalan ötszögű, fallal kerített területet talált, amelynek talaja hepehupás, törmelékkel borított. A falak hét-kilenc méter magasságban még álltak. Belépve a bal oldali fal mutatkozott a legépebbnek, amelyet a környéken található hasadókőből raktak. Jobb oldalon a fal szögben megtört. A szögleten túl egy szabályos kerek dongaboltozattal fedett, elöl és hátul nyitott, 8,50 méter hosszú és 5,50 méter széles, 2,60 méter magas helyiség támaszkodott a kerítő falhoz. A helyiség közepén Szőnyi mély gödröt talált, amit kincskeresők ástak. Amikor először járt ott, a gödör félig tele volt behányt kövekkel, köztük egy faragott reneszánsz díszítőelemekkel: tojás- és levélsorral. Amikor később el akarta hozni a faragott követ, már nem találta. A gödörből ismeretlenek mindent kidobáltak, benne egy ágakból összerótt létrát talált. A boltozatos helyiség mellett néhány falmaradékot, egyiken boltozati ívet is felfedezett. A boltozatos építmény mögött is tátongott egy nagy gödör, kígyók tanyája. A gödör majdnem az északi falig terjedt. A falon lévő ablaknyílásból kitekintve a fal előtt egy félkör alakú sáncot látott, amit egy toronytoldalék maradványának vélt. A csaknem két méter vastag falakat kívülről szemlélve azok szögbetörésein faragott kockaköveket fedezett fel, a falak építőanyaga egyébként a középkor falazási technikájának megfelelően rétegesen rakott terméskő. Csak a nyugati falon talált egy ablaknyílást. Az északi falhoz kívülről járult egy félkör alakú toronyszerű toldalék, amelynek korát a falnál fiatalabbnak ítélte. A toldalékot négy kerek lőrés törte át.
Az 1960-as években végrehajtott, fentebb már hivatkozott, G. Sándor Mária által végzett ásatás nagyrészt igazolta Szőnyi Ottó megállapításait. Megismerhetővé tette a vár alaprajzát, belső szerkezetét, építésének három korszakát.
A gótikus vár építésének ideje a régészeti leletek alapján, az írott forrásoknak is megfelelően, a XIV. század első felére tehető. Alaprajza szabálytalan ötszög, kapu az északi oldalon. A kapu felvonóhídjához pilléreken nyugvó híd vezet. Falai teljesen zártak, valamennyi nyílászáró a belső udvarra néz. Építésének idején külső védművek még nem voltak. A védelmet a falakon belül végigfutó gyilokrendszer látta el. A falakon belül helyezkedett el a palotaszárny, a nyugati és a déli oldalon gazdasági helyiségek voltak találhatók. A palotaszárny sík födémű, kétszintes épület. A földszinti helyiséget a nyugati homlokzaton a várudvar felé két, kisméretű kőhasábbal keretezett ablaknyílás világította meg. Itt volt a bejárat is. Az emeleti helyiségek déli végén egy keresztosztós gótikus kőkeretes ablakot helyeztek el.
A palotához délről csatlakozó gazdasági épület egyszintes, bejáratát egyszerű gótikus kőkeret szegélyezte. A palota földszinti helyiségéből is volt ide egy bejárat. A palotaszárnyat és a gazdasági épületeket félnyeregtető fedte. A vár képe a Mohács előtti évtizedekig alig változott.
Nagyobb átalakítást a XVI. század első évtizedeiben végezhettek, amikor külső védműveket is építettek. Az átalakítás többnyire a palotaszárnyat érintette, de némileg módosult a belső vár alaprajza is. A palotaszárny dongaboltozatot kapott, aminek függvényében megváltozott a nyugati homlokzaton lévő gótikus ablaknyílás is. Az emeletet két helyiségre osztották. A nyugati homlokzatra merőlegesen egy lodzsát építettek, az emeletre egy hatnyakú lépcsőfeljárón lehetett feljutni.
Az udvar keleti oldalán lévő átépített emeletes palotaszárny, a csatlakozó földszintes gótikus gazdasági traktus, a XVI. század elején a délnyugati sarokban épült konyha alkotta a gazdasági udvart, amit kelet–nyugati irányban kettéosztott a lodzsa. A vár déli sarka elé rondellát építettek, a külső kapubejárat gótikus kőkeretét változatlanul hagyták, a keleti homlokzatot torony alakú támpillérekkel erősítették meg.
A reneszánsz építési elemek a palotaszárny merőleges tengelyében elhelyezett lodzsa megjelenésében, az ablaknyílások kőkeretének reneszánsz formára cserélésében, a palota földszintjének középtengelyében elhelyezett címeres ajtókeret elhelyezésében, ami az északnyugati nagyterembe vezetett, jelentkeztek. Az ajtókeret záróívében elhelyezett címerpajzson egy kardot emelő kar látható, amit a helyszínen és a szakirodalomban megalapozatlanul Bakics-címerként mutatnak be. Az ajtóívben latin felirat látható: virtute et armis optinuimus hanc arcem (Vitézséggel és fegyverrel nyertük ezt a várat). A vár történetét megismerve – azon túl, hogy a tulajdonosok ismert címerei az ajtókeretben lévővel nem azonosíthatók –, harcban szerzett tulajdonul nem bírta sem Bakics Pál, sem a Várdai család. Harcban a várat Bogár István szerezte. A címer és a felirat erre tekintettel a Bogár családra utalhatna, ők azonban a vár gótikus korszakában voltak tulajdonosok. A címer rejtélye így egyelőre megoldhatatlan.
A vár építésének harmadik korszaka a török hódoltság korára, az 1554 és 1561 közötti időre tehető, amikor a nyugati falhoz csatlakoztatva egy téglaépületet építettek, benne egy nagyméretű sütőkemencével. A külső védművek nagy része is ekkor épült: Északkeleten őrhely két helyiséggel. Az északi előterében palánkvárat építettek, amelyet két sziklába vágott alagút kötött össze a belső várral. Az alagutak a belső vár északi részében levő, korábbi eredetű, ekkor bizonyára átépített ciszternába vezettek.
A régészeti feltárás eredményeként a várat 1968–1970 között az Országos Műemléki Felügyelőség helyreállította. A benne létrehozott vártörténeti kiállítás kezelője a Mecseki Erdőgazdaság.
A várhoz tartozó monostorról a régészeti leleteken kívül sokkal többet az írott források sem mondanak. Alapítója nem lehetett a király, mert akkor gondoskodott volna fenntartásáról is, mint ahogy tette Szent István Pécsvárad, Szent László Somogyvár esetében a közelebbiek közül. Nem lehet alapítója a pécsi püspök sem, mert a püspökök hivataluknál fogva többnyire prépostságokat hoztak létre egyházmegyei joghatással. Családjának méltósága sem ösztönözhette erre, mert nem családja birtokán feküdt. Egyetlen lehetséges alapítóként a tulajdonos család jöhet szóba, ez esetben is cáfolva a szakirodalomban elterjedt nézetet, miszerint a monostor királyi alapítású. Nem lehet tudni, patrónusai hogyan gondoskodtak, egyáltalán gondoskodtak-e fenntartásáról, vagy megelégedtek azzal, hogy a monostor csak temetkezési helyül szolgáljon. Alapító lehetett a Bogár Istvánt megelőző, előttünk ismeretlen, talán az első tulajdonos is, akinek elkerülésével a monostort a későbbi birtokosok sorsára hagyták.
Márévár látképe (Lantos Miklós felvétele)
 
A helyreállított erődítmény előtere (Lantos Miklós felvétele)
 
Feljáró a várudvarba
 
A gyilokjáró részlete
 
Belső udvar a gyilokjáróról
 
Kilátás Kisújbánya felé (Lantos Miklós felvétele)
 
A Várdai család címere
 
A Bakics család címere
 
Címer a palotaszárny földszinti ajtajának szemöldökkövében
 
Az ajtókeret íve a címerrel és a felirattal. Reneszánsz Kőtár, Pécs.
 
Márévár a XVI. század harmincas éveiben. (Rekonstrukció: G. Sándor Mária – Pusztai Ilona)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...