2015. november 21., szombat

Kállósemjén - Még burgonyával sem tudtak jóllakni / Folytatáshoz kattints a posztra

Az első világháborúban Kállósemjén hatszáz polgára vett részt, közülük 89 hősi halált halt, 27 megrokkant. A katonák Galíciában, Bukovinában, az olasz, majd újra az orosz frontokon harcoltak. Már 1914 augusztusától jöttek a hírek, értesítések az 5. közös gyalogezredbeli elesett apákról, férjekről, fiakról: Winkler János 18 éves nőtlen, Ádámku István 21 éves nőtlen, H. Tündik György 34 éves nős, Rabóczki Mihály 26 éves nőtlen, Szabó Ferenc 29 éves nős. Majd a 11. és 12. honvéd gyalogezred, a 6., 14. és 15. közös huszárezred, a 65. és 67. közös gyalogezred, a 29. közös vadász zászlóalj, a 23. közös tábori vadász zászlóalj hős semjéni katonáit gyászolta a falu. (Névsorukat a Függelék tartalmazza.)
Az Országos Közélelmezési Hivatal által elrendelt sorozatos rekvirálások (burgonya, liszt, sertés, szalonna, zsír, szarvasmarha, takarmány) következményeként 1918-ban már éhezett a lakosság, nem volt elegendő élelem. Az állatokat fertőző állatbetegségek (lépfene, sertéspestis, száj- és körömfájás) tizedelték. Egy sor termékre jegyrendszert vezettek be, és korlátozták a fogyasztást. (A vármegye területén például a személyenkénti havi zsíradagot 1918-ban 42 dekagrammban állapították meg, az árakat maximálták.) A hadügyi igazgatás 1916-tól rendelte el a harangok, valamint térítésért a bronzból, sárga- és vörösrézből, ónból, ónötvözetből készült tárgyak (réztetők, mozsarak, ajtócsapók, kilincsek, bútorveretek, villámhárítók) rekvirálását. A fémet Kassára, a cs. és kir. tűzérségi anyagszertárba szállították. Ekkor vitték el a református templom középső harangját is.
Minden nyomorúságuk ellenére, az összekuporgatott filléreikből 137 koronát gyűjtött össze a falu a krasznojarszki fogolytábor százötven szabolcsi katonájának, amit Kellner Lajos ötven koronával toldott meg. A pénzből a megyei akció során téli ruhaneműt, fehérneműket vásároltak, a vármegye 1917 októberében a stockholmi Vöröskereszt-egyesület útján juttatta el azokat a táborba. Az Erdélyből (főleg Maros-Torda vármegyéből) 1917-ben érkezett menekültek ellátására hirdetett megyei alapra a semjéni elöljáróság 13 korona 78 fillért, Kellner Lajos pedig nyolcvan korona hatvan fillért fizetett be. Károly király gyermeknyaraltatási mozgalma keretében a községben 1918. augusztus 4–szeptember 4. között 22 német anyanyelvű osztrák vendéggyermek nyaralását vállalták, a szállásadók gyermekenként tíz korona térítési díjat kaptak. A település valamennyi polgára meghozta a maga áldozatát. Időközben a községet a nyírbátori járásból ismét a nagykállóiba sorolták, és a háborús viszonyokra tekintettel megalakult a helyi, 32 fős polgárőrség. 1918 novemberében a falu új jegyzőt kapott az addig Kemecsén szolgált Kállay László személyében.
Az 1918. októberi őszirózsás forradalom nyomán az országban mindenütt megalakultak a néptanácsok. Kállósemjén korabeli iratai nem maradtak meg, a tanácsok tevékenységéről keveset tudunk, tagjai közül Hegedüs Mihályt és Sári Jánost 1945 után a Tanácsköztársasági Emlékéremmel tüntették ki. Hegedüs Mihályt, a helyi direktórium elnökét 1920-ban Petneházán fogták el, négy hónapig tartották vizsgálati fogságban, majd hazaengedték. Tudjuk, hogy a népgyűléseken a földbirtok felosztására buzdította a falu szegényeit a helyi munkástanács titkárával, Székely Sándor református tanítóval együtt.
Székely Sándor a nagykállói Szabó Antal tanítóval működött együtt. Székely tanítót jó természetű, megnyerő modorú, emberi kapcsolatokban kitűnő embernek írták le a kortársai. Az 1926-ban született fegyelmi határozatban fizetésemelésének kétévi megvonására s a község elhagyására ítélték.
A munkástanácsnak igazán ideje sem volt a működésre, mert már 1919. április 25-én a székely és román csapatok elérték a falut, és a nagykálló– semjéni út mindkét oldalán felállított ütegeik Kállót lőtték. Gépfegyvertűz alatt állott a község és környéke. Másnapra a Vörös Hadsereg katonáit a románok kiverték a községből, április 27-én pedig román megszállás alá került Nyíregyháza is. A vármegye, a község, tizenegy hónapon át a megszálló hadsereg közvetlen hadtápkörzetébe esett, viselte ennek terheit, a folyamatos és kíméletlen rekvirálásokat.
A forradalmak lezajlása után, 1920-ban megjelent Nagyatádi-féle földtörvény az 1914. július 28-tól a törvény életbeléptetéséig szerzett birtokokat megváltás útján kívánta megvenni. „Földbirtokpolitikai cél az is, hogy különösen az olyan egészségtelen birtokmegoszlási viszonyok között, amilyenek Kállósemjénben vannak (a határ kétharmad része nagy és nagyobb középbirtok), középbirtokok és mintagazdaságok alakíttassanak és ennek folytán (...) a Kállósemjénben levő háború alatt szerzett birtokok (...) egész terjedelmükben megváltassanak” – olvashatjuk az Országos Földbirtokrendező Bíróság 1923. február 22-i ítéletében.
Semjénben dr. Klár Andrástól, özvegy Szakolyi Ferencné Grósz Bertától, Kövér Gusztávtól, özvegy Gyulaházi Samunétól összesen közel nyolcszáz katasztrális hold föld került többszörös bírósági eljárás után vagyonváltságba. 179 egyént juttattak földhöz (21 rokkant, hadiözvegy és árva, 107 földnélküli, negyven törpebirtokos, hat tisztviselő, három iparos, két vitéz), és 107 főt négy–hatszáz négyszögölnyi házhelyhez. Birtokba helyezésükről nincs megbízható adatunk, azt tudjuk, hogy százegy ház megépült.
Az ingyenes földosztás ígéretében élő semjéni parasztság díjmentesen vagy legalábbis a „békebeli” alacsony áron remélt telekhez, földhöz jutni, s amikor szembesült a juttatott föld forgalmi árának megfizetési kötelezettségével, egymás után lemondott a házhelyről, földekről. Az 1928. december 6-án hozott bírói ítéletben például tizenhatan (B. Páll Ferenc, Nyisztor István, Kecskés József, Sándor János, Kunder József stb.), fizetésképtelenség miatt. A bíró öt semjéni személytől (Berki András, id. Csordás János, Sipos József, Csobán János, Z. Szabó György) visszavette a juttatott három-három hold földet, mivel haszonbérfizetés nélkül otthagyták földjeiket. Egyidejűleg figyelmeztetett 46 semjéni személyt a haszonbérlet-tartozásuk nyolc napon belüli megfizetésére, vagy elveszítik a juttatott földet s a már teljesített részletfizetésüket. A házhelyek és a vagyonváltsági föld után fizetendő haszonbér a hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és árváknak, hasonlóan a vagyontalan közszolgálati alkalmazottaknak a kataszteri tiszta jövedelem minden koronája után évi hét és fél kilogramm búza, a többieknek évi tíz kilogramm búza volt, és a haszonbér húszszoros összegének lefizetésével szerezhették meg a tulajdonjogot.
Semjénben a vagyonváltsági földekből 39 katasztrális holdat a Vitézi Széknek juttattak, földhordó hely céljára öt holdat. Az Országos Földbirtokrendező Bíróság 1923. és 1924. évi ítéletei hozták létre a Széki Legeltetési Társulatot: „Kállósemjénben a közbirtokosságnak van 132 katasztrális hold közös legelője. Erre a legelőre állatot nem hajthat ki, aki nem közbirtokos, már pedig ezeknek a földmiveseknek a száma százötven egyént tesz ki, akiknek birtokában 249 szarvasmarha, tíz ló és százötven koca van. Ezek a legelő nélkül szűkölködők hajlandók legeltetési társulattá alakulni.” Az ítélet száz katasztrális hold terület kihasítását tette számukra sürgősen szükségessé. A társulat 1925 novemberében meg is alakult a Széki-dűlőben,
a neki juttatott száz holdon kívül közös vagyona egy magyar bika volt. 1940-ben elnöke Horváth János.
A falu lélekszáma örvendetesen nőtt (1900: 2705 fő, 1910: 2927 fő, 1920: 2903 fő, 1930: 3977 fő, 1941: 4636 fő), az apró törpebirtokok azonban nem tudták eltartani a népes családokat. 1935-ben a településen 919 birtokost tartottak számon, akiknek 42,8 százaléka (394 fő) egy katasztrális holdnál kisebb birtokkal rendelkezett, 35 százaléka (322 fő) egy–öt hold, húsz százaléka (184 fő) pedig öt–ötven hold közötti területtel. A nagygazdák (ötven–száz hold) száma a faluban ekkor hét fő volt (0,7 százalék), a száz–ötszáz és ötszáz–ezer holdas földbirtokosoké pedig hat-hat fő.
A 919 „birtokos” 77,9 százalékát (716 fő) kitevő, öt holdnál kisebb törpebirtokosok summásnak szegődtek el a földbirtokosokhoz vagy harmados földet vállaltak a nagygazdáknál. 1935-ben a semjéni aratómunkások a főispánhoz fordultak panaszukkal, hogy a földbirtokosok súlyosan megkárosítják őket. Kérték a háború előtti juttatások visszaállítására, amikor minden tizenegyedik keresztet természetben megkaptak; az aratáskor és csépléskor hetenként és fejenként megadott két kilogramm szalonnát is megvonták tőlük, a két liter pálinkát is, ami helyett sót is szívesen elfogadnak. „Régen minden aratónak egy magyar hold burgonya és egy magyar hold tengeriföld járt harmadába, most a 2 hold helyett még egy fél holdat sem adnak, s a csutkának is csak 1/3-át adják ki a régi 1/2 helyett”. A létminimum alatt élnek, a nyár folyamán még három ingyennapot is teljesítenek a behordásnál.
Panaszuk összecseng Várkonyi Ferenc vezetőjegyző és Orosz János főbíró 1937. januári levelével, amit az iparügyi miniszternek írtak a kenderáztató megépítéséhez kért segély ügyében. „A négyezer lelket számláló lakosságból 1700-an napszám keresményből tartják fenn magukat, de munkaalkalom hiányában 80–90 fillér napszámbér mellett egy évben 50–60 napnál többet nem tudnak dolgozni. Ezek az aratással keresett csekély kenyérnekvalóval, mely karácsonyra már el is fogy, az aratással kapcsolatban kapott 800–1000 öl harmados földön termett burgonyával és a már említett napszámkeresménnyel tengetik életüket, s télen át oly nyomorban élnek, hogy napjában egyszer nemhogy kenyérrel, de még burgonyával sem tudnak jóllakni. A kenderáztató létesítése ezekre különösen áldás volna, mert ha máshol nem, de a kertjükben termelnének kendert, s annak szövése-fonása téli foglalkozást biztosítana, s a nyomort enyhítő jövedelmet is jelentene.”
1930. október 2-án fogadta el a képviselő-testület az új szervezési szabályrendeletét, ami szerint a nagykállói járásban fekvő község határában a törzskönyvezett lakott helyek: Csikós-lapos-tanya, Kiscsere tanya, Forrástanya, Mohostanya, Kauzsay-tanya, Új-szőlős- és Ó-szőlőskert, Kövérmajor, Péterhalomtanya, Buczuj-irtás-tanya, Németházatanya, Kisbaromlaktanya, Nemes-erdő-tanya, Füves-kert-tanya és Imolyás. Az időszakosan megválasztott elöljárósági tagok évi tiszteletdíja 1930-ban: községi bíró kétszáznegyven pengő, törvénybíró százhatvan pengő, pénztáros kétszáznegyven pengő, közgyám száz pengő, esküdtek 140-140 pengő. A szülésznők évi hatszáz-hatszáz pengő, az utcaseprők 360-360 pengő, a tűzoltóparancsnok százhúsz pengő, az éjjeliőrök 144-144 pengő fizetéshez jutottak a község pénztárából. A községi főjegyző természetbeni javadalmazásként lakást és 1471 négyszögöl beltelket is kapott, a kisbíró lakást, szabad tüzelést, egy öltöny téli és egy öltöny nyári ruhát, egy-egy pár csizmát és bakancsot, és egy téli sapkát, valamint szabad világítást. A község kötelékébe való felvétel útján semjéni illetőséget szerzett egyének felvételi díjakat fizettek. 1930-ban például a napszámos, cseléd, gyári munkás tíz pengőt, a vagyontalan iparos és a segéd tizenöt pengőt, a vagyontalan kereskedő és tanító húsz pengőt.
A képviselő-testületi jegyzőkönyvek az 1920-as évektől 1944-ig arról tanúskodnak, hogy a községben adófizetés „egyáltalán nem történt”, „ha elvétve egy nagybirtokos fizet is nagyobb összeget, azt a községi háztartás felemészti”, az adóbehajtás lehetetlen volt az általános pénzszűke miatt. Rendszeresen hiteleket, kölcsönöket kényszerült a testület felvenni. 1937-ben például a „községnek mint erkölcsi testületnek közel 200 ezer pengő adóssága van, és 100 százalékos községi pótadó mellett is évről évre csak nagy összegű, 16–24 ezer pengő államsegéllyel tudja háztartását egyensúlyban tartani”.
1943-ban már akkora a váltóadósságuk és számadási hiányuk, hogy a pénzintézetektől kölcsönt sem kaptak, pótköltségvetést sem tudtak készíteni, mert a pótadó százaléka 1943-ban 220 százalék, 1942-ben 190 százalékos volt. A község bárminemű eredményt is ért el az 1930-as évektől, azt dr. Kállay Miklós közbenjárásának köszönhette, amit a testületi jegyzőkönyvekben mindig meg is örökítettek.
1925-ben a községbe helyezett csendőrőrsöt alkalmas épület hiányában a községházán kényszerültek elhelyezni. Ügyintézésre a fennmaradt két szobából álló hivatalos helyiség azonban szűknek, alkalmatlannak bizonyult, ezért 1927-ben pályázatot hirdettek a meglévő épület kibővítésére. 1925-ben többször napirendre került a villany bevezetése. „A községnek a villannyal való világítása célszerű, üdvös és hasznos volna, azonban a lakosság a többszöri közhírré tételre, a villanyvilágítás bevezetésére egyáltalán nem jelenkezett, ezért nem eszközölhető a bevezetés.” Az 1930-as években a község felének még nem volt közvilágítása sem.
1925-ben hatósági hússzék felállításáról döntöttek, „mert a községben lévő hentesek és mészárosok Fodor Mihály mészáros kivételével a húsárakat igen magasan állapítják meg, s a testület nem nézheti ölbe tett kézzel, hogy a lakosságot kiuzsorázzák.” 1928-ban helyi hitelszövetkezet alakult, vezetője Csobay Lajos. Mivel a házankénti, úgynevezett soros éjjeliőrség nem működött, 1929-től fizetett éjjeliőröket alkalmaztak (L. Páll Gergelyt és Csákányos Jánost, havi húsz pengőért). 1929-ben a község orvost kapott dr. Szodoray Imre személyében (1935-ben még működött), mert a járási főszolgabíró új orvosi kört alakított Kisléta és Semjén községből az ekkor 4013 lélekszámú Kállósemjén székhellyel. 1935-ben az egészségügyi kör élén már dr. Szilvássy Ferencet találtuk, akit 1939-ben, a kör megszüntetésével Kállóba helyeztek. A megüresedett semjéni körorvosi állásra 1939. februárban a belügyminiszter dr. Bereczky Józsefet nevezte ki. 1942-ben szerepelt először napirendként az orvosi lakás és rendelő megépítésének szükségessége.
1942-ben a semjéni gazdák kérelemmel fordultak a képviselő-testülethez, hogy a Füveskert-dűlőben (nyolcvan katasztrális hold) vezessék le a vizet, mert évek óta nem tudják használni, pedig ez a község legjobb termőföldje. 1941-ben már két ház összedőlt, a többit védőgáttal mentették meg. A községi orvos egyidejűleg jelentette, hogy a pocsolyák, kenderáztatók, vadvizek a szúnyogterjesztők, a malária rohamos terjedésének fő okozói, a lakosság nagy hányada megbetegedett. 1942-ben a településen kanyarójárvány is fellépett, tíz napig szünetelt a tanítás is az iskolákban.
Malom nem volt a faluban, 1932-ben hozta létre Helmeczy Sándor kállói malomtulajdonos a lisztcseretelepét, a semjéniek ezzel mentesültek a szállítási költségektől. 1932-ben a községben még nem volt fúrott, mélyebb rétegből vizet adó kút. Nemegyszer fakadt abból megbetegedés, hogy a lakosság az alig két-három méter mélységben nyerhető vizet fogyasztotta. A képviselő-testület két fúrott kút létesítését határozta el, megépítésükkel Wallner Jenő nyírbátori kútfúrót bízták meg. 1934-ben a község havi vásártartási jogot kapott, amiről 1940-ben lemondott, mert ráfizetéses volt, a helypénz nem fedezte a kiadásokat.
A testületi anyagok már 1930-ban említik a községi szeszfőzdét, a szeszgyárvezető 1932-ben és 1938-ban Schwarcz Hermann volt. 1938-ban engedélyezte a nyíregyházi m. kir. Pénzügyigazgatóság, hogy Kállósemjén község mint erkölcsi testület pálinkafőzdét és ezzel kapcsolatos szeszfinomítót állítson fel, s abban egy 216 liter űrtartalmú üsttel ellátott egyszerű berendezésű főzőkészüléket, továbbá egy 109 liter űrtartalmú finomítókészüléket állítson fel. Igencsak kedvelhették a semjéni polgárok az itt főzött pálinkát, mert 1943-ban kétheti főzés után 522 pengő tiszta jövedelmet hozott. 1943-ban telket is vett a testület egy új üzem felállítására, mert a régi épületet már nem lehetett rendbe hozni. Ez 1941-től a községháza hátsó udvarán működött.
Két évtizeden át 1945-ig visszatérő napirendi pontként szerepelt a vármegyei törvényhatósági Állattenyésztési Alap tulajdonát képező apaállatok gondozási elégtelensége, a községi apaállat-istálló hiánya. A bikákat és kanokat bér megfizetésével tartásra adták ki, de a helytelen és egészségtelen takarmányozás miatt idő előtt tenyészképtelenné váltak, kiselejtezésre kerültek. 1942-ben apaállat-istálló államsegélyen történő felépítéséről döntöttek, de megvalósítására a háború miatt már nem kerülhetett sor.
A semjéni földbirtokviszonyokban érezhető jelentékeny változást az 1939. és 1942. évi törvényekkel a zsidó birtokok kiosztása hozott. Ezt az Országos Földhitelintézet bonyolította. Fried Árminné Leveleki Gabriella, Weisz Mór és felesége, Krausz Rózsi, a kiskorú Weisz László, Fülöp Lajos és sógora, Frenkel Ernő, dr. Klár András, Domokos Zoltán, Hegedüs Zoltán, Szakolyi Zoltán, özvegy Kövér Gusztávné Duschek Anna, özvegy Gyulaházi Samuné Reizman Amália, özvegy Gyulaházi Miklósné Bodor Kornélia, kiskorú Gyulaházi Vilma és Péter ingatlanaikat, az összes tartozékkal együtt kötelesek voltak az államnak átengedni, az OFI pedig 1941–1944-ben kishaszonbérletbe kiadta.
Az elvett földterület nagysága megközelítette a háromezer katasztrális holdat (a község területének harminc százaléka!), a megváltásról később kívántak intézkedni. Az ezeken a birtokokon alkalmazásban állt cselédeknek és dohányosoknak kilenc-kilenc holdat osztottak, ez a Domokos-, Szakolyi-, dr. Klár- és Gyulaházi-birtokon százöt családot érintett. Az idénymunkások közül csak azok kaptak földet, akik öt éve a faluban éltek. 1943-ban a második világháborús hősi halottak (ekkor húsz fő) családjainak százötven katasztrális hold szántót osztottak öt–nyolc hold közötti nagyságban, közülük hat főnek hatszáz négyszögöl házhelyet is. Helyettük a vételárat az Országos Hadigondozó Szövetség fizette. 1941-ben nyolcvan falubelinek biztosítottak házhelyet, 1942-ben 352-en jelenkeztek a házhelyjuttatásra.
1941-ben kapta az értesítést a képviselő-testület, hogy az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) a semjéni nagycsaládosok részére lakóházakat épít. Bizottság alakult, hogy az arra legérdemesebb tizenöt személy kapja az 1942–43-ban megépült házakat. A vasútállomástól délre eső oldalon ekkor még nem álltak épületek, a mai Széchenyi utca elején is csak Csurpek Jánosé és Stefán Gáboré. Az út jobb oldalán épült fel a teljesen egyforma tizenöt lakóház téglából, cseréptetővel, a tízszer hét méteres alapterületén deszkapadlós másfél szoba-konyha, kamra. A házakat tizenegyezer pengőért, húsz–huszonöt éves részletfizetésre vásárolták meg, az akkori városi lakbéreknek megfelelő havi törlesztőrészletekben. Az akció kedvezményezettjei: Fodor Mihály (kilenc gyermek), Blazsán János, Bandur György és Ózdi Papp János (hét-hét gyermek), Kiss István és Bihari Ferenc (hat-hat gyermek), Nagy Józsefné és Papp Mihályné (öt-öt gyermek), Tóth Miklós, Szűcs András, Terdik László, Graholy Mihályné, Szilágyi Mihályné, Ilosvai Jenőné (négy-négy gyermek), Toka Miklós (három gyermek).
1940-ben a községben 640 szarvasmarhát (ebből száz holdon aluli birtokosé 423), 112 lovat (száz holdon aluliaké negyven), 588 sertést (száz holdon aluliaké 169) és 112 juhot számláltak. Mezőgazdasággal 851 család foglalkozott 4353 családtaggal, közülük gazdasági cseléd 207 (1078 családtaggal), mezőgazdasági munkás száz (429 családtaggal), iparos 33 (118 családtaggal), kereskedő tizenöt (79 családtaggal). Teljesen vagyontalan volt 112 család (469 családtaggal), csak lakóháza volt 151 családnak (712 családtaggal).
1943 májusában 194 semjéni gazda megalakította a helyi gazdakört, elnökük Kölgyessy László főintéző, díszelnökük dr. Kállay Miklós volt. Alelnökök: Orosz János kisgazda, községi főbíró és T. Tóth János kisbirtokos. Titkár ifj. Kóth András kisbirtokos. Pénztáros L. Páll Ferenc kisbirtokos, községi pénztáros. Háznagy Orha György kisbirtokos, községi törvénybíró.
Az 1935–36-os szakcímtár szerint Semjénben a következő iparosok és kereskedők működtek. Asztalosok: Hajdú R. András, Krizsán Ágoston, Krizsán Béla, Simon József, burgonya- és zöldségkereskedő Róth Béla, fűszer és szatócskereskedő: Antal Péter, Fried Bertalanné, Gabányi Zoltánné, Goldberger Jenőné, Goldberger Bernátné, Goldberger Hermanné, Hajdú Nándorné, Lukács György, Nebel Sándorné, Reinitz Mórné, Spitz Herman, Tisza József, Vieder Lajos, korcsmárosok: Dzsunyák Pál, Frank Andor, Frank Sára, Hajdú Nándor, Juhász György, „Hangya”, Kóth Ferenc, Köröskényi Mihály, id. Ladik Mihály, Szilágyi Bertalan, lókereskedő: Balázs Sámuel, szállodás: Reinitz Mór, terménykereskedők: Goldberger Jenő, Szintor Sándor, Weisz Hermann, Weisz Mór.
Az 1920-as években telepedett le a községben gróf Wolkenstein Oswald és felesége, Schaffgotsch Mária grófnő. (A grófnő 69 évesen 1925-ben, a községben hunyt el.) Az öreg Oswald gróf császári és királyi kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, huszár őrnagy, őfelsége főistállómestere, Frigyes főherceg főudvarmestere volt. Az 1866. évi porosz–osztrák háborúban az egyik ütközetben 22 lándzsaszúrást kapott, 1914-ben magas kora ellenére az orosz harctéren a vöröskereszteseknél szolgált. 61 évesen is versenyt tudott nyerni gróf Forgách László lovával.
Kedves emlékek maradtak fenn alkalmazottairól is, így Szabolcsi Károly komornyikról és feleségéről, Anasztáziáról, Bellovics Emma házvezetőnőről, Krebs Károly urasági inasról. A gróf 1937-ben Semjénben hunyt el, 94 éves korában.
Dr. Kállay Miklósnéval és Kriskó Elek görög katolikus lelkésszel együtt folytatott szegénygondozásáról a régi semjéniek és a Nyírvidék sok oldala mesél. Áldásos munkájának a gyümölcse az első világháborúban elesett hősök emlékművének 1931-ben történt felállítása is. A hősi emlékmű bizottság nevében Kriskó Elek görög katolikus lelkész adta át az emlékművet a község tulajdonába. Ez sziklába faragott három méter magas mészkő oszlop, tetején turulmadárral, az építmény déli oldalán egy nagyobb és egy kisebb fekete márványtáblán az elesett hősök neveivel: 81 aranybetűs név, élén Kállay Iván főhadnaggyal,dr. Kállay Miklós sógorával.
Még alig száradt meg az aranyozás az emlékművön, amikor kitört a második világháború, és már 1939-ben az első hősi halott, ifj. Hadházy Mihály neve felkerült az emlékműre. (A második világháborús hősök neveit a Függelék tartalmazza.)
1944. március 22. körül a drótkerítéssel körülvett metszőházukhoz gyűjtöttek össze a csendőrök 94 zsidó személyt, közöttük a gyermekeket, majd rövid idő múlva a gettóba hurcolták valamennyiüket. A falu megsiratta őket, elhurcolásukkor sokan vittek a már ekkor éhező polgártársaiknak a szekerekhez élelmet. Fennmaradt a semjéni zsidó vagyonok pénztári alapnaplója, ami 1944. április 25. és október 6. közötti 74 058 pengő 35 fillér bevételről és kiadásról szól. Bevételi oldalon: a deportált zsidóktól elkobzott készpénz 1944. április 18–25. között 43 054 pengő és 48 fillér (özvegy Klein Sámuelné 23 pengőjétől Wieder Lajos 17 ezer pengőjéig), amit a nagykállói Pénzügyőr Szakasznak nyugta ellenében adott át a község elöljárósága; jószágok (sertés, ló, aprójószág) és szekerek helyi elárverezéséből befolyt 38 873 pengő 59 fillér, fa- és vasáruk helyi elárverezéséből 340 pengő kilencven fillér, a bor értékesítéséből ezernyolcszáz pengő, a leszedett gyümölcsök értékesítéséből 119 pengő 65 fillér. Kiadási oldalon: szarvasmarhaőrzés 182 pengő, zsidó üzlet takarítása 42 pengő, zsidó lakásokban és üzletekben lefolytatott teljes és tételes leltározás (a fehérneműktől a télikabátig) költsége 1393 pengő harminc fillér, köztartozásaikra 10 862 pengő 87 fillér, adójuk és illetékük 18 523 pengő öt fillér.
Emlékezzünk meg az alapnaplóban írt 27 személyről, akiket a semjéniek többet már nem láthattak: Davidovics Bernát, Deutsch Ábrahám, Goldberger Hermanné, Goldberger Jenő, Goldberger Jenőné, Goldberger Bernát, Goldberger Mayer, Grünblatt Mór, Grünwald Ignáczné, özvegy Gyulaházi Miklósné, özvegy Klein Samuné, Malek Józsefné, Mendschein Árminné, Reiner Mór, Reinitz Mór, Rinder Dezsőné, Strausz Lajos, Strausz Artur, Strausz Miksa, Schwarcz Ferenc, Schwarcz Izidor, Spitz Hermann, Weisz Ernő, Weisz Hermann, Weisz Mór, Weinberger Ignácz, Wieder Lajos.
(A haláltáborokban elhunytak neveit a Függelék tartalmazza.)
1944 őszén a 2. ukrán front parancsnoka, Malinovszkij marsall parancsot adott Plijev altábornagy lovas-gépesített csoportjának, hogy október 21-én vegye birtokba a Nagykálló–Nyíregyháza terepszakaszt. A Debrecentől visszavonuló német és magyar erők szívós ellenállást fejtettek ki, és megfékezték (egy rövid időre megállították) az előretörő szovjet egységeket. Elkeseredett harcok folytak Kállósemjén térségében is. Orosz János főbíró 1944. november 18-án jelentette, hogy „...Kállósemjén község vezetőjegyzője és alkalmazottjai valamennyien elmenekültek(...)a községi pénztár sértetlen állapotban van, tartalma előttem ismeretlen. Néhány lakóház leégett, az összes iskolák ablakai és ajtói használhatatlanok, azokban tanítani lehetetlen. A községből az összes lovakat elvitte az átvonuló hadsereg, az igavonó szarvasmarhákat pedig állandóan igénybe veszi úgy, hogy a burgonya és tengeri termés 90 százaléka még kint van a határban. A községben egy nyugalmazott ref. tanítón kívül egyéb tanerő nem tartózkodik. Ismeretlen helyre menekültek. A községi orvos szintén. Kézi gyógyszertár kifosztva (...) teljesen tájékozatlanok vagyunk, azért kérem azonnali kimerítő értesítését a szervezésre vonatkozólag.” Fesztóry Sándor főjegyző vezetésével 23 személy 1944. október 17-én menekült el a faluból, és csak 1945. január 5-én tértek vissza az Erdőbénye melletti Baskóról.
1944. szeptember eleje körül az elöljáróság felszólította a lakosságot, hogy a lakóházaktól távolabb bunkert (óvóhelyet) létesítsen, két-három család közösen építette meg a fedett tákolmányt. Elrendelték a házak esti elsötétítését, a csendőrök járták a falut és ellenőrizték a parancs végrehajtását. Októberben rendszeressé váltak a légiriadók. Félreverték a harangokat, és a leventék is értesítették a veszélyről a lakosságot. Október 16-án Bátorban már bent voltak a szovjetek. Semjén felett harci repülők csatáztak. Még aznap a falut megszállták a németek, miközben megindult a Bátori úton az Erdély felől menekülő civilek és katonák gyalogos és szekéráradata Semjénen áthaladva Nagykálló, Nyíregyháza felé. Állandósultak a főúton menekülőkre a repülőkről leadott géppisztolysorozatok. Az úton állatok hevertek, a lelőtt embereket előbb a görög katolikus parókiára szállították, majd a templom északi oldalának kertjében temették el.
A Vörös Hadsereg 1944. október 19-én este kezdte meg a falu lövetését, ahonnan német és magyar katonák válaszoltak. Az első találat, amit az oroszok adtak le, a főjegyzővel elmenekült Fodor Miklósék házát érte, levitte a tetőt is. A szovjet katonák október 20-án Balkány felől érték el a falut, és a vasútvonal déli oldalán építették ki állásaikat. „A német a Gyulaházi-tanya felől, az orosz a Hegedüs-tanya felől lőtte egymást.”
A tűzharcban sok semjéni ház megrongálódott, és jó néhány polgár megsebesült. A németek kiszorultak a faluból, felégetvén maguk mögött a szalmaboglyákat. Az ukrán vagy kozák katonák egy-egy gránáttal a kezükben, nyakukban géppisztollyal végigkutatták a házakat, óvóhelyeket, német és magyar katonákat kerestek, megfélemlítésül, vagy hogy példát statuáljanak, ártatlan semjéni civileket öltek meg.
Három nap múlva visszatértek a németek, ismételt heves harcok után kiszorították az orosz katonákat. A harcok igen rövid időn belül újra elkezdődtek. A kozákok a falu déli határszélén, a németek az északin ásták be magukat, a község ismét két tűz közé szorult. Heves harcok voltak Kiscsere-tanyánál, Füves-kertnél, itt szuronyos közelharcra is sor került. Közben Kálló felől megjelentek az orosz tankok, a főúton végighaladva eltaposták az útjukba került menekülő embereket, szekereket, állatokat. A tankok közül három a Kállay-kúria északi részénél a Kúria-dűlőben állt meg, ezeket a Hancsokosról magyar (vagy német) katonák kilőtték. A németek végleg elhagyták a falut, többségük a Csikós-laposnál esett el. A lovas kozákok és a településen átvonuló román katonák kegyetlenségeire, barbárságaikra ma is gyűlölettel emlékeznek a szemtanúk. A kozák előőrs Kóth György portáján telepedett meg, a nagygazdát korbáccsal verték, és kis híján agyonlőtték. Kiscserén Huszka István állomásfőnököt drótos korbáccsal verték meg, bal kezét megnyomorították. Majd megérkeztek az orosz katonák, a görög katolikus parókián volt a parancsnokságuk. A túlkapások miatt ekkor már panasszal fordulhatott hozzájuk a lakosság. A harcok a visszaemlékezők szerint két-három hétig folytak a faluban.
A község lakosságának jó része elmenekült a házából, a tanyákon húzták meg magukat, sokan a határban ásott gödrökben bújtak meg. Házaikba visszatérve azokat kifosztva találták, jószág nélkül, üres éléskamrákkal, az üzleteket ugyancsak. A fegyveres harcok után a tehénszekeres gazdákat vitték a Sós-tói-erdőbe fát vágni, amit Rakamazra, a Tisza-híd építéséhez kellett szállítaniuk. Volt, aki egy hét múlva, de volt, aki soha nem tért vissza. Mások egy életre megnyomorodtak (például Fodor Péter, akinek leváltak a lábujjai). Feldúlták a Kállay-kúriát is, meggyalázták arany után kutatva a Kállay-kriptában nyugvókat. Jóérzésű semjéniek helyezték vissza a porladó csontokat a koporsókba.
A község a második világháborúban nemcsak a távoli frontokon és gázkamrákban rótta le véradóját, hanem a semjéni harcokban is. Homoródi Endre 39 éves tanítót és 33 éves sógorát Turcsák Lászlót (három napja tért haza a frontról) krumplipucolás ürügyén kirendelték a kántortanítói házból, és a lakás mögötti parókiakertben agyonlőtték a kozák katonák. Mindezt úgy, hogy a tanító asztalánál tisztjeik együtt ettek a családdal, azokkal a tisztekkel, akik állítólag nem adtak parancsot a gyilkolásra. Másnap, október 21-én a 29 éves G. Páll Györgyöt ölték meg. Ugyanezen
a napon Domokos István (54 éves) életét azért vették el, mert az özvegy Tóth Miklósné pincéjében rájuk talált kozákok „Van-e itt katona?” kérdésére nemmel felelt, a kozákok azonban felismertek egy civil ruhában menekülő katonát, aki korábban közelharcban több kozákot meglőtt. Elvitték Domokossal együtt, s a temetőkertnél egy sorozattal megölték őket. Bakai Mihály uradalmi pincemester Forrástanyán a legjobb tudomása szerint jelentette a németeket váltó három kozáknak, hogy nincs német a tanyán. A megbújó németek azonban két kozákot meglőttek. A harmadik elmenekült, s amikor végleg elfoglalták Semjént, társaival agyonverte Bakai Mihályt: ló után kötötte, és belehúzatta a tanya melletti kacsaúsztatóba, arccal lefelé.
A községben folyó harcok alatt aknatalálattól hatan vesztették életüket, köztük egy kétéves gyermek (Lakatos Sándor) és a 37 éves Szálassy Károlyné. Utóbbiról máig úgy tudják, hogy Szálasi nemzetvezető testvérének a felesége volt, aki sofőrrel, személygépkocsival, két gyermekével Erdélyből jövet utazott át a településen, amikor a találat érte. A háború után visz-szamaradt gránát áldozata lett további két semjéni polgár (Csákányos Ferenc 24 éves, Molnár György 16 éves). Az útszéli árkokban, házak kertjében, szántóföldön ideiglenesen elhantolt halottakat (magyart és idegent) 1945-ben temették el a köztemetőben. 22 magyar és német katonát 1999-ben a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség exhumáltatott, és a Budaörsi német–magyar katonatemetőben helyezett végső nyugalomba. 1944 karácsonya körül lett csend a faluban, ekkor takarították be a krumplit, a kevés terményt – az enyhe idő legalább ezt lehetővé tette a számukra.
Első világháborús katonák. Balról Tóth Miklós kisbirtokos
 
Az első világháborús hősi emlékmű a turulmadárral
 
Hordás, kazalrakás 1936-ban a görög katolikus parókián
 
A Moldván család 1939-ben a Forrástanyán. Balról Moldván Károly szőlőkezelő, gyermekei, Pál és Margit, jobbfelől vitéz Tóth Mihály és felesége, Moldván Erzsébet. Ülnek: Moldván Károlyné és testvére, Nagy Istvánné, elöl Tóth Béla (gyermek)
 
Cséplés 1942-ben a papi birtokon. Elöl Thamó Béla református lelkész
 
Középen Orosz János főbíró, a jobb szélen Várkonyi Ferenc főjegyző (az 1930-as évek elején készült felvétel)
 
A régi iskolaudvaron állt Trianoni emlékműnél (balról) Homoródi Endre, Turcsák Mária, Homoródi Antal
 
A községi elöljáróság 1930-ban.
Állnak (balról): Gyöngyössy Lajos tanító, Tóth Miklós virilista kisbirtokos, Orosz János főbíró, Papp János esküdt, Orha György törvénybíró, Páll Ferenc pénztárnok, ismeretlen vasúti segédtiszt, Homoródi Endre tanító, Vályi Sándor segédjegyző, a jobb szélen ismeretlen férfi. Ülnek: középen Várkonyi Ferenc főjegyző, felesége, két gyermeke és sógornője, a jobb szélen Huszka Isván állomásfőnök
 
Aratás a Kállay-birtokon 1940-ben. Elöl a tarlón balról a második Szabó József, mellette Ladik János, jobbról a harmadik Domokos András. Mögöttük (balról): Szalkai György, Gál János, Csordás Ferenc, Egri József, Pisák Gábor és Teski Péter
 
Nyeste János itthon maradt három gyermeke, Sándor, Sára és János 1920-ban, konfirmáláskor
 
Almaszedés a Forrástanyán 1938-ban. Balról: Hadházi Erzsébet, Csordás Mária, Ferenczi Erzsébet, Sára Imre, Egri Júlia, Moldván Margit, Szalkai Anna
 
Almafametszés a Forrástanyán 1938-ban. Balról a létrán Moldván Károly, a másikon Domokos András, lent Lendvai Mihály
Kölgyessy László főintéző
 
Fodor Gyula leventesapkában a Wolkeinstein-féle kastély bejáratánál 1940-ben
 
Vitéz Tóth Mihály (1915–1944) volt uradalmi kertész sírhelye Galíciában. (Zalavári Ferenc őrmester felvétele)
 
Teski István kisbirtokos 1941–42-ben. Hősi halált halt a Fekete-tengernél, 27 évesen
 
Ilosvai Jenő (1906–1941), a Nádasdy Ferenc 3. honvéd huszárezred, majd a Hadik András 4. honvéd huszárezred őrvezetője, a Felvidéki Emlékérem (1939) és a Délvidéki Emlékérem (1941) tulajdonosa
 
Teski Miklós cséplőgépész 1943-ban a Wolkenstein-féle kastély előtt. 1944 karácsonyán a frontról hazafelé útban lehúzták lábáról a csizmát, mezítláb érkezett haza, tüdőgyulladásban meghalt
 
A temetőkápolna kriptája: a padlaton Kállay Miklósné Kállay Helén síremléke, szemközt a családi címerrel Kállay András főispán sírtáblája
 
Turcsák László, akit 1944. október 20-án lőttek agyon sógorával, Homoródi Endre tanítóval

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...