2015. november 20., péntek

DOBOZ - Lakókörnyezet, ruházkodás / Folytatáshoz kattints a posztra

A dobozi lakóház alaprajzát tekintve az alföldi vagy más néven közép-magyar háztípushoz sorolható, melynek jellemzője, hogy a két- vagy háromosztatú lakóépület helyiségei egy sorban, egymás mögött, az utcafrontra merőlegesen helyezkednek el. Mérete, a helyiségek száma a benne élő családok számától, nagyságától, vagyoni helyzetétől függött.
Gunda Béla az 1930-as évek során végzett dobozi gyűjtései után még az úgynevezett bogárhátú, félig földbe vájt lakásokról is ír Dobozon. A békési Sárrét falvaihoz hasonlóan a folyamszabályozások előtt az otthonok fala sárral tapasztott fűzfavesszőkből állt. Ezzel egy időben alkalmazták a fecskerakásos falazást, a lecsapolások után viszont a vertfal-technika hódított teret. A hagyományos falkészítési módokat felváltotta a vályog majd a gyári tégla használata.
A lakóházak utca felőli kerítései vesszőből, nádból, kóróból, később lécekből, deszkákból készültek. Igen jellemző volt Dobozon a kalapos, zsilipelt utcaajtó, az úgynevezett kiskapu, erről Lükő Gábor rajzot készített az 1950-ben végzett dobozi gyűjtése alkalmával.
A tetőszerkezet leggyakrabban szarufás, oromzatos nyeregtető, bár nyomokban még megfigyelhető a korábbi ágasfás, szarufás tetőrögzítés. Az udvar felől meghosszabbított szarufákat ágasfákkal támasztották alá, így alakult ki a házzal párhuzamosan húzódó hosszanti tornác, eresz alja. A tetőfedés alapanyaga a nád volt, de 1910-ig, az első cseréptetős ház építéséig gyakori volt a kóró és a szalma is.
A lakóépület a XIX. században még jellegzetesen kétsejtű, lakószobából (ház) és konyhából (pitar) állt. A vagyonosodással, a bútordarabok számának növekedésével a pitvarból nyíló harmadik egységet előbb kamrának, majd kemencével ellátva szobának (kisház) használták, a kamra pedig a tornácról nyíló negyedik osztatként épült hozzá, megőrizve tároló szerepét. A pitvart a mestergerenda két részre, a külső közlekedőtérre és a tüzelőterületre (kémény alja) osztotta.
A nádból vagy sövényből, később gerendából épült szabadkémény tartószerkezetét, a mestergerendát, a két oldalsó falnál sárból vagy vályogból rakott úgynevezett kűlábak alkották. A kéményalja szolgált a kolbász és a füstölnivalók függesztett tárolására.
A tüzelőberendezések típusait vizsgálva Gunda Béla megállapítja: „A sárréti területek az erdélyi nyílt tüzelős kandallós és az alföldi zárt tüzelős házvidékek átmeneti sávjába tartoznak.” A XX. század elejére a kéményalja füstelvezetését módosították, a szabadkémény egy részét lepadlatolták, így a tűzhelyek füstje az elfalazott zárt kéménybe áramlott. A főzés céljára használt katlanokat felváltották a zárt tüzelésű úgynevezett berakott parheltek, majd a vas főzőlapos csikós parheltek. A lakószoba fűtését szolgálták a padkával szegélyezett, helybeli specialisták által sárból készített boglyakemencék (búbos kemencék), az első világháború után egyre nagyobb számban épültek a cserépből és téglából készült, hasáb alakú sifonkemencék.
Jellemző volt a szobában és a tornácon a mintával megfestett virágos fal. Mezőmegyerről jártak a pingálóasszonyok, de voltak falubeli falfestők is, akik a virágmintás falfestősablonokat a békéscsabai vásárokon szerezték be. Az egyes, kettes vagy hármas mintákat ábrázoló karton sablonokkal festették a falra a többnyire piros, zöld és sárga színezésű girlandokat, virágkoszorúkat még az 1960-as években is.
Az utca felőli szoba, a nagyház volt a lakószoba, a mindennapi munka színtere. Módosabb családok kialakítottak a csak ünnepi alkalmakkor, a család jeles eseményei alkalmával, vendégfogadásra használt tisztaszobát is, amely lehetett az utca felőli nagyház, de lehetett az udvar felőli hátsó szoba, a kisház is. A szobákban a XX. század első évtizedeiben még a szinte az egész Kárpát-medencében általános, régebbi típusú, diagonális, sarkos elrendezés volt általános. Az 1940-es években, polgári hatásra terjedt el a centrális, párhuzamos elrendezés.
A bútordarabok közül központi helyet foglalt el az asztal. Többnyire négyszögletes, esztergált lábait átlósan, keresztfával erősítették meg. A mögötte lévő falrészhez állították a kétrészes, derékszögben illeszkedő rácsozott vagy fűrészelt támlájú saroklócát. A padrészek találkozásánál volt a helye gyékénykosárba helyezett, vászonba tekert kenyérnek.
A jómódú családok mennyezetes ágyait főként békéscsabai asztalosmesterek készítették. A díszes nyoszolyák későbbi változatai barokkos, tornyos végek, ezek két végét betétekkel, vésett ornamensekkel ékesítették. Az ágy alja tárolóhelyként is szolgált, itt helyezték el kosárban a kotlóstyúkot, itt tárolták télen a krumplit és a zöldséget. Tetejét a régióban elterjedt módon fehérhímzéses, színes betétes párnákkal rakták fel. A díszesen vetett ágy a vagyoni helyzet fokmérője volt. A sokgyermekes családok e célból használták a bódés ágyakat, a szalmazsák felett léckerettel megmagasított ágyra helyezték a párnákat. A felülről vetett bódés ágyban aludtak a család fiatalabb tagjai, s ez a hely szolgált nappal a limlomok elrejtésére.
A bútorzat jellegzetes darabja volt a fúrott lábú ágy, amit nem vetettek magasra. Mindkét végén négy lába volt, ezen deszka, amire nádat, majd szalmát terítettek. Az oldaldeszka nélküli ágyra vászonlepedőt terítettek és két tyúktollas párnával, dunnával és rongypokróccal vetették meg. Idővel megjelentek a dobozi lakóházban a kettős ágyak, a rugós hencserek, a csuhé- vagy gyékényfonatos aljú, pokróccal fedett vackok, amelyeket az ajtó mögé helyeztek. A legkisebbek általánosan elterjedt fekhelye a rácsozással, olykor festett mintákkal díszített, oldalán esztergált gombokkal, akasztókkal ellátott ringó bölcső volt.
A ruhaneműk tárolására a XIX. század végén a festett, ahogy mondták: tulipántos vagy vésett díszítésű ácsolt ládák szolgáltak. Az 1950-es években végzett néprajzi terepmunka során Lükő Gábor, Oláh Andor és Tábori György többet is megvásárolt a gyulai és a békéscsabai múzeum számára. A korai típusúak hasított, bárdolt tölgy- vagy bükkdeszkából, nútolással készültek. Nyerges fedelüket, valamint oldalukat vésett vonalak, rozetták, stilizált motívumok ékesítették. A régebbi típusú ácsolt ládák mellett a XIX. század második felétől megjelentek az asztalostermékek, a barna vagy kék alapon fehér, piros, sárga, kék színekkel festett, virágmotívumokkal díszített tárolóbútorok, legtöbbször kelengyésládák. Ezek fedőlapjának belsejében gyakran találhatunk a készítés idejére, alkalmára, a tulajdonosra vagy ajándékozásra utaló festett feliratokat.
A láda szerepét az 1910-es években az alacsonyabb fiókos tárolóbútor, a sublót vette át. Ebben helyezték el összehajtogatva a ruhaneműeket, különválasztva az ünneplő és a hétköznapi, azaz a hetelő ruhákat. A szekrény (sifon) igen későn szorította ki az olcsósága miatt elterjedt sublót használatát. Korábbi típusai a kiugró peremű, vésett, egyajtós szekrények, ezeket a kétajtós politúrozott gyári termékek rohamos elterjedése szorította ki a használatból. Az 1950-es években terjedt el a főként konyhában használt kaszli és almárium.
Jellegzetes bútordarab a helybeli ácsok és asztalosok által készített karszék – a gondolkodószék –, gyakorta ráfaragták a készítés évét, a tulajdonosra vagy ajándékozóra vonatkozó vésett vagy festett feliratot. Elterjedt a Mezőberényből beszerzett félköríves, háttámlás patkószék, a gyékény, deszka- vagy lécvázas ülőlapos szék is.
Tárolás céljával használt bútordarab, de egyben a lakás dísze volt a főként faragott, festett tornyos, általában rácsos ajtajú fali- vagy saroktéka. Ebben tárolták a féltett tárgyakat, gyógyszereket, fontosabb iratokat. Szintén tárolóhelyként szolgált a falba mélyített, függönnyel takart vakablak, itt apróbb használati tárgyak kaptak helyet. A parasztházban igyekeztek mindennek megfelelő helyet találni, így a lakóház több szeglete szolgált hasonló célokat. Ilyen például a kemence teteje – aszalt gyümölcsök, gyógynövények szárítására, tej altatására volt alkalmas – vagy a gerenda, amire kisebb eszközöket, borotvatartót, háziszappant, mángorlót, csizmatisztító készségeket helyeztek. A falakra függesztették a békéscsabai, gyulai, mezőberényi, vésztői vásáron beszerzett barna vagy fekete tükröket, a cseréptányérokat, a főként házasságkötéseket, konfirmálásokat megörökítő fényképeket. A katolikus lakosok otthonait kegytárgyak, szentképek, szentelmények díszítették, míg a reformátusoknál a sokszorosított vagy hímzett házi áldás, a színes vásári nyomatok voltak jellemzőek.
A néprajzi feljegyzések szerint a régióban erdélyi korsósok árusították cserépedényeiket lovas kocsin szállítva a falvakba. Erre utal az oláh korsó, oláh fazék elnevezés is. Az 1920-as években terjedtek el a hódmezővásárhelyi fazekasműhelyek termékei, valamint a körösladányi Ombódi mester itt honos népi cserépedényei.
Az írott források szerint a XIX. század folyamán a lakosság a közeli vásárokon, Békésen, Gyulán, Kötegyánban szerzi be a gyári alapanyagokat, illetőleg a kézműipar termékeit. A XX. század fordulóján főleg ott, ahová áruikat szállították.
A lakásbelső jellegzetes díszítőelemei a házilag szőtt és varrt textíliák. Lükő Gábor feljegyzései szerint az 1930-as években még foglalkoztak a településen szövéssel, fonással. A kendert törték, tilolták, ritka, majd sűrű fogú gerebennel gerebenezték. Szőttek zsákot, batyunak való hátallót, szütyőt, tarisznyát, rongypokrócot, lepedőt, szalmazsákot. Az abroszokat, kendőket, törülközőket piros, ritkábban kék szőtt csíkminta díszítette.
A hétköznapi használatra szánt szőttesek kendervászonból, az ünneplő textíliák vegyes pamut és kender anyagúak, illetőleg tiszta pamutvászonból készültek. Ezeken már az összetettebb, munkaigényesebb szedettes minták, kalászos, fogazásos, virágos motívumok a jellemzők. A hímzett mustrák viszonylag egyszerű hímzéstechnikák alkalmazásával, lyukhímzéssel, slingolással készültek. A sublót terítő valamint az ablakokra akasztott függöny mintáit zsíros kanállal átnyomták, átmásolták, kirajzolták és kivarrták. Az ágyba való párnák végén lévő hímzéseket piros fejtővel, láncöltéssel, egyik szélén hurkos lapos öltésekkel varrták.
A dobozi viselet XVIII. századi jellemzőiről nem állnak rendelkezésünkre adatok, ezekre a békési pásztorok öltözetének leírásaiból következtethetünk. A ruházat alapanyaga a vászon, a posztó és a bőr. A ruhadarabokat maga a lakosság készítette, vagy távoli vásárokon szerezte be. A XVIII. században a férfiak viseletében a vállig érő, fonva vagy gombra viselt haj, a bő vászongatya, a rövid derekú vászoning, a rojtos kötő, a többféle színben viselt lajbi vagy ujjas lajbi, a süveg vagy kalap, a bocskor vagy csizma volt a jellemző. Sok változatát ismerték már ebben az időszakban a szűrnek és a bundának. A nők viseletében is a vászonruhák domináltak, de elég korán elterjedt a mellény, a szoknya és a kötény, s már ekkor hordhatták a főkötőt, a fejkendők sok változatát és a ködmönt.
A XIX. századi dobozi viselettel kapcsolatosan a helység protocollumában, valamint a historia domusban találhatunk szórványos adatokat. A peres iratokból, vagyonleltárakból főként az egyes darabok megnevezését és ezek anyagát ismerhetjük meg („gunya: botskor, csizma, fejér ruha, lajbli, kalap, keszkenő, kötő, szür, pruszli, gatya, pendely, ing, bunda, kendő, ingváll, ujjas, rokolya, lekri, szoknya, mente, ködmön, szürnadrág, kanko”). A XIX. századi viselet általános jellemzője, hogy még mindig fontos szerepet töltenek be a házilag készült darabok, de ezek mellett megjelennek a vásározó kézművesek termékei, valamint a gyári alapanyagok, utóbbiak főként a módosabb rétegekben.
A XIX. századi ruházkodására vonatkozó írott források alapján a korszak jellemző férfiviselete a hosszú, erősen ráncolt fehér vászon gatyából, rövid derekú, bő ujjú vászon ingből, hosszú fél kötényből (kötő) mellényből (lajbli) állt. A fehér ruha mellett már viselik a sötét színű szűrnadrágot és a szűrt, melynek rövidebb, gallér nélküli változatát, a kankót is ismerik. Nélkülözhetetlen téli öltözék a minden néprétegnél megtalálható bunda. Jellegzetes lábbeli munkában a bocskor, de egyre általánosabbá válik a csizma viselete. A süveget lassan kiszorítja a kalap, ám a vagyonösszeírásokban már kucsma (sapka) is szerepel téli fejfedőként. Jellegzetes ruházati kiegészítő a fekete selyemből vagy pamutból készült, csipkével díszített szögletes nyakkendő (nyakravaló), amelynek viseletét feltehetőleg a gallér nélküli vászoningek tették szükségessé.
A női ruházat elemei között a vászon vagy pamut ingváll és bő alsószoknya (pendely), a felette hordott vörös, kék és zöld színű karton vagy kékfestő anyagból készült szoknya (rokolya) a széles kötény, az ing fölött hordott mellény (pruszli), az évszaknak és alkalomnak megfelelő anyagú fejkendő a jellemzőek. A módosabb rétegekben terjedt el a szűk, színes, ujjas blúz (lekri, rékli) viselete. A téli ruházat vastag vállkendővel, módosabbak esetén birkaködmönnel egészült ki.
A XX. század húszas éveire a viselet változási folyamatai tapasztalhatók. Gazdagodik az anyagválaszték, és bonyolultabb szabásvonalak válnak jellemzővé. A férfiviseletben a zsinóros posztónadrág (vitézkötéses csizmanadrág), a sötét színű, kétsoros gombolású kabát válik általánossá. A női viseletben a földig érő szoknyákat felváltják a fél lábszárig érők, a vászonneműek fehérneművé válnak, elterjednek a változatos szabású, gombolással, fodrokkal, csipkével és gallérral díszített blúzok.
A női ruházat legjellegzetesebb darabja az asszonyokat megillető, fekete csipkével, szalaggal, gyöngyökkel díszített főkötő volt. Az ünnepi alkalmakkor hordott nagy fikötőből a húszas évekre már csak mutatóban maradt néhány darab. Mégis a dobozi viselet büszke jelképe maradt még sok évtizedig, egészen a ruházkodás teljes uniformizálódásáig.
Régi típusú dobozi lakóház homlokzata 1988-ban
A dobozi lakóház alaprajza és északi homlokzatának rajza
Konyha részlete az 1960-as évekből
Hagyományos tüzelőberendezések
Búbos kemence
„Kisház” berendezése az 1960-as években
A dobozi lakóház belső elrendezése
Ringó bölcső
Keresztfával megerősített, festett asztal
Felirat egy festett kelengyés ládán
Vésett díszítésű ácsolt láda
Gondolkodószékek
Dobozi asszony katona fiával a XX. század elején
Hímzett ingváll
Színes mintás mellény
Zsinóros fekete mellény
Csipkével díszített selyemblúz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...